2013. augusztus 29. csütörtök

aug. 29
6:45
Nyilvánosságra hozzák a pótfelvételi ponthatárokat (ATV)
Ma hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu-n. Ekkor dől el, hogy a 8131 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
aug. 29
6:46
Fesztivál a Tháliában (Spa Trend Online)
Tizenegy teátrum mutatja be egy-egy előadását a Vidéki Színházak Fesztiválján a Thália Színházban, ahol szeptember 7-e és 14-e között nyolc nagyszínpadi és három stúdióprodukciót láthat a budapesti közönség. A fesztivál a debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásával nyílik meg, amelynek rendezője Galambos Péter, a címszerepben pedig Ráckevei Anna látható.
aug. 29
6:47
Azeri-örmény konfliktus: a litvánok visszahívták budapesti nagykövetüket (ATV)
Az ország Azerbajdzsánban és Magyarországon akkreditált nagyköveteinek visszahívását kérte a litván kormány szerdán az örmény-azeri konfliktussal kapcsolatban magánvéleményként tett, de nyilvánosságra került kijelentéseik miatt.
aug. 29
6:49
Oroszország: a Nyugat játszik az iszlám világgal, mint majom a gránáttal (ATV)
Bár Oroszország támogatja az ENSZ szakértői vizsgálatát, és számít a nyugati beavatkozásra Szíria ügyében, még mindig úgy gondolják, hogy a katonai intervenció hiba volna, és katasztrofális következményekkel járna. Oroszország miniszterelnök-helyettese a Twitteren nemrég azt írta, „a Nyugat úgy játszik az iszlám világgal, mint egy majom egy gránáttal.”
aug. 29
6:51
Itt a BL-mezőny (ATV)
Az angolok, a németek és a spanyolok a maximális négy csapattal vesznek részt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2013/14-es idényének csoportkörében.
aug. 29
7:00
Leinformálták Orbán Ráhel násznépét (BorsOnline)
Előzetesen ellenőrizték az Orbán Ráhel esküvőjére meghívottakat. A cél az volt, hogy olyan vendég ne kerüljön az ifjú pár közelébe, akinek személye később politikai támadásokra adhat okot.
aug. 29
7:03
A tanévkezdés másnapján sztrájkol a BKV-sok egy része (ATV)
Kedden, azaz a tanévkezdés másnapján tüntet a BKV-s dolgozók egy része a létszámleépítés miatt. A demonstrációt a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete szervezi, de a másik nagy érdekképviselet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók szakszervezeti szövetsége nem csatlakozik a tüntetéshez. A BKV korábban úgy reagált, hogy a törvények szerint zajlik a csoportos létszámleépítés.
aug. 29
7:05
Pertársaság alakult: nekimennek a fővárosnak a taxisok (ATV)
500 fős pertársaság töröltetné el a sárgaszín-kötelezettséget, ami szerintük indokolatlanul nagy költségterhet ró rájuk.
aug. 29
7:07
Ma tárgyal először a kormány a Dunaferrel (ATV)
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára tárgyalhat a veszteséges dunaújvárosi társaság néhány vezetőjével, és az első egyeztetés már csütörtökön elkezdődik - írta a Világgazdaság.
aug. 29
7:09
Ferenc pápa hajnali ötkor kel, menzán ebédel (ATV)
Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.
aug. 29
7:15
Így csökkenthetjük a szochót (Adózóna)
Mekkora szocho-kedvezmény érvényesíthető és mennyi ideig a pályakezdő, a gyes-en lévő és a gyes-ről visszatérő munkavállaló után? Összefoglaltuk.
aug. 29
7:18
Szerelmi jelenetet forgat Vajna Tímea (BorsOnline)
A Bors információi szerint Vajna Tímea szerelmi jeleneteket forgat első játékfilmjében. Ehhez nem férje protekciójával, hanem tehetsége révén jutott hozzá – állítja egy bennfentes.
aug. 29
7:18
Hinnéd? Ferenc pápa téged is felhívhat! (Blikk)
Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.
aug. 29
7:18
Vasárnaptól újra kiváltható háromhavi gyógyszeradag (Infostart)
Szeptember 1-jétől újra ki lehet váltani háromhavi gyógyszeradagot is.
aug. 29
7:18
Overdose elköszön, Opium Bullet bemutatkozik (Metropol)
„Két dolog sülhet ki ebből: óriási siker vagy végleges kudarc. Én azonban hiszek Opium Bulletben, és abban, hogy a vér nem válik vízzé.”
aug. 29
7:18
Szíria - Oroszország védi a rezsimet (Kripto Akadémia)
Oroszország ellenzése miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán nem tűzte napirendjére azt a brit határozattervezetet, amely azt sürgette volna, hogy a testület ítélje el a szíriai kormányt az általa állítólag végrehajtott vegyifegyver-támadás miatt, és hagyja jóvá az ezzel kapcsolatban meghozandó "szükséges intézkedéseket".
