Ahogy azt sejteni lehetett, hiába a jó nemzetközi hangulat a hazai kommentárok miatt beborult az ég a forint fölött. A felpattanás a devizahitelesek újabb mentőcsomagjával és főleg Navracsics Tibor kommentárjával kezdődött, majd az MNB sajtótájékoztatója tett rá egy lapáttal.
A kormány tárgyalási mandátumot adott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Újra nekirugaszkodik a kormány a "luxusáfa" bevezetésének.
A kormány arról döntött szerdán, hogy a devizaalapú lakáscélú jelzáloghitel, mint termék, "minél korábban" szűnjön meg, azaz nem hosszú évekre elnyújtott problémarendezést szeretne - többek között...
Sok dolga lesz Varga Mihálynak: a devizahiteleket ki, a luxusáfát pedig be kell vezetnie - hamarosan napi egymillió forintot kaszálhatnak a trafikosok - augusztusban kiderül, rezsicsökkentés után mennyivel lett olcsóbb a víz - Nézze meg itt >>
Ma délelőtt 10 órakor hivatalosan is kezdetét veszi a 28. Forma-1-es Magyar Nagydíj a mogyoródi Hungaroringen. A versenyhétvége minden mozzanatáról élőben számolunk be.
Természetesen csalódottan értékelte a csütörtöki Európa Liga-selejtezős búcsút Kondás Elemér, a Debrecen, valamint Marco Rossi, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Vádat emeltek négy orosz és egy ukrán állampolgár ellen csütörtökön New Jersey szövetségi államban az Egyesült Államok történetének legnagyobb internetes kalózkodási és adatlopási ügyében – mondta Paul Fishman illetékes ügyész.
Ha valaki arra gondolt, hogy milyen jó lenne garázsában tudnia az Aston Martin születésnapi meglepetését és nem tette még le az érte járó 180 millió forintos összeget, az elkésett. A száz darabos limitált széria mindegyikére talált már vásárlót a márka.
A MINI új formatervezési koncepciót mutatott be. A Vision névre hallgató tanulmány a hamarosan érkező új generációs modelleket vetíti előre, de nem rugaszkodik el az eredi recepttől.
Elkészültek az első számítások. Valójában csak azoknak éri meg a családi adókedvezmény kiterjesztése, akiknek legalább két gyerekük van. Jól azonban csak a háromgyerekese családok járhatnak, azok alapján, amit most lehet tudni a tervekről.
Jó ütemben haladnak a Magyar Közút Zrt. mellékút-felújítási projektjei; az év első felében befejeződött csaknem 60 kilométernyi alsóbbrendű út teljes körű rekonstrukciója, mintegy 400 kilométernyi szakasz felújításán már dolgoznak a kivitelezők, több mint 200 kilométernyi szakasz felújítása pedig előkészítési, közbeszerzési fázisban van - közölte a társaság.
Kiszállt a tavaly még tőzsdére lépést tervező Norbi Update International Kft.-ből a Schobert házaspár, és egy új társaságot is alapított - írja a Napi Gazdaság. Ezzel a lépéssel szétválaszották a márkát, a jogot, a napi üzemeltetést és marketinget.
Továbbra is a Toyota volt a világ legkeresettebb járműve a világon az első fél évben annak ellenére, hogy csökkentek az eladásai Kínában a cég pénteki bejelentése szerint
A hőség miatt az ország jelentős részére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A néhány megyére heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt korábban kiadott elsőfokú figyelmeztetéseket viszont pénteken visszavonták.
Óriási a felelőssége a bölcsődei dolgozóknak, a fizetésük viszont jóval kevesebb a szintén alulfizetett tanárokénál, ők mégsem kapnak béremelést. Pár napja elkeseredett levelet írtak Balog Zoltán miniszternek, egyelőre nem kaptak választ. A hvg-nek arról beszéltek bölcsődei dolgozók, hogy milyen nehéz egész nap mosolyogni, amikor a csekkjeiket alig bírják befizetni.
