A többéves keretköltségvetésről szóló tárgyalások és a következő uniós csúcs előkészítésének állása mellett a bővítésről, a Szerbia és Koszovó között létrejött megállapodásról és a négy ország által javasolt, új demokrácia- és jogállamiság-mechanizmusról tárgyalnak hétfőn Luxembourgban az EU uniós ügyekért felelős miniszterei.
A BUX a múlt héten keményen tartotta magát a nyugati szembe szélben, a kérdés, hogy erre a hétre is kitart-e a vevők lelkesedése, vagy átveszi a terepet a medve? A hetet az OTP és a MOL mellett a...
Az önkényuralmi jelképek tilalmának új szabályairól dönthet hétfőn az Országgyűlés. A képviselők emellett várhatóan bővítik azon devizahitelesek körét, akik igénybe vehetik a nemzeti eszközkezelő segítségét.
Magához tért, és írásban válaszol egyes kérdésekre a múlt heti bostoni robbantások életben maradt feltételezett elkövetője - jelentette az amerikai média vasárnap éjjel.
A helyszín, az időjárás, a külföldi és hazai írók új kötetei egyaránt vonzónak bizonyultak, ahhoz, hogy több mint hatvanhárom ezren - a tavalyinál kétezerrel többen - jegyet vásároljanak a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amely tegnap az eddigi látogatói csúcsot megdöntve zárt.
Az érintésmentes mobilfizetést lehetővé tévő mobiltárca tesztelése idén nyáron indul el Magyarországon, az alkalmazás segítségével a plasztikokat egyetlen helyen, egy okostelefonban elhelyezve lehet...
A GE bejelentette, hogy a cég üzemi/üzleti tevékenységéből származó nyereség 2013 első negyedévében 4,1 milliárd dollár, az egy részvényre jutó eredmény pedig 39 cent lett; mely 14%-os, illetve 15%-os növekedést jelent 2012 első negyedévéhez képest. A folytatólagos tevékenységekből származó, a GAAP előírásai szerint számított nyereség 13%-kal, 3,6 milliárd dollárra, az egy részvényre jutó nyereség…
"A feszültség lassan végighalad a testen..." Ezt nem egy díványon fekvő paciensének mondja a pszichológus, hanem egy általános iskolai osztálynak. Meditációs órát tartottak a kamerák előtt, és az utasítás az volt, hogy lehunyt szemmel most lazuljanak el.
Ha VV Attila kitart, hozzájuthat Alekosz luxuskéglijéhez. De jól át kell gondolnia, hogy mit vállal, hiszen ha a felek fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen, akár egy évbe is telhet, mire beköltözhet.
Pál Dénest elkerüli a nagy szerelem, miközben volt barátnői sorra megállapodnak. Az énekes úgy érzi, Ámor mostohán bánik vele, de elveiből nem enged: rajongó lányokkal nem randizik.
A kormány szerint a demográfiai csökkenéssel magyarázható, hogy a tavalyihoz képest csaknem 10 ezerrel kevesebb, 95 147 fő jelentkezett a 2013 szeptemberében induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre, írja az edupress hírlevele.
Megkezdte a vádemeléshez szükséges előkészületeket az amerikai szövetségi ügyészség a bostoni robbantással gyanúsított Dzsohár Carnajev ügyében. Carnajev kórházban van, miután – valószínűleg öngyilkossági kísérletből – meglőtte magát; meneküléséről pedig újabb részletek szivárogtak ki: a hatóságok szerint az elrabolt dzsippel áthajtott meglőtt testvérén.
Békés megyében tizenhét kis- és középvállalkozás nyert támogatást száz munkahely megőrzésére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap ilyen célokra rendelkezésre álló 330 millió forint keretösszegéből.
Az IMF politikai döntéshozó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) a gazdasági növekedés ösztönzésére és a munkahelyteremtésre összpontosító politikai célokat tűzött a valutaalap elé.
A londoni konzulátus szerint egyre nehezebben találnak munkát Nagy-Britanniában a magyarok. Most azt tanácsolják annak, aki kiutazna, hogy legalább félmillió forinttal induljon útnak, mert bajba kerülhet, ha nem talál munkát és nincs tartaléka.
A halálra éheztetett másfél éves kisfiúhoz nagymamája hívta ki a mentőket. A szülőket már letartóztatták, ám a nagyszülők és egy budapesti orvos szerepét is vizsgálják a tragédiában.
