2013. december 19. csütörtök

dec. 19
21:03
Megszavazták: nem büntetik meg az ukrán tüntetőket (ATV)
A kijevi parlament nagy többséggel elfogadta csütörtökön azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely szerint mentesülnek a büntetőjogi felelősség alól azok a tüntetők, akiket azért helyeztek vád alá, mert részt vettek az Ukrajna európai integrációjáért folyó demonstrációkon.
dec. 19
21:05
Videó: Ajax játékos lett a súlyos beteg kisfiúból (She)
Egy súlyosan beteg nyolc éves kisfiút fogadott csapatába a holland Ajax. Jay-Jay Willems élete álma volt, hogy a csapatban játszhasson. Az Ajax valóra is váltotta azt, Willems részt vehetett a klub edzésén, ahol Frank De Boer edző is foglalkozott vele, majd az újságírók előtt be is mutatta az Ajax úgy szerzeményét.
dec. 19
21:05
Sportcsillagok Gálaestje - A férfi vízilabda-válogatott az év csapata (Alternatív Energia)
dec. 19
21:07
Díjazás: Gyurta Dániel nagy fölénnyel az év férfi sportolója (She)
A világbajnok úszót, Gyurta Dánielt választották az év legjobb férfi sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 56. alkalommal kiírt szavazásán. A második helyen Vajda Attila kenus, a harmadik Pars Krisztián kalapácsvető végzett.
dec. 19
21:21
Fed-döntés - Londoni elemzők szerint lassulhat az MNB-enyhítés (Infostart)
Lassulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseinek üteme az amerikai szövetségi tartalékbank (Federal Reserve) mennyiségi enyhítési programjának bejelentett visszafogása után - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
dec. 19
21:21
Aljasul rabolták ki a karok nélküli férfit (BorsOnline)
Nem lehetett túl nagy kihívás, de hogy biztosra menjenek, ketten támadtak a magatehetetlen emberre.
dec. 19
21:21
Rókagombás káposztaleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg rókagomba 5 dl savanyú káposztalé 1 dl rizs 1 evőkanál liszt étolaj 2 szál sárgarépa 1 fej hagyma ételízesítő petrezselyemzöld bors só
dec. 19
21:21
Válogatott: Nincs esély Huszti visszatérésére - Filipovics (She)
Filipovics Vladan, a német Hannoverben légióskodó Huszti Szabolcs menedzsere a Sportcsillagok Gálaestjén elmondta, nem lát rá esélyt, hogy a 30 esztendős középpályás visszatérjen a magyar válogatottba.
dec. 19
21:21
Igazolatlanul hiányzó fia miatt emeltek vádat ellene (Alternatív Energia)
dec. 19
21:21
Jön a világ legnagyobb vagyonkezelőjének nagy dobása? (Portfolio)
A BlackRock, a világ legnagyobb vagyonkezelője 3 milliárd dolláros abszolút hozamú globális hitelpiaci alapot hozna létre hedge fundok részvételével - írja a Bloomberg. A BlackRock vagyonkezelő 3...
dec. 19
21:22
Horváth: a fő cél megfélemlíteni azokat, akik még kitálalhatnak a NAV-nál (ATV)
A NAV-botrány kirobbantója arra kéri a volt munkatársait és azokat, aki az ő általa ismertetett ügyekről tudnak, hogy kövessék az ő példáját és ne hallgassanak.
dec. 19
21:22
Sportcsillagok Gálaestje: A vizes sportoké volt 2013, Hosszú és Gyurta az év sportolója (Agroinform)
A "címvédő" Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója. A hölgyeknél Hosszú Katinkát választották a legjobbnak.
dec. 19
21:23
Szűzérme fűszeres palacsintatésztában (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 szép csík szűzérme 1 tojás kevés tej liszt kevés szódabikarbóna 3 gerezd fokhagyma durvára darált színes bors só A sütéshez: étolaj A körethez: 25 dkg brokkoli 3 dl rizs 10 szem gomba étolaj bors só
dec. 19
21:23
Horváth András állítása szerint mindent odaadott nyomozóknak (Alternatív Energia)
A kormányzat részéről bárki elkérhette volna a zöld dossziét, ő odaadta volna.
dec. 19
21:23
Londoni elemzők: a tapír miatt a magyar kamatvágás üteme visszaeshet (Portfolio)
Lassulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseinek üteme a Fed mennyiségi enyhítési programjának bejelentett visszafogása után - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi...
