2013. május 28. kedd

máj. 28
15:12
Létrát állítanának fel a Mount Everest tetején (Metropol)
A létra a Hillary-lépcső megmászását könnyítené meg, ahol gyakran 2-3 órát kell várakozni, amíg egy másik hegymászó felér.
máj. 28
15:12
Flexszel járták a temetőket - bíróság elé áll a trió (Alternatív Energia)
Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelhetnek vádat azzal a három, előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben, akik több síremléket megrongáltak januárban Tatán és környékén - értesült a HavariaPress.
máj. 28
15:12
Légi kémlelő robotokat vetnek be a "vonatfirkálók" ellen (Kripto Akadémia)
Légi kémlelő robotokat tervez bevetni a német vasút, hogy bizonyítékokra tegyen szert a vonatok összefirkálói és -festői ellen.
máj. 28
15:12
Elhunyt Harangozó Márta újságíró, művészettörténész (Spa Trend Online)
Hetvenegy éves korában, hosszan tartó betegség után május 24-én elhunyt Harangozó Márta újságíró, művészettörténész - tudatta férje, Asperján György kedden az MTI-vel.
máj. 28
15:12
Magyar szakember az MSPA Europe Igazgatótanácsában (HR Portál)
Először került be magyar vállalkozás vezetője a világ legnagyobb próbavásárlásokkal foglalkozó cégeket tömörítő szervezetének (Mystery Shopping Providers Association - MSPA) igazgatótanácsába. Mózes István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezető partnere képviseli a jövőben Magyarországot a világszervezetben. A tisztújítást az MSPA 14. európai konferenciájának keretében tartották Bukarestben,…
máj. 28
15:12
Hétéves rekord az amerikai ingatlanpiacon (Portfolio)
Az előző év azonos időszakához képest 10,9 százalékkal drágultak az ingatlanok a húsz legnagyobb amerikai városban - derül ki a legfrissebb lakásár statisztikákból. Hasonló mértékű drágulást legutóbb...
máj. 28
15:12
Trükkös munkaközvetítők: ezekre nem árt, ha gyanakodsz (Pénzcentrum)
Továbbra sem csillapodik a magyar állampolgárok külföldi munkavállalói kedve. Miközben egyes becslések szerint immár a félmilliót is elérte a külföldön szerencsét próbáló magyarok száma, egyre nő azok száma is, akik megfelelő felkészülés, informálódás híján keserű tapasztalatokkal kénytelenek rövid időn belül hazatérni....
máj. 28
15:12
Kifogyhat a miseborból a venezuelai katolikus egyház (ATV)
Kifogyhat a miseborból a venezuelai katolikus egyház, mert szerte az országban hiány van egyes fogyasztási cikkekből, egyebek közt borból.
máj. 28
15:12
Videó: kitört a Neymar-láz, már fogynak a mezek is Barcelonában (Sport365)
Amint az a Globo Esporte című brazil portál videóriportjából kiderült, máris kitört a Neymar-láz Barcelonában, sőt, már a brazil csillag nevével és 11-es számmal ellátott mezek is kaphatók.
máj. 28
15:14
Beperelte Bajnai a Fidesz-szóvivőt (Alternatív Energia)
Személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt Bajnai Gordon - közölte az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kedden az MTI-vel.
máj. 28
15:14
Miért csökkent a kamat? - Itt az indoklás (Portfolio)
A Monetáris Tanács megítélése szerint a tavalyi recessziót követően a gazdaság növekedése idén indulhat meg újra. A kibocsátás elmarad potenciális szintjétől, a munkanélküliség pedig meghaladja a...
máj. 28
15:14
MSZP: "a hatóságok foglalják le a pályázati dokumentumokat" (ATV)
Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, haladéktalanul foglalják le a trafikpályázatok dokumentumait és az azokat kezelő számítógépeket, mert fennáll a veszélye, hogy a fejlesztési minisztériumban és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél megpróbálják eltüntetni azokat.
máj. 28
15:14
Kancsendzönga: kopjafát állítanak Erőss Zsolt emlékére a Himalájában (Sport365)
Kopjafát állíttat a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt emlékére a Bükki Nemzeti Park, ugyanis a hegymászó védnöki szerepet vállalt a park természetvédelmi programjában - adta hírül kedden a heol.hu hírportál.
máj. 28
15:15
Mire gyűjtene? Tippek a spóroláshoz (Privátbankár)
A pénzügyi, befektetési és biztosítási szolgáltatások egyre komplexebbé váltak az elmúlt években, hiszen az embereknek is egyre összetettebb megoldásokra van szükségük a különböző élethelyzetekben és az egyre bizonytalanabb gazdasági körülmények között.
máj. 28
15:16
"Csoda" esetén marad a Fideszben Ángyán József (Alternatív Energia)
Ángyán József 95 százalékos bizonyossággal állítja, hogy a földtörvény júniusi elfogadása után kilép a Fidesz parlamenti frakciójából - erősítette meg az Indexnek adott nyilatkozatát az MTI-nek kedden a politikus.
