2013. december 19. csütörtök

dec. 19
20:39
Brit katonagyilkosság - Bűnösnek nyilvánították a vádlottakat (Alternatív Energia)
Mártíromságra törekedtek, azt remélték, hogy a rendőrök megölik őket.
dec. 19
20:41
Eltapsolt munkáspénz (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság csalás elleni hivatalához fordultak a munkanélkülieket foglalkoztató szövetkezetek.
dec. 19
20:45
NAV: a kiskereskedelmi adatok tükrözik jobban a szokásokat (Infostart)
A fogyasztói szokásokat, például a cigaretta iránti kereslet csökkenését, illetve a cigarettáról a fogyasztási dohányokra való áttérést a szabadforgalmi adatoknál jobban tükrözik a kiskereskedelmi adatok, amelyeket a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. adhat meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
dec. 19
20:45
Szellembiciklik Jász-Nagykun-Szolnok megyében (Infostart)
Egyszerre mementók és a kerékpáros balesetek megelőzésének Magyarországon még formabontónak számító eszközei azok a "szellembiciklik", amelyek első példányait csütörtökön mutatták be Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
dec. 19
20:45
Történelmi csúcson a szegények aránya Németországban (Infostart)
Németországban évek óta tartó folyamatos növekedés után tavaly történelmi csúcsra emelkedett a szegények aránya a társadalomban.
dec. 19
20:45
Csúcson a szegények aránya Németországban (Portfolio)
Németországban évek óta tartó folyamatos növekedés után tavaly történelmi csúcsra emelkedett a szegények aránya a társadalomban. A rászorulókat segítő szervezetek országos szövetségének...
dec. 19
20:45
Lemondott a német neonáci párt vezetője (ATV)
Betegség miatt lemondott a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) elnöke - közölte a párt csütörtökön. A szélsőjobboldali politikai erő vezetője kiégett - írta a Welt online.
dec. 19
20:54
Újabb lépés a mobiltöltők egységesítése felé (ProfitLine)
Újabb lépést tettek az Európai Unió intézményei afelé, hogy rákényszerítsék a mobiltelefongyártókat, hogy egyforma töltőkkel lássák el készülékeiket, miután a szakminisztereket tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön megállapodtak az ezt is tartalmazó irányelvtervezetről.
dec. 19
20:54
Durva MLSZ-csavar kapitányügyben, Hajdu emelt fővel távozik - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 19
21:03
Lemondott a német szélsőjobboldali NPD elnöke (Infostart)
Betegség miatt lemondott a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) elnöke - közölte a párt csütörtökön. A szélsőjobboldali politikai erő vezetője kiégett - írta a Welt online.
dec. 19
21:03
Történelmi csúcson a szegények aránya Németországban (Alternatív Energia)
A szegénységi küszöb egyszemélyes háztartás esetén havi 869 euró adózás utáni jövedelem,
dec. 19
21:03
Megszavazták: nem büntetik meg az ukrán tüntetőket (ATV)
A kijevi parlament nagy többséggel elfogadta csütörtökön azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely szerint mentesülnek a büntetőjogi felelősség alól azok a tüntetők, akiket azért helyeztek vád alá, mert részt vettek az Ukrajna európai integrációjáért folyó demonstrációkon.
dec. 19
21:05
Sportcsillagok Gálaestje - A férfi vízilabda-válogatott az év csapata (Alternatív Energia)
dec. 19
21:21
Fed-döntés - Londoni elemzők szerint lassulhat az MNB-enyhítés (Infostart)
Lassulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseinek üteme az amerikai szövetségi tartalékbank (Federal Reserve) mennyiségi enyhítési programjának bejelentett visszafogása után - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
dec. 19
21:21
Igazolatlanul hiányzó fia miatt emeltek vádat ellene (Alternatív Energia)
dec. 19
21:21
Jön a világ legnagyobb vagyonkezelőjének nagy dobása? (Portfolio)
A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője 3 milliárd dolláros abszolút hozamú globális hitelpiaci alapot hozna létre hedge fundok részvételével - írja a Bloomberg. A BlackRock vagyonkezelő 3...
