2013. május 2. csütörtök

máj. 2
11:00
Portugáliában tárgyal a kormányfő (Infostart)
Portugáliában tárgyal pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, aki megbeszélést folytat a dél-európai ország állam- és kormányfőjével is.
máj. 2
11:00
Erősített mobilon a Facebook (Kreatív Online)
Hét százalékkal nőtt a mobilhirdetés-bevételük.
máj. 2
11:00
Trafikmutyi: a Magyar Nemzet Puchja fideszes képviselő és nem az MSZP-s politikus rokona (Alternatív Energia)
Nem Puch László MSZP-s képviselő, korábbi pártpénztárnok rokona, hanem a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott önkormányzati képviselő Puch József, aki a Tolna megyei Madocsán nyert a dohányboltpályázaton - közölte a szocialista párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
máj. 2
11:00
Behúzta a féket a magyar feldolgozóipar (ProfitLine)
Megállt a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) javulása áprilisban: a BMI értéke 51,7 pontra csökkent a márciusi 55,7, és a februári 54,1 pont után - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtökön.
máj. 2
11:09
Az új "szlovákrendszámozás": így bukik milliárdokat a magyar költségvetés (Privátbankár)
Lapinformáció szerint tízmilliárd forintnál is nagyobb forgalmiadó-bevételtől esik el évente Magyarország azzal, hogy a magyarokat kiszolgáló internetes webshopok Lengyelországban, Szlovákiában vagy Luxemburgban jegyeztetik be magukat, és ott is fizetnek adót. A probléma ismert, jogszabály is van rá, talán megoldás is lenne, egyelőre azonban csak futunk a pénz után.
máj. 2
11:09
Az inzulinok típusai II. - Analóg inzulinkészítmények (WebBeteg)
Az analóg inzulinkészítmények előállításával kettős célt kívántak elérni: a gyorshatású inzulinok esetében a hatáskezdet és a hatástartam lerövidítését, a hosszú hatású inzulinok esetében pedig a hatásmaximum minimalizálását és a hatástartam megnyújtását (hosszantartó egyenletes hatás).
máj. 2
11:12
Bahreini elnöke lett az Ázsiai Labdarúgó Szövetségnek (Agroinform)
Szalman bin Ibrahim al-Kalifa sejk egyesült arab emírségekbeli és thaiföldi riválisát múlta felül a voksoláson.
máj. 2
11:14
Visszalépett a kétszeres bajnok Ivan Basso (Agroinform)
A Cannondale csapat olasz kerekese azért nem vehet részt a versenyen, mert cisztát találtak a farpofájában.
máj. 2
11:15
A stockholmi és helsinki jégkorong-világbajnokságon programja (Sport365)
A pénteken kezdődő jégkorong-világbajnokság csoportbeosztása és programja.
máj. 2
11:16
James Harden korábbi csapata ellen remekelt - videó (Agroinform)
James Harden hathatós közreműködésével a Houston nyerni tudott Oklahoma Cityben.
máj. 2
11:17
Megszűnik a magyar férfi vízilabda-válogatott weboldala (Sport365)
A hónap végén anyagi okok miatt megszűnik a www.vlv.hu honlap, a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos weboldala - ezt maga a szerkesztőség jelentette be csütörtökön az olvasóknak írt nyílt levélben.
máj. 2
11:18
Esett a magyar BMI (Infostart)
Áprilisban 51,7 pontra süllyedt a magyar feldolgozóipari beszerzési menedzser index szezonálisan kiigazított értéke.
máj. 2
11:18
Lemondásra szólíthatják fel Balogh Józsefet (Infostart)
Ha bebizonyosodik, hogy bántalmazta élettársát, akkor az a fideszes Balogh József politikai karrierjének végét jelentheti.
máj. 2
11:18
Szocialista majális a Városligetben - Videó (Alternatív Energia)
Leváltják "Orbán Viktor hazugságra, megfélemlítésre és korrupcióra épülő rendszerét", és számon kérik a felelősöket - mondta Mesterházy Attila pártelnök az MSZP majálisán.
máj. 2
11:18
Német államfő: az adócsalók aszociálisak (Adózóna)
Szokatlanul éles hangon nyilvánított véleményt a német államfő az adócsalásról hazájában zajló vitában, "aszociálisnak" nevezve az adócsalókat.
máj. 2
11:18
A lejárt tőkevédett alapok harmada hozott csak reálhozamot (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete témavizsgálatot tartott a tőkevédett alapoknál, a háztartások körében nagyon népszerű konstrukció kapcsán kiderült, hogy viszonylag magas költséggel működtek...
máj. 2
11:18
Kigyulladt egy kamion - teljes útzár az M5-ös autópályán (ATV)
Teljes útzár van az M5-ös autópálya mindkét oldalán egy kigyullad kamion miatt Lajosmizse és Kecskemét között csütörtök délelőtt - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
máj. 2
11:19
NBA: a portlandi triplarekorder lett az év újonca (Sport365)
A Portland Trail Blazerst erősítő Damian Lillard lett az év újonca az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
máj. 2
11:20
Hiteltelenné lett a kormány antikorrupciós tevékenysége (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnökhöz fordultak a kormány korrupcióellenes munkacsoportjából kilépett szervezetek az információszabadságról szóló törvény kedden elfogadott módosítása miatt - közölték az érintett szervezetek csütörtökön az MTI-vel.
