A körülményekhez képest bíztató a februári kiskereskedelmi forgalmi adat az MTI által megkérdezett elemzők szerint, és a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemeli, hogy a kiskereskedelemi forgalom alakulása javuló fogyasztói hangulatra utal.
Hadbíróság elé kerül egy katona, miután kikerült egy felvétel az internetre egy olyan esetről, ami jobb, ha inkább homályban maradt volna. Az egyenruhás ugyanis részegen vezetett egy tankot, ráadásul a közúti forgalomban.
A magyar gazdaság növekedési kilátásai nem jók, a lakosság megtakarítási hajlandósága viszont magas, akik meg tudnak takarítani, azok pedig egyre inkább alternatívákat keresnek a betétek kamatainak...
A Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke szerint Magyarországon drámai mértékben emelkedett az antiszemita vagy romaellenes megnyilvánulások száma 2010 óta, és emiatt határozottabb kormányzati fellépést sürget.
Noha sokáig nagyon úgy nézett ki, hogy az elektromos autózás népszerűségének növelésében nagy szerepet betöltő Tesla Roadster utód nélkül hal ki, most mégis más jövőképet vázolhatunk fel, ráadásul az információ biztos forrásból érkezett. Ha a modell újjáéledése önmagában nem elegendő, azt is eláruljuk, hogy gyorsabb is lesz felmenőjénél.
Ugyan már nem állami ünnep, de 1945 április 4.-e, a felszabadulás pillanatnyi élmény volt, olyan, mint az esküvő - egyszeri, és megismételhetetlen, mert eltűnt az éhínség, és a halál, és mindenki úgy érezte, hogy helyette megjött a szabadság levegője.
Bridget Jones annak idején rejtegette, Rosie Huntington-Whiteley már saját nagyibugyis kollekciót tervezett. Ma már nem a tanga a menő, hanem a köldököt sejtelmesen elrejtő selyem alsónemű.
Két MTK-meccs kezdési ideje is megváltozott az OTP Bank Liga soron következő fordulóiban, egyben véglegessé vált az Újpest elleni elmaradt mérkőzés időpontja is.
Gyors és nyílt tájékoztatást, valamint erőforrásainak fokozott mozgósítását ígérte a kínai vezetés a H7N9 típusú vírus okozta madárinfluenza-esetekkel kapcsolatban. A lakosság kifogásolta a késői tájékoztatást, a WHO szerint viszont a kínai hatóságok időben jelezték az eseteket.
Matolcsy György jegybankelnök bejelentette a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programját, amely többpillérre épülő program többek közt tartalmazza a kkv-nak kedvezményes kamatra nyújtandó hitelt...
Külföldi mintára úgynevezett funding for lending program indul a kis-és középvállalatok (kkv-k) hitelezésének és beruházásainak fellendítésére - jelentették be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján. Az olcsó forrás az alapja a Növekedési Hitel Programnak (NHP), a kkv-k hitelt kapnak a devizahiteleik leváltására is....
Az argentin Arsenal Sarandi játékosai nem viselték túl jól, hogy 5-2-re kikaptak a brazil Atlético Mineiro csapatától a Libertadores-kupában. A labdarúgók a bírókon akartak elégtételt venni.
A vezető nyugat-európai benchmarkok emelkedéssel kezdték a mai kereskedést, a folytatásban viszont az angol index a szerdai záróértéke alá esett. A Bank of England és az EKB bejelentését követően sem...
Mintegy 1600 tonna arany van a piacon lévő iPhone készülékekben. Ez 50%-kal több, mint Svájc devizatartaléka. Az iPhone aranytartalma 300-szor nagyobb, mint az átlagos aranybánya kőzeteké – állítja Ken Beyer, a használt elektronikai eszközök újrahasznosításával foglalkozó Cloud Blue vezérigazgatója.
Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden és Székesfehérváron negyedével nőhet az irodakínálat, és közel félszáz ipari ingatlan átadása várható az OTP Jelzálogbank felmérése szerint.
Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját is jelölték a Zsidó Világkongresszus (WJC) alelnöki posztjára. Támogatói között van Jona Metzger, Izrael állam országos főrabbija, a WJC vezetőségének több tagja, így Eduardo Elsztain, a szervezet igazgató tanácsának elnöke, valamint a Magyarországi Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete (MUSZOE) is.
A mostani szezonban sok kritikát kapott Karim Benzema és Gonzalo Higuaín góljai is kellettek ahhoz, hogy a Real Madrid kényelmes, 3-0-ás előnyhöz jusson szerdán a török Galatasarayjal szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének nyitányán, ami után a spanyol csapat edzője is két csatárát méltatta.
Az MSZP szerint Matolcsy György jegybankelnök korábbi, 3 éves gazdasági miniszteri tevékenysége alatt "kiszárította" a magyar gazdaságot, csütörtöki bejelentése ezért olyan, mint "három csepp víz a sivatagban".
Meglehetősen terjedelmes elemzéssel állt elő a Societe Generale az arany kilátásaival kapcsolatban. Ebben a szakértők 1 375 dolláros év végi célárat határoztak meg a nemesfémre vonatkozóan, mely több...
A többség számára bizonyára ismeretlen a Detroit Electric neve, azonban az amerikai gyártó az 1900-as évek elején termékeny volt és mintegy 13.000 elektromos modellt értékesített 1907 és 1939 között. A visszatérést a Lotus alapjaira épített, sportos villanyautóval köti egybe a gyártó, amely a kifutott és még 5 évig utódra váró Tesla Roadster helyébe léphet.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa, fővárosi képviselő hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a budapesti hirdetőoszlopok és utasváró pavilonok hirdetési felületeinek hasznosításával kapcsolatban. Szerinte az elmúlt években több százmillió forintos kár érhette a Fővárosi Önkormányzatot és a magyar államot.
A piaci elemzők várakozásai egybecsengenek a hozott döntéssel: marad a 375 milliárdos eszközvásárlási program, nem támogatják Mervyn King és két kollégája indítványát, miszerint ezt 25 milliárd...
A felsőoktatási államtitkár szerint nem szabad hatalmi szóval megszüntetni egyetemeket, főiskolákat, de azt el lehet várni, hogy az intézmények igyekezzenek profilt váltani. Klinghammer István erről a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) csütörtöki budapesti küldöttgyűlésén beszélt, kitérve arra is, hogy nem maradhat meg a jövőben a 240 pont felvételi küszöbként, mert rendkívül…
Döntött a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a pedagógussztrájk ügyében: a testület döntése szerint a Klebersberg Intézményfenntartó Központnak, azaz a munkáltatónak kell majd meghatároznia a sztrájk idejére az elégséges szolgáltatás szintjét.
A szerencse ezúttal a fegyverneki Négyesi családra mosolygott: 166 666 forintot nyertek a Bors Szuper 100 játékán. Évával és Emillel örömében egyébként is madarat lehetett volna fogatni: három hete megszületett első unokájuk, Sanyika.