aug. 29
7:18
Szolidaritásból sztrájkolni fognak a Tesco sofőrjei - az ő túlóráikat sem fizetik (HR Portál)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) augusztus 29-én megkezdi a sztrájktárgyalásokat a Spar Magyarország Kft. képviselőivel; a Tesco alkalmazásában álló KDFSZ-tag gépkocsivezetők teljes mértékben egyetértenek a Spar gépkocsivezetőinek sztrájkköveteléseivel, és szolidaritásukról biztosítják sorstársaikat - közölte a KDFSZ vezetősége.
aug. 29
7:20
Tilla beleeresztette a tárat Liptaiba (BorsOnline)
Till Attila lelkesen mesélt arról, hogy lőtte le Liptai Claudiát, persze csak egy reklámfilm kedvéért. A TV2 sajtótájékoztatóján a dögös szőkeség sem hagyta magát, és megvillantotta szexi humorát.
aug. 29
7:20
Kevesebben keresnek állást Győr-Moson-Sopronban (HR Portál)
Az előző havinál és az egy évvel korábbinál is kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván július utolsó napján Győr-Moson-Sopronban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
aug. 29
7:22
Csütörtökön hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárokat (HR Portál)
Holnap dől el, hogy a 8131 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben - a a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu-n hirdetik ki.
aug. 29
7:24
Maximálják a bankárok sikerdíját (HR Portál)
Izraelben az állami bankfelügyelőség új szabályozása maximálja a bankárok jövedelmét, sikerdíjuk ezentúl nem haladhatja meg fizetésüket – írta a The Marker, az izraeli Háárec című lap gazdasági melléklete szerdán.
aug. 29
7:36
Szalai keze nem tört el, játszani akar (BorsOnline)
Szalai Ádámot, a PAOK ellen duplázó magyar csatárt ünnepli Gelsenkirchen. A BL-csoportkörbe jutással a Schalke a játékos árának minimum két és félszeresét keresi meg. Ijesztő sérülését megúszta törés nélkül.
aug. 29
7:36
Együtt mulattak az ellenségek! - Videó (Blikk)
A palesztin-izraeli konfliktus mindennapos atrocitások forrása a Közel-Keleten, azonban nem járnak jól azok sem, akik inkább békésen élnének egymás mellett. Főleg, ha a békülést szolgálatban lévő katonák kezdik el. Fegyelmi vizsgálatot indított ugyanis az izraeli hadsereg több katona ellen, mert szolgálat közben palesztinokkal szórakoztak egy éjszakai mulatóban a ciszjordániai Hebronban.
aug. 29
7:36
Szíria - Obama még nem döntött a támadásról (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott "korlátozott akció" célja a Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be.
aug. 29
7:36
Termékfelismerős mobilfizetési rendszert fejleszt a Cellum (ProfitLine)
Termékfelismerős mobilfizetési rendszert fejleszt a Cellum Innovációs és Szolgáltató Zrt., a projekt teljes költségvetése 174,4 millió forint - közölte az informatikai cég az MTI-vel.
aug. 29
7:36
Richard Attenborough 90 éves (Metropol)
Élete egyik nagy álma 1982-ben valósult meg, amikor filmre vihette az India függetlenségét békés eszközökkel elérő Gandhi életét.
aug. 29
7:38
Bezárhatják a hipermarketek dohányboltjait (ProfitLine)
Változhat a dohánytörvény, tiltólistára kerülhetnek azok a hipermarketek, amelyek eladótere meghaladja a 2500 négyzetmétert - írta pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva a Magyar Hírlap.
aug. 29
7:39
Nem adja fel: Strasbourghoz fordul Berlusconi (ATV)
Az olasz alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ellene hozott bírósági ítélet és parlamenti mentelmi joga megszüntetése miatt - írta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a szenátus mentelmi bizottságához szerdán benyújtott levelében.
aug. 29
7:54
Erősödött a forint reggelre (Infostart)
Erősödött csütörtök reggelre a forint, az eurót hét órakor 300,57 forinton jegyezték az éjszaka folyamán tartott 300,94 forint és az előző esti 301,33 forint után.
aug. 29
7:54
Pertársaságot hozott létre 500 fővárosi taxis - lapszemle (Infostart)
Felelősnek találta a szocialistákat adatkezelési mulasztásban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Ma egyeztet újra a kormány és a bankszövetség. Saját márkás mobiltelefon-szolgáltatást indít jövő héttől a MOL. Lapszemle.
aug. 29
7:54
Palesztinokkal mulató izraeli katonák ellen indult fegyelmi eljárás (Infostart)
Fegyelmi vizsgálatot indított az izraeli hadsereg több katona ellen, mert szolgálat közben palesztinokkal szórakoztak egy éjszakai mulatóban a ciszjordániai Hebronban.
aug. 29
7:54
Ötkor kel, tízkor fekszik, menzán eszik (Metropol)
A La Repubblica című olasz napilap az egyházfő mindennapi életének részleteiről közölt értesüléseket.
aug. 29
7:56
Exkluzív interjú: Aszadot a bíróságra! (Metropol)
Oszama Nasszar, a mérnökként dolgozó fiatal apa csatlakozott a felkelőkhöz. A múlt heti vegyi támadás helyszínén, Gútában értük el.
