2013. december 19. csütörtök

dec. 19
19:19
NB II: a Lombardtól távozó szélső Siófokon kötött ki (She)
Ahogy azt korábban előrevetítettük: Ivancsics Gellért a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok futballistája lett. A 26 éves középpályás másfél évre szóló szerződést kötött a Balaton-parti együttessel, melynél korábban már kétszer is megfordult.
dec. 19
19:19
Felgyújtotta magát egy férfi a vatikáni Szent Péter téren (Blikk)
dec. 19
19:19
Fenyegetőző vadász lőtte meg a szaladgáló Maya kutyát (Blikk)
Dunakeszi — Elkapták azt a férfit, aki rálőtt Maya (5) kutyára. Az angol szettert, mint megírtuk, december 8-án, a délelőtti séta közben lőtték hátulról lábon.
dec. 19
19:19
Lemondott a román ombudsman (Metropol)
Anastasiu Crisu egy héttel lemondása előtt vizsgálatot indított az észak-romániai Pungesti községben történt tüntetések ügyében.
dec. 19
19:19
Megkezdődik a síszezon a Mátrában (Metropol)
Jelenleg 30-50 centiméter a hóréteg tömörített átlaga.
dec. 19
19:19
Átadták a megújult szigligeti várat (Metropol)
A település a várral szeretne a kulturális és örökségturizmus egyik meghatározó célpontjává válni a hazai és a külföldi látogatók körében.
dec. 19
19:19
Izomagyak – esemény utáni filmajánló a paplan alól (Alternatív Energia)
dec. 19
19:20
Így készült a 2014-as januári divatanyagunk! 2. rész (Joy)
A partiszezon kellős közepén megigézte januári divatanyagunkat a nyolcvanas évek világa. Meríts ihletet te is a legmenőbb pop- és rocksztároktól, borulj flitterbe és metálfénybe. Végeredmény a januári JOY-ban!
dec. 19
19:20
Március 15-én választanak államfőt a szlovákok (hirado.hu)
Ez a lehető legkorábbi dátum, amely jelentősen megnehízti az indulók dolgát - mondta a Kossuth Rádiónak az MKP jelöltje.
dec. 19
19:20
149 200 forintot visz haza az átlagos dolgozó (HR Portál)
Január és október között a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálbér-növekedés tavaly óta 3,3 százalékos.
dec. 19
19:20
USA - Csökkent a használt ingatlan értékesítések száma (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) csütörtöki közlése szerint az értékesített használt lakások száma novemberben 4,3 százalékkal, éves szintre vetítve 4,90 millióra csökkent felülvizsgált 5,12 milliós októberi szintről.
dec. 19
19:20
Véradások nyugodt karácsonyért (WebBeteg)
Hosszú karácsonyi szünetre kell készülni a véradásszervezésben. Megkéri a donorokat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat, hogy ha tehetik, adjanak vért ünnep előtt vagy után.
dec. 19
19:20
Esik a forint (Pénzcentrum)
Az euróval szembeni jegyzések reggel 298 körül még háromhetes forintcsúcsot jeleztek, kora délutánra viszont 300 közelébe emelkedtek vissza....
dec. 19
19:20
Akár jót is tehet a magyar tőzsdének a Fed lépése (Portfolio)
A Fed tegnapi döntését követően hazai alapkezelőket kérdeztünk meg a várható részvénypiaci hatásokról, akik elmondták, a jegybank eszközvásárlásainak csökkentése ellenére optimisták a globális...
dec. 19
19:20
Lars von Trier fesztivál a Toldi moziban (Metropol)
Premier előtt levetítik a dán rendező A nimfomániás című filmjének első részét is.
dec. 19
19:20
Obama féltestvére kiteregette a családi szennyest (ATV)
Újabb memoárkötettel jelentkezik Barack Obama elnök féltestvére, Mark Obama Ndesandjo, amelyben a családot bántalmazó néhai apjukról is részletesen ír.
dec. 19
19:20
Lézerharc – Audi és BMW fej-fej mellett (Auto Pult)
Bár a világelső címet besöpörte a BMW az új i8-asban debütált lézeres világítástechnológiával, az Audi szorosan a nyomában van a saját verziójával.
dec. 19
19:20
Német foci: Guardiolától nem várnak triplázást Münchenben (Agroinform)
A Bayern München elnöke, Uli Hoeness szerint hiba lenne elvárni a csapattól, hogy megismételje a 2013-as sikereket.
dec. 19
19:21
Varga: jövőre napirendre kerülhet az egykulcsos szja (Infostart)
Varga Mihály szerint jövőre, a 2015-ös adótörvények őszi megalkotásakor napirendre kerülhet az egykulcsos szja. A nemzetgazdasági miniszter egy pénteki lapinterjúban azt mondta: 9 százalékra csökkenő adókulcs költségvetési bevételi hatása 500 milliárd forint lenne, amelyet a gazdasági növekedés is fedezhet.
