Ennél demokratikusabb egyezséget nem köthetett volna az MSZP és az Együtt 2014 - mondta a csütörtöki megállapodásról Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az amerikai kormány az augusztus 21-i szíriai vegyi támadást megelőzően több mint egy éven át elutasította az arra vonatkozó kéréseket, hogy a szíriai ellenzék által ellenőrzött területekre szállítson gázmaszkokat és más vegyvédelmi felszerelést - közölte csütörtökön a The Daily Beast internetes hírmagazin.
Az FC Bayern Münchennel idén triplázó, azaz bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes francia Franck Ribéry nyerte el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa-díját.
A közszolgáltatóknak havonta kell igazolniuk, hogy jogszerűen tájékoztatták a fogyasztókat a rezsicsökkentés miatti megtakarításról. A fogyasztóvédelmi hatóság a kötelezettség betartása mellett az adatok valóságtartalmát a beérkezett fogyasztói beadványok alapján, valamint szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel vizsgálja - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csütörtökön az MTI megkeresésre.
Jól szerepeltek a csütörtök délutáni középfutamokban a magyarok a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon: mind a hét érdekelt egység továbbjutott a döntőbe.
Michael Morkov nyerte a Vuelta a Espana hatodik szakaszát, az összetettben pedig továbbra is a 2010-es bajnok, idén a Giro d'Italián győztes Vincenzo Nibali áll az élen.
Pénteken lezárulhatnak a tárgyalások az MSZP és az Együtt-PM szövetség között, értesült lapunk. A Népszava információi szerint lényegében eldőlt, hogy a két szervezet külön listán indul, viszont, ahogy ezt szerda esti sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila alapvetésként közölte, nem indítanak egymás ellen jelölteket ez egyéni választókörzetekben.
Közel ezren tanulhatnak orvosnak szeptembertől a négy hazai egyetemen. A legjobb tíz kar közé bekerült a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi, az SZTE fogorvostudományi, a Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem egészség- illetve gyógyszerésztudományi, valamint a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi kara is.
Ma Amerika szerte sztrájkolnak a gyorséttermek dolgozói, túlságosan alacsonynak találják ugyanis bérüket. Hasonló méretű, összehangolt megmozdulásra eddig nem volt példa - írják amerikai lapok. Az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,93 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 18 046,71 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 3,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Elmenekült Oroszországból és Franciaországban kér menedékjogot az a festő, aki provokatív képében női idomokkal és alsóneműben ábrázolta Putyin elnököt és Medvegyev miniszterelnököt. A képet a szentpéntervári rendőrség elkobozta.
Harminchét elsüllyedt hajót találtak Konstantinápoly ókori kikötőjének feltárásán, a hajókat felszínre hozták, és az Európai Unió támogatásával török régészek helyreállítanak közülük néhányat.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Babos Tímea, oldalán a 2010-ben Roland Garros-győztes olasz Francesca Schiavonéval bejutott a második fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.
Most érdemes aranyba fektetni - vélik neves befektetők. Jim Rogers és Marc Faber egyaránt úgy látja, hogy ha háború lesz, akkor emelkedni fog az arany ára. Faber szerint nem kizárt, hogy 1900 dollár...
A luxusnak számtalan megjelenési formája lehet, ám kétségtelen, hogy az igazi gazdagság túlmutat azon, hogy valaki egyszerűen csak megengedheti magának néhány irigyelt fogyasztási cikk birtoklását. A felső tízezer köreiben az igazi gazdagság jele az, ha az egyén már a mérhetetlenül drága kincsekkel is bánhat megvetett kapcarongy módjára, hogy végül minden társadalmi normára fittyet hányva úgy…
Nem nevez meg közös miniszterelnök-jelöltet az ellenzéki összefogás a választások előtt. Az elbocsátások felfüggesztésére kéri a Dunaferrt a kormány. Miniszteri biztosként dolgozik tovább a Műcsarnok éléről távozó Gulyás Gábor. A nap hírei 2013. augusztus 29-én, csütörtökön.
A sport365.hu népszerű átigazolási hírek rovatát felturbózva immár élőben jelentkezik a legfrissebb átigazolási hírekkel. Magyar és nemzetközi transzferdömping egész nap élőben a sport365.hu-n!
A Fidesz úgy látja: a magyar választók elsöprő többsége szerint egyedül a Gyurcsány-Bajnai-szövetség és a bukott baloldal szavatossága járt le végérvényesen.
A luxusnak számtalan megjelenési formája lehet, ám kétségtelen, hogy az igazi gazdagság túlmutat azon, hogy valaki egyszerűen csak megengedheti magának néhány irigyelt fogyasztási cikk birtoklását. A felső tízezer köreiben az igazi gazdagság jele az, ha az egyén már a mérhetetlenül drága kincsekkel is bánhat megvetett kapcarongy módjára, hogy végül minden társadalmi normára fittyet hányva úgy…
A főpolgármester szerint ellentmondásos a dugódíjjal kapcsolatos helyzet, mert a parlament korábbi döntése nem teszi lehetővé a bevezetését, de az előző városvezetés kötelezően vállalta azt a 4-es metró uniós támogatásának fejében.
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő volt a Fininvest nevű cége által elkövetett adócsalás kitervelője és fő felelőse az olasz semmitőszék által csütörtökön közzétett indoklás szerint, amely cáfolni hivatott az exminiszterelnök azon vádjait, miszerint politikailag motivált lejárató kampányban ítélték négyéves börtönbüntetésre.
Remekül sikerült a juniorkorú úszók világbajnokságának negyedik napja Dubajban: a 17 esztendős Horváth Dávid ezüstérmet szerzett 200 méteres mellúszásban.
A kedvező második negyedéves GDP-adatnak és a legfrissebb Szíriával kapcsolatos híreknek örültek a tengerentúli befektetők. A vezető tőzsdeindexek 0,1-0,8 százalékos emelkedéssel zárták a napot, de a...
Mindenki álmodott már arról, hogy hátratolja irodai székét, fogja a táskáját és befizet egy világkörüli útra. Aki meg is szeretné tenni, annak nincs másra szüksége, mint egymillió fontra és két évre, ennyibe kerül és ennyi ideig tart ugyanis a világ minden bizonnyal legdrágább utazása, amely 962 világörökségi helyszínt érint, Magyarországon például a tokaji borvidéket.
Remekül kezdtek a magyarok - a Lázár testvérek és az újonc Osztertág Márk - díjhajtásban a szlovákiai Kistapolcsányban csütörtökön kezdődött kettesfogathajtó-világbajnokságon.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a csütörtöki "MSZP-Együtt-PM-paktum" is egyértelművé tette, hogy még saját sorait sem tudja rendezni a baloldal.
Telefonon egyeztetett a szíriai helyzetről az Egyesült Államok elnöke és a német kancellár. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Barack Obama és Angela Merkel egyetértett abban, hogy a válságot politikai eszközökkel kell megoldani, ugyanakkor a Damaszkusz közelében elkövetett vegyi támadás a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti.