Luis Suárez gyakran válik internetes kifigurázások alanyává, de ilyen komolyan talán még sosem találták meg. Öt fiatal norvég focista srác készített egy videót, amelyben bemutatja a Liverpool sztárjának játékstílusát.
Hogyan válasszunk megbízható aranycéget? Mire kell figyelni fizikai arany vásárlása során? Hogyan szűrhetjük ki a szemfényvesztő cégeket? Nagy Attilával, a Solar Gold vezérigazgató-helyettesével keressük a válaszokat.
Újabb történelmi mélypontra, 4,5%-ra csökkentette az irányadó rátát az MNB monetáris tanácsa. Ez immár a tizedik kamatvágás a tavaly augusztusi kezdet óta. Valószínűleg ez alkalommal is – ahogy a legutóbb is – teljes egyetértés lehetett a tanácstagok között, hiszen a jelenlegi tagok korábban is nyíltan kiálltak a további lazítás mellett. Az MNB 15 órakor publikálja a részletes sajtóközleményt a…
Még vizsgálják, hogy miként kerülhetett könnygáz a hétvégi Debrecen-Ferencváros meccsen egy 9 éves kislány szemébe, a magyarországi menekülttáborok pedig megteltek. A többi között ezek hangzottak el Pintér Sándor belügyminiszter emberi jogi bizottság előtti meghallgatásán.
Ismét felmentette a Budapest Környéki Törvényszék az emberölés vádja alól kedden azt a házaspárt, amelynek tagjai az ügyészség szerint 2005-ben Sződligeten megöltek és feldaraboltak egy nekik hitelt intéző asszonyt. Az új eljárásban a vádlottakat a bíróság azért ítélte szabadságvesztésre, mert hamis adásvételi szerződéssel megszerezték az elhunyt nő budapesti ingatlanát.
Hétfő délután óta határozottan javult a nemzetközi befektetõi hangulat egyrészt a periféria országoknak nyújtandó német segítségrõl szóló hír hatására, másrészt amiatt, mert a napok óta...
Hetvenegy éves korában, hosszan tartó betegség után május 24-én elhunyt Harangozó Márta újságíró, művészettörténész - tudatta férje, Asperján György kedden az MTI-vel.
Nem okozott meglepetést a kamatvágással a jegybank - az örök kérdés az, meddig mehetünk le? A pénznyomdával kapcsolatos hírek szerint már nem sokáig, az erős forint azonban bekavarhat...
A jegybank döntése megfelelt a piaci várakozásoknak, így az igazi kérdés továbbra is az, hogy meddig csökkenti az alapkamatot a monetáris tanács - értékelték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatcsökkentését kedden banki elemzők.
Budapest - Csak egy gyors ebédre ugrott be Budapesten egy Lánchíd utcai étterembe a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg (29) feleségével, Priscilla Channel (28). A jó étvággyal falatozó párt azonban hivatásos és alkalmi fotósok is megzavarták, így a főétel elfogyasztása után már fel is pattantak.
Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelhetnek vádat azzal a három, előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben, akik több síremléket megrongáltak januárban Tatán és környékén - értesült a HavariaPress.
Hetvenegy éves korában, hosszan tartó betegség után május 24-én elhunyt Harangozó Márta újságíró, művészettörténész - tudatta férje, Asperján György kedden az MTI-vel.
Először került be magyar vállalkozás vezetője a világ legnagyobb próbavásárlásokkal foglalkozó cégeket tömörítő szervezetének (Mystery Shopping Providers Association - MSPA) igazgatótanácsába. Mózes István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezető partnere képviseli a jövőben Magyarországot a világszervezetben. A tisztújítást az MSPA 14. európai konferenciájának keretében tartották Bukarestben,…
Az előző év azonos időszakához képest 10,9 százalékkal drágultak az ingatlanok a húsz legnagyobb amerikai városban - derül ki a legfrissebb lakásár statisztikákból. Hasonló mértékű drágulást legutóbb...
Továbbra sem csillapodik a magyar állampolgárok külföldi munkavállalói kedve. Miközben egyes becslések szerint immár a félmilliót is elérte a külföldön szerencsét próbáló magyarok száma, egyre nő azok száma is, akik megfelelő felkészülés, informálódás híján keserű tapasztalatokkal kénytelenek rövid időn belül hazatérni....
Amint az a Globo Esporte című brazil portál videóriportjából kiderült, máris kitört a Neymar-láz Barcelonában, sőt, már a brazil csillag nevével és 11-es számmal ellátott mezek is kaphatók.
Személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt Bajnai Gordon - közölte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kedden az MTI-vel.
