A rosszul beállított szögsebesség-jeladók miatt robbant fel július 2-án az orosz Proton hordozórakéta - közölte csütörtökön az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) vezetőjének helyettese.
Lemondásra szólította fel Enrico Letta olasz miniszterelnök Roberto Calderolit, a szenátus alelnökét, aki néhány napja orángutánhoz hasonlította a kongói származású Cecile Kyenge bevándorlási minisztert. Az Északi Liga egykori minisztere ugyan hétfőn bocsánatot kért, de azt is közölte, hogy nem hajlandó lemondani. A balközép Demokrata Párt számos politikusa erre közölte, elfogadhatatlan, hogy…
Az elemzők által várt 0,43 dollárral szemben 0,45 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el a Morgan Stanley az elmúlt három hónapban, vagyis az elemzők viszonylag pontos becslést adtak az EPS-re...
Abe Sinzó, japán miniszterelnök július 21-én vélhetően a felsőházi választásokon is nyereséget arathat. Ezzel az LDP (Liberal Democratic Party) által vezetett koalíció 2007 óta nem látott politikai...
A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta azt a határozattervezetet, amely alapján az állam eladná részesedését a Hrvatska postanska banka (HPB) pénzintézetben, valamint részben a Croatia...
Romániának a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett újabb hitelmegállapodása várhatóan 3-5 milliárd euró értékű lesz - jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök.
Middleton - Egy, az egrihez kísértetiesen hasonló tragédiáról érkezett hír Nagy-Britanniából. Mint a Blikk csütörtökön megírta, Egerben addig küldözgették egyik orvostól a másikhoz Váradi Gyuláékat (22) beteg csecsemőjükkel, mígnem a gyerek meghalt, mert betegségét későn vették észre az orvosok. A brit kisfiú, Lucas azonban túlélte a súlyos betegséget, de az orvosok késlekedése az egész életére…
Dél-Afrika után a fekete kontinens második legnagyobb aranytermelője, Ghána 4 millió euró értékű aranyfinomító építésébe kezd. A Precious Minerals Marketing Company által létesítendő objektumot Ghána első elnökéről, Osagyefo Kwame Nkrumah-ról nevezik el.
A finn Nokia mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat a vártnál némileg kisebb veszteséggel zárta a második negyedévet, miközben az eladott mobiltelefon-készülékek száma elmaradt a szakértők által várttól.
A hagyományostól eltérő munkaviszonyok szabályozása a korábbi munkajogi kódexben nem volt teljesen egyértelmű, az új Munka törvénykönyve (Mt.) azonban újabb atipikus foglalkoztatási formákat is felvonultat: mint például a behívás alapján történő munkavégzést, a munkakör megosztást, a több munkáltató számára végzett munkát.
Leginkább a három vagy több gyermeket nevelőknek adna jelentékeny segítséget a családi adókedvezmény várható kiterjesztése, míg az egy gyermeket nevelők közül csak a részmunkaidősök örülhetnének. A...
Valószínűleg a közfelháborodás miatt leszerelték a balra kanyarodást tiltó táblákat Zalakomár egyik kereszteződésében. Az ATV vasárnapi híradójában mutattuk be, hogy a településen egy kereszteződést bekamerázott az önkormányzat. Aki az ott levő tiltó táblák ellenére balra fordult, egyenként 50 ezer forintos büntetést kapott. A közlekedési szakemberek szerint is indokolatlan volt a tiltótábla, a…
Augusztus 10-én Zánkán rendezik meg az Új Nemzedék Fighters Run elnevezésű akadályfutó-terepversenyt, melynek távja 7 és 14 kilométer, előbbin 14, utóbbin 28 komoly akadállyal.
2013 második negyedévében Baranyában az egyik legnagyobb magyar álláskereső oldalon a meghirdetett állások csupán egy százaléka szólt a pályakezdőknek - írja a Pécsi STOP.
A vezető nyugat-európai indexek jól teljesítenek csütörtökön Ben Bernanke tegnapi szavait követően. A hazai börze viszont a nyitás óta folyamatosan veszít az értékéből, ami ismét az OTP számlájára...
Múlt héten 24 ezerrel 334 ezerre csökkent a frissen regisztráló munkanélküliek száma az Egyesült Államokban, miközben az elemzők 341-348 ezer körüli értéket vártak. A munkaügyi tárca adatai szerint a...
A fogyasztók érdekében együttműködik két hivatal. Az energiahivatal szerint a nagyfogyasztóknál érezhető a verseny, de kisebb cégeknél kevésbé aktívak a szolgáltatók.
A tűzszerészek kiszerelték a 203 milliméteres szovjet betonromboló gránát gyújtószerkezetét, és úgy döntöttek, hogy a detonátort a helyszínen semmisítik meg - tájékoztatta az MH Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének kommunikációs tisztje csütörtökön az MTI-t.
Török Zsolt, a párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes Kocsis Máté kijelentésére reagált, amely szerint ha tehetné, a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést.
Navracsics Tibor keddi nyilatkozata alapján a kormány eltökélt, hogy rendezze a devizahitelek helyzetét. A megoldás azonban csak lassan körvonalazódik, az egyeztetések a bankszövetséggel jelenleg is...
Az Aston Martin bejelentette, hogy egy V8 Vantage GTE és egy DBR 1-2 versenyautó eladását tervezi, mindkettőt nagyjából 85 millió forintnak megfelelő fontért. Ebben az esetben bizonyos okok miatt ritka, nagy nevek által a Le Mans-on dirigált vitrinautót kap a vásárló, ezekkel a példányokkal ugyanis nem gördülhet az érdesített aszfaltra az újdonsült tulajdonos.
Litvánia jövő év tavaszán kéri majd hivatalosan az Európai Bizottságtól, hogy csatlakozhasson az euróövezethez 2015 januárjától - jelentette be Rimintas Sadzius, a balti ország pénzügyminisztere csütörtökön Vilniusban.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) szerint munkahelyek, egzisztenciák kerülhetnek veszélybe a szövetkezeti hitelintézetek "erőltetett" átszervezése miatt.
Van-e egy híres kutyával kapcsolatban az őt kiképző személynek, szervezetnek bármiféle joga? Ez a vitás kérdés Lehoczki László, minden idők legsikeresebb mentőkutyájának gazdája és a Mancsról filmet készítő szakemberek között.
A felsőoktatási államtitkár szerint nincs még döntés a felsőoktatási felvételi ponthatárok leszállításáról azokon a szakokon, ahol a kormány eredetileg nem akart államilag finanszírozott képzést indítani. Klinghammer István az Inforádió egy korábbi értesülésére válaszolt ezzel.
Tizenötödik alkalommal rendez világbajnokságot az idén a FINA, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, s 2003 után péntektől másodszor ad otthont az úszók, a vízilabdázók, a műugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók csúcstalálkozójának Barcelona, ahol több magyar érem is várható.
Outletek nyitásával terjeszkedett tovább a minőségi használtruha piacvezető szereplőjének számító Háda Kft. A két új, Budapest melletti áruház (Budaörs és Budakalász) a hagyományos outletektől eltérő...
Egy észak-koreai hajót tartóztatták fel a Panama-csatornán, amely a panamai hatóságok akkori közlése szerint korszerű rakétaalkatrészeket szállított cukor közé rejtve. A hivatalos közlés nem részletezte, de verekedés és öngyilkossági kísérlet színezte a legénység és a hatóságok összetűzését. A panamai elnök személyesen látogatott a hajóra, majd pikáns részletekkel szolgált.