2013. május 3. péntek

máj. 3
12:59
Tarlós: érthetetlen az Andrássy úti műemlék épületek körüli vita (Infostart)
A főpolgármester érthetetlennek nevezte az Andrássy úti, külföldi kézben lévő műemlék épületek visszaszerzéséről szóló polémiát.
máj. 3
13:00
Az olcsó energia miatt termelni is olcsóbb volt Európa-szerte (Privátbankár)
Csökkentek az ipari termelői árak márciusban havi szinten az euróövezetben és az Európai Unióban, elsősorban az alacsonyabb energiaköltségek miatt.
máj. 3
13:00
Jó vagy csak átlagos játékkal is nyerni fogunk - Ambros Martin (Agroinform)
Az első mérkőzés vasárnap 16.45 órakor, a visszavágó jövő szombaton 15.15-kor kezdődik.
máj. 3
13:06
A Rákóczi Szövetség kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat (Infostart)
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást.
máj. 3
13:06
Bolíviában fogtak el egy lányát molesztáló ercsi férfit (Alternatív Energia)
Bolíviában fogták el és onnan hozták haza azt az ercsi férfit, aki ellen gyermekkorú lánya molesztálása miatt indított eljárást a rendőrség 2008-ban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
máj. 3
13:06
Nemzeti Színház - Bemutatta a műsortervet és a társulatot Vidnyánszy (Spa Trend Online)
Hét bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja közül 17-en maradnak a teátrumnál.
máj. 3
13:06
A bankárkormányt felváltotta az offshore-trafik-kormány (ProfitLine)
A Jobbik szerint az elmúlt hetek offshore- és trafik-botrányai azt mutatják, hogy a bankárkormányt felváltotta az "offshore-trafik-kormány", pedig inkább nemzeti kormánya kellene, hogy legyen Magyarországnak.
máj. 3
13:06
Elbizonytalanodtak a befektetők - Megtorpant a magyar piac (Portfolio)
Az amerikai indexek erősödéssel zártak csütörtökön, az S&P 500 történelmi csúcsa közelében fejezte be a kereskedést. Az emelkedés hátterében a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok állhattak. Az...
máj. 3
13:06
Lezuhant egy amerikai légi utántöltő repülőgép (ATV)
Lezuhant egy amerikai C-135-ös típusú légi utántöltő repülőgép pénteken Kirgizisztánban.
máj. 3
13:06
"Michelisznek olyan a Hungaroring, mint Messinek a Camp Nou" - Czollner Gyula (Sport365)
Hétvégén kerül sor a túraautó-világbajnokság magyarországi futamára a Hungaroringen. A versenyhétvége előtt a sport365.hu állandó szakértője, Czollner Gyula latolgatta Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport esélyeit.
máj. 3
13:08
Két autó ütközött - három sérült a 4-esen (Alternatív Energia)
Hárman megsérültek, amikor összeütközött két személyautó, a 4-es főúton, Karcagon - értesült a HavariaPress.
máj. 3
13:08
Rontott euróövezeti előrejelzésén az Európai Bizottság (ProfitLine)
Az Európai Bizottság arra számít, hogy a 2013-as év második felében beindul a gazdasági növekedés az Európai Unióban, ami legnagyobb részt a külső kereslet, vagyis az export bővülésének lesz betudható - áll a brüsszeli testület által pénteken nyilvánosságra hozott tavaszi gazdasági előrejelzésben.
máj. 3
13:08
14 új színész érkezik a Nemzeti Színházhoz (ATV)
Több mint tíz bemutatót tart a jövő évadban a Nemzeti Színház, amelyet júliustól Vidnyánszky Attila vezet. A leendő igazgató pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 14 új színész érkezik a társulathoz, amelynek jelenlegi 37 tagja közül 17-en maradnak a teátrumnál.
máj. 3
13:08
NB III: középcsapatokkal játszanak a dobogósok - beharangozó, Duna-csoport (Sport365)
Az NB III Duna-csoportjában az első három helyezett a tabella alsóbb felében elhelyezkedő csapatokkal mérkőzik a 25. fordulóban.
máj. 3
13:15
Orbán Viktor: érzékelhető növekedés lesz Magyarországon a következő években (Infostart)
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a portugáliai Estorilban rendezett magyar-portugál-brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: Magyarországon érzékelhető növekedés lesz a következő években, sőt már az idén bővülni fog a gazdaság.
máj. 3
13:17
Az EU-prognózis "furcsa meglepetései" - elemzői vélemények (Infostart)
Eltérően vélekednek az MTI által megkérdezett elemzők arról, szükség van-e további intézkedésekre Magyarországon a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez: a Takarékbank elemzője szerint nem kellenek újabb lépések, az ING szakértője ugyanakkor úgy véli, szükség lehet kisebb kiigazításra.
máj. 3
13:18
Hanga Ádám bekerült a hónap csapatába (Agroinform)
Egy spanyol internetes szaklap beválasztotta Hanga Ádámot a spanyol bajnokság áprilisi csapatába.
