2013. április 4. csütörtök

ápr. 4
14:18
Felmentik a Mars téri piac vezetőjét Szegeden (Metropol)
Felelőtlen gazdálkodásra hivatkozva a Szegedi Vásár és Piac Kft. vezetőjének azonnali felmentését javasolja a városvezetés.
ápr. 4
14:18
Klinghammer: szerződés helyett nyilatkozatot írnak alá a hallgatók (Alternatív Energia)
A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett egy nyilatkozatot írnak majd alá, és aki két gyermeket nevel, ezzel tanulmányainak állami finanszírozásáért a tőle elvárt kötelezettséget teljesíthetné is. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány - mondta Klinghammer István csütörtökön a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének küldöttgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón.
ápr. 4
14:18
Megérkeztek az első reakciók Matolcsy bejelentésére (Portfolio)
A jegybank csütörtökön bejelentett gazdaság- és hitelezés élénkítő programjától csak korlátozott pozitív hatást várnak az MTI által - még az MNB elemzői tájékoztatóját megelőzően - megkérdezett...
ápr. 4
14:18
Így oldódhatnak meg anyagi problémái (ATV)
Fejenként ötmillió dollárt ajánlott fel az úgynevezett Háborús Bűnök Jutalomprogram keretében szerdán az amerikai külügyminisztérium Joseph Kony ugandai hadúr, valamint az Úr Ellenállási Hadserege elnevezésű fegyveres csoport két másik vezérének kézre kerítéséért.
ápr. 4
14:20
Nem változott a kamat az eurózónában (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően nem változott az Európai Központi Bank irányadó rátája (0,75%). A piaci szereplők Mario Draghi, fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak, ott ugyanis kiderülhet,...
ápr. 4
14:22
A Merkantil Bank lett a BMW Magyarország finanszírozó partnere (Portfolio)
Együttműködési szerződést írt alá a BMW Financial Services valamint a Merkantil Bank Zrt., amelynek értelmében az OTP Csoporthoz tartozó Merkantil lesz ezentúl a bajor konszern hivatalos finanszírozó...
ápr. 4
14:24
Kézilabda: öt év után verhetjük meg a horvátokat (Sport365)
Csoportrangadót rendeznek az Európa-bajnoki selejtezők negyedik fordulójában, a magyar férfi válogatott Horvátországot fogadja csütörtökön Veszprémben.
ápr. 4
14:24
Mi is ez az új jegybanki hitelprogram? - Gyors értékelés (Portfolio)
Első pillantásra úgy tűnik, hogy az alapigazság érvényesülhet a jegybank mai nem konvencionális programjánál. Eszerint az ilyen típusú eszközök csak magas kockázatok mellett hozhatnak érdemi...
ápr. 4
14:26
"Egy Fradi-meccs mégis csak egy Fradi meccs" - Simon Ádám (Sport365)
Simon Ádám Böde Dánielre és Vladan Csukicsra külön figyelmet fordít a Ferencvárosból, de a többi játékost sem téveszti szem elöl. A középpályás természetesen nyerni szeretne a fővárosiak ellen.
ápr. 4
14:27
Húsz évig várt kivégzésére az ártatlanul elítélt férfi (BorsOnline)
Több mint nyolcezer hosszú napot töltött el rács mögött egy amerikai férfi, ennek nagy részét a halálsoron, attól rettegve, bármelyik pillanatban villamosszékbe ültethetik. Nemi erőszakért és gyilkosságért ítélték halálra, húsz évbe telt, mire bebizonyosodott: ártatlan.
ápr. 4
14:27
Felgyújtotta a barátnőjét! (Blikk)
Colburn - Körömlakklemosóval égette össze barátnője arcát, kezét és nyakát egy brit férfi – a nő azóta sincs túl az életveszélyen.
ápr. 4
14:27
Tavaszi feltöltődés vitaminokkal (WebBeteg)
Szervezetünk megfelelő működéséhez és jó közérzetünkhöz többek között a megfelelő vitaminszint is hozzájárul. Cikkünkből megtudhatja, milyen tünetekkel jár az egyes vitaminok hiánya, és mik a természetes vitaminforrások.
ápr. 4
14:27
MOB-konzultáción a 16 kiemelt támogatásban részesülő sportág (Agroinform)
A megbeszélések középpontjában a sportágfejlesztési koncepciók szerepeltek.
ápr. 4
14:29
Videó: Így még nem láthattad a szépségkirálynőt! (Blikk)
ápr. 4
14:29
A diszkó előtt lefejelték a Haladás fiatalját (Agroinform)
Szombat éjszaka támadás érte az Illés Akadémia és a Haladás csapatának két fiatal futballistáját.
