A francia nemzetgyűlés olyan törvényt fogadott el, amellyel jelentősen csökkentik az államfő, a miniszterelnök és a kormány tagjainak fizetését. Összesen harminc százalékos lefaragásról van szó. Ennek értelmében Francois Hollande és Jean-Marc Ayrault miniszterelnök az eddigi 21 300 euró helyett 14 910-et keres majd.
Tartott egy fogadást a Parlamentben - mint utólag megtudtuk - Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szellemi elit, jeles művészek, vezető gazdasági szakemberek számára. Ez furcsa módon nem volt nyilvános.
Rövid időn belül két márka három prémium modelljének forgalmazása szűnt meg hazánkban. Az újonnan már nem rendelhető típusok további közös tulajdonsága, hogy pozicionálásukat tekintve mindegyik a prémium alsó-közép illetve a középkategória határán helyezkedett el, mindhárom sikeres volt, ráadásul egyelőre mindegyik közvetlen utód nélkül marad.
Nyílt levélben fordult Mezőkövesd fideszes parlamenti képviselőjéhez a szocialista Nyakó István. Az ellenzéki képviselő szerint ugyanis Tállai Andrásnak köze van ahhoz, hogy a szakképző két pedagógusát vállaltan baloldali kötődésük miatt elbocsátották.
Szerbiában jövő héten alakulhat meg az új kormány. Bár az Ivica Dacic korábbi belügyminiszter által irányított kabinet már a múlt kedden szentesített koalíciós szerződésben ígéretet tett arra, hogy az ország számára továbbra is prioritást élvez az uniós integráció, igen erőteljesek ezzel kapcsolatban a kétkedő hangok. Egyelőre senki sem tudja, mi várható a kabinettől.
Dave Holland nagybőgős és zenekara, a Dave Holland PRISM Quartet lesz a sztárfellépője a mai egynapos XXI. Gyulai Vár Dzsessz Fesztiválnak a tószínpadon, ahol neves hazai és külföldi zenészek adnak koncertet este héttől.
Nem egyedi döntésként szűnt meg Nyitrai Zsolt kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos megbízatása - tudatta a kormányszóvivői iroda. Hozzátették, zajlik a Miniszterelnökség teljes átszervezése, ezért újabb személyi változások várhatók és szeptembertől a jelenleginél jóval kevesebb ilyen tisztség lesz.
Ámokfutó lövöldözött péntekre virradóra egy coloradói moziban, legalább 12 ember életét veszítette, több mint ötvenen megsebesültek. A gázálarcos férfi éjfél után tört be a Century 16 mozi egyik vetítőtermébe, ahol éppen "A sötét lovag: Felemelkedés" című új Batman-filmet mutatták be.
Bryan Adams több mint három évtizede van jelen toplistás dalaival és energikus fellépéseivel a világ könnyűzenei élvonalában. A kiváló énekes, gitáros és zeneszerző július 29-én a Budapest Arénában ad koncertet.
Már nem a brit, hanem a holland uralkodóház kerül a legtöbbe az adófizetőknek: Beatrix királynőre és családjára kis híján 31 millió eurót költenek a hollandok egy frissen közzétett tanulmány szerint.
Lázár János mégis átveszi a titkosszolgálatok felügyeletét Pintér Sándortól. A Magyar Közlöny legfrissebb számból kiderül, hogy a jövőben - külön jogszabályban foglaltak szerint - a miniszterelnök irányítja az Információs Hivatalt, illetve a polgári hírszerzést.
Kezd elfogyni az Európai Unió türelme az új görög kormánnyal is. Bár az Antonisz Szamarasz-vezette kabinet néhány nap alatt alakult meg, az új koalíció is lassan halad a reformok véghezvitelével. A trojka képviselői jövő kedden térnek vissza az országba, addigra valamit fel kell mutatnia a kabinetnek.
Az elektronikus könyvek brit kiadói, legalábbis a londoni Guardian szerint, sürgősen vetkőztetik a romantikus regények hőseit és hősnőit. Sőt, ezt is kevésnek találják, enyhe pornó történetek közepébe varázsolnák őket.
Az amerikaiak 19 százaléka nem tartozik egyetlen vallási felekezethez sem; először fordult elő, hogy az ateisták, agnosztikusok és "semmiben nem hívők" ilyen magas arányt értek el az összlakosságon belül - közölte pénteken a Pew kutatóintézetre hivatkozva a USA Today.