dec. 19
21:24
"Gyáva döntés": Keményen nekiment a Kúriának Kövér László (ATV)
Az Országgyűlés elnöke gyáva döntésnek nevezte a Kúria határozatát a devizahitelesek ügyében a Hír TV Magyarország élőben című csütörtöki műsorában.
dec. 19
21:25
Vörösboros-gombás marhatokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg marhalapocka 20 dkg csiperkegomba 1 dl tejszín 0,8 dl vörösbor 0,4 dl étolaj kevés liszt 1 vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma fél csokor petrezselyem ételízesítő őrölt feketebors
dec. 19
21:25
Sportcsillagok Gálaestje - Gyurta Dániel az év férfi sportolója (Alternatív Energia)
dec. 19
21:27
Adócsalási vád - Cséfalvay Zoltán nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól (ProfitLine)
Cséfalvay Zoltán nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól, és olyan feljegyzéseket sem, amelyek tartalmi átfedésben lettek volna a Horváth András által nyilvánosságra hozott információkkal. Egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának válasza Vágó Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére.
dec. 19
21:27
Zöldborsós hús rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell (vagy csirkemell) 40 dkg zöldborsó 25 dkg rizs kevés liszt 1 húsleveskocka étolaj só bors petrezselyem
dec. 19
21:27
Szellembiciklivel a balesetek ellen (Alternatív Energia)
dec. 19
21:29
Vaníliakrémes almatorta II. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt 12,5 dkg margarin 12,5 dkg kristálycukor 1 tojás fél csomag sütőpor A krémhez: 25 dkg kristálycukor 7,5 dl almalé 2 csomag vaníliás pudingpor 2 csomag vaníliás cukor A süteménybe és a tetejére: 1,5 kg alma 2 dl tejszín kakaópor vagy fahéj
dec. 19
21:29
Kövér: gyáva döntést hozott a Kúria (Alternatív Energia)
"Az egész devizahiteles-ügy ennek az országnak az össze baját szinte állatorvosi lóként mutatja fel."
dec. 19
21:31
Narancskrémtorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 6 evőkanál finomliszt 6 evőkanál kristálycukor 6 tojás sütőpor A krémhez: 15 dkg kristálycukor 15 dkg vaj 0,5 dl bor 3 tojás 2 narancs Valamint: 3 dl habejszín porcukor
dec. 19
21:39
Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati támogatást kap Székesfehérvár (Infostart)
Székesfehérvár 1,25 milliárd forintot kap év végi hozzájárulásként a magyar kormánytól. A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig a helyi közösség számára fontos fejlesztésekre - közölte az önkormányzat kommunikációs központja csütörtökön.
dec. 19
21:39
Videó: LeBron James hirtelen kifakadása csapattársára (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a Miami Heat ugyan 97–94-re legyőzte nagy riválisát, az Indiana Pacerst, LeBron James, a csapat legjobbja a második félidőben kiakadt társára, Mario Chalmersre. A pillanatnyi vita a videóra kattintva tekinthető meg.
dec. 19
21:39
Felakasztották a terhes tanítónőt (Blikk)
dec. 19
21:39
A köztársasági elnök visszaküldte a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény módosítását (Alternatív Energia)
Egyelőre nem lesz Nemzet Művésze díj sem.
dec. 19
21:39
Kövér: Gyáva döntést hozott a Kúria (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke szerint a legfőbb bírói testület a bankok oldalára állt.
dec. 19
21:39
Kövér: a Kúria gyáva döntést hozott, csak az időt húzzák (Portfolio)
Az Országgyűlés elnöke gyáva döntésnek nevezte a Kúria határozatát a devizahitelesek ügyében a Hír TV Magyarország élőben című csütörtöki műsorában. Szerinte gyáva döntést hozott a Kúria, és csak az...
dec. 19
21:39
Áder visszaküldte az MMA-ról szóló törvényt (ATV)
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrejönne a Nemzet Művésze díj - olvasható a parlament honlapján.
dec. 19
21:41
Megvárja a kormány az Európai Bíróság állásfoglalását a devizahitelesek ügyében - a nap hírei (Infostart)
Megvárja a kormány a Kúria és az Európai Bíróság állásfoglalását, mielőtt újabb lépéseket tenne a devizahitelesek helyzetének javítására. Aláírta az MVM Magyar Villamos Művek az RWE Főgáz-részvényeinek megvásárlásáról szóló szerződést.