máj. 3
13:20
Nate Robinson betegen is tarthatatlan - videó (Agroinform)
Nate Robinson betegen is remekül játszott a Brooklyn elleni hatodik mérkőzésen.
máj. 3
13:24
KDNP: a hiteles kereszténység jelent védelmet a rasszizmus ellen (Gondola)
Harrach Péter frakcióvezető (KDNP) szerint a hiteles kereszténység jelenti a legbiztosabb védelmet a rasszista megnyilvánulásokkal szemben.
máj. 3
13:24
Bolíviában fogták el az ercsi pedofilt (Blikk)
máj. 3
13:24
Győri egyházmegyei per - Börtönbüntetést kaptak a vádlottak (Alternatív Energia)
A helyi egyházmegye volt főszámvevőjét három, egykori beosztottját, a könyvelőt két év börtönbüntetésre ítélte pénteken első fokon, nem jogerősen a Győri Ítélőtábla.
máj. 3
13:24
Gyorsan magához tért a forint (Portfolio)
Tegnap nagyot segített a forinton az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, ma a bizottsági jelentésre csak ideiglenesen gyengül a fizetőeszközünk.296 alatt az euró 2013.05.03 13:19Gyorsan magához...
máj. 3
13:24
Kiderült: akár 400 ezer forintot is spórolhatsz a rezsin (Pénzcentrum)
Energetikai felújítással több százezer forinttal is csökkenthető egy családi ház rezsiköltsége éves szinten A szakemberek szerint tavasszal ideális belekezdeni a felújítási munkálatokba, amelyeket a rezsin megspórolt összegből is lehet finanszírozni....
máj. 3
13:24
Mégis engedélyezték a Jobbik anticionista gyűlését (ATV)
A bíróság engedélyezte a szombati anticionista tüntetést- írja a Jobbikhoz közelálló neonáci kuruc.info.
máj. 3
13:26
Hatalmas összegre perlik a szuperpénz legnagyobb tőzsdéjét (Portfolio)
A Bitcoin legnagyobb tőzsdéjét, az MT Goxot 75 millió dollárra perli partnere a CoinLab. A vád szerződésszegés, a kötelezettségek teljesítésének szándékos elmulasztása - írja a finextra.com. A...
máj. 3
13:26
Majtényit is jelölheti Orbán az NMHH élére (ATV)
Több szakmai szervezet, köztük a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is Majtényi László korábbi ORTT-elnököt jelölné az NMHH élére, a lehetséges jelöltekről ugyanakkor a miniszterelnök dönthet, a médiahatóság új vezetőjét pedig a köztársasági elnök nevezi ki.
máj. 3
13:28
Varga: a Bizottság téved (Portfolio)
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság várhatóan tévesen jósol 3%-os hiányt 2013-ra és tévesen jósol 3,3%-os hiányt 2014-re - értékelte a Bizottság jelentését Varga Mihály pénteki...
máj. 3
13:33
Megkaptuk a brüsszeli bizonyítványt, jön az első Varga-csomag? (Privátbankár)
Az Európai Bizottság idén 3 százalékos magyar költségvetési hiányt jósol, jövőre pedig 3,3 százalékost - Olli Rehn szerint van esély arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, de Brüsszel ehhez még további intézkedéseket vár a kormánytól. Újabb csomag jön? - Varga Mihály szerint lehet még idén devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól a forintkibocsátás emelése mellett -…
máj. 3
13:36
Kivégezte lányát, mert szégyent hozott a családra (Blikk)
Kabul – Három lövéssel ölte meg saját lányát egy afgán férfi háromszáz falubeli szeme láttára, mivel a férjes fiatalasszony megszökött unokatestvérével, így besározta családja jó hírét.
máj. 3
13:38
Sokkoló fotó! Kígyó marta meg Bear Grylls producerét (Blikk)
Szörnyű baleset érte Bear Grylls túlélőművész producerét forgatás közben: megmarta a lábát a világ egyik legveszélyesebb kígyója.
máj. 3
13:39
Varga: téves az EB hiány-előrejelzése (ProfitLine)
A magyar kormány méltánytalannak, és tévesnek tartja az Európai Bizottságnak a magyar államháztartási hiánypályára vonatkozó előrejelzését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken.
máj. 3
13:39
Ambros Martin: "semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy nyernünk kell" (Sport365)
A hazai porondon egyeduralkodó Győr első nemzetközi trófeáját szeretné begyűjteni a norvég Larvikkal szemben a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében. Ambros Martin vezetőedző nyilatkozott a párharcot megelőzően.
máj. 3
13:41
Sikeres 2012-es pénzügyi évet zárt a Boehringer Ingelheim gyógyszergyár (ProfitLine)
A Boehringer Ingelheim gyógyszergyár sikeres 2012-es pénzügyi évre tekint vissza. A sok kihívás ellenére nyereséges növekedést sikerült elérnie. Nettó értékesítése az előző évhez viszonyított 11,5%-os növekedésével elérte a 14,7 milliárd eurót (árfolyam-korrekció után +6,3%). Az aktuális pénzügyi évre a vállalat további közepesen erős, egyszámjegyű növekedést vár. A Boehringer Ingelheim…
máj. 3
13:41
Mourinho nyártól újra a Chelsea edzője lesz (Sport365)
Brit források állítják, hogy José Mourinho beadta a derekát és szentesítette visszatérését a Chelsea csapatához.
