Dunaújváros polgármestere szerint a baloldal politikai tőkét akar kovácsolni más emberek drámájából. Az MSZP háromoldalú egyeztetéseket követelt a kormány, a város és a tulajdonosok részvételével.
Honolulu – Bár jó néhányan támadták érte, Amy Woodruff nem bánja, hogy nyilvánosságra hozta azt a fotót, amelyen egy jógagyakorlat közben, fejen állva szoptatja egyéves kislányát, Naiát.
Egy nappal a kertészeti géptámogatási jogcím megnyitása után a rendelkezésre álló keret 50 százalékára, azaz 12 milliárd forintra nyújtottak be kérelmet a gazdálkodók a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - közölte a hivatal.
A győri székhelyű Raabvill Villanyszerelő Kft. ügyvezető igazgatója lát esélyt a megegyezésre a károsult szállítókkal és alvállalkozókkal, akik egymilliárd forint tartozás megfizetését várják a cégtől. Erről a csődegyezségi eljárás pénteki fordulója után nyilatkozott László Kálmánné
Nem a Nagy-Britanniába beutazó, hanem az ott munkába állt románok száma nőtt a második negyedévben - mutatott rá pénteki közleményében a román külügyminisztérium.
A Soros György által alapított Soros Fund Management közzétette a törvényi kötelezettségének eleget téve, hogy milyen eszközökben van a vagyona. A második negyedéves adatok alapján többek között az...
Az utazásszervező tevékenységét felfüggesztő Best Reisen Utazási Iroda Kft. a QBE Magyarországi Fióktelepénél rendelkezik vagyoni biztosíték biztosítással, a biztosító gondoskodik az utazási iroda kinnrekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről is - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére pénteken.
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Magyar Gokart Bajnokság X-XI. fordulója a máriapócsi Rabócsi-ringen, ahol természetesen Volentér Balázs, az OXXO Energy versenyzője is rajthoz állt.
A Tomracing Motorsport Team versenyzője a hétvégén folytatná idei remeklését az Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában, és megerősítené helyét az összetett élmezőnyében
A hajléktalan kaliforniai pár viskóját még 2010-ben rohanták le a rendőrök. A terhes asszonyt egy golyó eltalálta, a férj lábát pedig amputálni kellett. 4,1 millió dollárt kaptak.
GYŐR – Hosszú ideig a csatornában tengette mindennapjait, de mára jó kezekbe került az a közel félméteres, több mint 10 kilogrammos páncélos, amelyik áprilisban bukkant fel a győri adyvárosi tónál, miközben búvárok a csatornát tisztították.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint a Best Reisen csődjében az egyedüli "jó hír" az, hogy az utazási iroda által biztosított 1,3 milliárd forint vagyoni letét hazai viszonylatban magasnak számít, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki csütörtök éjjel több lövést adott le Budapesten, a XI. kerületben, egy Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben. Somogyi Ábelnek nem először van dolga a rendőrséggel: idén májusban első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert 22 diáktársa meggyilkolására készült az ELTE-n. A fiú szabadlábon várta a jogerős ítéletet, mert a bíróság úgy ítélte meg, nem…
A Pest megyei településen is ahhoz a Continental nevű cégcsoporthoz köthető társaságok kaptak koncessziót, amelyek már az országos piac tizedét megszerezték - közölte a választási szövetség.
Gyengült pénteken a forint, az eurót délután negyed hatkor 299,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 298,75 forint után.
A társasházak energetikai felújítása programra érkezett igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet, ezért a pályázatot augusztus 16-án felfüggesztik.
Míg húsz évvel ezelőtt a szülők a gyermekük önálló életkezdésére, az esküvőre és a lakásvásárlásra spóroltak, addig ma már főleg a felsőoktatási tanulmányokra. Ráadásul a nők egyre később vállalnak gyermeket, így mire utódaik befejezik tanulmányaikat, sok nyugdíjas szülő már nem tudja őt anyagilag támogatni.
BARCELONA – Kettesben mentek romantikus európai körutazásra Norbiék (42). A fitneszguru és felesége, Réka (35) nemrég jött haza a török Riviéráról, ahol 203 táborozóval buliztak és sportoltak egyszerre, nem csoda hát, hogy a szerelmesek most úgy döntöttek, hogy gyerekek és táborozók nélkül szeretnének eltölteni együtt pár napot.
Budapesten folytatódik az egészségügyi államtitkárság szűrőprogramja, amelynek keretében egyebek mellett ingyenes emlő- és anyajegyszűrési vizsgálatot lehet végeztetni.
Az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet, ezért a kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. augusztus 16-án felfüggeszti a pályázati konstrukciót. A 2013. augusztus 21-én 00:00 óráig postára adott pályázatok még feldolgozásra kerülnek - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium…
Újra a magyar részvénypiac kerül terítékre a Portfolio.hu szeptember 2-i befektetői klubján. A két meghívott szakértő előadóval a főbb papírok egyedi sztorijait, kilátásait vesszük számba. Mennyire...
Tíz percen belül 2,7 millió forintnyi összeget keresett egy 12 éves fiú egy arkansas-i nemzeti parkban azzal, hogy gyémántot talált, amelyet meg is tarthatott a park szabályzatának megfelelően.
A Magyar Evezős Szövetség ez évben ünnepli megalakulásának 120. évfordulóját. E jeles eseményt egy dunai vízi felvonulással ünneplik meg 2013. augusztus 20-án.
Elképesztő mesével állt elő az a férfi, aki egy repülőgépen kivette falloszát. A férfi azt olyan fájdalmai voltak, hogy muszáj volt elővennie a hímtagját.
Larion Zoét (30) perverz rajongók zaklatják! A 2011-es Blikk szépéhez százával érkeznek rajongói levelek, amelyek között akad néhány, amely igencsak kiverte a biztosítékot a modellnél.
Baleset miatt torlódnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon. A martonvásári csomópont és a Váli-völgyi pihenőhely között négy személyautó ütközött össze - közölte az Útinform a Facebook-oldalán pénteken kora este.
Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött össze a Pest megyei Alsónémediben. A motoron ülő két fiatal megsérült, a rendőrök félpályás zárás mellett helyszínelnek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese péntek délután az MTI-t.