dec. 19
21:41
Király-kupa: a Valencia, ha nehezen is, de hozta a kötelezőt (She)
A spanyol Király-kupa negyedik fordulójában az edzőváltáson átesett Valencia az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően hazai pályán 1–0-ra nyert a harmadosztályú Gimnastic ellen, így, ha nagy kínok közepette is, de bejutott a legjobb a 16 közé. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az élvonalbeli együttes a hajrában Hélder Postiga révén tizenegyest rontott. Az Espanyol és a Rayo…
dec. 19
21:41
Tőzsde - Vegyes zárás felé közelítenek New York indexei (Alternatív Energia)
A piac már számított az ösztönző program kivezetésének megkezdésére.
dec. 19
21:41
Dél-szudáni puccskísérlet: fegyveresek nyomultak be az ENSZ egyik táborába (hirado.hu)
A meg nem erősített értesülések szerint harc folyt, amelynek vannak halálos áldozatai.
dec. 19
21:43
Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati támogatást kap Székesfehérvár (hirado.hu)
A pénzt 2014-ben használja fel a város részben a Székesfehérvári Fűtőerőmű megvásárlására, részben pedig fontos fejlesztésekre.
dec. 19
21:45
Áder: Bűnöző ne lehessen a Nemzet Művésze (hirado.hu)
A köztársasági elnök visszaküldte az MMA-ról szóló törvény módosítását.
dec. 19
21:47
Horváth András állítása szerint mindent odaadott nyomozóknak (hirado.hu)
Állítása szerint nem készített másolatot, mindent odaadott a nyomozóknak Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt dolgozója a nála tartott csütörtök reggeli házkutatáskor.
dec. 19
21:49
Darák: megállapítható lehet akár a teljes szerződés érvénytelensége (hirado.hu)
A határozat csak egy bizonyos szempontból nem tekinti jogszabályba ütközőnek a devizaszerződéseket - közölte Darák Péter, a Kúria elnöke.
dec. 19
21:51
Elkezdődött a téli közmunkaprogram (hirado.hu)
Mától már 90 ezren vesznek részt a téli közmunkaprogram képzésein - jelentette be a foglalkoztatásért felelős államtitkár.
dec. 19
21:57
Ciki: análfűzér miatt égett a színésznő (BorsOnline)
Jennifer Lawrence állítólag barátjától kapta a szexjátékszert, amit egy szobalány talált meg az ágy alatt, majd gondosan az éjjeszekrényére készített, hogy kéznél legyen.
dec. 19
21:57
Családi sportsiker (Blikk)
Budapest — Hosszú Katinka (24) idei sikerei nemcsak a Vasas kiváló úszónőjének hoztak elismerést, hanem férjének, felkészítőjének, az amerikai Shane Tusupnak (25) is.
dec. 19
21:57
Kezdődik a síszezon a Mátrában (Infostart)
Megkezdődik pénteken a síszezon a Mátrában, ahol a Sípark felső szakasza nyílik meg három pályával.
dec. 19
21:57
Semjén: Magyarország menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának (Infostart)
Magyarország természetes kötelességét teljesíti azzal, hogy a magyar állampolgárság és a magyarországi letelepedés által menedéket biztosít Malina Hedvignek és családjának - közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön.
dec. 19
21:57
Obama apja bántalmazta családját? (Infostart)
Újabb memoárkötettel jelentkezik Barack Obama elnök féltestvére, Mark Obama Ndesandjo, amelyben a családot bántalmazó néhai apjukról is részletesen ír.
dec. 19
21:57
Gázolás miatt nem járnak a vonatok (Blikk)
dec. 19
21:57
Taroltak a vízisportolók (Alternatív Energia)
dec. 19
21:57
Meghalt Paul Torday (hirado.hu)
Hatvanhét éves korában elhunyt Paul Torday, akiknek első regénye, a Lazacfogás Jemenben világsiker lett.
dec. 19
21:57
Kiderült, mit tervez a NAV a mulasztó pénztárgépesekkel (Pénzcentrum)
Az adóhatóság honlapján csütörtökön megjelent tájékoztató szerint akár bírság és bezárás nélkül is megúszhatják az ellenőrzéseket a nagykasszások....
dec. 19
21:59
Lemondott a német szélsőjobboldali NPD elnöke (Alternatív Energia)
A sorozatos csapások felőrölték a neonáci szellemiségűnek tartott párt elnökét.

Keresés