dec. 19
21:22
Horváth: a fő cél megfélemlíteni azokat, akik még kitálalhatnak a NAV-nál (ATV)
A NAV-botrány kirobbantója arra kéri a volt munkatársait és azokat, aki az ő általa ismertetett ügyekről tudnak, hogy kövessék az ő példáját és ne hallgassanak.
dec. 19
21:22
Sportcsillagok Gálaestje: A vizes sportoké volt 2013, Hosszú és Gyurta az év sportolója (Agroinform)
A "címvédő" Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója. A hölgyeknél Hosszú Katinkát választották a legjobbnak.
dec. 19
21:23
Horváth András állítása szerint mindent odaadott nyomozóknak (Alternatív Energia)
A kormányzat részéről bárki elkérhette volna a zöld dossziét, ő odaadta volna.
dec. 19
21:23
Londoni elemzők: a tapír miatt a magyar kamatvágás üteme visszaeshet (Portfolio)
Lassulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseinek üteme a Fed mennyiségi enyhítési programjának bejelentett visszafogása után - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi...
dec. 19
21:24
"Gyáva döntés": Keményen nekiment a Kúriának Kövér László (ATV)
Az Országgyűlés elnöke gyáva döntésnek nevezte a Kúria határozatát a devizahitelesek ügyében a Hír TV Magyarország élőben című csütörtöki műsorában.
dec. 19
21:25
Sportcsillagok Gálaestje - Gyurta Dániel az év férfi sportolója (Alternatív Energia)
dec. 19
21:27
Adócsalási vád - Cséfalvay Zoltán nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól (ProfitLine)
Cséfalvay Zoltán nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól, és olyan feljegyzéseket sem, amelyek tartalmi átfedésben lettek volna a Horváth András által nyilvánosságra hozott információkkal. Egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának válasza Vágó Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére.
dec. 19
21:27
A legfrissebb átigazolási hírek: eldőlt egy barcelonai csillag sorsa (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
dec. 19
21:27
Szellembiciklivel a balesetek ellen (Alternatív Energia)
dec. 19
21:29
Kövér: gyáva döntést hozott a Kúria (Alternatív Energia)
"Az egész devizahiteles-ügy ennek az országnak az össze baját szinte állatorvosi lóként mutatja fel."
dec. 19
21:39
Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati támogatást kap Székesfehérvár (Infostart)
Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól. A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre - közölte az önkormányzat kommunikációs központja csütörtökön.
dec. 19
21:39
Felakasztották a terhes tanítónőt (Blikk)
dec. 19
21:39
A köztársasági elnök visszaküldte a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény módosítását (Alternatív Energia)
Egyelőre nem lesz Nemzet Művésze díj sem.
dec. 19
21:39
Kövér: a Kúria gyáva döntést hozott, csak az időt húzzák (Portfolio)
Az Országgyűlés elnöke gyáva döntésnek nevezte a Kúria határozatát a devizahitelesek ügyében a Hír TV Magyarország élőben című csütörtöki műsorában. Szerinte gyáva döntést hozott a Kúria, és csak az...
dec. 19
21:39
Áder visszaküldte az MMA-ról szóló törvényt (ATV)
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrejönne a Nemzet Művésze díj - olvasható a parlament honlapján.
dec. 19
21:41
Megvárja a kormány az Európai Bíróság állásfoglalását a devizahitelesek ügyében - a nap hírei (Infostart)
Megvárja a kormány a Kúria és az Európai Bíróság állásfoglalását, mielőtt újabb lépéseket tenne a devizahitelesek helyzetének javítására. Aláírta az MVM Magyar Villamos Művek az RWE Főgáz-részvényeinek megvásárlásáról szóló szerződést.
dec. 19
21:41
Tőzsde - Vegyes zárás felé közelítenek New York indexei (Alternatív Energia)
A piac már számított az ösztönző program kivezetésének megkezdésére.