máj. 2
11:20
Az orosz piacot vette célba a Synergon (Portfolio)
A keleti piacokon történő közös fellépésről kötött együttműködési megállapodást az Új Piacok Kereskedőház Zrt. és a Synergon - tudatta a cég sajtóközleményében. A négy országot felölelő...
máj. 2
11:20
Mégis lesz frakciója az LMP-nek? (ATV)
Az atv.hu értesülései szerint frakciót alakít az LMP a parlamentben.
máj. 2
11:27
Ingyenes, legális zeneletöltés a Budapest Banknál (Privátbankár)
A Play és Play Plusz folyószámlacsomagok több díjmentes szolgáltatást biztosítanak és a számlabirtokos ingyen használhatják a Universal Music lemezkiadóval közösen kialakított, közel egymillió zeneszámot tartalmazó online streaming szolgáltatást.
máj. 2
11:30
Nem tudtunk veszélyt teremteni a Bayern kapuja előtt - Iniesta (Agroinform)
A Barcelona középpályása szerint el kell ismerni az ellenfél sikerét, ahogy ők is tették a katalán győzelmek idején.
máj. 2
11:32
Egységet és szolidaritást hangoztat a FIFA-vezér (Agroinform)
Energiáinak egyesítésére buzdította az immár Szalman sejk vezette Ázsiai Labdarúgó Szövetséget Joseph Blatter.
máj. 2
11:33
Szárnyal a Lufthansa árfolyama (ProfitLine)
A Lufthansa első negyedéves vesztesége kissé meghaladta az elemzői várakozásokat. A társaság 359 millió eurós üzemi veszteségről számolt, be, ami pontosan megegyezik az egy évvel korábbi eredménnyel, de rosszabb, mint a várt 323 millió eurós veszteség.
máj. 2
11:35
Nőtt az euróövezeti feldolgozóipar visszaesése áprilisban (ProfitLine)
Mélyült az euróövezet gazdaságának válsága áprilisban: a londoni Markit gazdaságkutató intézet által ma közzétett, a feldolgozóipar állapotát jelző végleges beszerzőimenedzser-index (PMI) 46,7 pontra csökkent a márciusi 46,8 pontról.
máj. 2
11:36
Fekete-arany buli a Strongbow-val (Kreatív Online)
Egy új íz bevezetőpartiján jártunk.
máj. 2
11:36
Kigyulladt kamion M5-ösön (Blikk)
máj. 2
11:36
Trafik -Tagadja a mutyit a nógrádi fideszes képviselő (Alternatív Energia)
Nem politikai alapon választották ki a trafikpályázatok győzteseit - jelentette ki csütörtökön Becsó Zsolt Nógrád megyei fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint természetesen érdeksérelmekkel jár, hogy a korábbinál jóval kevesebb trafik működik majd Magyarországon.
máj. 2
11:36
Saját magát darabolhatja fel a UBS (Portfolio)
A UBS bank a befektetési banki üzletágát elválaszthatja vagyonkezelői és hagyományos tevékenységétől - írja a Bloomberg. Hasonló témák is terítékre kerülnek a Portfolio.hu május 8-ai hitelezési...
máj. 2
11:36
Brutális számok láttak napvilágot: szomorú a helyzet a lakáspiacon (Pénzcentrum)
2013 első negyedévében mindösszesen 1123 új lakás használatba vételét regisztrálta a Központi Statisztikai Hivatala (KSH). 54 százalékkal (!) kevesebbet, mint egy évvel korábban. Elemzők, piaci szakértők tucatjai kapnak a szívükhöz, amikor meglátják a legfrissebb számokat. Cél a nulla?...
máj. 2
11:36
Gaskó: újra kell tárgyalni az új munka törvénykönyvét (ATV)
Ha 2011 decemberében nem írjuk alá az új Munka törvénykönyvéről szóló megállapodást, akkor a munkavállalók sokkal rosszabbul jártak volna – ezt Gaskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 2
11:38
Újra elad a MOL-nagytulajdonos? Hamarosan kiderül (Portfolio)
Minden bizonnyal elevenen él még a befektetők emlékezetében február 8-a, amikor a MOL egyik nagytulajdonosa, a Dana Gas 1,6%-os részvénypakettjén adott túl. Akkor a közel-keleti társaság 3 hónapos...
máj. 2
11:38
Csád: meghiúsították az államcsínyt (ATV)
A csádi biztonsági erők meghiúsítottak egy hónapok óta készülődő államcsínyt, amely Idriss Deby elnök kormányának megdöntésére irányult - jelentette be szerda éjjel a szaharai ország tájékoztatási minisztere.
máj. 2
11:40
Fodor: örülni kell Matolcsy programjának (ATV)
Tudom, hogy sokan meg fognak lepődni, de most jót (is) fogok írni Matolcsy Györgyről. Ezért arra kérem azokat, akik szerint a politikai ellenfél csak rosszat léphet, csak támadni érdemes, ne is olvassák tovább ezt a bejegyzést.
