2013. november 29. péntek

nov. 29
11:17
5 ezer forint egyetlen szavazatért? Ki kapja a Brúszvilisz-díjat? (ATV)
Az egyik versenyző azt állította neve elhallgatását kérve, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 5 ezer forintért vásárolják a szavazatokat. A Brúszvilisz-díj azonban egy teljesen tiszta verseny, még semmi nem dőlt el.
nov. 29
11:18
KSH: csökkentek az ipari termelői árak (Infostart)
Az ipari termelői árak októberben a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként átlagosan az előző havi szinthez képest 1,8 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
nov. 29
11:18
Újra a K&H; az Év bankja Magyarországon (ProfitLine)
A The Banker, nemzetközi szakmai magazin 2008 és 2011 után idén immár harmadszorra ítélte a K&H-nak az „Év bankja Magyarországon” címet. Ezzel a K&H Bank már a második rangos elismerést kapta meg 2013-ban, hiszen júliusban elnyerte a „Magyarország legjobb bankja” díjat az Euromoney Kiválósági Díj versenyén - olvasható a pénzintézet sajtóközleményében.
nov. 29
11:20
Ma kezdődik a karácsonyi vásárlási láz Amerikában (ProfitLine)
Ma van a Fekete Péntek, ez Amerikában a karácsonyi vásárlási láz kezdete, ami kimutatható hatással van a GDP-re is, rövidített kereskedés lesz ma a tengerentúli piacokon. Csúcsra emelkedett a DAX; a euró-forint kurzusa átlépte a 300-as szintet.
nov. 29
11:30
Díjazott magyar ötlet: nem kell kidobni a használt farmert (Privátbankár)
7000 dollárt nyert egy pályázaton egy magyar cég, amely újrahasznosított farmerokból készít ruhákat.
nov. 29
11:30
Élve zabáltatták fel a disznókkal (Blikk)
Calabria - Kiderült, mi történt Francesco Raccosta maffiavezérrel, aki még 2012 márciusában tűnt el nyomtalanul calabriai otthonából.
nov. 29
11:32
Parragh: a bulinak vége, nincs több extraprofit (Privátbankár)
Az iparkamara elnöke nem bánná, ha néhány bank elmenne.
nov. 29
11:33
Kartellbírság - Az Erste a GVH-határozat felülvizsgálatát kezdeményezi (Alternatív Energia)
A GVH tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9,488 milliárd forint összegű bírságot szabott ki.
nov. 29
11:33
Esik tovább a forint! - Mi a magyarázat? (Portfolio)
Tovább folytatta gyengélkedését a pénteki kereskedésben a forint, így az euróval szembeni jegyzések a 300-as szint fölé kerültek. Kereskedők szerint alapvetően nincsenek negatív forinthírek, viszont...
nov. 29
11:33
Milliárdos kartellbírság: az Erste bírósághoz fordul (ATV)
Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 11 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.
nov. 29
11:33
Karbonba öltözve – a BMW X5 mellé is jár az M Performance csomag (Auto Pult)
A minap a BMW a 2-es szériához mutatta be a sportos kiegészítők hadát tartalmazó M Performance csomagot, ezúttal pedig a másik új fiú, az X5 részesül hasonló bánásmódban. Noha a terepjárók szegmensében a sportosság kevésbé számít, a bajorok nem hagyhatják ki egyetlen modelljüket sem a mérsékeltebb izomkúrából.
nov. 29
11:35
Iskolaudvaron találtak kézigránátot Kecskeméten (Alternatív Energia)
A tűzszerészek kiérkezéséig az iskola saját hatáskörben kiürített két tantermet - tette hozzá.
nov. 29
11:35
Nincs még semmi baja a forintnak (Portfolio)
Az utóbbi egy hónapban lendületesen gyengült a forint az euróval szemben, azonban ha minden jól megy, a síszezon megkezdéséig még vehetünk olcsóbban eurót. Bajban csak akkor lesznek a téli sport...
nov. 29
11:36
Kartellbírság: felülvizsgálatot kezdeményez az Erste (Infostart)
Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 11 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.
nov. 29
11:45
Hogyan szűnhet meg egy munkaviszony? (HR Portál)
A munkaviszony megszüntetése talán az egyik legkényesebb terület a munkajogban – érzelmi és anyagi szempontból egyaránt, írja a HR Blog oldalán Dr. Kocsis Ildikó.
nov. 29
11:45
Zseniális videó: Giggs már 14 évesen is rommá szívatta a védőket (Sport365)
A mai napon ünnepli 40. születésnapját Ryan Giggs, a Manchester United legendája. Az egyik nemzetközi fociblog egy 1988-as felvétellel köszönti a veterán csillagot.
