2013. június 10. hétfő

jún. 10
7:33
Tarlós: Budapest valószínűleg megússza az árvizet (Infostart)
Az új Római-parti védmű megépítésével párhuzamosan a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon is megerősítik az elsőrendű védművet - mondta a főpolgármester hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.
jún. 10
7:33
Az Elba is rekordokat döntöget (Infostart)
Sorra megdőlnek a vízállásrekordok az Elba németországi szakaszán, ahogy vonul az árhullám észak felé, hétfőn már Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein tartományban is készülnek az árvízre.
jún. 10
7:33
Tenisz: S. Williams beláthatatlan távolságban - világranglista (She)
A női teniszezők legfrissebb WTA-világranglistáján az élen álló amerikai Serena Williams eddig is jelentős előnye párizsi sikerét követően még tovább nőtt, és egyelőre beláthatatlan a riválisok számára. A Roland Garros előtt még „csak" 1605 ponttal előzte meg az akkor még második orosz Marija Sarapovát, utóbbi azonban még a pozícióját sem tudta megtartani, független döntős szereplésétől. A helyét…
jún. 10
7:33
Az új földtörvényről és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a Ház (ProfitLine)
Összesen tizenhárom előterjesztésről, köztük az új földtörvényről dönthet az Országgyűlés mai ülésnapján. A képviselők emellett a kormány kezdeményezésére soron kívüli tárgyalással meghosszabbíthatják a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzetet.
jún. 10
7:34
Ado.hu: jóval hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok (ATV)
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban - írja az ado.hu.
jún. 10
7:39
Lázadók támadták meg a nemzetközi repülőteret (Blikk)
jún. 10
7:42
Felfüggesztették a forgalomkorlátozást a 11-es úton (hirado.hu)
Ha a védekezés indokolttá teszi, ismét lezárhatják az utat.
jún. 10
7:42
Tarlós: Budapest valószínűleg megússza ezt az árvizet (ATV)
Az új Római-parti védmű megépítésével párhuzamosan a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon is megerősítik az elsőrendű védművet - mondta a főpolgármester hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.
jún. 10
7:44
Újraindult a HÉV a Szentlélek tér és a Margit híd között (hirado.hu)
A reggeli csúcsidőben közlekednek a pótlóbuszok is.
jún. 10
7:44
Sorra dönti a vízállás-rekordokat az Elba - újabb evakuálások Németországban (ATV)
Sorra megdőlnek a vízállásrekordok az Elba németországi szakaszán, ahogy vonul az árhullám észak felé, hétfőn már Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein tartományban is készülnek az árvízre.
jún. 10
7:46
Tálibok megtámadták a kabuli repülőteret (hirado.hu)
Lázadók megtámadták hétfőn a kabuli nemzetközi repülőtér katonai részét, amelyben a NATO helyi főhadiszállása is van.
jún. 10
7:46
Vác, Szentendre, Dél-Pest: "autóval el se induljon Budapest felé" (ATV)
Továbbra is több mint húsz helyszínen van teljes útlezárás Pest megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.
jún. 10
7:48
Tarlós: az új Római-parti védmű mellett a nyúlgátat is megerősítik (hirado.hu)
Az új Római-parti védmű megépítésével párhuzamosan a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon is megerősítik az elsőrendű védművet - mondta a főpolgármester hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.
jún. 10
7:50
Újabb árvizeket okozott a kiadós esőzés Észak-Csehországban (hirado.hu)
Újabb több száz családi házat öntött el a víz hétfőre virradóra Közép-és Észak-Csehországban. A kiadós esőzések következtében ugyanis megáradt számos kisebb folyó és patak.
jún. 10
7:51
Több mint húsz helyen van teljes útzár Pest megyében - itt a lista! (Infostart)
Továbbra is több mint húsz helyszínen van teljes útlezárás Pest megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfő reggel.
jún. 10
7:51
Kecskemét: Olyan szezonom volt, mint a paprikás krumpli - Antal (She)
Kacérkodik vele a Győr, vinné magával Diósgyőrbe Tomiszlav Szivics, lecsaphat rá a kapust kereső Videoton – Antal Botond a nyár egyik slágerigazolása lehet idehaza. A mindössze 21 esztendős, két méter magas labdarúgó vasárnap estig azonban egyetlen klubbal sem tárgyalt, de néhány egyesület állítólag már felvette a kapcsolatot a KTE-vel.
jún. 10
7:57
Már Budapesten is apad, de egy autógyárat így is le kell állítani (Privátbankár)
Éjszaka tetőzött a Duna a fővárosban. A hét második felében várt 895 centitől csak néhánnyal maradt el a vízszint. Hajnal óta viszont már, ha lassan is, de levonulóban az ár. A főpolgármester szerint nem történt semmi rendkívüli esemény.