máj. 2
11:42
Férfi illatokat teszteltünk! (Éva Magazin)
Megvannak a kedvenceink! Tapasztalataink szerint, ha férfikölni választásra kerül a sor, két variáció létezik: vagy a nő választ illatot a párjának, vagy a férfi választ parfümöt, de olyat, amiről biztosan tudja, hogy tetszeni fog a kedvesének. Ezért mi most - mindenki döntését megkönnyítendő - leteszteltük a legújabb nyári férfi illatokat, és hogy egészen biztosra menjünk, saját véleményünk…
máj. 2
11:44
Túleteted a gyereked? (Éva Magazin)
Biztos, hogy kell még az a csoki? Öt árulkodó jel, hogy tudd, mennyi az annyi. Játék az étellel, főétkezések helyett rágcsálnivalók, egyre szűkebb nadrágok...Soha annyi túlsúlyos gyerek és kövér ember nem élt még a Föld gazdagabb felén, és soha annyi pénzt nem költöttünk még diétákra, mint manapság. Nem árt időben észrevenni a jeleket, hogy még időben korrigálhassunk csemetéink étkezési…
máj. 2
11:45
Fél szűk esztendő? A cégeknek még várni kell a szebb napokra (Privátbankár)
A gazdaság tavalyi erőteljes csökkenése, az ipari termelés lelassulása és visszaesése, a munkanélküliség, a fogyasztás további szűkülése nem segítheti a fejlődés megindulását, elemzők szerint.
máj. 2
11:45
Majálisoztak a pártok - nagy szavakban nem volt hiány (HR Portál)
Aktuálpolitizálással ünepelték május elsejét a pártok. A munka ünnepén az összes nagyobb párt megszólalt. Gyurcsány Ferenc a kormány leváltásáról, Mesterházy Attila Orbánék korruptságáról, az LMP többek között zöldmunkahely-teremtési koncepciójáról, Bajnai Gordon kormányzási terveiről beszélt, Thürmer Gyula a kapitalizmust ostorozta. A kormánypártok a foglalkoztatottságban elért növekedésről és a…
máj. 2
11:46
Kisfiú óriási kutyával (Éva Magazin)
Látványos fotók egy „átlagos" anyuka Instagram-oldalán. Végy egy négyéves gyereket, egy nagytestű újfundlandi kutyát és egy okostelefont. Regisztrálj az Instagramra és... forrás ...kattints néhány fotót a telefonnal különböző vicces beállításokban!  Persze az sem árt, ha olyan festői környezetben éltek, mint az említett anyuka, Stasha Becker és családja. Ők egy Seattle melletti szigeten…
máj. 2
11:47
Szövetségre lép az MSZOSZ, az Autonómok és a SZEF (HR Portál)
A munkavállalók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozását jelentette be az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerdán Budapesten.
máj. 2
11:48
A kétszeres bajnok mégsem indul a Girón (Sport365)
Nem indul a szombaton kezdődő Giro d’Italian körversenyen Ivan Basso, a viadal kétszeres győztese.
máj. 2
11:48
Michelisz a Dunán, élő közvetítés lesz a Hungaroringről (Agroinform)
A csatorna a május 19-i ausztriai futamot is élőben közvetíti majd.
máj. 2
11:50
Élőben a WTCC magyarországi futama a Dunán (Sport365)
Élőben közvetíti a Duna csatorna vasárnap a túrautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi futamát a Hungaroringről - közölte a Duna Televízió Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
máj. 2
11:50
J.R. Smith remekül passzol - videó (Agroinform)
Habár a Knicks kikapott a Keltáktól, a New York legalább látványosan játszott.
máj. 2
11:52
Fotók: bemutatták a következő szezon Liverpool mezeit (Sport365)
Lerántották a leplet a 2013/2014-es szezon Liverpool mezeiről. Az új szerelés a fehér csíkokkal felturbózott 1983/84-es szettet idézi.
máj. 2
11:54
Robben és egy darabka történelem (Infostart)
Arjen Robben fantasztikus győzelemnek minősítette csapata, a Bayern München szerda esti barcelonai 3-0-s győzelmét, és felettébb sima bejutását a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe.
máj. 2
11:54
Kósa: Egy demokratikus országban nincs helye az MSZP-nek (Gondola)
Kósa Lajos szerint "politikai bűnözők vannak a szocialisták között".
máj. 2
11:54
Petárdarobbanás okozott riadalmat Moszkvában (Kripto Akadémia)
Petárda robbant fel csütörtökön egy kertészeti alkalmazott kezében Moszkva délnyugati részén, az asszony megsérült, az eset nagy riadalmat keltett a környéken.
máj. 2
11:54
Kivárnak a befektetők az EKB döntése előtt (Portfolio)
Előző záróértékeik közelében ingadoznak az irányadó nyugat-európai indexek, mivel a befektetők kivárnak a további pozíciók felvételével az EKB mai ülése előtt. A hazai piacon szintén óvatosak a...

Keresés