Budapest — Óriási üzletnek ígérkezik a nemzeti dohánybolt, hiszen a multik is szemet vetettek rá, hiába próbálta elzárni előlük a lehetőséget a kormány.
Budapest — Kávéfőzőt vásárolt Boross Péter (84) volt miniszterelnök a budai Mammut bevásárlóközpontban, s közben tilosban, a járdán parkolva várt rá a sofőrje: szolgálati kocsiját lekapta egyik olvasónk, s a képet beküldte szerkesztőségünknek.
Teljesen elfogadhatatlan a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az EP illetékes szakbizottsága elé - mondta újságíróknak Gál Kinga, a magyar néppárti EP-delegáció tagja.
Az euróövezet már több mint egy éve kettős mélypontú recesszióban van, és korántsem magától értetődő a fenntartható növekedés elérése belátható időn belül - mondta keddi londoni előadásában Andor László, aki úgy vélte, az euró életképességének biztosítása érdekében át kell alakítani a valutauniót és a költségvetési fegyelmen kívül hangsúlyt kell fektetni a reálgazdaság versenyképességére és a…
Legalább tizennyolc ember vesztette életét, harminchatan pedig megsebesültek kedden, amikor Mexikóváros egyik külvárosánál felrobbant egy üzemanyagot szállító tartálykocsi.
Egy héten belül másodszorra lépte túl a 15 ezres szintet a Dow Jones tőzsdeindex. Szakértők szerint az emelkedés részben a kedvező vállalati híreknek, részben a jegybankok gazdaságélénkítő...
A programokban 2012-ben világszerte csaknem 19 ezer önkéntes és 435 vállalat vett részt, Magyarországon pedig 513 önkéntes és 11 vállalat csatlakozott a programhoz.
Olyan közvilágítási rendszer kifejlesztésébe kezdett konzorciumi partnereivel a GE Hungary Kft., amely éves átlagban több energiát termel majd, mint amennyi a saját működéséhez szükséges - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
A korrupció, a növekvő munkanélküliség és az állami intézményekkel szembeni erősödő bizalmatlanság jelentik a mai cseh társadalom három legfőbb problémáját.
Összesen 21 kormányzati, illetve párthivatalnokot, valamint állami vállalati vezetőt váltottak le, vagy büntettek meg első körben az elhíresült csungkingi szexvideó-botrány kapcsán.
Az euróövezet már több mint egy éve kettős mélypontú recesszióban van, és korántsem magától értetődő a fenntartható növekedés elérése belátható időn belül - mondta keddi londoni előadásában Andor László.
A szezon végeztével felhagy a labdarúgással José Luque a DVTK spanyol játékosa. A Primera Divisiónt is megjárt középpályás a szurkolók egyik legnagyobb kedvence, ezért a csapat és a játékos egy lelkes rajongója az alábbi emlékfilmmel búcsúzik a miskolci kapitánytól.
A hazai kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint túljutott a mélyponton a hazai vállalkozások beruházási szándéka. Az idei első negyedévben ismét növekedett a beruházásban gondolkodó kkv-k aránya, jelenleg 58% tervez fejlesztést. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen – mondta el Németh László, a K&H Kkv…
A NABI története során már volt példa arra, hogy átmenetileg a termelés lassítására, szüneteltetésére kényszerül - mondta Kovács-Gajdács János, a vállalat kommunikációs tanácsadója.
Az olasz Enrico Battaglin nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi, negyedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is az egy nappal korábban győztes honfitársa, Luca Paolini áll az élen.
Megsemmisítette a közbeszerzési döntőbizottság a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ajánlati felhívását, amelyben a társaság 5 éves futamidőre, 800 millió forintos fejlesztési hitel felvételét kezdeményezte hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárással.
Zöld jelzést adott a szíriai kormány egy kis palesztin szélsőséges csoportnak a szervezet saját közlése szerint arra, hogy rakétatámadásokat hajtsanak végre izraeli célpontok ellen.
A Központi Nyomozó Főügyészség a volt moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítésével kapcsolatban kedden vádat emelt a volt moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium volt államtitkára, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója és volt értékesítési igazgatója, valamint a társaság két volt vezető beosztású és egy beosztott munkatársa ellen - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
Exkluzív interjút adott az ATV Egyenes Beszédnek Sir Graham Watson, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport elnökségének a tagja.
A fejlesztéssel az amerikai érdekeltségű autóipari beszállító eddigi termelőkapacitását 55 százalékkal fogja növelni, a bővítés több mint 200 új munkahely teremtésével jár együtt.
Hol nincsenek kerítések? Ahol igazak az emberek, vallják az őrségiek, de a hazai turisták is hamar átérzik, hogy Vas megye délnyugati részén, illetve a szlovéniai Muravidéken található évezredes települések varázsát nemcsak a fenséges táj és a lenyűgöző történelmi emlékhelyek adják.
Az asztma egy krónikus légúti gyulladásos betegség, amely évről-évre egyre több embert érint világszerte. Kialakulásának okai lehetnek a genetikai hajlam, illetve olyan környezeti hatások, mint a dohányfüst, szennyezett levegő, allergének vagy légúti fertőzések. Habár az asztma nem gyógyítható, tünetei gyógyszerekkel kezelhetők.
Ha nem lett volna elég a lelki kín, a fiú még egy tetoválással is gondoskodott róla, hogy a lány soha ne felejthesse el, mit tettek vele. Miközben a többiek erőszakolták, a fiúja fekete tintával és tűvel a szerencsétlen lány nyakára tetoválta a saját nevét.
Nyolc korábbi LMP-s, jelenlegi független képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a bíróság az Országgyűléshez fordult a Közgép telephelyén tavaly nyáron tartott demonstrációval kapcsolatban - mondta Futó Barnabás ügyvéd, a Közgép jogi képviselője kedden az MTI-nek.
Németország támogatja az Európai Bizottság döntését, amely türelmi időt biztosított Franciaországnak az államháztartási hiány csökkentéséhez, és kiáll a német-francia együttműködésért, amely nélkül nem lehet előmozdítani az uniós integrációt - mondta Wolfgang Schduble német pénzügyminiszter kedden Berlinben.
Ronald Lauder, head of the World Jewish Congress, has apologised to Prime Minister Viktor Orban for suggesting that Orban had not distanced his government from the radical nationalist Jobbik party.
Mindkét címvédő, Roger Federer és Serena Williams is magabiztosan jutott a nyolcaddöntőbe kedden a 8,3 millió euró összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.