A Győri ETO vezetése bemutatta az új játékosokat, illetve kiderült az is, kik azok, akik jövőre már nem ETO mezben lépnek pályára. Az alábbi videóban összefoglaltuk a játékoskeret változásait, illetve a két legfrissebb igazolás, Michal Svec és Mihai Dina is elmondta első benyomásait a csapatról.
Többek között Bundesliga-játékosok, egyéb élsportolók és sportvezetők is rendszeres vendégei voltak annak a luxus bordélyháznak, amelyet a csak "piroslámpás király"-ként emlegetett, rendőri őrizetben lévő Bert Wollersheim üzemeltetett Düsseldorfban.
A jövő évi költségvetéssel kapcsolatos jogszabályalkotás, illetve a jegybanktörvény miatt kitolódott a nyári ülésszak. Ezért is szólította fel kormányát és a törvényhozás tagjait Orbán Viktor, hogy ne a vakációzáson járjon az eszük. A hét elején azonban már letehették a lantot. A Hetek összeállítása.
Rövid időn belül két márka három prémium modelljének forgalmazása szűnt meg hazánkban. Az újonnan már nem rendelhető típusok további közös tulajdonsága, hogy pozicionálásukat tekintve mindegyik a prémium alsó-közép illetve a középkategória határán helyezkedett el, mindhárom sikeres volt, ráadásul egyelőre mindegyik közvetlen utód nélkül marad.
Mintegy 700 tűzvédelmi ellenőrzést végeztek a társasházakban a katasztrófavédelmi kirendeltségek az elmúlt fél évben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Bándy Kata feltételezett gyilkosa egyedül követte el tettét - jelentette be Dakos József, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton, a pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolása ügyében folyó nyomozásról rendezett sajtótájékoztatón Pécsen.
Az első helyen kiemelt amerikai John Isner és honfitársa, a negyedikként rangsorolt Andy Roddick is bejutott a legjobb négy közé az egyesült államokbeli Atlantában zajló, 546 ezer 900 dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
Javában tart már a második negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon, az eddig jelentő S&P 500 cégek nagy része EPS-szinten felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. A bevételek...
A világbajnoki pontversenyben listavezető Fernando Alonso sikerével zárilt a hockenheimi Német Nagydíj harmadik, esőben záruló szabadedzése. Igencsak érdekes eredmények is születtek, többen vélhetően az esős beállításokat tesztelték.
Pénzügyi segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott szombati konzultációján, egy zuglói patikában.
Magyarország államfője beszédet mondott az izraeli parlamentben, aRaoul Wallenberg emlékülésen. Áder János ebben említést tettWallenbergről, a holokausztról, a nácikról, nyilasokról, KGB-ről,diktatúrákról, de nem beszélt a legfontosabbról, Magyarországnak, amagyar társadalomnak a holokausztért viselt történelmi felelősségéről - olvasható a DK közleményében.
Pénzügyi segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetőségével folytatott szombati konzultációján, egy zuglói...
A magyar munkavállalónál csak három OECD-ország munkásai dolgoztak tavaly többet. 2011-ben 1980 órát kellett átlagosan a munkahelyünkön töltenünk, míg egy évvel korábban elég volt 1962-t is.
Időarányosan kifejezetten jól áll a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) két évvel ezelőtt megfogalmazott 12 pontjának teljesítése - mondta a szervezet elnöke szombaton Budapesten újságírók előtt, azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.
A Spontefor Limited cég visszautasítja Roderick Duchatelet-nek, az Újpest FC labdarúgóklub elnökének állításait, amelyek szerint a társaság mint az egyesület korábbi tulajdonosa "átverte, becsapta vagy megkárosította volna a jelenlegi többségi tulajdonost" vagy bárki mást.
A Kaposvári Rákóczi szerződést bont a szlovák Sedlakkal, aki a télen érkezett Somogyba, de nem tudott gyökeret verni. Dragan Zmukic viszont marad a csapatnál.
A támogatók, a sajtó munkatársai, a szurkolók és az érdeklődők számára a csütörtöki ankéton mutatta be a Győri ETO azokat a mezeket, amelyeket a 2012/13-as bajnoki szezonban viselni fognak.
Az MSZP szerint a "Fidesz-közeli" vállalkozásokhoz dől a pénz, miközben az emberek azt tapasztalják, hogy rosszabbul élnek mint tavaly. Csökkenek a reálkeresetek.