Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője szerint tartani lehet attól, hogy Magyarország csak átmenetileg kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól, szerinte ugyanis nincs az eredmény mögött gazdasági teljesítmény, igazi fellendülés.
A környezetügyért felelős államtitkár korszakalkotónak nevezte a hulladékgazdálkodási tevékenység minősítéséről szóló törvényt. Az ellenzék azonban korántsem volt ennyire elégedett a javaslattal.
Megsebesült egy incidensben a venezuelai fővárosban az Egyesült Államok nagykövetségének két munkatársa - jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium.
Őrült tempóban emelkednek az irányadó amerikai indexek, melyek közül a Dow Jones és az S&P 500 már történelmi maximumán tartózkodik. Roger Altman, az Evercore Partners elnöke és alapítója szerint a...
Hivatali visszaélés a módosított vád Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati minisztere ellen az UD Zrt. ügyében a Fővárosi Törvényszéken kedden újrakezdődött elsőfokú büntetőperben.
A kormány segíti a Magyar Honvédségtől kikerülők továbbfoglalkoztatását. Az erről szóló együttműködési megállapodást Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden írta alá Budapesten.
Az új adók bevezetése a túlzott-deficit eljárás sorsának függvénye - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Minden ötödik dolgozót elbocsájtják a Miniszterelnökségről. Ismét a jegybanki alapkamat csökkentéséről döntött a Monetáris Tanács. A nap legfontosabb hírei május 28-án.
Június 3-ra halasztották Bolíviában az úgynevezett terrorista per folytatását, mivel a bíróság elnöke helyt adott a magyar állampolgársággal is rendelkező vádlott, Tóásó Előd fizikai kimerültségére vonatkozó kérésnek - írta a Los Tiempos című bolíviai lap.
Az európai kereskedésnek megfelelõen optimistán indult a csonka hét az amerikai piacokon is, sõt a kedvezõ hangulatot a kellemes meglepetéssel szolgáló fogyasztói bizalmi index...
A thaiföldi rendőrség DNS-vizsgálattal azonosította az áprilisban egy Szamuj szigeti villában talált holttestet, amely Cs. László magyar üzletemberé – írta kedden a Phuket News hírportál.
A Majthényi Szabolcs, Domokos András páros nyerte a balatonföldvári Repülőhollandi-világbajnokság harmadik futamát, a második nap után pedig az Enno Kramer, Ard Geelkerken holland kettős vezet.
A szövetség vezetése levelet intézett az Országos Rendőrfőkapitánysághoz, amelyben tájékoztatást kér a vasárnapi DVSC-TEVA–Ferencváros bajnoki mérkőzés után történtek kapcsán.
A Külügyminisztériumnak bővítenie kell a kapacitásait a 2014-es választások lebonyolításához, ezért megerősíti a meglévő külképviseleteit és újakat is létrehoz - mondta a tárca parlamenti államtitkára kedden a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
A thaiföldi rendőrség DNS-vizsgálattal azonosította az áprilisban egy Szamuj szigeti villában talált holttestet, amely Cs. László magyar üzletemberé – írta kedden a Phuket News hírportál.
Június 3-ra halasztották Bolíviában az úgynevezett terrorista per folytatását, mivel a bíróság elnöke helyt adott a magyar állampolgársággal is rendelkező vádlott, Tóásó Előd fizikai kimerültségére vonatkozó kérésnek - írta a Los Tiempos című bolíviai lap.
A thaiföldi rendőrség DNS-vizsgálattal azonosította az áprilisban egy Szamuj szigeti villában talált holttestet, amely Cs. László magyar üzletemberé - írta kedden a Phuket News hírportál.
Javította a magyar befektetések súlyozására adott ajánlását kedden a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a térségbeli...
Életének 92. évében elhunyt kedden Viktor Kulikov, az egykori Szovjetunió marsallja, aki 1977-től 1989-ig a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka volt.
Az európai kereskedésnek megfelelően optimistán indult a csonka hét az amerikai piacokon is, sőt a kedvező hangulatot a kellemes meglepetéssel szolgáló fogyasztói bizalmi index illetve a várakozások...
Ismét az alapszakaszgyőztes Alba Fehérvár került előnybe a férfi kosárlabda NB I döntőjében, miután a keddi, harmadik találkozón 12 ponttal legyőzte a címvédő Szolnoki Olaj csapatát.
Éles kézigránátot talált egy férfi kedden a Somogy megyei Somogysámsonon - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Javította a magyar befektetések súlyozására adott ajánlását kedden a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a térségbeli...
Az európai kereskedésnek megfelelően optimistán indult a csonka hét az amerikai piacokon is, sőt a kedvező hangulatot a kellemes meglepetéssel szolgáló fogyasztói bizalmi index illetve a várakozások...
A Liverpool csapatában folytatja a karrierjét a következő szezontól az elefántcsontparti válogatott Kolo Touré, aki a Manchester City csapatát hagyja ott.
A Fidesz szerint Bajnai Gordon a magyar emberek véleményét vitatja el, amikor az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjeként arról beszél, hogy Magyarország csak átmenetileg kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól.