A német lakosság többsége bizakodva várja a következő évet, a derülátók aránya 2013 végére csaknem két évtizede a legnagyobbra emelkedett egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
Tragikomikus és irracionális elemektől hemzsegett 2013-ban is a kormány és a bankok viszonya. Eleve egy teljesen új, Európában ismeretlen banki adónem bevezetésével kezdődött az év, amit aztán a...
Milyen járulékokat kell fizetnie a munkáltatónak, illetve a megbízónak, ha másodállásban foglalkoztat ügynököt? Milyen kötelezettségei vannak az ügynöknek? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Széles Imre válaszolt.
Már karácsonyra megteltek a balatoni wellnesshotelek, s az előrendelések alapján szilveszterkor is jó forgalmat bonyolítanak a szállodák - írja a Magyar Nemzet.
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta a világszervezet általános tevékenységét fedező költségvetést, amely második alkalommal csökken az Egyesült Államok és a nyugati ipari hatalmak követelésére.
Nagy meglepetések nélküli évet zárnak a németek, a politikától a gazdaságon át a labdarúgásig hosszú távú folyamatok haladtak tovább vagy értek be 2013-ban. Németország továbbra is Európa vezető gazdasági hatalma, az pedig az idén sem dőlt el, hogy a nemzetközi politikában vállalja-e a "jóindulatú hegemón" szerepét.
A vasúti közlekedés színvonalának emeléséhez nem elég a pályák korszerűsítése és a szervezeti átalakítás, a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére szükség van új járművek beszerzésére is - nyilatkozta a nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Hírlapnak.
A különféle adatokból és a hatósági tapasztalatok alapján a cigarettacsempészet növekedésére lehet következtetni - tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól. A szervezet szerint a dohánykereskedelem átalakításának hatásai még nem mérhetőek.
Az ország legnépszerűbb zenekarai, köztük a Quimby, a Magna Cum Laude és a Punnany Massif lépnek fel a szombaton kezdődő háromnapos Indoor Fesztiválon, amelyet első ízben rendeznek meg a fővárosi Hungexpo területén.
A Magyar Nemzet szerint a korábbi egyértelműen elutasító állásponthoz képest óvatosabban fogalmaztak az Együtt-PM szövetségnél és az MSZP-nél az ellenzéki együttműködés lehetséges kibővítéséről, amit a lap szerint most Magyar Bálint sürget a leghatározottabban.
Egy fő kivételével elhagyta Oroszországot pénteken a Greenpeace összes külföldi tagja, akik ellen idén szeptemberben indítottak büntetőeljárást, miután egy orosz olajfúrótoronynál tiltakoztak.
A Moszkovszkij Komszomolec című lapban közölt, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szóló nyílt levél miatt távozott posztjáról pénteken a Moszkvai régió Társadalmi Kamarájának elnöke.
Van is BKV-rezsicsökkentés meg nincs is. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a BKV bérletek árának eltérő árképzése miatt a Vegyipari és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete. Aggályosnak tartják ugyanis hogy azoknak, akik egy cég nevére, vagy a cafeteria terhére vásárolnak, nem lett olcsóbb a bérlet. Vagyis több százezren - az ígéret ellenére - kiesnek a tömegközlekedési rezsicsökkentésből. A…
A Művészetek Palotája (Müpa) sikeres évet zár. A gazdag budapesti program mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveik is Bahreintől Bécsen át Sanghajig és bekerültek a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői körébe - mondta az MTI-nek Káel Csaba vezérigazgató.
A magyar Külügyminisztérium elítélte a Bejrútban pénteken végrehajtott véres merényletet, amelyben életét vesztette mások mellett Mohamed Satah volt libanoni pénzügyminiszter.
Látszik a növekedési fordulat, a kérdés azonban inkább az, hogy ez a növekedési fordulat van-e akkora, amekkorát szerettünk volna - nyilatkozta Németh Dávid, a K&H elemzője a Portfolio.hu-nak. Az...
