Budapest - Két szökőkúttal hűtötték az Országházat több mint 100 éve. Az északi medence maradványait találták meg a Kossuth tér átépítése közben, derítette ki az Urbanista blog.
Orbán Viktor kampányjelenlétét ugyan bírálja az MSZP, ám a szocialisták - egyébként az összes párttal egyetemben - fejet hajtanak a az árvízzel küzdők előtt.
A hétfői kereskedésben látványos raliba kezdett a Facebook. Olyan piaci spekulációk kaptak szárnyra, miszerint a társaság papírjai bekerülhetnek az S&P 500-as kosarába. 24,60 dolláron is jártak a...
Több helyen is károkat okozott a fővároson és környékén hétfő délután átvonuló vihar, de személyi sérülésekről nem érkezett jelzés - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Június 27. és 30. között immár 34. alkalommal tartják meg a Kaláka Fesztivált. A tavaly Egerbe költözött rendezvényen idén mások mellett fellép Palya Bea, a PASO, a Napra, a Söndörgő, a Montanaro-duó és természetesen a házigazda Kaláka.
Árpa Attila Argo című játékfilmjének folytatását és Horváth Lili bemutatkozó filmjét is támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. Mindkét film forgatása augusztusban kezdődik - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Filmalap.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.
Keddre tizenhárom megyére és a fővárosra adott ki elsőfokú figyelmeztetetéseket a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A főpolgármester szerint maradéktalanul biztosítottak a fővárosi közösségi közlekedés működési forrásai idénre. Tarlós István hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: arról állapodott...
Körülbelül egy héttől tíz napig érvényben maradnak a dunai árvíz miatt elrendelt közlekedési változások Budapesten - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely kiegészítő pénzügyi tevékenységnek minősíti a forgatható utalványok kibocsátását, és bővíti az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítás esetén igénybe vehető forrásait, emiatt pedig változtat a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényen is.
Az elmúlt évek jelentős számítástechnikai és szoftveres áttörései tették képessé az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) arra, hogy a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű telefonos, internetes és pénzügyi adatot legyen képes kiértékelni - közölte hétfőn a The Wall Street Journal.
Orbán Viktor miniszterelnök június 5-i hatállyal Fichtinger Gyulát, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) korábbi főigazgató-helyettesét nevezte ki a hivatal főigazgatójává - számol be az MTI. ...
A Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöksége (MEKSZ) 2013. június 10-én új elnököt választott. A jövőben Dr. Uzonyi Zoltán vezeti a szervezetet, munkáját alelnökként Viktor László segíti -...
Orbán Viktor kormányfő személyesen tájékozódott az árvíz által veszélyeztetett baranyai településeken folyó védelmi munkálatokról hétfőn - közölte a megyei védelmi bizottság elnöke közleményben.
A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT).
Görögország hiába enyhített a DEPA gázszolgáltató eladási feltételein, a cégre egyetlen vételi ajánlat sem futott be - számol be az MTI görög forrásokra hivatkozva. A görög cég ügyfeleinek hátraléka...
A főpolgármester szerint Budapest továbbra is védhető az árvíztől, most már csak a viharok okozhatnak gondot. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt kérte, aki tudja, használja a BKV járműveit.
A kormányfő szerint a következő órákban a szél jelenti a legnagyobb veszélyt a megáradt Duna gátjaira. Meghosszabbította a Duna áradása miatt hirdetett veszélyhelyzetet az Országgyűlés. Új szabályok alapján szervezhetik ezentúl választási kampányaikat a pártok és egyéni képviselő jelöltek. A nap legfontosabb hírei június 10-én.
Az elmúlt napokban a magyar civil társadalom példásan helytállt az árvízi védekezésben. Lakóközösségek, iskolák, baráti társaságok, sportegyesületek, egyházi szervezetek veszik ki a részüket a munkából. Éppen ezért felháborító, hogy a kormány államosította és ezzel lehetetlenné tette az egyik legfontosabb civil segítségnyújtási formát, a telefonos adománygyűjtést - írja közleményében Fodor Gábor,…
Saját részvényeket tervez vásárolni az OTP - derül ki a társaság hétfőn közzétett rendkívüli tájékoztatójából. A saját részvény vásárlások célja a Bank mérlegében lévő saját részvény állomány tartós...
A nemzetgazdasági miniszter szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyes feladatainak a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) olvasztásával nemcsak a pénzügyi felügyelet, hanem a monetáris politika is stabilabb lehet.
Felkészülése során Ausztriában edzőtáborozó ukrán és orosz gárdákkal is meccsel a Haladás. Az első edzőmérkőzést a Wiener Neustadt, a bajnoki főpróbát a ZTE ellen vívja a csapat.
A klímaváltozás hatására világszerte rendszeresebbé válhatnak a súlyos árvizek, egyebek között a Gangesz, a Nílus és az Amazonas tekintetében is, míg néhány folyó, köztük a Duna, várhatóan ritkábban fog kilépni medréből - derül ki egy új tanulmányból.
Pénteki záróértékük körül ingadoznak az egész hétfői kereskedésben a vezető amerikai tőzsdeindexek. Makroadatok hiányában a befektetőket az S&P hitelminősítő döntése hozhatta lázba, mivel javította...
A vegyes üzenetû pénteki amerikai munkaerõpiaci adatok után a jelek szerint folytatódik az a trend, miszerint a Fed felõli kötvényvásárlási program leállítására készül a piac,...
A nemzetgazdasági miniszter szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyes feladatainak a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) olvasztásával nemcsak a pénzügyi felügyelet, hanem a monetáris...
Úgy tűnik, lassan de fokozatosan halad a kormány a használatarányos e-útdíj idei bevezetésével. Friss beszámolók szerint ugyanis az e-útdíj technikai elemeinek első kapuját már építik. Közben a...
A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfő este az MTI-vel.