aug. 29
7:57
Haláleset: meccs közben halt meg a 28 éves játékos (Sport365)
Hector Sanabria emlékére a hétvégi argentin bajnoki forduló minden mérkőzése előtt egyperces gyászszünetet tartanak.
aug. 29
8:06
Indul a Mol mobilszolgáltatása (Privátbankár)
A Mol és a Telekom összeállt, az olajtársaságnak így sajátmárkás telefonja lesz.
aug. 29
8:08
Tovább faraghatják a trafiktörvényt (Privátbankár)
Változhat a dohánytörvény, tiltólistára kerülhetnek azok a hipermarketek, amelyek eladótere meghaladja a 2500 négyzetmétert - írta pontosan meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva a Magyar Hírlap.
aug. 29
8:10
Ma szóba áll egymással a Dunaferr és az NGM (Privátbankár)
Megtörténik a nem hivatalos kapcsolatfelvétel, a fejesek még nem ülnek egy asztalhoz. 1500 dolgozó sorsa a tét.
aug. 29
8:12
Hogyan változnak a szülői munkaközösségek jogai? (Infostart)
A Budapestet körülvevő vasúti körgyűrű nettó 360-390 milliárd forintba kerülhet. Milyen következményei lesznek a részvénypiacokon annak, ha az Egyesült Államok megtámadja Szíriát? Melyek a legfontosabb változások a kezdődő tanévben? Szemle gazdasági portálokon.
aug. 29
8:12
Bea: elvették az esélyemet az anyaságra (BorsOnline)
Rutinműtétre feküdt be a kórházba a 34 éves Varga Beáta két évvel ezelőtt, amiért kis híján az életével fizetett. Feljelentést tett, de a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény. Beáta az igazáért harcol.
aug. 29
8:12
Szeptembertől újra kiváltható a háromhavi gyógyszeradag (Alternatív Energia)
Módosulnak többi között a gyógyszerrendelés és -kiváltás szabályai, így az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a három vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer kiváltásának legkorábbi időpontját.
aug. 29
8:12
USA piacok - Két nap esés után megjött a vételi kedv (ProfitLine)
Két napnyi esés után szerdán emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok. A tőzsdeindexek az elmúlt két napban főleg a rosszabbodó szíriai helyzet és a lehetséges amerikai katonai beavatkozás híre miatt csökkentek. Bár szerdára nem mérséklődtek a konfliktus fokozódásának esélyei, az elemzők szerint a piacok hozzászoktak a rossz hírekhez.
aug. 29
8:14
Szeptembertől újra kiváltható a háromhavi gyógyszeradag (ProfitLine)
Módosulnak többi között a gyógyszerrendelés és -kiváltás szabályai, így az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a három vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer kiváltásának legkorábbi időpontját.
aug. 29
8:15
Mobiltelefon szolgáltatást indít a MOL (Portfolio)
Saját márkás mobiltelefon-szolgáltatást indít hétfőtől a MOL - írta tegnapi számában a Népszabadság. A MOL üzemanyagtöltő állomásain vásárolható telefon és feltöltőkártya MOL Mobile néven fut majd...
aug. 29
8:17
Női kvótát vezet be az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank nagyobb szerepet szánna a női döntéshozóknak. 2019-ig a középvezetésben 35, a felső vezetésben pedig 28 százalékra emelkedhet a női alkalmazottak aránya - nyilatkozta Jörg...
aug. 29
8:24
Összefogás: a Tescóban is sztrájkbizottság alakult (Privátbankár)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) augusztus 29-én megkezdi a sztrájktárgyalásokat a Spar Magyarország Kft. képviselőivel; a Tesco alkalmazásában álló KDFSZ-tag gépkocsivezetők teljes mértékben egyetértenek a Spar gépkocsivezetőinek sztrájkköveteléseivel, és szolidaritásukról biztosítják sorstársaikat - közölte a KDFSZ vezetősége szerdán az MTI-vel.
aug. 29
8:30
Janics Natasa négy számban indul (Metropol)
Mind a négy szakágban éremesélyesként indulnak a magyarok a ma kezdődő kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 29
8:30
Halálra ítélték a Fort Hood-i tömeggyilkos őrnagyot (Kripto Akadémia)
Halálra ítélte szerdán a hadbíróság Nidal Hasan őrnagyot, akit korábban bűnösnek találtak 13 katonatársának előre megfontolt meggyilkolásában, valamint további 32 személy elleni gyilkossági kísérletben.
aug. 29
8:30
Hoppá: 10 milliárdból épül stadion Szombathelyen - fotók (Sport365)
A kormánydöntés értelmében 9,6 milliárd forint jut a fejlesztésre: a sportcsarnok több sportág igényeit fogja kiszolgálni.
aug. 29
8:30
Az elnök végveszélyben (Metropol)
Bizonyára sokan emlékeznek még arra, amikor Roland Emmerich A függetlenség napjában felrobbantotta a Fehér Házat.
aug. 29
8:32
Bajnokok Ligája: íme a csoportkör sorsolási kalapjai (Sport365)
A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását csütörtökön délután tartják Nyonban. Íme a kalapok beosztása.

Keresés