Hivatalos értesítést nem kaptunk arról, hogy valóban megzsarolták volna felettesei azt a rendőrt, aki tanúja volt Izsákon annak, ahogy két kollégája agyonver egy gyanúsítottat – ezt Magyar György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Egyre több devizahiteles nem fizeti a törlesztőrészleteit - rossz a hangulat a világpiacokon - három hónap alatt a duplájára nőtt az FHB vesztesége - a 8000 milliárdos uniós keret 100 százalékát le fogja hívni Magyarország - Nézze meg itt >>
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Somogyi Ábel ellen, aki a gyanú szerint csütörtök éjjel lövöldözni kezdett Budapesten. A férfi a Móricz Zsigmond körtéren körtéren és egy ottani gyorsétteremben adott le összesen 3 lövést.
Vannak fertőzésre utaló jelek - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a miskolci kórházban elhunyt koraszülött csecsemők esete kapcsán. Ötödik napja tart a vizsgálat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban, ahol másfél hét alatt kilenc koraszülött hunyt el.
A múlt heti országos tartós forróság után most egy új abszolút minimumrekordot regisztráltak. Zabaron a levegő hőmérséklete 3,3 fokig hűlt le hajnalra, ezzel megdöntve saját korábbi 2004-ben mért 4,8 fokos rekordját. Az új rekord 1,5 fokkal alacsonyabb a korábbinál, jelenti az Országos Meteorológia Szolgálat.
Péntekre virradóra a Nógrád megyei Zabaron 3,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, s ezzel megdőlt a napi abszolút minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
A Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a Deutsche Bank is versenybe száll, hogy még a jövő évi tőzsdei kibocsátás előtt részesedést szerezzen a China Huarong Asset Management nevű társaságban, ami egyfajta „rossz bankként” működik az országban.
A PSZÁF nem készített a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását célzó alapszabály törvényességét kifogásoló „hibalistát”, és határozottan visszautasítja az ezzel kapcsolatos valótlan sajtóállításokat - olvasható a felügyelet sajtóközleményében.
Péntekre virradóra a Nógrád megyei Zabaron 3,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, s ezzel megdőlt a napi abszolút minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Elbocsátották munkahelyéről azt a szegedi férfit, aki a Szegedi Egyetemisták Facebook-csoportban szexmunkásokat keresett. Az alkalmi munkaközvetítő a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. munkatársa volt, írja a Délmagyarország.
Péntekre virradóra a Nógrád megyei Zabaron 3,3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, s ezzel megdőlt a napi abszolút minimumhőmérsékleti rekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy 257 millió forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára befektetéseik kapcsán - közölte a PSZÁF az MTI-vel pénteken.
Legkevesebb 53 ember vesztette életét Szudánban az országot augusztus eleje óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében - jelentette be csütörtökön Kartúmban az ország belügyminisztere.
Kemény dolog a politika – egy párt vezetése sem egyszerű feladat, egy ország elnökjelöltjének lenni pedig már igazán komoly kihívás. A korábban UDAR, vagyis ÜTÉS nevű pártját az ukrán parlamentbe vezető világbajnok bokszoló, Vitalij Klicsko igen „ütős” kihívónak ígérkezik a jelenlegi elnökkel szemben.
Az ombudsman szerint az érintett szövetkezeteknek közvetlenül az Alkotmánybírósághoz kellene fordulniuk a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény vélt alaptörvény-ellenessége miatt.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) 2008 óta évente több ezer esetben sértette meg az adatvédelmi szabályokat vagy lépte túl a hatáskörét - írta pénteken internetes kiadásában a The Washington Post.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy 257 millió forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára befektetéseik kapcsán - közölte a PSZÁF.
Az eurózóna júliusi felülvizsgált inflációs adatai nem mutatnak változást az előzetes adatokhoz képest. Továbbra is 1,6 százalékos árváltozást látunk a régióban, ami a konszenzusnak megfelelő. Az...
Megegyeztek a sztrájkoló főtaxisok a taxitársaság vezetésével, hogy az elhalasztja a megemelt reptéri fuvarozói hozzájárulás bevezetését és tárgyalóasztalhoz ülnek - jelentette kollégánk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Álló helyzetből a 100 km/h 7,2 szekundum alatt megvan, 4,7 litert nyel le vegyes használatban, és ha kell, mind a négy abroncsot sanyargatja a 184 lóerős turbódízel. A sötét teremgarázsban keresem az adatai alapján kemény masinát, de mindhiába, már észrevétlenül elsétáltam mellette. Csupán a távirányítóban bízhatok, megnyomom a gombot, s villan a BMW – halkan kacsint, hogy jöjjek közelebb.
A PayPal és az IND Group közös fejlesztésének köszönhetően egyszerre mutatkozik be több piacon az a merőben új, innovatív szolgáltatás, amellyel e-mail cím alapján nyílik lehetőség az átutalásra. A fejlesztésnek köszönhetően barátok, rokonok vagy akár vállalkozások válnak képessé arra, hogy a fogadó bankszámlaszámának ismerete nélkül elindítsanak egy tranzakciót - olvasható az IND Group…
Mozgalmas holtszezont tudhatnak maguk mögött a szombaton kezdődő angol labdarúgó-bajnokságban, azaz a Premier League-ben érdekelt klubok, ám lehet, hogy a nyár hátralévő részében kerül sor a legnagyobb átigazolásokra.
Elfogták S. Ábelt, aki ellen szabályos hajtóvadászat indult, miután kiderült: ő gyanúsítható az éjszakai, Móricz Zsigmond körtéri lövöldözéssel - tudta meg a Blikk. A rendőrség előzőleg elfogatóparancsot adott ki S. Ábel ellen, mert a gyanú szerint a férfi a Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben adott le összesen 3 lövést.
Az LMP képviselői csoportjához tartozó Ertsey Katalin Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől vár választ arra, hogy mikor emelkedik a bölcsődei dolgozók bére.
Bár a nemzetközi piacokon elromlott a befektetői hangulat a vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első szakaszában. A folytatásban viszont a DAX...
Elfogta a rendőrség péntek délelőtt azt a férfit, aki előző éjjel három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az elmúlt három év alapvető változásokat hozott a Magyar Honvédség életében, de a cél nem változott: "meg kell védeni a hazát" - mondta a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a tárca augusztus 20-a alkalmából tartott központi ünnepségén.
Az arany több hetes csúcsára ugrott tegnap, míg az ezüst 2011 óta nem látott emelkedést produkált az elmúlt négy kereskedési napban. Pénteken viszont megtorpanni látszik a nemesfémek szárnyalása, ami...
Folyamatos emelkedést mutat az európai ingatlanbefektetési piac. Bár a növekedést jellemzően nem Közép- és Kelet-Európa húzza, a régiónkban is felfedezhetünk azért pozitív jeleket. A magyar piac...
A reggeli órákban nyugodt kereskedés zajlott a forint piacán. Az illikvid piacon végül dél környékén jött egy megugrás, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam 300 fölé került.Lendületben...
A tőzsde és a kereskedés egy rendkívül izgalmas világ, a kereskedők többségét azonban elsősorban a pénz motiválja. A siker eléréséhez minden kereskedőnek el kell fogadnia, hogy a kereskedés hasonlóan...
Elfogta a rendőrség péntek délelőtt azt a férfit, aki előző éjjel három lövést adott le Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben.
A PSZÁF korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy negyedmilliárd forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára. Emlékezetes: a 2010-ben indult felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy ötmilliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget írt jóvá a pénztártagoknak, írja a…