Nyitott Tanulási Központok nyílnak országszerte több helyszínen, ahol a felnőttek felfrissíthetik tudásukat és többek között nyelvi, informatikai, pénzügyi és vállalkozási ismereteket sajátíthatnak el.
A jegybank növekedési hitelprogramjával párhuzamosan a kötelező tőkekövetelményre is kell figyelniük kell a kft.-knek a jövőben - hívják fel a vállalkozások figyelmet.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió műsorában hangsúlyozta: többen dolgoznak, folyamatosan emelkednek a bérek, csökkennek a rezsiköltségek, az infláció pedig alacsonyabb, mint az elmúlt negyven évben bármikor.
Elengedte a rendőrség Istvánffy Andrást, a Negyedik Köztársaság (4K!) párt elnökét, akit csütörtök este előállítottak, mert nyilvánosan elszívott egy marihuánás cigarettát.
A Fehér Ház, megváltoztatva korábbi állásfoglalását, csütörtökön azt közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök egyetemista korában valóban együtt élt rövid ideig saját nagybátyával, aki éveken át dacolt a kitoloncolásról szóló bírósági döntéssel.
A tervek szerint 2014 februárjában jótékonysági mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros súlyos szívinfarktuson és lábamputáción átesett Trinidad és Tobagó-i védőjének, Akeem Adamsnek a megsegítésére – mondta Brent Sancho, a sportolót korábban foglalkoztató Central FC ügyvezető igazgatója.
Többnyire csökkenést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a pénteki kereskedés során a hivatalos amerikai munkaerő-piaci jelentést megelőzően. A japán piacok ugyanakkor a jen gyengülésének köszönhetően erősödéssel tudtak zárni.
Az előttünk álló hétvége változékony időt hoz. A szombat egy hidegfrontnak köszönhetően szeles lesz, majd vasárnap melegfront közelíti meg térségünket....
Megváltoztatta korábbi állásfoglalását a Fehér Ház, és csütörtökön már azt közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök egyetemista korában valóban együtt élt rövid ideig saját nagybátyával, akit kitoloncolt korábban a bíróság az országból.
A mai napon nem ciki Mikulás sapit hordani, rénszarvasos pulcsit viselni, sőt még az is megengedett, ha táncra perdülsz az utcán. Na jó, utóbbi inkább csak a flashmobos megmozdulásokon menő. De akkor nagyon!
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A Mol a múlt héten pénteken is bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj árát.
A Sony információi szerint a PS4 megjelenése óta több mint 6,5 milliószor kattintottak a megosztás gombra. A történet iskolapéldája annak, hogy vegyük rá a gamereket, hogy önként reklámozzák játékainkat.
Tovább praktizálhat ügyvédként dr. Ruttner György azok után is, hogy a Fővárosi Főügyész-ség vádat emelt ellene – tudta meg a Bors. Az ügyvédi kamara egyelőre nem függeszti fel.
Tetőzött az utóbbi évtizedek legnagyobb vihardagálya péntek reggel Hamburgnál. A Xavér orkán péntek estére hagyja el Németországot, komolyabb károkat eddig nem okozott.
Kevesebb keresztelő van, mint temetés, ezért a magyar nemzet veszélyben van - fogalmazott a miniszterelnök a közrádióban. A kormány ennek megfordításán dolgozik, a cél, hogy megszülessenek a...
A Magyar Telekom tegnapi kereskedésében az okozta a nagy forgalmat, illetve az áresést, hogy a társaság szerda este közölte, nem fizet osztalékot a 2013. évi eredménye után. A piaci szereplők egy része számolt ezzel, már korábban beárazták, ezért nem zuhant erőteljesebben az árfolyam. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,05 százalékkal 287 forintra gyengült, forgalma 3,5 milliárd forint volt.…
Váratlanul főszereplő lett Barack Obama amerikai elnök kutyája a hagyományos, fehér házi karácsonyi partin. Sunny túláradóan lelkes volt, és az ünnepi ceremónián felborított egy kétéves kislányt.
A prosport.ro értesülései szerint Bölöni László lehet a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő CFR Cluj következő vezetőedzője. A 60 esztendős szakember a következő szezon kezdetén, 2014 nyarán állhat munkába a kolozsvári együttesnél.
Orbán Viktor szerint veszélyben van a magyar nemzet, mert többen halnak meg, mint születnek. Ezért a kormány ennek megfordításán dolgozik. A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában kifejtette, hogy a...
A tervezett határidőre már biztosan nem érkezik meg az a félezer korszerű automata sebességmérő, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter 2014 márciusától szeretett volna az utakon látni....