ápr. 4
14:30
Hamisítják a Tigáz matricáját: így lehet áldozatból szabálysértő (Privátbankár)
Felhasználási helyek ellenőrzése során hamis biztonsági matricákat talált a Tigáz egyes gázmérőkön. A Társaság ezúton tájékoztatja ügyfeleit, hogy óvakodjanak az ilyen matricákat kínáló csalóktól.
ápr. 4
14:31
Ilyet is tud az újonc - videó (Agroinform)
Damian Lillard, a Portland fiatal irányítója hatalmasat zsákolt a Memphis ellen.
ápr. 4
14:36
Az Európai Bizottsággal vitázik a Daimler (Metropol)
Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal.
ápr. 4
14:36
Vonat és kamion ütközött Sellye és Szentlőrinc között (Alternatív Energia)
Hárman megsérültek, amikor egy vonat cementszállító kamionnal ütközött Sellye és Szentlőrinc között csütörtökön - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.
ápr. 4
14:36
Csodát tesz-e Matolcsy mai bejelentése? (Portfolio)
Nagy várakozás előzte meg az MNB ma bejelentett "növekedési programját", ehhez képest a hazai hitelezésre, a bankszektorra és így az OTP gyakorolt hatása is várhatóan mérsékelt lesz. A 250 milliárd...
ápr. 4
14:36
Atlatszo.hu: robban az offshore-bomba (ATV)
A Wikileaks-táviratoknál is nagyobb adatmennyiséget szivárogtattak ki egy nemzetközi újságírócsapatnak több ezernyi offshore cég viselt dolgairól. A hónapokig tartó munka végeredménye egy cikksorozat, amely egyedülálló képet nyújt az offshore vállalkozások rejtélyes világáról. A sorozat kivonatos magyar változatát a következő hetekben az atlatszo.hu közli.
ápr. 4
14:36
A nagy és a gyors – Renault Clio kombi menetpróba és R.S. bemutató (Auto Pult)
A Renault újult erővel és fiatalosabb formatervvel feszül a válságnak. Ennek legfőbb bizonyítéka a Clio új generációja, amely ezúttal már puttonyos Grandtour verzióban is elérhető. Kipróbáltuk a kombit, de a 200 lóerős R.S.-sel is alaposan megismerkedtünk.
ápr. 4
14:38
EU-szankciókat sürget a romák elleni erőszakot eltűrő tagországok ellen az AI (Alternatív Energia)
Az Európai Uniónak azonnali hatállyal alkalmaznia kell a rendelkezésére álló jelentős szankciólehetőségeket azon tagországok esetében, amelyek nem szállnak szembe a roma lakosságot érő diszkriminációval és erőszakcselekményekkel - áll az Amnesty International csütörtökön Londonban ismertetett állásfoglalásában. A jelentés a többi között Magyarország kapcsán a romák ellen 2008 és 2012 között…
ápr. 4
14:38
Jön a magyar mobiltárca (Portfolio)
Az NFC (érintésmentes kommunikációt lehetővé tevő) technológiában rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében szerte a világon elérhetővé teszik az úgynevezett mobiltárca szolgáltatásokat, amelyek...
ápr. 4
14:39
Nem változott az euróövezeti alapkamat (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén.
ápr. 4
14:40
Letiltották a fideszes képviselő fizetését (Alternatív Energia)
Csaknem százezer forinttal kevesebb fizetést vihet haza ebben a hónapban Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő, miután egy általa jogerősen elvesztett per okán 95250 forintot kellene kifizetnie, ám ezt eddig nem tette meg.
ápr. 4
14:40
Aggasztóan sok a segélykérő az USA-ban (Portfolio)
A legfrissebb statisztikák szerint rekordszintű 385 ezerre nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Az előző heti felülvizsgált adat szerint 357 ezer segélykérőt regisztráltak,...
ápr. 4
14:41
Német lap a magyarok félelmeiről (ProfitLine)
A Die Welt című német konzervatív lap A magyarok félelme címmel közölt kommentárt csütörtöki számában.
ápr. 4
14:45
45 kilót fogyott, modell lesz a malacnak csúfolt lány (BorsOnline)
Lemondott a csokis kekszről, amit korábban nyakló nélkül tömött magába, és így a testsúlya felét leadta egy elhízott tinilány. Olyan csinos lett, hogy elindult egy szépségversenyen és a modellkarrier felé kacsingat.
ápr. 4
14:45
Sasok vacsorája lehet a szarka-csapat (Agroinform)
Nem lennénk meglepve, ha a Benfica számára csak formalitás lenne a Newcastle elleni visszavágó.
ápr. 4
14:47
A Volán nyerte a junior EBEL-t (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV19 szerda este végletekig izgalmas csatát vívott az Orli Znojmóval.
ápr. 4
14:54
Szombaton rendezik meg a roma értékek fesztiválját (Alternatív Energia)
Koncertek és színielőadások mellett táncház is várja az érdeklődőket szombaton a Cigánykerék - Roma Értékek Fesztivál elnevezésű ingyenes rendezvényen a MOM Kulturális Központban Budapesten.