nov. 29
11:47
Átadták Az év Cafeteria rendszere díjat (HR Portál)
Amellett, hogy alapvető információkat szereztek a résztvevők, november 28-án a Cafeteria Panoráma 2014. konferencián átadták Az év Cafeteria rendszere 2013. díjat is.
nov. 29
11:47
Curling-Eb: nem juthat fel a férfi válogatott (Sport365)
A magyar férfi curling-válogatott 7-6-ra kikapott az olasz csapattól a norvégiai Stavangerben zajló Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében, így a B osztály bronzérméért játszhat, azaz nem juthat fel az elitnek számító A csoportba.
nov. 29
11:48
Kiderült, melyik Magyarország legjobb bankja (Privátbankár)
Több intézmény is rangsorolja és díjazza a bankokat: a The Banker, nemzetközi szakmai magazin most adta ki rangsorát.
nov. 29
11:49
Többszáz munkahelyet szüntet meg az osztrák bank (HR Portál)
A Bank Austria átszervezések miatt 850 munkahelyet szüntet meg 2015-ig, amivel 70 millió euró bérköltséget akar megspórolni – írja a Világgazdaság Online.
nov. 29
11:51
Kihúzzák a bajból az önkormányzatokat (Infostart)
Összesen 30 milliárd 466 millió forintot kap 1875 önkormányzat a működőképessége megőrzésére - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
nov. 29
11:51
Kongresszusi premier Wajda Walesa-filmjének (Gondola)
Az amerikai kongresszusban mutatják be Andrzej Wajda világhírű lengyel rendező Walesa - a remény embere című filmjét.
nov. 29
11:51
Az Erste a GVH-határozat felülvizsgálatát kezdeményezi (ProfitLine)
Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán, amelyben 11 pénzügyi intézménnyel szemben megállapította, hogy 2011-ben gazdasági versenykorlátozó megállapodás tilalmának megsértését követték el - közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.
nov. 29
11:51
Megvan az adat! Az ősszel 1096 ezer hektár búzát vetettek (Portfolio)
Mi következik ebből? Egyelőre semmi...
nov. 29
11:51
Lindsey Vonn távollétében Lara Gut a favorit Beaver Creeken (Agroinform)
A coloradói Beaver Creek lejtőjén rendeznek világkupa-versenyeket a hölgyek számára péntek és vasárnap között.
nov. 29
11:53
Társulási megállapodás Grúziával és Moldovával (Gondola)
Parafálták a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást Grúziával és Moldovával Vilniusban.
nov. 29
11:53
Nagyot esett a forint - Mi a magyarázat? (Portfolio)
Tovább folytatta gyengélkedését a pénteki kereskedésben a forint, így az euróval szembeni jegyzések a 300-as szint fölé kerültek. Kereskedők szerint alapvetően nincsenek negatív forinthírek, viszont...
nov. 29
12:06
Egy bár vécéjébe gyömöszölte újszülött kisbabáját! (Blikk)
Lower Saucon - Egy bár mellékhelyiségében szülte meg gyermekét, majd megfojtotta, és a vécétartályba gyömöszölte az újszülöttet egy nő az Egyesült Államokban.
nov. 29
12:08
50 ezren élhetnek majd egyetlen hajón (Blikk)
25 emeletes lesz a Freedom (Szabadság) nevű óriáshajó, ha sikerül megépíteni. A tervek és a pénz egy része is rendelkezésre áll. Egész évben a tengereket járja majd, és minden elképzelhető luxussal felszerelik.
nov. 29
12:09
Ferenc pápa éjszaka pénzt oszt a szegényeknek (Gondola)
Közel egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta.
nov. 29
12:09
Születésnapot ünnepelt a Cultivo (Kreatív Online)
Egy éve működik a munka utáni fiatalos klub.
nov. 29
12:09
Kartellbírság - Az Erste perre megy (Kripto Akadémia)
A GVH tizenegy pénzintézetre összesen 9,488 milliárd forint összegű büntetést szabott ki.
nov. 29
12:09
Hálapénz: nem egyértelmű a jogi megítélése (WebBeteg)
Amíg nem sikerül kivezetni a hálapénz intézményét a hazai egészségügyből, addig el kellene kerülni a kriminalizálást – nyilatkozta portálunknak dr. Kovácsy Zsombor ügyvéd, egészségügyi szakjogász.
nov. 29
12:09
Kartell ügy: a bírósághoz fordul az Erste (Pénzcentrum)
Az Erste Bank Hungary Zrt. bírósághoz fordul a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i határozata kapcsán....
nov. 29
12:09
Parragh: nem bánnánk, ha néhány bank elmenne Magyarországról (ATV)
A magyar gazdaságpolitika kiszámítható, és célja a nemzeti érdekek védelme, ennek pedig az az egyik következménye, hogy a külföldi cégek számára "vége az extraprofittal járó partinak" - mondta pénteken Berlinben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
nov. 29
12:10
Gólokért megyünk Törökországba (Agroinform)
A török SüperLig 13. fordulójának pénteki meccsén a 4. helyen álló Sivasspor a 12. helyen tanyázó Antalyasport fogadja.
