További ellenőrzésekre számíthatnak az idegenforgalmi vállalkozások, mert még mindig magas a mulasztások aránya - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Szlovákiában egy év leforgása alatt csaknem megduplázódtak a bankszektort sújtó adóterhek, így már a legmagasabbak az Európai Unión (EU) belül, és ha jelenlegi szintjükön maradnak, veszélyt jelenthetnek a vállalatok hitelezésére is - közölte a Szlovák Bankszövetség (SBA) abban a jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé a szervezet honlapján.
További ellenőrzésekre számíthatnak az idegenforgalmi vállalkozások, mert még mindig magas a mulasztások aránya - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét egyhangú szavazással a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökévé választották pénteken a 203 tagországot felvonultató szervezet barcelonai kongresszusán.
Ismét egy Rocky-filmben láthatjuk viszont Sylvester Stallonét: a 67 esztendős sztár a Rocky-sorozatból kinőtt Creed című produkcióban alakít bokszedzőt.
Vicces fotón mutatta meg rajongóinak új kapuskesztyűjét Bogdán Ádám, a magyar válogatott és a Bolton Wanderers kapusa. A hálóőr idén is adidas kesztyűben védhet.
Az új Messiként emlegetett Cassiano Bouzon nemet mondott a spanyol Barcelona hívására. A Brazíliában élő kisgyerek kiváltképp tehetségesnek tűnik a róla készített videók alapján.
Hiller István szocialista országgyűlési képviselő már két év múlva megemelné a legalacsonyabb felvételi ponthatárt 240-ről 260-ra. A volt oktatási miniszter szerint legkésőbb október 23-ig meg kell állapodni az ellenzéki összefogásról.
Kompjárat indult a Duna magyar-szlovák határszakaszán. A Dunaremetét Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójárat ott az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés.
A Bridgepoint nem tudja a 2008-ban elindított alapjába összegyűjtött tőkét időben elkölteni, ezért azzal a kérdéssel fordultak a befektetőkhöz, hogy a befektetési időt 2013 novemberéhez képest...
Ismét egy Rocky-filmben láthatjuk viszont Sylvester Stallonét: a 67 esztendős sztár a Rocky-sorozatból kinőtt Creed című produkcióban alakít bokszedzőt.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Megsemmisítette az ellene szóló bizonyítékokat a Halliburton energiaszolgáltató vállalat, amelyet amerikai hatóságok a 2010-es olajkatasztrófa, az úgynevezett Deepwater Horizon-ügyben helyeztek vád...
Bírságkedvezményt élveznek Németországban a közterületen szeretkezők, ha nincs állásuk: a munkahellyel rendelkezők több mint négyszer annyit fizetnek vétségükért.
Cikksorozatunkat, amelyben ismertetjük több Európai Uniós tagállam társadalombiztosítását, most Luxemburg társadalombiztosításának bemutatásával folytatjuk.
A 3-as metró felújítása leghamarabb 2014 végén kezdődhet, annak pedig még csak a lehetőségét vizsgálják, hogy meghosszabbítsák-e Káposztásmegyerig a vonalat - mondta az InfoRádiónak Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Hozzátette: a héten kezdődő villamosvágány-felújítások augusztus 20-ra fejeződnek be, az 1-es villamosé pedig szeptemberben kezdődik.
Az első kiemelt John Isner nehezen jutott túl a szabadkártyával indult Christian Harrisonon a 624 ezer dollár összdíjazású, atlantai, keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Megszüntette a három volt kormánypárti képviselő elleni büntetőeljárást a cseh legfelsőbb államügyész, aki úgy ítélte meg, nem történt bűncselekmény - jelentette a CT24 közszolgálati hírtelevízió pénteken.
Bár a japán indexek az erősödő jen révén közel 3 százalékot estek, az európai piacokon optimista hangulatban indult a kereskedés. A déli órákhoz közeledve azonban valamelyest alábbhagyott a lendülete...
Ismét a régi „szakállas” trükkel próbálkoznak csaló bandák Budapesten. Fővárosi közszolgáltató cégre hivatkoznak, bejelentés nélkül érkeznek és rámenős módon azonnal készpénzt kérnek. A Fővárosi Csatornázási Művek elővigyázatosságra inti a lakosságot és kéri, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen.
Budapesten az idei év trendfordulót hozhat az új lakások kínálatában: megállhat vagy jelentősen lassulhat a 2010 óta tartó drasztikus zsugorodás, az értékesítési célú építési volumen évenkénti...
Megszüntette a három volt kormánypárti képviselő elleni büntetőeljárást a cseh legfelsőbb államügyész, aki úgy ítélte meg, nem történt bűncselekmény - jelentette a CT24 közszolgálati hírtelevízió pénteken.
Óvatosságra inti a Tunéziába utazókat a Külügyminisztérium, mert könnyen erőszakba csaphatnak át a mára meghirdetett ellenzéki és szakszervezeti megmozdulások.