dec. 19
19:21
Rendőrök jártak Horváth Andrásnál (Privátbankár)
Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét - számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt.
dec. 19
19:21
Halálra gázolták az idős bácsit (BorsOnline)
Elgázolt egy idős férfit egy villamospótló autóbusz a főváros XIII. kerületében, a Róbert Károly körút és Váci út kereszteződésében csütörtök délután. A 80 éves bácsi a helyszínen meghalt.
dec. 19
19:21
Antal Timi szexi nővé cseperedett (Blikk)
Budapest – Antal Timiből (19) igazi dögös nő lett! Az X-Faktor felfedezettje korábban inkább lezser, sportos stílussal robbant be a köztudatba, rövid barna, aztán pedig vörös hajjal.
dec. 19
19:21
Így éltek a katonák az orosz fronton (Blikk)
Budapest — „Megkezdtem a fényképezést, és megörökítem ittlétemnek jelentős mozzanatait. Családunknak szép emléke lesz" – írta feleségének Kurszk mellől, az orosz frontról 1942 nyarán Kemendy Géza zászlós, egyike annak a több tucat magyar honvédnak, aki a súlyos harcok szünetében amatőr fényképészként dokumentálta a keletre vezényelt katonák mindennapjait.
dec. 19
19:21
Recept: Zöldborsós hús rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell (vagy csirkemell) 40 dkg zöldborsó 25 dkg rizs kevés liszt 1 húsleveskocka étolaj só bors petrezselyem
dec. 19
19:21
Tárki: idén erősödött a Fidesz, a DK előzi az Együtt-PM-et (Infostart)
A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai szerint 2013-ban nőtt a pártot választani tudók aránya és erősödött a Fidesz, míg a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága lényegében változatlan, de a pártválasztók körében a Demokratikus Koalíció (DK) megelőzi az Együtt-PM szövetséget. A közvélemény-kutató havi pártpreferencia-vizsgálatának eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-hez.
dec. 19
19:21
Putyin: Moszkva Ukrajna nehéz helyzetét látva segített (Infostart)
Ukrajna nehéz gazdasági helyzetét látva döntött úgy Oroszország, hogy segítséget nyújt a testvéri népnek - jelentette ki az orosz államfő csütörtöki évzáró nemzetközi sajtóértekezletén.
dec. 19
19:21
Korábbi MU-játékos a Legia Varsó kispadján (Infostart)
A korábban a Manchester Unitedben is futballozó norvég Henning Berg lett a lengyel bajnok Legia Varsó labdarúgócsapatának vezetőedzője - jelentette be a klub csütörtökön.
dec. 19
19:21
Olcsó kapitány lesz Pintér (Blikk)
Budapest – Paulo Sousa (43), Sven-Göran Eriksson (65), Dunga (50), Bölöni László (60) és Fred Rutten (51) helyett Pintér Attila (47) a befutó. Bár Csányi Sándor (60), a labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkozott, futballunk felemelkedését csak külföldi szakemberrel tudja elképzelni, végül bombameglepetésként a Győri ETO FC vezetőedzője lett a szövetségi…
dec. 19
19:21
F1: Rosberg 320-nál kapott defektet a Pirelli-teszten (She)
A héten keddtől csütörtökig tartották meg Bahreinben az F1-es csapatok háromnapos Pirelli-tesztjét, amelyen a Red Bull, a Mercedes, a Toro Rosso és a Ferrari vett részt, és nem hozták nyilvánosságra a 2014-es gumikon elért időeredményeket. Az azonban kiderült, hogy a Mercedes idő előtt befejezte a munkát, mert Nico Rosberg 320 kilométer per órás sebességnél defektet kapott.
dec. 19
19:21
Kiesett egy gyerek az átmeneti otthon ablakából (Blikk)
dec. 19
19:21
Egymást jelentette fel gyilkos és áldozata (Blikk)
Andornaktálya - Évek óta feljelentgetősdit játszott egymással K. László (31) és Sanyi bácsi (†72), amelynek végül, mint megírtuk, tragikus vége lett. Az exzsaru és ellenlábasa felváltva ment a rendőrségre, hogy sérelmeikre ott találjanak megoldást.
dec. 19
19:21
Felgyújtotta magát egy férfi a Szent Péter téren (Metropol)
A férfi felsőtestén súlyos égési sérülések keletkeztek.
dec. 19
19:21
Czene Attila lett a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke (Metropol)
Az olimpiai bajnok úszó Horváth Andrást váltja, aki 2007 óta irányította a szövetséget.
dec. 19
19:21
Befejeződött az Országház homlokzatának felújítása (Metropol)
Mintegy 35 ezer darab követ faragtak meg és cseréltek ki, ami mintegy 6.500 köbméter süttői keménymészkő megdolgozását jelentette.
dec. 19
19:21
MSZP: Az Orbán-kormány holdudvarának jutnak a takarékszövetkezetek (Alternatív Energia)
A választások előtt az Orbán-kormány igyekszik megszerezni vagy holdudvarának mindent, ami még mozdítható.
