A Duna áradása miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek - közölte a MÁV honlapján.
Ha most nem sikerül békeszerződéssel lezárni az izraeli-palesztin konfliktust, akkor lehet, hogy arra nem lesz többé esély - jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője.
A júniusi kajak-kenu Eb-n a Kárász, Kozák, Kovács, Janics összeállításban száll vízre a női négyes, az olimpiai bajnok egységből kimaradt Szabó Gabi és Fazekas Kriszta, utóbbit kérdeztük erről.
Erőteljesen tovább emelkedett a Duna és a Morva vízszintje kedd reggelre a folyók szlovákiai szakaszán, Pozsonynál már harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A vízszint tetőzése a szakemberek szerint szerdáról csütörtökre várható. Továbbra is feszült a helyzet a Duna mentén Alsó- és Felső-Ausztriában, ahol több települést fenyeget elöntéssel az ár.
Felhőszakadást és viharos szelet jósolnak a meteorológusok. Közben mától külön központ irányítja az árvízi védekezést és a veszélyhelyzeteket is ez a szervezet kezeli. Két megyében már rendkívüli árvízvédelmi készültség van.
A trianoni békeszerződésre történő emlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen egyebek mellett terítékre kerül a kisajátítási szabályok módosítása is.
Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt. A rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság. A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn éjjel. A Duna 875…
Bizonytalanság, kishitűség és alacsony kockázatvállalási hajlandóság jellemzi a magyar fiatalokat – derül ki a Bridge Budapest kutatásából. Sokan közülük maradnának, de egyúttal mennének is, mert borúsan látják itthoni jövőjüket. Az elemzés mellett fiatal tehetségeket is kérdeztünk arról, miként élik meg ezt az ellentmondást.
Törökországban nem gazdasági problémák vannak, hiszen az ország impozáns gazdasági adatokkal rendelkezik, a napok óta tartó tüntetések ideológiai törésvonalak mentén alakultak ki – ezt Egresi Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Két hónapig nem láthatta kislányát és élettársát a börtönben az a lány, aki Péntek László unokatestvérének hazudta magát. A nő gyerekgyilkosság miatt van börtönben.
Korán véget ért a Fonogram díjátadó gála partija, miután a sztárok is kénytelenek voltak a zsebükbe nyúlni, hogy italhoz juthassanak. Ingyenpia híján pedig már éjfél előtt meghalt a buli.
Átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát - írta a Népszabadság kedden a birtokába került, az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült előterjesztésre hivatkozva.
Cseke Benjámin profi szerződést kapott az NB II-ben szereplő Vasastól. A fiatal labdarúgót tavasszal amatőr kontraktus kötötte a Vasas Kubala Akadémiához, a felnőttcsapatban kettős játékengedéllyel szerepelt. Nagyszerű teljesítményének jutalma profi szerződés lett.
Egy, az év eleje óta hatályos törvény miatt kell adatokat szolgáltatniuk azoknak a cégeknek, amelyeknél a számla áfatartalma elér, vagy meghalad egy bizonyos összeget.
Kérdések és válaszok a cigányságról címmel jelent meg könyv a romák világáról, történelméről, kultúrájáról, a legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség életét érintő problémákról, a 2011-es népszámlálás adatairól, és arról, "ki a cigány": az, akit a többség annak tart vagy aki annak mondja magát.
Havazás, utakon rekedt autósok ezrei. Ez jellemezte idén a március 15-i ünnepet, amit szinte sehol nem tartottak meg az idôjárás miatt. Kiderült: 135 millió forintba kerültek az elmaradt rendezvények.
Átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát - írta a Népszabadság kedden.
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
Nico Rosberg monacói győzelme és zsinórban megszerzett három rajtelsősége után a brit sajtó elkezdte félteni Lewis Hamiltont, aki a jelek szerint nem tudja tartani a lépést német csapattársával a Mercedes-istállóban. Ross Brawn csapatfőnök azonban igyekezett megnyugtatni az újságírókat.
A vezető angol sportportálok tényként közlik, hogy a Manchester City megállapodott a Sevillával Jesús Navas átigazolási díjáról, így a spanyol labdarúgó a szigetországban folytatja a pályafutását.
A jelek szerint úgy növekedett a dohánycégek árbevétele tavaly, hogy az adatok a piac és az eladások csökkenésére utalnak legalábbis a beszámolók szerint.
Az E3 közeledtével egyre több folytatásról és rebootról hallani, ezúttal a Telltale kezdett rejtélyes reklámkampányba. Related Stories Xbox One - Gears of War és Dark Souls 2 biztos lesz Wikipad - a konzolosok tabletje hamarosan érkezik Crysis 3 - megérkezett a dzsungeles DLC The Walking Dead - ki az a Bonnie? The Last of Us teszt - utolsók között az első
Nem mozgatott meg tömegeket sem a kisvállalati adó (kiva), sem a szabad vállalkozási zóna, írja a K&H Bank felmérése nyomán az origo. A regisztráltak száma egyelőre alulmúlja a várakozásokat.
Felkészültnek fogja nyilvánítani az Európai Bizottság szerdán Lettországot az euróövezeti tagságra - értesült a Reuters hírügynökség hétfő este európai uniós tisztviselőktől. Az EU végrehajtó szerve...