Az értékesített lakások száma júniusban ötéves csúcsra emelkedett az Amerikai Egyesült Államokban, ami az előző évhez képest 38 százalékos növekedést jelent. Az ingatlanszektor fellendülése így még a közgazdászok optimista várakozásait is felülmúlja - olvasható a Fidelity elemzésében.
2013. szeptember 15-ig lehet pályázni a Fogyatékosságbarát Munkahely címre. Olyan szervezetek, cégek, vállalatok jelentkezését várják, melyek nyitottak a fogyatékkal élők foglalkoztatására. Abban az esetben is lehet jelentkezni, ha a cég éppen most szeretne nyitni ebbe az irányba.
Hatvan tonnányi Eiffel-tornyot foglalt le a rendőrség Párizs mellett a hatalmas fémépítmény 8 centi magas másaiból. A turistáknak szánt apró szuvenírek illegálisan kerültek Franciaországba, nagy valószínűséggel Kínában készültek.
A két amerikai makroadat valamint a vállalati gyorsjelentések ellenére az amerikai indexek szinte az egész csütörtöki kereskedésben szûk sávban ingadoztak, igaz a nap végére mindegyik...
Barátságosabbak lehetnek jövőre az Országgyűlési Őrség tagjai. Legalábbis ha jól sül el az a tréning, amelyre szinte valamennyi őrt beíratta a parlament - írja a Bors.
Vádat emeltek négy orosz és egy ukrán állampolgár ellen csütörtökön New Jersey szövetségi államban az Egyesült Államok történetének legnagyobb internetes kalózkodási és adatlopási ügyében - mondta Paul Fishman illetékes ügyész.Vádat emeltek az USA legnagyobb kalózkodási ügyében
Újabb csalódást okozott a Samsung, amikor ma reggel közzétette részletes második negyedéves gyorsjelentését. A dél-koreai óriás nettó profitja 50%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához...
Magyar idő szerint pénteken hajnalban, a hivatalos megnyitóval megkezdődtek a kolumbiai Caliban a IX. Világjátékok, a nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyen száz ország versenyzői vesznek részt.
Elképesztő helyzeteket hagyott ki az Irtish Pavlodar a Siroki Brijeg ellen. Az Európa Ligában csapott össze a két csapat, amely párharcból a Siroki jutott tovább. Nem is csoda...
A magyar labdarúgás végső nyugovóra tért. Szégyenletes európai szereplése után egyetlen egy csapata sem maradt állva a hazai labdarúgásnak az európai kupákban.
Hamarosan idehaza is kezdetét veszi majd a gyorsjelentési szezon, a sort pedig szokás szerint a gyógyszergyártók nyitják. Az Egis a korábbi évekhez képest idén meglehetősen korán, augusztus 1-én...
Nagyjából minden második ajándékárus lebukott az ellenőrzésen. Elfelejtettek, vagy hibás számlát adtak. Emellett sok szabálytalanságot találtak a parkolókban is az ellenőrök.
A hiányszakmák legértékesebb képviselői hagyják el az országot - továbbra is visszafordíthatatlannak látszik az egészségügyi migráció. Öt tapasztalt idegsebészt megelőzősen hét radiológus is elhagyta az ország legjobb fekvőbeteg-ellátó intézményeként számon tartott Honvédkórházat, írja a Népszava.
A központi költségvetés bruttó adóssága 22 238 milliárd forint volt június végén, 473 milliárd forinttal nőtt a múlt hónapban és 1518 milliárd forinttal nőtt az első félévben - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható adatokból.
250 embertől kénytelen megválni a Blackberry. Új fejlesztéseik nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy kihúzzák a gödörből a vállalatot, írja a Wikitech.
Az OTP Jelzálogbank elemzése szerint Budapesten az idei év trendfordulót hozhat az új lakások kínálatában: megállhat vagy jelentősen lassulhat a 2010 óta tartó drasztikus zsugorodás, az értékesítési célú építési volumen évenkénti feleződése.