A Roszatom orosz atomenergetikai konszern több magyarországi rendezvényen is bemutatja a paksi atomerőmű bővítéséhez szánt legmodernebb technológiáját azzal a céllal, hogy tenderkiírás esetén a magyar beszállítók ismerjék a kapcsolódási lehetőségeket - jelentették be csütörtökön Budapesten, háttérbeszélgetésen.
Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank új elnöke a mai napon egy többlépcsős,általa "gazdaságösztönzőnek" szánt csomagot jelentett be, amelynek kockázatait ajegybankelnök minimálisnak minősítette - olvasható a DK közleményében.
Matolcsy György jegybankelnök bejelentette a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitel Programját, amely többpillérre épülő program többek közt tartalmazza a kkv-nak kedvezményes kamatra nyújtandó hitelt...
A minisztérium emlékeztet: a jogszabály alapján csak bejegyzett pártalapítvány kaphat állami támogatást. Mivel a Jobbik addig totojázott, míg lejárt a határidő, a törvény szerint nem járt pénz. Az NGM nem tud róla, hogy a párt perelné.
Tiger Woods azzal, hogy megnyerte az Arnold Palmer meghívásos versenyt, újra a világranglista élére került. A golfozó, aki 2009-ben alászállt a poklokba, most újra boldog és sikeres.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Bank of England változatlanul 0,50 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat és nem változtatott a 375 milliárd fontos eszközvásárlási programján sem.
Funding for Lending, ha működött az angoloknál, nálunk miért ne menne? Új stratégiai program, növekedési hitelprogram elindításáról döntött a monetáris tanács - a bejelentés után 300 forint alá került az euró és megugrott a BUX index - a Citi Magyarországnak majdnem 9 és fél milliárd forintos adózott nyeresége volt tavaly - Nézze meg itt >>
2-3-szoros túljegyzés mellett nagyot estek a hozamok a csütörtöki állampapír-aukción: 3 évre 5 százalék alatti, 10 évre 6 százalék alatti hozammal is beérték a befektetők.
A legintenzívebb és egyben legbrutálisabb reklámfilmet sikerült elkészíteni nemrég egy vodka számára, annyira, hogy hirtelen növekvő nézettségével még az egyik világhírű üdítőital filmecskéjét is kiütheti.
Katonai együttműködési megállapodást kötött Grúzia (Georgia) és Magyarország. Az egyezményt Hende Csaba honvédelmi miniszter és Irakli Alaszania, Grúzia védelmi minisztere csütörtökön írta alá Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.
A MOL bejelentette, hogy a horvát INA egy többdevizás rulírozó hitelkeretről szóló megállapodást kötött, 400 millió dollár összegben. 400 millió USD összegű, többdevizás rulírozó hitelről szóló...
A 4-es metró Baross téri állomásának építése miatt csütörtöktől lezárták a Budapest-Keleti pályaudvar főbejáratát és az épület előtti, az aluljáróba vezető lépcsőlejáratokat - írja az Index....
Jövő kedden az ország valamennyi okmányirodájában szünetel az ügyfélfogadás - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A monetáris tanács a mai ülésén nem döntött a kéthetes MNB-kötvényben való pénzelhelyezés adminisztratív, 3600 milliárd forintban történő maximálásáról, hanem arról van szó, hogy a ma bejelentett...
A várakozásoknál konzervatívabbnak nevezték a jegybank csütörtökön bejelentett növekedési hitelprogramját a Magyar Nemzeti Bankban rendezett elemzői tanácskozást követően az MTI által megkérdezettek, de kétségesnek tartották, hogy az intézkedések érezhetően segítik majd a növekedés beindulását.
Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait: Magyarországon a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka szűnt meg, és további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek "alvó állapotban" vannak - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön közzétett adataiból.
A jegybank csütörtökön bejelentett gazdaság- és hitelezés élénkítő programjától csak korlátozott pozitív hatást várnak az MTI által - még az MNB elemzői tájékoztatóját megelőzően - megkérdezett elemzők, akik hangsúlyozták, hogy nagyon sok fontos részlet még nem ismert.
A vak szerelem vagy a vastag pénztárca tünteti el a korkülönbséget a korosodó híresség és ifjú szeretője között? A világszép Jennifer Lopez szerint nem lehet pénzért megjátszani a szerelmet.
A nyári menetrend életbe lépésével négy év után visszatért a SAS Scandinavian Airlines Budapestre, a légitársaság heti kilenc járatot üzemeltet Oslóba és Koppenhágába. Az első járat még vasárnap érkezett Budapestre.
Két hét alatt 310 ezer aláírást gyűjtöttek a Fidesz aktivistái a rezsicsökkentés megvédése érdekében - közölte Selmeczi Gabriella csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Roszatom orosz atomenergetikai konszern több magyarországi rendezvényen is bemutatja a Paksi Atomerőmű bővítéséhez szánt legmodernebb technológiáját azzal a céllal, hogy tenderkiírás esetén a...
A törvényhozás elfogadására vár az önkéntes pénztárba fizetett munkáltatói támogatás meghatározott részének a kedvezményes, béren kívüli juttatások közé sorolása, írja az adózóna.hu.
A jegybank csütörtökön bejelentett gazdaság- és hitelezés élénkítő programjától csak korlátozott pozitív hatást várnak az MTI által - még az MNB elemzői tájékoztatóját megelőzően - megkérdezett elemzők, akik hangsúlyozták, hogy nagyon sok fontos részlet még nem ismert.
Magas túljegyzésre jelentős hozamcsökkenéssel, a másodpiaci referencia hozam alatt értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Csaknem 12 milliárd forintot fordít a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett uniós projekt keretében - jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára.
A pénztárgépek cseréjével, a támogatás mértékével, a változást szabályozó rendelettel kapcsolatban számos kérdés van még az érintettek fejében. Folyamatosan frissülő cikkünkben a témában megjelent híreket, cikkeket gyűjtjük.