nov. 29
12:10
16 éves diákjával szexelt a tanárnő (Blikk)
Börtönbüntetésre ítélték Janette Kilner (33) brit dráma szakos tanárnőt, mert megrontotta 16 éves diákját.
nov. 29
12:11
Május 25-én tartaná a mindkét választást az MSZP (Kripto Akadémia)
Az EBESZ megfigyelőinek jelenlétére is szükség lesz a választások során.
nov. 29
12:11
A Fidesz is feljelent a kislétai videó ügyében (ATV)
A nyírbátori körzet fideszes képviselője, Simon Miklós ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen, mert szerinte az Együtt-PM szövetség által Kislétán készített videó alkalmas a becsület csorbítására.
nov. 29
12:12
Erre spórol a nyugdíjasok többsége (Infostart)
A megkérdezett ötszáz nyugdíjas kétharmada takarékoskodik lakása felújítására, miután ötven százalékuknál az utóbbi tíz évben semmilyen felújítás nem volt - közölte felmérésének eredményét az OTP Lakástakarék Zrt. pénteken.
nov. 29
12:18
Nem kaptak fizetést a szombathelyi MÁV Vasjárműnél (HR Portál)
Már az augusztusi bért is késve kapta meg a szombathelyi és celldömölki MÁV Vasjármű Kft. 340 dolgozója, fizetést utoljára október 10-én utaltak - írja a Vas Népe Online.
nov. 29
12:18
A Veszprém kötelező győzelem előtt, a Szeged és a Csurgó továbbjuthat (Sport365)
A Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a Szeged és a Csurgó az EHF Kupában várja győzelmi - illetve továbbjutási - reményekkel a hétvégét.
nov. 29
12:20
Kanyó Éva Kupa ifjú női tornászoknak (Sport365)
A Kanyó Éva Kupáért lépnek szerekhez a hétvégén az ifjú magyar női tornászok a budapesti Tornacsarnokban.
nov. 29
12:24
Te hogy vásárolsz? Nem az a lényeg, hogy olcsó legyen? (Privátbankár)
Nem mindenki csak az ár alapján vásárol, sőt: egy nemrég készült kutatás során a megkérdezettek mindössze 30 százaléka mondta, hogy elsősorban a pénztárcája alapján dönt, ráadásul számukra majdnem ilyen fontos volt az újrahasznosíthatóság is. A felelős fogyasztók egy része csak a környezetvédelemre koncentrál, másik fele viszont kalkulál a szociális szempontokkal is, figyel a helyi gazdaságra és…
nov. 29
12:24
Gyulán van az Év Szállása (ProfitLine)
Az Év Szállása verseny legfőbb tanulsága, hogy a belföldi turizmusban az ár mellett a minőség is egyre fontosabb – hangzott el a díjátadón, ahol az abszolút nyertes a Családi Wellness Hotel Gyula lett közel 150 ezer értékelés, 40 ezer szavazat és a szakmai zsűri véleménye alapján. Az Év Turisztikai Települése címet Hajdúszoboszló nyerte el, az Év Feltörekvő Turisztikai Településének pedig…
nov. 29
12:26
Az S&P; leminősítette Hollandiát (ProfitLine)
A Standars & Poor's (S&P) hitelminősítő rontott Hollandia hitelminősítői besorolásán. Hollandia besorolása a legjobbnak számító „AAA” kategóriából az „AA+” kategóriába süllyedt, így az eurózónában már csak Németország, Finnország és Luxemburg rendelkezik a legjobb besorolással.
nov. 29
12:27
Tegyen zenei kultúrsétát Budapesten (Infostart)
Az 1970-es, 1980-as évek undergound zeneműhelyeitől kezdve a mai hangstúdiók világáig kalauzolja el az érdeklődőket a Budapest Aszfaltprojekt (BUPAP) új városismereti sétája.
nov. 29
12:27
Önműködő traktorok a tetőn (Gondola)
nov. 29
12:27
Szanyi összevont, május végi választásért lobbizik Orbánnál (Alternatív Energia)
És persze nem győzi hangsúlyozni az EBESZ-megfigyelők kívánatos jelenlétét.
nov. 29
12:27
Az osztrák Volksbanken még évekig veszteséges lesz (Portfolio)
Az Österreichische Volksbanken, amely tavaly az osztrák államtól kapott újabb mentőcsomagot, közölte, hogy a problémás eszközeinek leépítése miatt legalább 2016-ig veszteséges lesz - írja a Bloomberg...

Keresés