Legalább harminchét ember halálát okozta az özönvízszerű eső Pekingben. Az elmúlt hat évtized legsúlyosabb esőzése miatt a peremkerületekből több mint harmincezer embert költöztettek biztonságosabb helyre – jelentette a Hszinhua hírügynökség vasárnap.
Az élvezeti érték a legfontosabb érv a kerékpározás mellett egy brit felmérés eredménye szerint. Sokan tekernek egészségügyi és takarékossági okokból is, de számos biciklista számára szempont a mozgásforma környezetbarát jellege.
Veretlenül a hatodik helyen zárta a dortmundi sakktornát Lékó Péter: a magyar nagymester a vasárnapi zárófordulóban a hazai közönség előtt szereplő Arkadij Naiditsch-csal játszott döntetlent.
Sydney és Athén párbajtőröző olimpiai bajnoka, Nagy Tímea szerint sportágaink alapvető gondjait egy kiugró londoni szereplés sem enyhítheti. Még 5 nap...
Marko Kump révén szlovén siker született a Central European Tour vasárnapi Budapest Nagydíján, az egyetlen magyar országúti kerékpáros olimpikon, Lovassy Krisztián lett a második.
A WBO (Boksz Világszervezet) most már korábbi nagypehelysúlyú világbajnoka Adrien Broner tönkreverte Vicente Escobedót, aki ellenfele túlsúlya ellenére is vállalta az összecsapást. A győztes minden bizonnyal komoly pénzbüntetésre számíthat.
Legalább 21 ezer milliárd dollárnak megfelelő vagyont rejtegetnek hazájuk adóhivatalai elől külföldi adóparadicsomokban a világ leggazdagabbjai - közölte globális felmérése eredményét az egyik vezető londoni üzleti tanácsadó cég.
Az egészségesek a szűrővizsgálatok során, a rákbetegek a diagnózis felállításának időszakában, majd a kontrollvizsgálatok nyomán rendszeresen részt vesznek különféle képalkotó vizsgálatokban.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A szlovák bajnokság második fordulójában vereséget szenvedett a Videoton Európa Liga-selejtezős ellenfele, a Slovan Bratislava. A pozsonyi együttes a Kassától kapott ki 1-0-ra.
A kétpárban korábban kétszeres világbajnok, már visszavonult Haller Ákos a Budapesti Evezős Egyesület négypárevezős csapatát erősítve ismét aranyérmet szerzett az evezősök 113. országos bajnokságának vasárnapi zárónapján, a Szeged melletti Maty-éri pályán.
Balázs Attila harmadik mérkőzését is megnyerte a 410 ezer euró összdíjazású kitzbüheli salakpályás tenisztorna selejtezőjében, és ezzel feljutott a 32-es főtáblára.
Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy mindenképpen új rovatot kell szentelnünk Olvasóinknak, akik nap mint nap kommentelnek, lájkolják és megosztják cikkeinket a Facebookon.
A napokban már volt szó arról, hogy egyre több gyönyörű megoldás születik a távol-keleten. Nos, itt egy újabb! Az FC Seoul játékosa, Mauricio Molina úgynevezett "skorpiórúgással" talált az ellenfél Busan Park otthonába a legutóbbi fordulóban. A találat egészen csodálatos.
Az amerikai teniszcsillag, Serena Williams saját Twitter-oldalán örökítette meg minap vásárolt egyrészes vörös ruháját, amelyben saját elmondása szerint is kövérnek tűnik.
Hiába szerzett vezetést a Benfica a PSV elleni felkészülési mérkőzésen, a hollandok a második játékrészben megfordították a találkozó állását, és végül 3-1-es győzelmet arattak.
Hétfőn rendezik meg a Raw 1000. részét. Az adásban több legendás pankrátor is feltűnik majd, nem mellesleg Brock Lesnar válaszol Triple H kihívására. Most kiderült, hogy The Undertaker is jelen lesz az adásban.
Egyelőre semmilyen proaktív szándék nincs sem a kormány, sem az egész politikai elit részéről a lakhatási szegénység felszámolására, ezért paradigmaváltásra lenne szükség a szakpolitikában - véli Sümeghy György. A Habitat for Humanity Magyarország országos igazgatójával készített interjúnk második részében többek között a magyarországi helyzetről, a lehetséges kitörési pontokról, az ócsai…
Budapest — „Mi kell bébi, se...ből szájba, Plazma még az anyádat is gerincre vágja” – rappelte Németh Zoltán (19), azaz Plazma a Csillag Születik márciusi adásában, bár a pikáns részeknél sípoló hang ment adásba.
Budapest - Bajnai Gordon (44) nem adta fel a küzdelmet! A volt miniszterelnök múlt pénteken felvette a kesztyűt: újra védett focicsapatában, a 43-as Építőknél. A politikus majdnem egy évet kihagyott. A Blikk ott volt a nagy visszatérésen, a pálya széléről néztük, hogyan védett.