máj. 28
15:16
Francia-német program indul a fiatalkori munkanélküliség ellen (Portfolio)
Közös kezdeményezést indított Franciaország és Németország a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére Európában. A mai bejelentés azt követően érkezett, hogy tegnap kiderült: a német fejlesztési...
máj. 28
15:16
95 százalék, hogy Ángyán megy (ATV)
Ángyán József 95 százalékos bizonyossággal állítja, hogy a földtörvény júniusi elfogadása után kilép a Fidesz parlamenti frakciójából - erősítette meg az Indexnek adott nyilatkozatát a politikus.
máj. 28
15:17
Követendő német példa: hitelprogramot indítanak Spanyolországban (Privátbankár)
Német állami hitelprogram indulhat Spanyolországban az egészséges vállalkozásokat fenyegető hitelszűke miatt, a kísérleti projektről június közepén tárgyal a német törvényhozás.
máj. 28
15:18
Újra gyengülő pályára állhat a japán jen (ProfitLine)
Heves, de gyors korrekciót láthattunk a múlt héten a japán piacon, azonban ezt követően ma már ismét emelkedésnek vette az irányt, mind a japán tőzsde, mind pedig az USD/JPY árfolyama, ezért a korábban 3,5%-os nyereséggel zárt, jen gyengülésére spekuláló pozíció újranyitását javasoljuk - olvasható az Erste elemzésében.
máj. 28
15:24
Brutálisan kivégezte 11 éves nevelt fiát (BorsOnline)
Egy családi vita közben szurkálta halálra barátnője tinédzser fiát egy kaliforniai férfi. A szomszédok hallották a gyerek sikoltozását, és kihívták a rendőröket, de ők már későn érkeztek.
máj. 28
15:24
Bajnokavató gólokkal fűszerezve (Agroinform)
A már bajnok Steaua Bukarest a Brassó csapatát fogadja, az előzmények alapján gólokban bővelkedő meccsre van kilátás.
máj. 28
15:26
Plusz milliókért focizik a Barcelona (BorsOnline)
Sokat kereshetnek a Barca játékosai egy győzelemmel. Ha elérik a 100 pontot közel 300 millió forintnak megfelelő összeg ütheti a markukat.
máj. 28
15:26
Mourinho még nem köszönt el tőlünk - Raúl Albiol (Agroinform)
A Real Madrid védője, Raúl Albiol csalódott, hogy az utolsó szezonban nem nyertek semmit.
máj. 28
15:28
Kiárusítja legjobbjait a Nancy, de új címerével a jövőre is gondol (Agroinform)
Kedden bejelentették, hogy a Comore-szigetekről származó szélső a Montpellier-nél folytatja pályafutását.
máj. 28
15:30
Komplex kisgyermekkori szűrőprogram indul (Infostart)
Uniós támogatással kisgyermekkori komplex szűrőprogram indul, amelynek célja bevonni az ellátásba azokat is, akik valamilyen okból nem kapják meg a nekik szükséges korai fejlesztést - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.
máj. 28
15:30
Zidane komoly feladatot kaphat (Infostart)
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azt szeretné, ha a következő négy évben a francia Zinedine Zidane, a klub egykori világ- és Európa-bajnok játékosa fogná össze az összes sportszakmai programot a madridi futballklubban.
máj. 28
15:30
Kétórás késéssel rajtolt a kedden a Garros (Metropol)
Az eső miatt két órával később, negyed kettőkor tudták elkezdeni a játékot a francia nyílt teniszbajnokságon kedden.
máj. 28
15:30
MSZP: a trafikmutyi bűnszervezethez hasonló módon épült ki (Metropol)
A szocialisták arra szólítják fel a hatóságokat, haladéktalanul foglalják le a trafikpályázatok dokumentumait és az azokat kezelő számítógépeket. A minisztérium szerint jogszerűen történik a pályázati adatok kezelése.
máj. 28
15:30
BKV-per: naiv volt Aba Botond (Alternatív Energia)
Megbízatásának közelgő lejárta miatt 2006-tól már nem is folyt bele "politikai hatású" ügyekbe Aba Botond, a BKV akkori vezérigazgatója. Ezt az egykori cégvezető a BKV-per tárgyalásán mondta, ahol tanúként hallgatták meg. Aba soha nem volt gyanúsított, a vád tárgyát képző szerződéseket ugyanis mind az ő leváltása után, utódja, Antal Attila cégvezetése alatt kötötték, ám az ügyészség szerint az ügy…
máj. 28
15:30
Botrány az érettségin: idő előtt felkerültek az internetre a válaszok (ATV)
Botránnyal kezdődtek az idén is a központi érettségi írásbeli vizsgák Oroszországban. Az orosz nyelvi és irodalmi vizsgakérdésekre adott válaszok idő előtt felkerültek az internetre - ismerte el kedden a szövetségi oktatási és tudományos felügyelet.
máj. 28
15:30
Citius Altius Fortius - mindenkit eltipor a McLaren P1 (Auto Pult)
Feljebb és feljebb a léc, miközben azt gondolhatnánk, hogy már lehetetlen ennél magasabbra emelni a teljesítményt. De úgy tűnik, a McLaren másképp éli meg a valóságot és olyan produkciót szeretne véghezvinni, amit bizony a legkeményebb versenygépek is megirigyelnének: 6 és fél perces Nordschleife-kör a láthatáron.