dec. 19
21:57
Családi sportsiker (Blikk)
Budapest — Hosszú Katinka (24) idei sikerei nemcsak a Vasas kiváló úszónőjének hoztak elismerést, hanem férjének, felkészítőjének, az amerikai Shane Tusupnak (25) is.
dec. 19
21:57
Kezdődik a síszezon a Mátrában (Infostart)
Megkezdődik pénteken a síszezon a Mátrában, ahol a Sípark felső szakasza nyílik meg három pályával.
dec. 19
21:57
Semjén: Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának (Infostart)
Magyarország természetes kötelességét teljesíti azzal, hogy a magyar állampolgárság és a magyarországi letelepedés által menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának - közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön.
dec. 19
21:57
Obama apja bántalmazta családját? (Infostart)
Újabb memoárkötettel jelentkezik Barack Obama elnök féltestvére, Mark Obama Ndesandjo, amelyben a családot bántalmazó néhai apjukról is részletesen ír.
dec. 19
21:57
Gázolás miatt nem járnak a vonatok (Blikk)
dec. 19
21:57
Taroltak a vízisportolók (Alternatív Energia)
dec. 19
21:57
Kiderült, mit tervez a NAV a mulasztó pénztárgépesekkel (Pénzcentrum)
Az adóhatóság honlapján csütörtökön megjelent tájékoztató szerint akár bírság és bezárás nélkül is megúszhatják az ellenőrzéseket a nagykasszások....
dec. 19
21:59
Lemondott a német szélsőjobboldali NPD elnöke (Alternatív Energia)
A sorozatos csapások felőrölték a neonáci szellemiségűnek tartott párt elnökét.
dec. 19
22:00
Kevesebb cég alakul, sokkal kevesebb tőkével (ProfitLine)
Összesen 29 224 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon az idén november végéig, csaknem kétezerrel kevesebb, mint tavaly az első tizenegy hónapban - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.
dec. 19
22:00
Freestyle foci: Szász Kitti Európa-bajnok, Kovács Péter negyedik (Sport365)
Szász Kitti esélyeshez méltóan megnyerte a Budapesten rendezett szabadstílusú futball (freestyle soccer) Európa-bajnokságot.
dec. 19
22:02
Hatszázezer eurós bővítés a Siemens telephelyén (ProfitLine)
Akár évi egymilliárd forintot meghaladó forgalomnövekedést is eredményezhet a Siemens budapesti, Késmárk utcai telephelyén végrehajtott, 600 ezer eurós (mintegy 180 millió forint) gyártókapacitás-bővítő beruházás - tájékoztatta a Siemens Zrt. csütörtökön az MTI-t.
dec. 19
22:15
Nem emelkednek az úthasználati díjak januárban (Infostart)
Nem emelkednek az úthasználati díjak januárban sem az e-matricás, sem a HU-GO e-útdíj rendszerben - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
dec. 19
22:15
Semjén: Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvignek (Blikk)
dec. 19
22:15
Újabb csúcsra ért a Dow Jones Index (Portfolio)
A Fed tegnap bejelentette az egész világon nagy figyelemmel kísért lépését, viszonylag nagy meglepetést okozva megkezdte a taperinget. Az összesen havi 85 milliárd dolláros pénznyomtatási programot...
dec. 19
22:33
Adócsalási vád - Horváth András állítása szerint mindent odaadott nyomozóknak (Infostart)
Állítása szerint nem készített másolatot, mindent odaadott a nyomozóknak Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója a nála tartott csütörtök reggeli házkutatáskor.
dec. 19
22:33
Semjén: Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának (Gondola)
"Magyarország természetes kötelességét teljesíti azzal, hogy a magyar állampolgárság és a magyarországi letelepedés által menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának."
dec. 19
22:33
Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvigéknek (ATV)
Felvette a magyar állampolgárságot, elhagyja Szlovákiát és januárban családjával Győrbe költözik Malina Hedvig, akit 2006-ban Nyitrán két férfi megvert, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán - számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap pénteken.

Keresés