ápr. 4
14:54
Esik az MNB-kötvény állomány - Ki mit nyer Matolcsy programjával? (Portfolio)
A monetáris tanács a mai ülésén nem döntött a kéthetes MNB-kötvényben való pénzelhelyezés adminisztratív, 3600 milliárd forintban történő maximálásáról, hanem arról van szó, hogy a ma bejelentett...
ápr. 4
14:54
Jön a magyar mobilfizetés: ilyen lesz (Pénzcentrum)
Az NFC (érintésmentes kommunikációt lehetővé tevő) technológiában rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében szerte a világon elérhetővé teszik az úgynevezett mobiltárca szolgáltatásokat, amelyek egyetlen okostelefonba képesek integrálni a plasztik kártyák (bankkártyák, hűségkártyák, kuponok) funkcióit. A magyar Mobiltárca Szövetség megoldását júniustól kezdve egy teszt keretein belül 3000 felhasználó…
ápr. 4
14:54
Életet menthet az izraeli okostelefon-alkalmazás (ATV)
Izrael északi részére is kiterjesztették azt az okostelefon-alkalmazást, amely rakétatámadásnál megmutatja a legközelebbi óvóhelyet - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja.
ápr. 4
14:56
Halálos karambol bénítja a 4-es utat (Alternatív Energia)
Egy ember életét vesztette, mikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 4-es főút Hajdúszoboszlóhoz közeli szakaszán - értesült a HavariaPress.
ápr. 4
14:56
BNEF: idén robban a japán napenergia-piac (Portfolio)
Japán az idén Kína után a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat idén a megújuló forrásokból származó áramért a piacinál magasabb árakat kínáló kormányzati ösztönző programnak...
ápr. 4
14:56
Palotai: a monetáris tanács a keretekről döntött (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa csütörtökön a növekedési hitelprogram kereteiről döntött, és ezt követően tárgyal majd a bankokkal a részletekről - mondta Palotai Dániel, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója a jegybank elemzői fórumán.
ápr. 4
14:57
Videó: Babos Tímea egy feles tequilát kér Mexikóban (Sport365)
A WTA spanyol nyelvleckét adott a mexikói Monterreyben a h éten páylára lépő játékosok segítségével. Babos Tímea is szerepet kapott a videóban.
ápr. 4
14:58
Draghi szerint rosszabbul teljesít a gazdaság (Portfolio)
Az év első hónapjaiban tovább gyengült a gazdaság teljesítménye - hangsúlyozta Mario Draghi, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának kamatmeghatározó ülését követő sajtótájékoztatón. Az elnök...
ápr. 4
14:59
Szűcs Lajos: "mindenképpen győznünk kell a Kecskemét ellen" (Sport365)
Napok óta zuhog az eső vagy esik a hó Pápán. A sok csapadék miatt sokszor kellett áttervezni a Lombard Pápa labdarúgócsapatának felkészülését, amelyről Szűcs Lajos mesélt.
ápr. 4
15:03
A monetáris tanács a keretekről döntött (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa csütörtökön a növekedési hitelprogram kereteiről döntött, és ezt követően tárgyal majd a bankokkal a részletekről - mondta Palotai Dániel, az MNB monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatója a jegybank elemzői fórumán.
ápr. 4
15:03
Betilthatják a Mercedest az Európai Unióban? (Privátbankár)
Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - írta a European Voice című európai hetilap.
ápr. 4
15:03
F1: Két másodperces világrekord (Blikk)
A világrekord titka: az F1-es technikai csapat tagjai konditeremben is edzenek.
ápr. 4
15:03
Balázs Attiláé a nyitómérkőzés (Agroinform)
A második egyest Fucsovics Márton (381.) játssza a vendégek legjobbja, Gilles Müller (68.) ellen.
ápr. 4
15:05
Nem változott az euróövezeti alapkamat (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén.
ápr. 4
15:05
A brit jegybank nem mert hozzányúlni az alapkamathoz (Privátbankár)
A több mint négy éve érvényes fél százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
ápr. 4
15:05
Nem ehhez szokott a Jazz közönsége - videó (Agroinform)
A liga egyik legjobb magasember-állományával rendelkező Jazz ellen villantott Kenneth Faried.
ápr. 4
15:07
José Gomes a hónap edzője - Moniz és Pintér a dobogón (Agroinform)
A hatharom.com keresi az ,,Év edzőjét". A csapatok szavazatai alapján márciusban a Videoton trénere végzett az élen.
ápr. 4
15:12
Martonyi: Ne bántsd a magyart! (Gondola)
Martonyi János szerint a magyar nemzetpolitikában kívánalomként kormányzatoktól függetlenül megmarad a „Ne bántsd a magyart!” elve.

Keresés