Az NFÜ a konvergencia régiókban pályázatokat írt ki egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére. A pályázatokat augusztus 1-jétől lehet beadni, a határidő: szeptember.
Csak három mosolygós magyar úszót lehetett látni a szombat délelőtti selejtezők után. Hosszú Katinka és Kis Gergő jutott az esti döntőbe, Gyurta Dániel pedig a középöntőbe kvalifikálta magát az olimpián.
A második negyedévben 0,2 százalékponttal 24,6 százalékra emelkedett a munkanélküliség Spanyolországban - jelentette tegnap a spanyol Nemzeti Statisztikai Intézet. Ilyen magas munkanélküliséget a...
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek két év kormányzás után már az eredményekről kellett volna számot adnia a héten véget ért konzultációsorozatán, ám ehelyett azt mutatta meg, hogy a jövőben inkább erővel, "Észak-Koreát idézően" gyakorolná hatalmát.
Tóth Krisztina nagy csatában, 1-3-ról fordítva 4-3-ra nyert a venezuelai Fabiola Ramos ellen a női asztalitenisz-torna első fordulójában a 48 közé jutásért rendezett mérkőzésen.
A tavalyi Paks-PMFC összecsapás 4-4-es döntetlent hozott, és talán a szezon egyik legjobb mérkőzését láthatták a kilátogató nézők. Az új szezont új edzővel kezdő Pécs sikerrel venné az "atomvárosi" látogatást.
A bürokrácia egyszerűsítésével, a működés anyagi támogatásával, a kereskedelmi jogszabályok módosításával segíti az agrártárca a termelői piacok létesítését, amelyek ennek eredményeként mindenfelé sorra alakulnak. A régi-új elárusító helyekről országos körképet készítettek az MTI tudósítói.
Az Atech CRS GP magyar pilótája már a hockenheimi versenyhétvége ideje alatt is érezte, hogy nem megfelelő autójának a végsebessége,a hungaroringi időmérő edzésen sajnos még rosszabbra fordult a helyzet, a pilóta csak szenvedett és a 20. helyen végzett.
2012 első negyedévében tovább csökkentek a lakásárak Magyarországon, derül ki az FHB Lakásárindex legújabb adataiból. A hazai lakásárak változását mutató index értéke az előző negyedévhez képest nominálisan stagnált, ám a magas inflációnak köszönhetően reál értelemben a 2000-es évek óta mért legmélyebb szinten áll....
A Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Risztov Éva, Dara Eszter összeállítású 4x100 méteres női gyorsváltó a 15. helyen zárt a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.
Csernoviczki Éva leszorítással ipponvereséget szenvedett a belga Charline Van Snicktől a 48 kg-osok mezőnyében. A magyar cselgáncsozónő a vigaszágon folytathatja a versenyzést, következő ellenfele a kínai Vu Sugen ellen.
A pénteki szabadedzéseket Lewis Hamilton uralta, szombat délelőtt viszont már Mark Webber volt. Kövessétek oldalunkon élőben az izgalmasnak ígérkező időmérő futamot!
Nagyobb szolidaritást vár Németországtól az eurózóna adósságválságát különösen megszenvedő Spanyolország kormánya, amelynek európai uniós ügyekért felelős államtitkára emlékeztetett arra a segítségre, amelyet Németország a II. világháború után kapott a talpra álláshoz.
Tóth Krisztina nagy csatában, 1:3-ról fordítva 4:3-ra nyert a venezuelai Fabiola Ramos ellen a női asztalitenisz-torna első fordulójában a 48 közé jutásért rendezett mérkőzésen.
Véget ért a Révész család kálváriája! A máltai rendőrség szombaton Bugibbában megtalálta az előző héten eltűnt Ágnest (18), aki előkerülésekor jó egészségügyi állapotban volt.
Három ember ellen indított eljárást a rendőrség a pénteki Diósgyőr-Újpest NB I-es labdarúgó-mérkőzést követően garázdaság, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Idén várhatóan 0,8%-kal esik vissza a magyar gazdaság teljesítménye - derül ki a Bloomberg hírügynökség napokban közzétett elemzői felméréséből. A szakértők várakozása szerint év végére 6,5%-ra...
A brit államadósság legnagyobb intézményi befektetőinek félelme és a mélyülő brit recesszió ellenére a Standard & Poor's nem változtatott Nagy-Britannia elit "AAA" szuverén adósosztályzatán.
A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva kikapott második mérkőzésén, így a bronzéremig tartó vigaszágon folytatja szereplését a londoni olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján.
Kedves Olvasó!Minden főzni szerető ember számára Tóth Lali barátom Silver Majorja valóságos édenkert, ahol bio zöldségeket, gyümölcsöket és őshonos magyar állatokat talál. Jó érzés volt leszakítani a fáról a friss barackot, ami a nyári hőségben a hűsítően hideg gyümölcsleves alapanyagául szolgált. A szürkemarha igazi hungarikum, szerencsére már újra az Alföld egyik jellegzetes állata.…
Noha az ígértnél nagyjából egy órával tovább tartott a londoni olimpia péntek esti megnyitója, a nyolcvanezer nézőt példás rendben sikerült hazajuttatni.