A Monetáris Tanács megítélése szerint a tavalyi recessziót követően a gazdaság növekedése idén indulhat meg újra. A kibocsátás elmarad potenciális szintjétől, a munkanélküliség pedig meghaladja a...
Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, haladéktalanul foglalják le a trafikpályázatok dokumentumait és az azokat kezelő számítógépeket, mert fennáll a veszélye, hogy a fejlesztési minisztériumban és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél megpróbálják eltüntetni azokat.
Kopjafát állíttat a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt emlékére a Bükki Nemzeti Park, ugyanis a hegymászó védnöki szerepet vállalt a park természetvédelmi programjában - adta hírül kedden a heol.hu hírportál.
A pénzügyi, befektetési és biztosítási szolgáltatások egyre komplexebbé váltak az elmúlt években, hiszen az embereknek is egyre összetettebb megoldásokra van szükségük a különböző élethelyzetekben és az egyre bizonytalanabb gazdasági körülmények között.
Ángyán József 95 százalékos bizonyossággal állítja, hogy a földtörvény júniusi elfogadása után kilép a Fidesz parlamenti frakciójából - erősítette meg az Indexnek adott nyilatkozatát az MTI-nek kedden a politikus.
Közös kezdeményezést indított Franciaország és Németország a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére Európában. A mai bejelentés azt követően érkezett, hogy tegnap kiderült: a német fejlesztési...
Ángyán József 95 százalékos bizonyossággal állítja, hogy a földtörvény júniusi elfogadása után kilép a Fidesz parlamenti frakciójából - erősítette meg az Indexnek adott nyilatkozatát a politikus.
Német állami hitelprogram indulhat Spanyolországban az egészséges vállalkozásokat fenyegető hitelszűke miatt, a kísérleti projektről június közepén tárgyal a német törvényhozás.
Heves, de gyors korrekciót láthattunk a múlt héten a japán piacon, azonban ezt követően ma már ismét emelkedésnek vette az irányt, mind a japán tőzsde, mind pedig az USD/JPY árfolyama, ezért a korábban 3,5%-os nyereséggel zárt, jen gyengülésére spekuláló pozíció újranyitását javasoljuk - olvasható az Erste elemzésében.
Uniós támogatással kisgyermekkori komplex szűrőprogram indul, amelynek célja bevonni az ellátásba azokat is, akik valamilyen okból nem kapják meg a nekik szükséges korai fejlesztést - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azt szeretné, ha a következő négy évben a francia Zinedine Zidane, a klub egykori világ- és Európa-bajnok játékosa fogná össze az összes sportszakmai programot a madridi futballklubban.
Megbízatásának közelgő lejárta miatt 2006-tól már nem is folyt bele "politikai hatású" ügyekbe Aba Botond, a BKV akkori vezérigazgatója. Ezt az egykori cégvezető a BKV-per tárgyalásán mondta, ahol tanúként hallgatták meg. Aba soha nem volt gyanúsított, a vád tárgyát képző szerződéseket ugyanis mind az ő leváltása után, utódja, Antal Attila cégvezetése alatt kötötték, ám az ügyészség szerint az ügy…
Botránnyal kezdődtek az idén is a központi érettségi írásbeli vizsgák Oroszországban. Az orosz nyelvi és irodalmi vizsgakérdésekre adott válaszok idő előtt felkerültek az internetre - ismerte el kedden a szövetségi oktatási és tudományos felügyelet.
Feljebb és feljebb a léc, miközben azt gondolhatnánk, hogy már lehetetlen ennél magasabbra emelni a teljesítményt. De úgy tűnik, a McLaren másképp éli meg a valóságot és olyan produkciót szeretne véghezvinni, amit bizony a legkeményebb versenygépek is megirigyelnének: 6 és fél perces Nordschleife-kör a láthatáron.
Kopjafát állíttat a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt emlékére a Bükki Nemzeti Park (BNP), ugyanis a hegymászó védnöki szerepet vállalt a park természetvédelmi programjában - adta hírül kedden a heol.hu Heves megyei hírportál.
Tilos a szemébe nézni, leguggolni hozzá, fejbe veregetni...további jó tanácsokért kattints! Békésen sétálgatsz, egyszer csak feltűnik egy ismeretlen kutya. Jobb esetben a gazdájával együtt és vidáman csóválva a farkát, kevésbé szerencsés helyzetben gazdi nélkül, vicsorgó fogakkal. Bizonyára mindenkinek van legalább egy, az előbb leírakhoz hasonló személyes története. Mit tehetsz ilyenkor? Vagy…
Semmilyen hátrány nem éri a rászorulókat azzal, hogy jövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.