jún. 10
7:59
Újabb útlezárások az árvíz miatt - itt a részletes lista (Privátbankár)
A vasárnapi összesítésekben mér 162 kilométer lezárt útszakaszról tudtunk beszámolni, ez azóta tovább nőtt. A szakemberek arra figyelmeztetnek, nőhet a menetidő a szokásoshoz képest.
jún. 10
8:00
Tálibok megtámadták a kabuli repülőteret (Metropol)
Lázadók megtámadták hétfőn a kabuli nemzetközi repülőtér katonai részét, hét felkelő meghalt.
jún. 10
8:00
Jégeső-elhárítást szeretnének Szabolcsban is (hirado.hu)
Az aszálynál is nagyobb gondot okoz a jégverés - mondják a megyében.
jún. 10
8:00
Árvíz: a nehezén már túl vannak a pestiek (Pénzcentrum)
Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll....
jún. 10
8:00
295 forinton az euró árfolyama (ATV)
Hétfőn reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben alig változott a péntek estihez képest, dollárban gyengült, a jennel szemben pedig erősödött.
jún. 10
8:02
Útlezárások Pest megyében - több helyen nem tanácsos autóba ülni (hirado.hu)
Az útzárak és korlátozások miatt a közösségi közlekedést ajánlják.
jún. 10
8:04
Vegyes forintárfolyamok hétfőn reggel (hirado.hu)
Hétfőn reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben alig változott a péntek estihez képest, dollárban gyengült, a jennel szemben pedig erősödött.
jún. 10
8:06
OTP részvény - van még benne szufla! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 369,86 ponttal 1,92 százalékkal nőtt az elmúlt héten, 19 632,63 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 40,943 milliárd forintot tett ki, 25 százalékkal csökkent az előző hetihez képest. A forgalom közel felét az OTP adta, a papír forgalma 19,138 milliárd forintot tett ki. A bankrészvény árfolyama 3,06 százalékkal, 5050 forintra emelkedett a…
jún. 10
8:09
Almásfüzitő és Dunaalmás között 250 hektárt öntött el a víz (Infostart)
Almásfüzitő és Dunaalmás között 250 hektáron öntötte el az ártéri területet a víz, miután vasárnap alámosta az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal töltésének egy részét; ember és lakóingatlan nincs veszélyben - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
jún. 10
8:09
F1: elhunyt a Kanadai GP után megsérülő pályabíró (She)
Nem tudták megmenteni az életét annak a pályabírónak, akit a Formula–1-es Kanadai Nagydíj után Esteban Gutiérrez autójának boxba szállítása közben elütött a darus kocsi.
jún. 10
8:11
Nagymarosnál már több centiméteres az apadás (Infostart)
Nagymarosnál már több centiméteres apadás mérhető, a Duna Budapest felett lassan, centiméterről centiméterre vonul vissza - közölte honlapján a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján hétfőn reggel.
jún. 10
8:11
Salvador: Burgos a válogatottban, a Vidi légiósát nem érték utol (She)
Mától a salvadori labdarúgó-válogatottal készül a július 7-én rajtoló Arany-kupára Rafael Burgos, az élvonalbeli kecskemétiek volt támadója, a bajnoki aranyérmes Győri ETO egyik nyári kiszemeltje.
jún. 10
8:15
Varga Mihály forgatókönyve az adósságcsökkentésre (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium tízéves adósságfinanszírozási stratégiát dolgozott ki, hogy felgyorsítsa az államadósságnak a GDP 50 százalékára való csökkentését.
jún. 10
8:18
Forgalomkorlátozások országszerte (hirado.hu)
Az állami úthálózaton 62 helyszínen teljes a lezárás.
jún. 10
8:18
A győri Audit is érinti az árvíz (Portfolio)
A győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél nagyobb fennakadás nélkül folyik a termelés - mondta a Napi Gazdaságnak Czechmeister Mónika, vállalati kommunikációs vezető. A cég több száz dolgozója az áradás...
jún. 10
8:18
Árvíz: a nehezén már túl vannak a pestiek; dél felé tart az árhullám (Pénzcentrum)
Hétfő reggel 6 órára tovább csökkent a Duna vízszintje Budapestnél, a legfrissebb adatok szerint újabb 1 centimétert apadt a folyó, és 889 centiméteren áll....
jún. 10
8:18
Amerika Jordániával tart közös hadgyakorlatot, Moszkva tiltakozik (ATV)
Több mint 4500 amerikai és 3000 jordániai katona részvételével megkezdődött vasárnap az arab országban az Eager Lion fedőnevű hadgyakorlat, amelyen Patriot rakétaütegek és F-16-os vadászgépek is részt vesznek. Oroszország elítélte a gyakorlatot, mert álláspontja szerint ezzel csak súlyosbítják a szíriai polgárháborút.