máj. 28
15:32
Bajnai pert indított a Fidesz szóvivője ellen (Metropol)
Személyiségi jogi pert indított Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő ellen a Hajdú-Bét-ügyben tett nyilatkozatai miatt Bajnai Gordon.
máj. 28
15:32
Kancsendzönga - Kopjafát állít Erőss Zsoltnak a Bükki Nemzeti Park (Alternatív Energia)
Kopjafát állíttat a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt emlékére a Bükki Nemzeti Park (BNP), ugyanis a hegymászó védnöki szerepet vállalt a park természetvédelmi programjában - adta hírül kedden a heol.hu Heves megyei hírportál.
máj. 28
15:33
Holnap a sajtó elé áll Orbán és a Hankook - mire készülnek? (Privátbankár)
Holnap megbeszélést tart Orbán Viktor a Hankook vezetőivel, majd sajtónyilatkozatot is tesznek.
máj. 28
15:34
95 százalék, hogy Ángyán József kilép a Fidesz-frakcióból (Metropol)
A politikus közölte: a parlament által most tárgyalt földtörvény már nem vállalható számára.
máj. 28
15:36
Előadások a média identitásképző erejéről (Metropol)
Média és identitás címmel rendeztek konferenciát Budapesten, melyen többek között a kárpátaljai magyar médiumokról is szó esett.
máj. 28
15:38
Kócsagfigyelő kamera Magyarországon (Metropol)
Üzembe helyezték az első olyan madármegfigyelő kamerát Magyarországon, amellyel egy nagy kócsag család életét követhetik nyomon az érdeklődők.
máj. 28
15:42
Kétórás késéssel rajtolt a keddi program (Agroinform)
A meteorológia előrejelzések szerint egész nap csapadék várható, elképzelhető, hogy félbe kell szakítani a meccseket.
máj. 28
15:44
A Real Madrid boldoggá tenné Ronaldót, ő kereshet a legtöbbet (Agroinform)
José Mourinho távozása után Cristiano Ronaldo új szerződése a legfontosabb téma a Real Madridnál.
máj. 28
15:45
Fidesz: nem hátrányos a rászorulóknak az önkormányzati segélyösszevonás (HR Portál)
Semmilyen hátrány nem éri a rászorulókat azzal, hogy jövő év január 1-jétől összevonják az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 28
15:45
Videó: péppé zúzta az MMA-csillag ellenfele arcát (Sport365)
Brutális K.O.-val végzett Mark Hunttal Junior Dos Santos az UFC 160 elnevezésű MMA-gálán. A brazil óriás egy remek kombinációval küldte padlóra ellenfelét, akinek teljesen elborította arcát a vér.
máj. 28
15:47
Könnyítenék a nyugdíjasok elbocsátását (HR Portál)
Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium - közölte a szaktárca vezetője, Ján Richter kijelentéseire hivatkozva a pozsonyi Pravda kedden.
máj. 28
15:47
Szerhij Bubka is indul a NOB elnökválasztásán (Sport365)
Az olimpiai és világbajnok rúdugró, 35-szörös világcsúcstartó Szerhij Bubka bejelentette, indul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökválasztásán, így már hatan vannak versenyben a távozó Jacques Rogge utódlásáért.
máj. 28
15:48
Hiánycikk a misebor (Gondola)
máj. 28
15:48
Jedlicska előadó lesz Cannes-ban (Kreatív Online)
A reklámfesztiválon arról fog beszélni, hogy milyen érzés underdognak lenni.
máj. 28
15:48
Zidane-é lehet a sportszakmai irányítás (Metropol)
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke azt szeretné, ha Zinedine Zidane fogná össze az összes sportszakmai programot a madridi futballklubban.
máj. 28
15:48
Hatszázan gáz nélkül Egerben (Metropol)
Mintegy kétszáz fogyasztói helyen szünetel a gázszolgáltatás Egerben, miután egy munkagép átvágott egy gázvezetéket.
máj. 28
15:48
MSZP: eltüntethetik a trafikpályázatok dokumentumait (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, haladéktalanul foglalják le a trafikpályázatok dokumentumait és az azokat kezelő számítógépeket, mert fennáll a veszélye, hogy a fejlesztési minisztériumban és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nél megpróbálják eltüntetni azokat.
máj. 28
15:48
Könnyítene a nyugdíjasok elbocsátásán a szlovák kormány (Adózóna)
Az elbocsátási okok közé emelné a nyugdíjkorhatár betöltését a jövő évtől a szlovák munka, szociális és családügyi minisztérium - közölte a szaktárca vezetője, Ján Richter kijelentéseire hivatkozva a pozsonyi Pravda.
máj. 28
15:48
Francia-német program indul a fiatalkori munkanélküliség ellen (Portfolio)
Közös kezdeményezést indított Franciaország és Németország a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére Európában. A mai bejelentés azt követően érkezett, hogy tegnap kiderült: a német fejlesztési...

Keresés