Elkeseredetten próbál segíteni súlyosan beteg lányának egy brit asszony. A nő azért harcol, hogy sterilizáltathassa gyerekét, amire azért lenne szükség, mert a műtét megkímélné a lányt a havonta jelentkező, számára elviselhetetlen fájdalommal járó menstruációtól.
BUDAPEST — Istenes Bence (26) elszabadul az éterben! A fiatal tévésnek évek óta dédelgetett álma, hogy kipróbálja magát rádiós műsorvezetőként, és most szeptembertől erre lehetősége is nyílik a Music FM reggeli műsorában.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) cáfolta azt az állítást, hogy az intézmény a Nemzetközi Pető Intézet épületébe költözne.
BUDAPEST — A Sugarloaf nyilvános válogatón keresi énekesnője, Dér Heni méltó utódját! Mint ismeretes, a Megasztárban feltűnt énekesnő úgy döntött, mostantól szólókarrierjére koncentrál, ezért elhagyja a zenekart.
Részben az esetleges szíriai katonai akció miatti félelmek, részben az amerikai jegybank eszközvásárlási programjával vagy az amerikai államadósság-plafonnal kapcsolatos bizonytalanságok hajtják...
Marosvásárhely — Lemondta az Edda a marosvásárhelyi koncertjét, mert egy olyan belső politikai nézeteltérés közepébe került, amelyet nem vállalnak föl.
A Szíria miatti negatív nemzetközi hangulat mellett hazai események is közrejátszottak abban, hogy kedden a forint euróval szembeni árfolyama ismét a 300-as szint fölé került. Kezdetben délben a...
A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült - jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában…
A Red Bull vezetése jelezte, hogy nem kívánja elkapkodni Daniel Ricciardo leszerződtetését a jövő évre, ugyanis először meg szeretné nézni, milyen lehetőségek kínálkoznak még számukra 2014-re. Tovább »
A Földközi-tenger keleti medencéjében négy bevetésre kész romboló, valamint meg nem nevezett számú tengeralattjáró várja Barack Obama elnök Szíriával kapcsolatban meghozandó döntését - írta keddi számában egy amerikai katonai tisztségviselőre hivatkozva a The Washington Times.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és tagszervezetei kényszerből szavazták meg a Takarékbank keddi közgyűlésén az alapszabály módosítására, a tőkeemelésre és a vezető tisztségviselők megválasztására előterjesztett javaslatokat - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) alelnöke az MTI-vel.
Ahol kezdte, ott is fejezi be pályafutását az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyző lova. Overdose a Kincsem Parkban búcsúzik el a magyar közönségtől.
A Szíria miatti negatív nemzetközi hangulat mellett hazai események is közrejátszottak abban, hogy kedden a forint euróval szembeni árfolyama ismét a 300-as szint fölé került. Kezdetben délben a...
Napokon belül kezdődik az iskola. Ha a szülők időt szánnak rá, hogy összehasonlítsák az egyes termékek árait a különböző boltokban, több ezer forintot is spórolhatnak.
A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - jelentette be Mile Lajos, a testület elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Harminc év után újra bubópestises megbetegedéseket regisztráltak Kirgizisztánban: egy tizenöt éves fiú meghalt és azóta három további beteget is kórházba szállítottak – közölte kedden a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A közép-ázsiai országban kedden egy nőt és két kisgyermeket helyeztek orvosi felügyelet alá, és mindhárman egy Kirgizisztán keleti részén fekvő faluból származnak.
A február 15-én az oroszországi Cseljabinszkban becsapódott gigantikus meteorit a látványos földet érés előtt egy másik égitesttel ütközött össze a Naprendszeren belül - jelentették be kedden orosz kutatók.
A tragikus sorsú hercegnő egyik volt szeretője, Hasnat Khan azt állítja, a hamarosan mozikba kerülő Diana film hazug módon mutatja be kapcsolatát az asszonnyal.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja az elkövetkező egy évben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét.
Még a héten közzéteszik az amerikai hírszerzés által az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásról készített jelentésnek a nyilvánosságnak szánt változatát - jelentette ki kedden Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
A 2008 előtti időszakra, de nem kizárt, hogy akár az 1990-es évek elejéig is kiterjeszti a vizsgálódást az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága - jelentette be Mile Lajos, a testület elnöke kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyére adott ki narancssárga figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Heves zivatarra, felhőszakadásra lehet számítani.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és tagszervezetei kényszerből szavazták meg a Takarékbank keddi közgyűlésén az alapszabály módosítására, a tőkeemelésre és a vezető tisztségviselők...
Kevés olyan ország van, amelyik újabb hitel nélkül "ki tudott mászni" az IMF segítségéből - mondta a miniszter a Kárpát-medencei Főiskolás Táborban tartott előadásán.
Várhatóan a szekuláris képviselők lesznek többségben az Egyiptom új alkotmányának megalkotásával megbízott 50 tagú bizottságban – írja az egyiptomi al-Ahram napilap internetes portálja.
Majdnem felére esett vissza tavaly az öngyilkosok aránya az 1990-es adatokhoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a csökkenés mindkét nemnél, minden korosztálynál és az ország egészére jellemző, ugyanakkor az Alföldön élők öngyilkossági hajlama kétszer nagyobb, mint az ország nyugati felében élőké.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden lehetséges eszközzel támogatja a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét (MPANNI) annak érdekében, hogy a magyar fogyatékkal élők ellátásában oly elismert hagyományokkal rendelkező intézmény működése biztosítható legyen. Erről tanúskodik az a megállapodás, amely múlt héten született arról, hogy hogyan, milyen feltételekkel történhet meg…
Szerelmi csalódás miatt saját magát szúrta mellkason egy tolnai férfi. Élettársa ugyanis elhagyta, ezt már nem tudta elviselni. Csodával határos módon túlélte saját maga megtámadását.
Damaszkusz – Napokon belül katonai akció indul Asszad szíriai elnök erői ellen, de ennek célja nem a rezsim megdöntése, csupán hogy elrettentsék a vegyi fegyverek újabb bevetésétől.