A KAP, vagyis a Közös Agrárpolitika reformjáról tartanak egész napos konferenciát a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Az Európai Unióban 2014-től új, hétéves költségvetési időszak kezdődik, amelynek...
Sűrűbben, a szokásos egyórás követési idő helyett 30-40 percenként indulnak kedden a BKV hajójáratai, miután Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elrendelte, hogy a csak csúcsidőben közlekedő D12-es járat egész nap szállítson utasokat.
Túlzás lenne ráncfelvarrásnak nevezni azon beavatkozások halmazát, melyeket a mérnökök a C5-ös és a C8-as modelleken végeztek, ennek ellenére optikailag kifinomultabbak, felhasználói szempontból pedig jobbak lettek a méretes franciák.
Impozáns teljesítménnyel zárta az elmúlt hónapot a budapesti tőzsde részvényindexe, a hazai alapkezelők pedig bizakodóak a folytatást illetően is, mind rövid, mind pedig hosszú távon javultak a hazai...
A Figyelő hetilap nemrég távozni kényszerült főszerkesztője, Illisz L. László megállapodást kötött a Heti Válasz Kiadó Kft.-vel - közölte a kiadó. A megállapodás szerint Illisz, aki múlt pénteken megegyezésre hivatkozva távozott a függetlennek mondott Figyelőtől - állítólag egy, a kormányt bíráló cikk miatt - szeptember elsejétől felelős szerkesztői minőségben irányítja a Heti Válasz online…
A szocialista és a Jobbikos képviselők támogatásával az LMP 89 aláírást gyűjtött össze, így a házszabály alapján felállhat a MÁV ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az LMP benyújtotta az Országgyűlésnek a testület létrehozásáról szóló javaslatot.
A tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú személygépkocsi július 2-án legördült a a kecskeméti gyár futószalagjáról. Az év második felében a Mercedes-Benz B-osztály gyártása mellett megkezdődik a négyajtós kupé, a CLA próbagyártása is.
Súlyos balesetet szenvedett az X-Games Los Angeles-i rallycross-versenyén Toomas Heikkinen, miután túl lassan hajtott rá egy ugratóra és gerelyként állt bele annak szélébe. A pilóta bokáját törte és hasi sérüléseket szenvedett.
Mérsékelt jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összegben némi hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont - kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ heti rendszeres aukcióján.
Amennyiben az időjárás engedi, szombaton bonyolítják le a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, a 30. Balaton-átúszást, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon.
Impozáns teljesítménnyel zárta az elmúlt hónapot a budapesti tőzsde részvényindexe, a hazai alapkezelők pedig bizakodóak a folytatást illetően is, mind rövid, mind pedig hosszú távon javultak a hazai...
A Raiffeisen evolution két budapesti irodaházába, a REsidence 1 és 2 épületeibe az elmúlt hetekben összesen több mint 2000 négyzetméternyi területre születtek bérleti szerződések. A két újonnan...
Leváltotta Róbert Bezák nagyszombati érseket hétfőn XVI. Benedek pápa. Az 52 éves egyházi méltóság leváltása arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a logikával a pedofilügyekben érintett papokat is leválthatná, de eddig még nem tette meg – írta az Associated Press hírügynökség (AP).
Bár a dugódíj végleges feltételeiről szeptember előtt nem várható döntés, továbbra is az egyik legvalószínűbb változat a pesti külső körutak és a budai körút által határolt védett zóna kialakítása....
A meghirdetettnek megfelelően 45 milliárd forint összegben értékesített ma 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ. A kereslet az elmúlt hetekhez képest némileg gyengébb, az...
A munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a következő hónapokban különösen figyelniük kell arra, hogy az egyéni munkaszerződésekben és a munkahelyi kollektív szerződésekben mely pontokon lehet eltérni a munkavállaló szempontjából kedvezően, illetve kedvezőtlenül az új Munka törvénykönyvétől - hívta fel a figyelmet a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-hez eljuttatott keddi…
Továbbra is álmosan telik a nap a budapesti értéktőzsdén, érdemi hírek nélkül, valamint a holnapi amerikai kereskedési szünet miatt minimális forgalom mellett lépett feljebb a hazai index. A...