Pécs — Szintetikus fű hatására fojthatta meg Bándy Katát (†25) gyilkosa! A marihuánánál is olcsóbb, ám jóval veszélyesebb kábítószer gyakran okoz kiszámíthatatlan viselkedést és agressziót: P. László pedig bevallotta, hogy sokat ivott és drogozott, mielőtt találkozott volna a lánnyal. A szakértő szerint P. László (26) tetteit valóban befolyásolhatta az általa elfogyasztott kábítószer.
Cremona — Szabadlábon védekezhet Strasser László (36), az olaszországi focifogadási botrány egyik magyar gyanúsítottja. Az MTK, a Vác és a ZTE egykori futballistáját azért engedhették ki a börtönből, előzetes letartóztatásából, mert együttműködött a hatóságokkal, részletes vallomást tett az ügyészeknek. Vége a nagy titkolózásnak is!
Szakszervezeti vezetők és a tények is cáfolják Balogh Zsoltnak, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójának állításait. Balogh a BKV-ügy legnagyobb, egymilliárdos károkozással vádolt szereplője. Az egyre gyengülő, Hagyó Miklóst érintő vádak azonban nagyrészt az ő vallomásain alapulnak.
A napokban olvashattuk, hogy egy holland város vezetése azt javasolta, szabjanak ki bírságot azokra a meteorológusokra, akik téves előrejelzést tesznek közzé. Az ok: a hibás prognózisok komoly anyagi veszteségeket okoznak, különösen a turizmusban érdekelteknek. A lapunk által megkérdezett szakmabeliek meglehetősen furcsának tartják az ötletet.
Ma derül ki, hogy megerőszakolta-e P. László a pécsi pszichológusnőt. A Baranya Megyei Rendőrkapitányság délelőtt 11 órakor ismerteti a szakértői véleményeket. A rendőrök eddig annyit közöltek, hogy 26 éves férfi mégis egyedül gyilkolta meg Bándy Katát. Így J. Olivért, a tettes unokatestvérét kizárták a gyanúsítottak köréből. Szombat éjjel civil és jogvédő szervezetek a budapesti Szent…
Nem kevesebb mint 13 ember vesztette életét a hétvégén közúti balesetekben. Tegnap hajnalban Nagykanizsán, Miklósfa és Bagola városrész között történt halálos baleset, amikor autójával felborult és meghalt egy 44 éves férfi.
Minden gyereket hazaengedtek a kórházból azután, hogy korábban rosszul lettek egy balatonakali táborban. Szombaton tizenöt kisgyereknél jelentkezett hányás, hasmenés és fejfájás, egyelőre nem tudni, miért. A Veszprém Megyei Kormányhivatal járványügyi osztályvezetője szerint az ételmérgezés nem valószínű, a tábor konyhájában ugyanis mindent rendben találtak.
Elítélte a kaposvári zsidó temetőben történt vandál rongálást az MSZP. A városban vasárnapra virradóra 57 sírt rongáltak meg. A ledöntött síremlékek ügyében a rendőrség ismeretlen tettes ellen eljárást indított.
Tiszalök — Elfordultak kollégái Damu Rolandtól (38). Míg a korábban szintén börtönbe került Stohl Andrásnál szinte egymásnak adták a kilincset a színészek, addig a Tiszalökön ülő Damura senki sem kíváncsi. Egészen pontosan egy kivétellel, ugyanis Tarján Péter (55) szinkronszínész rendszeresen látogatja őt.
Jó eséllyel P. László, Bándy Kata gyilkosa is a Csillagban fogja letölteni élete hátralévő részét. Így hívják a köznyelvben a Szegedi Fegyház és Börtönt, ahol az életfogytiglanra ítéltek körülbelül kétharmadát tartják fogva. A tényleges életfogytiglani büntetést az első Orbán-kormány idején vezették be, 1999 márciusában. A bíróságok ritkán szabják ki ezt a büntetést, jogerősen eddig kevesebb mint…
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) után a Demokratikus Koalíció (DK) is a rendőrség fellépését sürgette a háborús bűnökért 64 éve Csehszlovákiában halálra ítélt Csatáry László budapesti lakása előtt tüntetők biztonsága érdekében. A DK közleményben emlékeztetett, hogy egy hete mintegy félszázan tüntettek Csatáry lakása előtt.
Denverben sikerült hatástalanítani azokat a robbanószerkezeteket, amelyekkel az egyik moziban vérengző férfi aknázta alá saját lakását. A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) egy robot segítségével hatástalanította a gyújtószerkezetekkel és botlózsinórokkal kialakított bonyolult csapdarendszert.