A magyar Külügyminisztérium elítélte a Bejrútban pénteken végrehajtott véres merényletet, amelyben életét vesztette mások mellett Mohamed Satah volt libanoni pénzügyminiszter.
15 millió forintos támogatást kap a Magyar Golfszövetség, hogy a magyar versenyzők felkészülhessenek a riói olimpiára, amelyen a golf 112 év után ismét hivatalos szám lesz. A szerződés pénteki aláírásán ott volt a magyar golfsport legígéretesebb tehetsége, Rózsa Csilla, aki már ma is világklasszis. Férfi sporttársait iskolázza le, a sportért felelős államtitkárnak pedig megpróbálta megtanítani a…
A jövő év érdemi fordulópontot jelenthet a biztosítási piac fejlődésében Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára szerint. Az MTI-nek adott interjúban a főtitkár ezt azzal támasztotta alá, hogy szoros összefüggés figyelhető meg a bruttó hazai termék (GDP) növekedése és a biztosítási szektor díjbevételének alakulása között.
A jövő év érdemi fordulópontot jelenthet a biztosítási piac fejlődésében Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára szerint. Az MTI-nek adott interjúban a főtitkár ezt azzal...
Több mint kétéves csúcsra ugrott az euró a dollárral szemben pénteken. Az euróval 1,3893 dolláron kereskedtek, amire legutóbb 2011 október végén volt példa – írja az Index.
Bár a karácsonyi időszak alatt nem lépnek pályára a spanyol csapatok, az FC Barcelona sztárja, Neymar addig se tudott elszakadni a futballtól, egy gálameccsen mutatta meg képességének legjavát.
Az elmúlt 3 évben csaknem 6 milliárd forint jutott a tanyákon a népesség megtartását szolgáló feltételek fejlesztésére, azonban Budai Gyula államtitkár szerint még több éven át szükség van a Tanyafejlesztési Program forrásaira ahhoz, hogy a tanyák mintegy 300 ezer lakosa számára biztosítottak legyenek a belterületeken élőkéhez hasonló életkörülmények.
Ismeretlenek rálőttek Bangkokban szombatra virradóra a kormányellenes tüntetők egyik táborára, amelyet a kormány épületének közelében állítottak fel, az akciónak egy halálos áldozata és három sebesültje van.
Az omega-3 zsírsavakkal kapcsolatosan megjelent egyre több kedvező eredmény miatt elképzelhető, hogy több szív-és érrendszeri betegség megelőzéséről és kezeléséről szóló irányelvet is átdolgoznak a kardiológiai fórumok.
2013-ban a korábbinál is kevesebb biztosítást kötöttek az emberek. Az ok egyszerű: egyre kevesebben vesznek új autót. Amíg ezen a területen nem lesz változás, addig fölösleges csodát várni a biztosítási piacon. Évet értékelt a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A Cofidis felmérése szerint továbbra is több a negatív vélekedés a hitelekkel kapcsolatban, és továbbra is jelentős, 64 százalék azok aránya, akik tartanak a hitelek rejtett költségeitől.
Romlott a levegő minősége szombatra az ország északkeleti vidékén, Miskolc és Sajószentpéter levegőjét egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a szálló por magas koncentrációja miatt.
2012. júniusi kinevezése óta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára 250 ezer kilométert utazott, 34 úton, 28 országban, 33 városban járt, ami összesen 33 millió forintba került - írja a Blikk.
A világ minden bizonnyal legolvasottabb könyve jelenleg az Inferno. Dan Brown legújabb Robert Langdon sztorija Dante híres művének Pokol című fejezetére épül, és fontos szerepet kap benne Liszt Ferenc Dante-szimfóniájának első tétele, az Inferno (Pokol) is.
Igazi hősként emlegetik az apát, aki puszta kezével harcolt a fiára támadó krokodillal Zimbabwéban. Mindketten megsérültek, de túlélték az állat támadását.