A nyugodt szerdai bankközi forintpiaci kereskedés után ma reggel 299-rõl elõbb kissé gyengült a forint az euróval szemben, majd erõre kapott. Ugyanezt láthattuk több régiós...
Ha választó lennék, már rohadtul unnám, nemcsak azt, amit a kormány csinál, hanem azt is, amit az ellenzék – ezt Gyurcsány Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az alapok között a pénzpiaci alap után Magyarországon a második legnépszerűbb befektetési forma a tőkevédett alap: mind ezek száma, mind az ott kezelt vagyon növekedett 2012 első és harmadik negyedéve között.
Az új trafikrendelet követelményeit teljesítő kasszarendszert fejlesztett ki a ProgAdat Kft., amely az első működő online kasszát is bemutató Laurel Cégcsoport tagja. A trafikok esetében a pc-alapú, a NAV mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek is online jelentő pénztárgépeknek a jövedéki szabályokat is követniük kell - olvasható a Laurel sajtóközleményében.
Ezt a címet adta a PSZÁF sajtóbeszélgetésének, amiből már eleve érződik némi kételkedés. A kisbefektetők 83 százaléka ugyanis nem érte el az öt, felük pedig a három százalékot sem éves szinten a tőkevédett alapokkal, ráadásul tíz százalék feletti hozamot csak négy alap tudott felmutatni több év alatt.
A biotin (H-vitamin, koenzim R) egy vízoldékony, kéntartalmú vitamin, amely a B-vitamin-komplex család tagja. Kémiai szerkezetét az 1940-es években írták le.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, március után áprilisban is: az év negyedik hónapjában 4623 új személygépkocsi került forgalomba, 7,8 százalékkal több mint egy évvel korábban.
Megjelent a dohánytermékek kiskereskedelmi jogosultságának átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázat új kiírása azokra a településekre, amelyekre a korábbi pályázaton senki nem jelentkezett, vagy a pályázat eredménytelen lett - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kormány.hu honlapon csütörtökön.
Miután a gyermekvédelmi törvény január elsején hatályba lépett módosított rendelkezései nem tartalmazzák az ombudsmannak az átmeneti nevelésbe vételhez kapcsolódóan korábban tett javaslatait, Szabó Máté megismételte módosítási ajánlásait - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Folytatódik a forint erősödése kora délután is: az euró jegyzései már 297 alatt járnak (296,5-296,7 körül), ami új kéthetes forintcsúcsot jelent. A dollár kurzusa 225 közelébe, a svájci franké 242,5 körülre ereszkedett a bankközi piacon. A forint határozott erősödése mellett az állampapírok másodpiacán mintegy 10 bázisponttal csökkentek a hozamok keddhez képest. A 3 éves referenciakötvény egy…
A több mint 5 ezer településen lévő trafik-koncesszió közül 1417-re nem érkezett első körben ajánlat, ezekre lehet pályázni július 1-ig. A Magyar Nemzet összeszedett néhány olyan győztest az első körből, akik szerintük ellenzéki politikusok rokonai. Kiderült, akit Puch László testvérének állítanak be, az nem is rokona az MSZP volt pénztárnokának, hanem fideszes képviselő. Puch sógornője viszont…
Két éve zuhan a gazdaság, nincs pénze az embereknek? Milyen intézkedéseket tett a kormány a közelmúltban a nehéz helyzetben lévő devizahiteles családok megsegítésére?
A német labdarúgó-bajnokságban sereghajtó, és már biztos kieső Greuther Fürth vezetősége úgy döntött, nem szerződteti végleg Varga Józsefet, aki télen kölcsönbe került a klubhoz.
A dohánykereskedőknek nemcsak a az adóhatósághoz kell küldeniük adatokat. Emiatt másfajta pénztárgépet használhatnak csak, mint a többiek. A készülék prototípusa már elkészült és működik is a gyártó szerint.
Észak-Koreában 15 évi kényszermunkára ítéltek egy amerikai állampolgárt, miután a legfelsőbb bíróság bűnösnek találta őt a "népköztársaság elleni bűncselekmény" elkövetésében - jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség.
Az európai kamatdöntés előtt egész nap javult a hangulat a forint piacán - április közepe óta nem volt ilyen olcsó az euró. A kamatvágás után ugrott az euró a dollárral szemben.
Mindenki az Európai Központi Bank bejelentésére vár, amely az amerikai és a japán jegybankot utánozhatja a monetáris lazításban - kéthetes csúcsra ugrott a forint - katasztrofális mélyponton a hazai lakáspiac - megjelent a trafikokra utólag kiírt pályázat - Nézze meg itt >>
Magyarországon már öt éve működő elektronikus autópályamatrica-rendszer bevezetésére készül Szlovákia 2015-től - közölte a szlovák nemzeti autópálya társaság (NDS) csütörtökön.
A Klubrádió Zrt. csütörtökön megkötötte a hatósági szerződést a médiatanáccsal a Budapest 95,3 MHz körzeti frekvencián történő médiaszolgáltatásra - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az MTI-vel.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, március után áprilisban is: az év negyedik hónapjában 4623 új személygépkocsi került forgalomba, 7,8 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A JATO Dynamics legfrissebb statisztikái alapján idén áprilisban összesen 6 652 új személygépkocsi került forgalomba, ami tavaly áprilishoz képest 8 százalékos emelkedést jelent. Az idei év első négy...
Kigyulladt egy kukásautó Budapesten, a III. kerületi Kolosi téren csütörtökön - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t.
A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.
A Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International mellett az atlatszo.hu munkatársai is kiléptek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által létrehozott korrupció-ellenes munkacsoportból, miután szerintük a közérdekű adatszolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok korlátozzák az információszabályozást, csökkentik az átláthatóságot, és nehezítik a civilek és az újságírók munkáját. A…
A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az irányadó euróövezeti alapkamatszintet csütörtöki kihelyezett, pozsonyi kamatdöntő ülésén.
A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.
A Magyarországon már öt éve működő elektronikus autópályamatrica-rendszer bevezetésére készül Szlovákia 2015-től - közölte a szlovák nemzeti autópálya társaság (NDS) csütörtökön. Nem a megtett...
2010 óta szinte megszűnt a kormány társadalommal folytatott dialógusa, ez pedig valamilyen választ igényelt, ezért tömörült egységbe a három nagy szakszervezet, az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF – ezt Varga László mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A Veszprémet a legjobb nyolc között búcsúztató, címvédő THW Kiel a szintén német HSV Hamburggal, míg a spanyol Barcelona a nyolcaddöntőben a Szegeddel szemben diadalmaskodott lengyel Kielcével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének elődöntőjében.
Embercsempészeket fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) járőrei az M1-es autópályán május elsején - közölte a BRFK a rendőrség honlapján csütörtökön.