A szentpétervári Harcművész Világjátékok tegnapi napján ünnepelhettek a magyarok, hiszen mind a három versenyzőnk bejutott a döntőbe – nem is akárhogyan.
Részlegesen a zenét is érzékelik az implantátum segítségével halló betegek egy új eljárás révén, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki. A beültetett készülék eddig ugyanis csak beszéd értésére volt alkalmas.
Sokan csak napokról, vagy néhány hétről beszélhetnek, amikor a kérdésre válaszolnak. Ráadásul a munka elveszése mellett már egy kisebb munkahelyi gondatlanság is jelentős anyagi terhet róhat a dolgozóra, mert a Munka Törvénykönyvének változtatása miatt kiszélesedett a kártérítési felelősségi kör.
Nicole Scherzinger meglepő szerelésben jelent meg egy nyilvános eseményen. A híresség egy bőr melltartóban lépett a vörös szőnyegre, ahol jól látathatóan kicsit fázott.
A Bázel III. szabályrendszernél jóval több likvid eszköz tartását kívánná meg az amerikai jegybank az USA legnagyobb bankjaitól - jelentett be a Fed csütörtökön. A 90 napos konzultáció céljából...
Elkezdődött csütörtökön kora este az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek témája elsősorban a digitális gazdaság fellendítése, a munkahelyteremtés, különösen a fiatalok körében, valamint a bankunió megteremtésének állása.
A Banco Santander ma tette közzé a harmadik negyedéves eredményét, amely enyhén elmaradt a várakozásoktól. A várt 1,07 Mrd euró várt nettó eredménnyel szemben az elért profit 1,06 Mrd euróra rúgott.
Bor, sör, pálinka - van, ahol minden jöhet, másutt válogatósak. Felmérés azokról az országokról, ahol a legtöbb alkoholt fogyasztják, ami után - elvileg - a legtöbb jövedéki adót is fizetik.
Legalább harminc ember panaszkodott Seattle környékén, hogy éjszakánként nem tudnak aludni egy idegesítő hang miatt. Mint kiderült, egy bizonyos halfajta párzási szokásai okozzák a gondot.
Emelkednek az amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedésben, ami egyrészt a javuló globális gazdasági kilátásokkal, másrészt az amerikai Fed eszközvásárlási programjának elhalasztott...
A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget.
Több mint 200 személy teljes holttestét és további 68 részlegesen megmaradt testet találtak abban a tömegsírban, amelyet húsz év után fedeztek fel a boszniai Tomasicán - írta csütörtökön a Slobosna Bosna című internetes hírportál az Anadolu balkáni hírügynökség információira hivatkozva.
A KDNP frakcióvezetője szerint nem elég a jó kormányzás, azzal is szembesíteni kell az embereket, hogy milyen az ellenfél, és mit tett ezzel az országgal.
A kormány csütörtökön 10 millió forint átcsoportosítását rendelte el "a Rubik-kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ megvalósításával összefüggő feladatokra."
A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk...
Politikai területre lépett, ezért nem vezethet műsort a Klubrádióban a választásokig Kuncze Gábor – közölte a szabadelvű politikus az ATV Egyenes Beszédben.
A Permira befektetési alap szerezte meg a kultikussá vált Dr. Martens cipők gyártási jogát. A pénzügyi befektető - amely a Hugo Boss márkának is tulajdonosa - 300 millió fontért (103 milliárd forint) felvásárolja a jogtulajdonos közép-angliai családi vállalkozást, az R Griggs céget.
Guido Westerwelle német ügyvezető külügyminiszter az amerikai titkosszolgálat németországi megfigyeléseinek maradéktalan és becsületes feltárását követelte csütörtökön Berlinben az amerikai nagykövettől.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy éven keresztül élt szexuális életet egyik 15 éves tanulójával egy brit helyettesítő tanár. Az asszony azzal védekezett, azt hitte, a srác már elmúlt 16 éves.
A nemzetközi művészeti szféra legbefolyásosabb emberének al-Majasza bint Hamad bin Kalifa asz-Száni sejknőt, a katari uralkodó testvérét választotta 2013-ban az ArtReview művészeti magazin.
A rezsicsökkentés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét a nemzetgazdasági miniszter. Megalapozatlannak tartja a jövő évi költségvetési javaslatot az ellenzék. Olcsóbbak lesznek az üzemanyagok hétfőtől.
Zoran Milanovic horvát kormányfő megerősítette csütörtökön Brüsszelben, hogy elhalasztották a Mol és a horvát kormány közötti, péntekre tervezett tárgyalást.
A kínai Hsziang Jan-mej bizonyult mindkét fogásnemben, így összetettben is a legjobbnak a női 69 kilogrammban a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának csütörtöki versenynapján.
A nőkre és férfiakra is gondoltak a Shreddiesnél, hiszen a cég mindkét nem számára gyárt bélgázszűrő alsóneműt. Nincs többé félelem, meg lehet szabadulni a szelektől.
A pénzügyi fogyasztóvédelem feladatai törvényileg egyértelműen rendezettek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan biztosítja a magas szintű pénzügyi fogyasztóvédelmet - írta Matolcsy György, az...