dec. 19
19:22
Állati szexi félmeztelen fotók a True Blood sztárjáról, Joe Manganiello-ról (Joy)
Te is szereted nézni Joe Manganiello izmos testét? Akkor ezeket a képeket imádni fogod!
dec. 19
19:22
Cséfalvay Zoltán nem kapott feljegyzéseket Horváth Andrástól (hirado.hu)
Egyebek mellett ezt tartalmazza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának válasza Vágó Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére.
dec. 19
19:22
Házkutatást tartottak Horváth Andrásnál (HR Portál)
Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András, korábbi adóhivatali dolgozónál, elvitték számítógépének merevlemezét, számos iratot és a zöld dossziét - számolt be az Origo hírportál csütörtök délelőtt. A rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette a hírt.
dec. 19
19:22
Vegyesek lettek a délutáni amerikai makroadatok (ProfitLine)
Az Egyesült Államok közép-atlanti térségében a szakértők által vártnál kisebb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás növekedése decemberben.
dec. 19
19:22
Megelőzi a fogszuvasodást az új cukorka (WebBeteg)
A fogorvosok gyakran figyelmeztetnek arra, hogy a túl sok cukorka fogyasztása fogszuvasodást okozhat. Ezt az állítást Christine Lang cáfolja meg, aki a kollégáival együtt létrehozott egy olyan édességet, ami nemcsak nem árt, de még használ is a fogaknak.
dec. 19
19:22
Nem mindenkinek lesz olcsóbb a budapesti bérlet januártól (Pénzcentrum)
A BKK adatai szerint a havi Budapest-bérletek mintegy 70 százalékát veszik meg magánszemélyek, 30 százalékát pedig közületek vásárolják meg. Januártól előbbiek olcsóbban, utóbbiak drágábban jutnának bérlethez....
dec. 19
19:22
Most még nem ütötték meg a magyar állampapírokat (Portfolio)
Nem érte negatív hatás a magyar államkötvénypiacot a Fed bejelentését követően sem. Az eddig meglehetősen sokkmentes piacon egyedül akkor lehet változás, ha a vártnál jobban alakuló makroadatok a...
dec. 19
19:22
Varga Mihály már a plusz bevételek szétosztásán gondolkozik (ATV)
Varga Mihály szerint jövőre, a 2015-ös adótörvények őszi megalkotásakor napirendre kerülhet az egykulcsos szja. A nemzetgazdasági miniszter egy csütörtöki lapinterjúban azt mondta: 9 százalékra csökkenő adókulcs költségvetési bevételi hatása 500 milliárd forint lenne, amelyet a gazdasági növekedés is fedezhet.
dec. 19
19:22
Egymillió kilométert futott hibrid - mérföldkőnél egy Toyota Prius (Auto Pult)
Nem egyedülálló eset, hogy egy négykerekűvel több, mint egymillió kilométert utazzanak, főleg, ha egy taxiról van szó. Az viszont már sokkal inkább érdekes, hogy ez a bizonyos taxi egy hibrid jármű, méghozzá egy második generációs Toyota Prius.
dec. 19
19:22
Kosárlabda Euroliga: A Bayern Münchennek nyernie kell a biztos továbbjutáshoz! (Agroinform)
Ha a Bayern nem akar számolgatni, akkor le kell győznie a Galatát, hogy ott legyen a legjobb 16 között az Euroligában.
dec. 19
19:23
A magyar kutyás társadalom megosztottsága véget érhet (Infostart)
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter december elején meghozott határozatával a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségét (MEOESZ) jelölte ki kinológiai szövetségnek - jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 19
19:23
Jönnek az ünnepek, máshogy járnak a vonatok - mutatjuk a változást (Privátbankár)
Az ünnepi menetrend pénteken kezdődik és január 2-ig tart.
dec. 19
19:23
Már csak imádkozni ébred fel a 137 éves bácsi - videó (BorsOnline)
A 19. században született szaúdi férfiról sokan vehetnének példát, mondja fia.
dec. 19
19:23
Buldogot fogadott örökbe a Barátok közt sztárja (Blikk)
Budapest – Kutya-társtulajdonos lett Nagy Alexa (28). A Barátok közt Fekete Aliza egy francia buldogra vetett szemet egy vidéki állatmenhelyen, de sajnos arra nem volt lehetősége, hogy egyedül fogadja örökbe a kutyust, így legjobb barátja és szomszédja társult vele.
dec. 19
19:23
Vakációra megyünk a Blikk-kel! (Blikk)
Besenyszög — Újabb olvasóink életét változtatta meg a Blikk Advent. A besenyszögi Kiss Tóth Sándor (35) és párja, Maros Erzsébet (33) egy véletlennek köszönhetően vitte el napi nyereményünket, amelyből közös vágyukat váltanák valóra.

Keresés