máj. 3
13:42
Zivatarok - Ismét másodfokú riasztást adtak ki több térségre (Alternatív Energia)
Ismét több térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt péntek kora délután.
máj. 3
13:42
Heves viharok: ismét másodfokú riasztás (ATV)
Ismét több térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt péntek kora délután.
máj. 3
13:51
Varga: téves az EB hiány-előrejelzése (Infostart)
A magyar kormány méltánytalannak, és tévesnek tartja az Európai Bizottságnak a magyar államháztartási hiánypályára vonatkozó előrejelzését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken. Ugyanakkor bíztatónak nevezte Olli Rehn délelőtti nyilatkozatát a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás ügyében, és úgy fogalmazott: "igen jó esély van arra, hogy a kilenc éve tartó eljárás…
máj. 3
13:51
Erősebb forintot szeretne Varga Mihály (Privátbankár)
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet ugyan kizárni, hogy lesz még idén állami devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól ez ellen, és van lehetőség megemelni a forintkibocsátást.
máj. 3
13:54
Anyák napi díszek lépésről lépésre (Blikk)
Szeretne valami igazán személyre szóló meglepetéssel kedveskedni édesanyjának? Győrbiró Barbara tervező, dekoratőr segítségével néhány perc alatt elkészítheti a színes ajándékokat.
máj. 3
13:54
Higuaín mellett Di María is távozhat a Real Madridtól (Agroinform)
Angel di María nyáron elhagyhatja a Real Madridot. Az argentin szélsőt minkét manchesteri csapat és a PSG is vinné.
máj. 3
13:56
Andrew Bogut karrierje első rájátszásbeli dupla-dupláját szerezte - videó (Agroinform)
Andrew Bogut dupla-duplával járult hozzá a Golden State Warriors továbbjutásához.
máj. 3
14:00
Zivatarok - Ismét másodfokú riasztást adtak ki több térségre (Infostart)
Ismét több térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt péntek kora délután.
máj. 3
14:00
Tizenévesek végeztek magukkal, mert nem lettek kész a leckével (Blikk)
máj. 3
14:00
Varga: biztatóak Olli Rehn szavai a túlzottdeficit-eljárásról (Alternatív Energia)
Varga Mihály bíztatónak nevezte Olli Rehn délelőtti nyilatkozatát a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás ügyében, és úgy fogalmazott: "igen jó esély van arra, hogy a kilenc éve tartó eljárás megszűnjön június végén", ehhez pótlólagos költségvetési intézkedésekre nincs szükség.
máj. 3
14:00
Egy évtizede nem látott szintre esett a hazai részvényforgalom (Portfolio)
A hónapok óta tartó negatív tendencia ezúttal sem szakadt meg az azonnali részvénypiac forgalmát tekintve a Budapesti Értéktőzsdén, így az előző hónapban éves alapon 9,7 százalékos visszaesés volt...
máj. 3
14:00
Tarlós: miért kell gúnyolódni? (ATV)
A főpolgármester érthetetlennek nevezte az Andrássy úti, külföldi kézben lévő műemlék épületek visszaszerzéséről szóló polémiát.
máj. 3
14:02
Trafik - Az MSZP számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez (Alternatív Energia)
Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezi a dohányboltpályázatok ügyében, és annak lezárultáig elhalasztaná a trafiktörvény életbe lépését.
máj. 3
14:02
Hamarosan jelent a Richter - Mit várnak az elemzők? (Portfolio)
Hamarosan itthon is beindul a negyedéves gyorsjelentési szezon, a gyógyszergyártók szokás szerint az elsők között jelentenek, közülük is a Richter elképzelhető, hogy már jövő héten közzéteszi...
máj. 3
14:02
Agyonlőtték a miniszterelnök halála ügyében nyomozó ügyészt (ATV)
Fegyveresek agyonlőtték Ali Csadhri Zulfikart, a 2007-ben merénylet áldozatául esett korábbi pakisztáni miniszterelnök asszony, Benazír Bhutto halála ügyében és a 2008-ban Mumbaiban elkövetett véres támadások ügyében nyomozó legfőbb ügyészt.
máj. 3
14:04
Alkotmánymódosítás: Brüsszelnek továbbra is súlyos aggályai vannak (ATV)
Az Európai Bizottság részéről egyelőre nem a biztosok politikai testületének állásfoglalásaként, hanem főigazgatói, vagyis szakmai szinten fogalmazták meg azokat a kérdéseket, amelyeknek az egyértelmű tisztázását várják a magyar hatóságoktól a legutóbbi alkotmánymódosításokkal kapcsolatban - közölte az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő.

Keresés