Mesterházy Attilát meglepte, hogy Bajnai Gordon nemet mondott a hétfői egyeztetésre, és az MSZP-elnök megismételte az azonnali tárgyalásokra tett múlt heti indítványát. Mesterházy Attila honlapján megjelent közleményében úgy fogalmaz: "az ország progresszív része megoldásra vár. Tárgyaljunk! Kezdjük holnap!"
Áprilisban megtört a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének fél éve tartó emelkedése. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint most a fogyasztói és az üzleti várakozások is romlottak.
Néhány évig hoki-vb nélkül marad Magyarország. Az újabb rendezésig legalább rutint szerezhetnek a fiatalok, és Rich Chernomaz – vagy más szövetségi kapitány – új csapatot építhet.
Nem várt meglepetés érte Zlatan Ibrahimovicot a Paris Saint-Germain vasárnap esti, Nice elleni bajnokiján. A svéd csillagot egyszerűen nyakon puszilta Renato Civelli, a nizzaiak játékosa.
A Győr meglepetésre csak döntetlen ért el Pápán a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, így nem növelte előnyét közvetlen üldözőjével szemben a tabella élén.
A gyanúsított a torkán lévő sérülés miatt nem tud ugyan beszélni, de egyes kérdésekre írásban válaszol. A tettesek feltehetően más merényletre is készülhettek.
Sokszor veszélyes körülmények között, testi épségét sem féltve menti az állatokat Tornócky Anita. Legutóbbi akciójára elkísérték a Bors munkatársai is.
A Magyar Bankszövetség főtitkára bízik benne, hogy június 1-től elindulhat a kkv-k kedvezményes hitelprogramja, és úgy véli, olyan növekedési paktumra van szükség a bankok és a kormány között, amely a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenti a bankok terheit.
Ausztrália költségvetési helyzete várhatóan tovább romolhat, miután az erős ausztrál dollár és a csökkenő kereskedelmi forgalom miatt közel 7,5 milliárd ausztrál dollárral csökkentek a bevételek - közölte az ausztrál pénzügyminiszter egy vasárnapi interjú során.
Részvényenként 2 EUR osztalékot fizet ki a MOL többségi tulajdonában lévő Slovnaft az eredménytartalékból - számolt be a szlovák finweb nevű internetes oldal a társaság pénteki éves rendes...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a pultosok ritkán adnak nyugtát a vendégeknek, és sokszor nincsenek is bejelentve, ezért ellenőrzik az éjszakai szórakozóhelyeket.
Az esti órákban és a hétvégén sok az adóügyi visszaélés, ezért az adóhivatal revizorai taxiba ülnek és az éjszakai szórakozóhelyeket is ellenőrzik - írja a Magyar Nemzet. Az európai középmezőnyben tanyázik a magyarországi "megsebzett generáció": idehaza jelenleg a 15-24 éves korosztály 29 százaléka nem talál állást - olvasható a Népszabadságban.
A Miami Heat kiválóan kezdte az NBA rájátszását, miután 110-87-re győzött a Milwaukee Bucks elleni párharc első mérkőzésén. A Los Angeles Lakers kikapott a San Antonio Spurstől.
Csak annyit mondok: HP. Ne nézz így! Fellebbenthetem a fátylat, de utána tuti az hajt majd, miképp lehetnél mi-előbb a részese! Szóval, mehet? Hangerő Párt.
Valamelyest csökkent Magyarországon a pártalapítási kedv, jelenleg ugyanis 126 pártot tartanak nyilván a hazai bíróságok, ám ezek többsége fantompárt, azaz jelöltet nem állítanak, és alig valaki hallott eddig róluk. Lapunk a legérdekesebb nevű szervezeteket gyűjtötte csokorba. A listát az Országos Bírósági Hivataltól kértük ki, ezek a pártok valóban léteznek.
A Magyar Bankszövetség főtitkára bízik benne, hogy június 1-től elindulhat a kkv-k kedvezményes hitelprogramja, és úgy véli, olyan növekedési paktumra van szükség a bankok és a kormány között, amely a hitelezési aktivitás növeléséért csökkenti a bankok terheit.
Újabb üzemzavar volt hétfőn a két évvel ezelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben: közel négy órán át szünetelt a hűtés a kettes reaktor fáradt fűtőelemeit tároló medencében - közölte az atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO.