Keszthely – Tündéri pici lány, égszínkék szemekkel - apró kezecskéit alig-alig tudja emelni, gyámoltalanul kapálózik. A hasonló korú gyerkőcök reggeltől-estig a játszótéren rohangálnak, ám Fazekas Fanni (5) csupán ennyire képes. A kislány születésekor oxigénhiányos állapotba került.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány valójában nem akar megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte Bauer Tamás, a párt alelnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
A londoni olimpia mindegyik nemzeti csapata hazavihet egy "szirmot" az Olimpiai Stadionban lobogó láng kandeláberéből - közölte az aréna közepén emelkedő fáklya tervezője.
Budapest - VV Olivér (32) kiszáll a mókuskerékből! A Való Világ negyedik szériájának nagydumás lakója lapunknak elárulta: szeretné végérvényesen a háta mögött hagyni azokat a haknikat, amiket országszerte adott társaival együtt kiköltözésük óta.
Hatalmas megtiszteltetés érte Kárász Róbertet. A TV2 Mokka műsorvezetője jószolgálati munkái miatt részesült elismerésben, a kereskedelmi csatorna tulajdonosának, a ProSiebenSat.1 nevű német tévétársaság éves gálaestjén. A társadalmi felelősségvállalás kategóriájában kapott díj mellé egy epizódszerep is jár az egyik amerikai sikersorozatban, a Minden lében négy kanál címűben.
Az országban többfelé rövid időn belül számítani lehet heves zivatarokra, így a délnyugati területeken már másodfokú riasztás, több más térségben pedig elsőfokú riasztás van érvényben. A Balatonnál és a Velencei-tónál is kiadták a viharjelzést.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. Második helyen a finn Kimi Raikkönen a Lotusszal, harmadikon pedig francia csapattársa, Romain Grosjean végzett.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány valójában nem akar megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölte Bauer Tamás, a párt alelnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Chicago Bears a 2012-es idénynek új offensive koordinátorral vág neki, nem mellesleg a támadófal edzője is most mutatkozik majd be. Az illinois-i együttes jövőre komoly meglepetést okozna.
Az alapvető jogok biztosa szerint a köznevelésről szóló törvény a szülő neveléshez való jogát alaptörvény-ellenesen és nemzetközi szerződésbe ütközően korlátozza, valamint az iskolakezdés időpontjával kapcsolatosan nem biztosítja a szülő kinyilvánított akaratának figyelembevételét.
Debrecen - Verpecz Istvánnal (25) a kapuban készül a Debrecen focicsapata a nemzetközi kupára. A futballista azok után kerül a kezdőbe, hogy Nenad Novakovics (30) a Győr ellen 4-1-re megnyert bajnokin térdszalagszakadást szenvedett és több hónapra kidőlt.
Kiderültek a felsőoktatásba jelentkezők számára a ponthatárok, így a több mint 110 ezer jelentkezőből most közel 80 ezren jutottak be valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Ezzel elkezdődik a diákok albérletkeresésének időszaka, amikor felbolydul a főváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás....
Aleppó - Borzasztó a bizonytalanság. Dúl a háború körülöttünk és napról napra csak rosszabb a helyzet – sírta el magát Benkő Dóra (33), aki két éves kisfiával és szír élettársával ragadt az ostromolt szír városban, Aleppóban.
József Attila és a Horthy-rendszer címmel tartottak civilek beszélgetést és felolvasást vasárnap Budapesten, a Kossuth téri József Attila-szobornál, ahol Sallai Imre és Fürst Sándor kommunista politikusok kivégzésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek.
Az ötkarikás újonc Zwickl Dániel bravúros sikert aratott a vasárnapi második fordulóban, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.
A szegénység jóformán megszűnik 2030-ra szerte a világon, a kétmilliárd fősre növekvő középosztály több jogra és erőforrásra tart igényt - jelentette ki egy amerikai elemző központ vezetője szombaton a coloradói Aspenben folyó biztonságpolitikai fórumon.
Az ötkarikás újonc Zwickl Dániel bravúros sikert aratott a vasárnapi második fordulóban, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.