A miniszterelnök utasításának megfelelően nem mentesülnek a vasúti felár megfizetése alól az országgyűlési és európai parlamenti képviselők. Egyébként eddig is csak hat képviselőnek volt kedvezményes éves bérlete, ami feljogosította volna a pótjegy nélküli utazásra.
Az Európai Bizottság részéről egyelőre nem a biztosok politikai testületének állásfoglalásaként, hanem főigazgatói, vagyis szakmai szinten fogalmazták meg azokat a kérdéseket, amelyeknek az egyértelmű tisztázását várják a magyar hatóságoktól a legutóbbi alkotmánymódosításokkal kapcsolatban - közölte az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő.
Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke szerint szeptemberig eldől, hogy ki lesz a demokratikus ellenzék 2014-es választási szövetségének a "vezéralakja".
Koleszár Éva, a debreceni McDonald's étteremvezetője nyerte el a Ray Kroc-díjat, mely elismerést a gyorsétterem munkatársai között osztanak ki világszerte.
A pénteki kereskedés első szakaszában tovább folytatódott az emelkedés az európai piacokon. A kezdeti lendület viszont alábbhagyott, a vezető indexek a tegnapi zárószintjeik közelébe estek. Az...
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerés bevezetésének célja az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találásának támogatása - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.
Erőteljes indexemelkedéssel nyugtázták nyitáskor az amerikai tőzsdék a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok nem várt mértékű áprilisi javulását.A kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,89 százalék, az S&P 500 index 0,94 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,93 százalék emelkedést mutatott.
Távozik az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Nagy Csaba, illetve az állami energiacsoport törzskari vezérigazgató-helyettese, Bánfi László - tudta meg a Népszabadság.
Szolnokon megyei ökölvívó akadémiát indítottak a Dr. Hegedűs T. András Szakiskolában tizennégy, elsősorban hátrányos helyzetű, döntően roma származású fiatal számára.
A Sony japán elektronikai konszern negyven vezető menedzsere lemondott a bónuszairól, ami fizetésük ötven százalékának felel meg, mert nem sikerült ismét nyereségessé tenniük a cég fogyasztói elektronikai üzletágát - jelenti a BBC News nyomán a Világgazdaság.
Ezúttal az álombaba testét vizsgálták meg és hasonlították össze egy normál nő méreteivel. Úgy tűnik, szegény Barbinak mostanában nincs egyetlen nyugodt napja sem, valamelyik unatkozó grafikus mindig kipécézi őt, hogy aztán elrettentő példaként mutogassa országnak-világnak....Legutóbb Eddi Aguirre tett nekünk szívességet azzal, hogy elképzelte, milyen lenne az álombaba smink nélkül, egy átlagos…
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az lesz, akit a kongresszus megválaszt - közölte Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Először el kell fogadni egy közös programot - tette hozzá az MSZP elnöke, aki arról is beszélt, hogy teljes nyilvánosságot akar a Portik-Laborc ügyben az MSZP. Mesterházy azt mondta: a szocialistáknak nincs semmilyen rejtegetni valója az ügyben.
Beismerte, hogy éveken át 9 és 17 év közötti lányokat molesztált a BBC veterán tévése. Stuart Hall két áldozata először vallott a nyilvánosság előtt arról, mi történt pontosan.
A Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) üdvözli, hogy a főváros három darab új, sűrített földgázzal (CNG) hajtott teherautó üzembe állításával járul hozzá Budapest levegőszennyezésnek...
Enyhén romlottak a szolgáltatási szektor kilátásai az Egyesült Államokban. Az ISM szolgáltatói indexének értéke 54,4 pontról 53,1 pontra csökkent januárban, míg a konszenzus 54,1 pont volt. Az ISM...