jún. 10
8:20
Nagymarosnál már több centiméteres az apadás (hirado.hu)
Szigetmonostor védelmére helikoptereket is bevetettek.
jún. 10
8:20
A Waberer's és a Szemerey fúziója hivatalos (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a Waberer's Logisztika Kft. és a miskolci Szemerey Transport Zrt. üzletrész-, illetve részvénycsere révén tavaly év végén történt fúzióját - írta az...
jún. 10
8:20
A metró sem jár: bonyolódik a pesti tömegközlekedés (Pénzcentrum)
A Pénzcentrum.hu információi szerint nem közlekedik az M3-as metró a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér közötti szakaszon....
jún. 10
8:24
Human Score - IBS HR műhely (HR Portál)
Sok cégnél ért el a HR megfelelő súlyt, de vannak olyan szervezetek, ahol messze nem tanácsadóként, vagy stratégiai partnerként tekintenek a HR-re. HR műhelyünkön HR-es és felsővezetők, valamint a felsőoktatás képviselői osztják meg tapasztalatikat arról, hogyan lehet megfelelő módon elfogadtatni a HR szerepét, mik azok a módszerek, vagy épp aktivitások, melyeket a felső, vagy funkcionális vezetők…
jún. 10
8:27
Orbán Viktor: Ez a súlypontáthelyezés napja (Infostart)
Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatása szerint, aki hétfői sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.
jún. 10
8:27
Nyíregyháza: Bajzát elmehet, ha igen jó ajánlatot kap (She)
Nem akar mindenáron távozni az NB II-ben „ragadó” Nyíregyháza labdarúgócsapatától Bajzát Péter, de az elképzelhető, hogy ha a rutinos csatárnak és a klubnak is megfelelő ajánlat érkezik, mégis máshol folytatja pályafutását. A Nyíregyházának opciós joga van Bajzát megtartására.
jún. 10
8:29
Edzősors: Supka Attila csak tárgyalt a bécsiekkel (She)
Az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő, 1894-ben alapított First Vienna felvette a kapcsolatot Supka Attilával, a Debrecennel kétszeres bajnok, legutóbb Pécsen tevékenykedő, de immár csaknem hat hónapja munka és csapat nélküli szakemberrel, aki Sopronban él, így gyakori vendég a „sógoroknál”. Supka szerint egyelőre a tárgyalásoknál tovább nem jutottak.
jún. 10
8:33
A revizorok előtt nincs banktitok - bármikor megnézhetik adatainkat (Privátbankár)
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat.
jún. 10
8:33
Meghalt egy pályamunkás a Kanadai Nagydíjon (Blikk)
jún. 10
8:36
Battlefield 4 - kiszivárgott képek a többjátékos módról (GameStar)
Természetesen a Battlefield 4 sem marad csendben a sarokban az idei E3-on, most éppen a multiplayer módról szivárgott ki egy csokor sokat ígérő fénykép. Viszont még nincs kész. Related Stories E3 2013 - íme a menetrend Ivós játék a Microsoft konferenciához E3 2013 - Xbox One megjelenési dátum E3 2013 - Microsoft Spotlight liveblog E3 2013 - Érkezik az új Xbox 360
jún. 10
8:36
Új forgalmi rend lép életbe Budapest több pontján (Metropol)
Jelentős forgalmi változások lépnek életbe hétfőtől Budapesten a Duna áradása miatt.
jún. 10
8:36
Nem jár a 3-as metró a Deák tér és a Nagyvárad tér között (hirado.hu)
A metrót autóbuszokkal pótolják.
jún. 10
8:36
Jelentős céláremelés érkezett az OMV-re (Portfolio)
Frissítette az OMV esetében modelljét az Erste elemzője, mely így a korábbinál magasabb földgáz árakkal számol a román gázpiaci liberalizáció következtében. Az ajánlás ennek hatására vételre módosult...
jún. 10
8:38
Több szakaszon is apad a Duna (Metropol)
Budapesten a vízszint 891 centiméteres magasságon volt, azóta apadásnak indult. A Duna felsőbb szakaszain is csökken a vízmagasság.
jún. 10
8:38
Felkészültek a Dunakanyarban az elhúzódó apadásra (hirado.hu)
Lakott területre nem tört be a víz Szigetmonosztor horányi részén, de több utcában megkérték a lakókat, hogy elővigyázatosságból hagyják el otthonaikat.
jún. 10
8:38
Szárnyaltak a japán börzék (Portfolio)
Az amerikai indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a pénteki kereskedést annak ellenére, hogy vegyes makroadatok kerültek publikálásra. Az ázsiai régió vezető indexei kivétel nélkül erősödéssel...

Keresés