Mérsékelt jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összegben némi hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont - kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ heti rendszeres aukcióján.
Írország a héten ismét kilép a kötvénypiacra, csaknem két év szünet után. Így ez az első próbálkozásuk arra, hogy a piacról finanszírozzák a lejáró adósságokat, mióta 18 hónapja mentőcsomagot kértek és kaptak az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól.
A rossz időjárás miatt Dél-Amerikában katasztrofális lett a termés. Abban az esetben, ha továbbra se lesz csapadék a korábbi csúcsokig emelkedhet az árfolyam.
Kissé javult Magyarországon a fogyasztói bizalom a második negyedévben az előző negyedévhez képest, ugyanakkor még nem közelíti meg a tavalyi vagy az azelőtti szintet a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint.
A kedvezőtlen időjárás miatt Dél-Amerikában katasztrofális lett idén a szója termés. így a szója árfolyama az elmúlt fél évben 25 százalékos emelkedésen ment keresztül. Ha az időjárás továbbra sem javul, az újabb lökést adhat a szója árfolyamának.
Arra kérte támogatóit Barack Obama amerikai elnök, hogy adjanak neki több pénzt, republikánus riválisa, Mitt Romney ugyanis jóval több forrást tudott eddig kampánycélra mozgósítani. Obama attól tart, hogy ő lehet az első olyan elnök, akinél riválisa többet költ kortestevékenységre.
A munkaadók a 25 év alatt, 55 év feletti és a szakképzetlen munkaköröket betöltők után akár 13 ezer forintos adókedvezményt kaphatnak. Így ez fedezet lehetne a béremelésre.
Megváltoztathatja a kormány uránbánya nyitásához való viszonyát egy most napvilágra került jelentés, mely az akkori bányászokat ért munkaterheléseket vizsgálta.
Átfogó ellenőrzést tartott a rendőrség a motorbalesetek megelőzése érdekében az elmúlt héten a fővárosban - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-t.
Ugyan az eső miatt nem tudtak teljes napot rendezni tegnap Wimbledonban, ám így is számtalan esemény történt. Kiesett a női világelső, míg Roger Federer hátfájdalmai ellenére jutott második fordulóba.
Fegyverletételre szólították fel Kövér László testőrei a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjait a házelnök pénteki, kecskeméti látogatásán.
A BBC legfrissebb beszámolói szerint stabilizálódott a Marussia Cambridgeshire-i tesztjén balesetet szenvedett Maria de Villota, az orosz F1-es csapat női tesztpilótájának állapota.
A kedvezőtlen időjárás miatt Dél-Amerikában katasztrofális lett idén a szója termés. így a szója árfolyama az elmúlt fél évben 25 százalékos emelkedésen ment keresztül. Ha az időjárás továbbra sem javul, az újabb lökést adhat a szója árfolyamának.
Az ékszerüzletek, piacok és bazárok hihetetlen kínálata és gyakran alacsony árai számos országban rabul ejtik a külföldi látogatókat. Az egzotikus aranyékszerek szépsége vagy befektetési értéke, ára vagy stílusa számít-e leginkább? A szakértő szerint ettől függ, hogy vásárláskor mire kell különösen odafigyelnünk. A rendkívül szép, de nem túl magas aranytartalmú dubai és indiai ékszerek, a ghánai…
Napvilágot láttak az első hivatalos képek és információk az Aston Martin V12 Vantage nyitott verziójáról. A V12 Volante a márka legkisebb, de egyben egyik legizgalmasabb modellje lesz, amelyet csak kevesek mondhatnak majd magukénak.
Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki mintegy féltucatnyi alkalommal tévesztette meg szándékosan a tűzoltókat; a vádlottnak a vaklármák miatti vonulások költségeit is meg kell térítenie - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
Mérsékelt jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összegben némi hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres, keddi aukcióján.