A tanulási folyamat hatékonyságát alapvetően a mai napig tesztekkel, vizsgákkal lehet mérni. Ez lehet egy személyes vizsga, lehet egy online teszt egy oktatásmenedzsment eszközben, lehet egy papíron kitöltött kérdéssor, és lehet ezek kombinációja. Nagyon kevés azonban az olyan megmérettetés, ahol az elsajátított ismeretek valódi használhatóságát mérnék, vagy valami módon azt, hogy milyen irányban…
Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a szombatra, Budapestre tervezett, alkotmányellenes anticionista rendezvény megakadályozására.
Orbán Viktor arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a szombatra, Budapestre tervezett, alkotmányellenes anticionista rendezvény megakadályozására.
A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.
A második helyen kiemelt Hao Csing Csan, Kristina Mladenovic tajvani, francia kettős ellen vívja majd a szombati döntőt Marosi Katalin és a horvát Darija Jurak az estorili tenisztorna női párosversenyében.
A Barcelona a Betisszel, a Real Madrid a Valladoliddal játszik a Primera División 34. fordulójában. Az Atlético Madrid a Deportivo La Coruñához látogat.
A bontás alatt lévő Albert Stadion gyepszőnyegéből mini futballpályát alakítottak ki a IX. kerületi, Nyúldombként ismert területen. A pályát a Ferencváros alapításának 114. évfordulóján, pénteken adták át.
A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.
Shenjang - Határtalan barátság köti össze a kínai Guaipo Manchurian Tigris Park egyik új jövevényét, a 32 napos kisoroszlánt és 16 napos játszópajtását, a kismajmot.
Orbán Viktor pénteken miniszterelnök arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden törvényes eszközt használjon fel a szombatra, Budapestre tervezett, alkotmányellenes anticionista rendezvény megakadályozására.
A pénteki kereskedés első szakaszában tovább folytatódott az emelkedés az európai piacokon. A kezdeti lendület viszont alábbhagyott, a vezető indexek a tegnapi zárószintjeik közelébe estek. Az...
A főváros többségi tulajdonába kerülhet a Rác fürdő - értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint a Városháza úgy döntött, kivásárolja a Magyar Fejlesztési Bankot a projektből.
Tavaly 71 200 használt lakást adtak el Magyarországon, 12 700-zal kevesebbet mint 2011-ben, és a lakások ára is csökkent: a használt lakások piacán 3,6 százalékkal volt alacsonyabb az év egészére számított árszint a megelőző évihez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható előzetes adatokból.
Varga Mihály szerint Brüsszel téved a magyar számokkal kapcsolatban - a Bizottság azt állította jelentésében, hogy idén 3, jövőre pedig 3,3 százalékos lesz a magyar költségvetési hiány - nagyon jó adatok jöttek Amerikából, 4 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség és robbantak a tőzsdei indexek, az euróárfolyam pedig 295 forintnál - Nézze meg itt >>
Visszamenőleges hatállyal, 2012 januárjától nem kell adót fizetni a katasztrófahelyzetben adott, illetve kapott segítség után - olvasható az erről szóló törvénytervezet a kormány honlapján.
Madrid - Dasa Kapusztyina (23) nem sokat gondolkodna, ha Fernando Alonso (31) megkérné a kezét. A gyönyörű orosz modell bevallotta, minden vágya, hogy egyszer feleség legyen.
Jelentős emelkedést tudhat magáénak a hazai index, a BUX, erre a kedvező amerikai makroadatok is rásegítettek. A 18.400 pontnál húzódó szint szignifikáns áttörése esetén a következő hetekben folytatódhat az emelkedés, egészen 19.000 pontig, ahonnan negatív korrekció várható.
Az első osztályos gyermekek iskolai elhelyezése a korábbi években az önkormányzatok felelősségi körébe tartozott, és időben sokszor elhúzódott. Az állami fenntartásba vétel eredményeként 2013-ban sikerült a folyamatot nyilvánossá tenni, és határidőre, április 30-ra lezárni - olvasható a Köznevelésért Felelős Államtitkárság közleményében.