"A remény fontosabb a magyar választópolgár számára, mint a tény" - állítja Orbán Viktor, a reménytelenség kormányának vezetője. Akit nem mellesleg a tények se igazolnak, bár ezek után nyilvánvaló a szándék: a még el sem készült választási programban tovább kábítani a választókat - olvasható az MSZP közleményében.
Az Átrium Film-Színházban, a Magyar Dráma Napján szombat este hétkor a színházi élet fenegyerekét, Pintér Bélát a népszerű televíziós műsorvezető és rendező, Till Attila faggatja majd, aki maga is nagy rajongója az éppen a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én születésnapját ünneplő Pintér Béla munkásságának.
Azok a tehergépjárművek, amelyekre a kamionstop nem vonatkozik, ebben az időszakban ingyen közlekedhetnek, az előre megváltott jegyek pedig visszaválthatók.
Több kedvező hírrel szolgált a PannErgy a kereskedés első felében: egyrészt a miskolci projekt második szakaszához, másrészt a győri projekthez is 1-1 milliárd forintos támogatásban részesült a...
A Saab már csupán emléknek tűnik; a szimpatikus svéd márka szomorú megszűnése után nem sok reményt fűztünk az újjáéledéshez, ám nagy örömünkre ismét beindítja gyártósorait a márka. A segítséget ráadásul nem közvetlen kínai tőke, hanem a kínai tulajdonú NEVS (National Swedish Vehicle Swedenor) nyújtotta. Az új tulajdonos a jó öreg 9-3-ast már gyártásba is küldte.
Októberben már lehetséges, hogy mégis megkezdődik az amerikai jegybank eszközvásárlási programjának a lassítása - állította ma James Bullard a Bloomberg televízión, hozzátéve, hogy ez a kedvező...
Idén volt szerencsém ellátogatni a világ egyik legszínvonalasabb autóipari rendezvényére, a Frankfurti Autószalonra. Mivel csupán néhány napja csatlakoztam az Autó Pult csapatához, mindezt még nem sajtós munkatársként, hanem egy egyszerű autórajongóként tettem meg.
A hazai diákok közül már nemcsak az egyetemisták, de egyre több középiskolás is úgy érzi: külföldi tapasztalatokkal kell kiegészítenie a hazai diákéveket, hogy felnőttként nemzetközi szinten is helytálljon. Míg a korábbi években sok középiskolás cserediákként inkább a kalandot kereste, és az egzotikus célországokat részesítette előnyben, a gyerekek mára egyértelműen tudatosabbá váltak és olyan…
A Magyar Telekom bejelentette: Budafoki Róbert távozik a társaság felsővezetéséből. A távközlési szolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese egyben a T-Systems...
Az MSZP szerint sem a jövedelmek, sem a foglalkoztatottak száma nem nőtt az utóbbi években, sőt egyenesen hazugságnak tartja Orbán Viktor miniszterelnök erre utaló állításait. A Fidesz szerint a szocialisták kormányzása idején a duplájára nőtt, addig ma ezzel szemben csökken a munkanélküliség, a reálbérek pedig emelkednek.
Közel 1MW-ra, azaz több mint a duplájára nőtt a 100 éves felsődobszai vízerőmű kapacitása. A több, mint 900 millió forintos beruházás keretében megújult műemlék vízerőmű teljesítménynövelő átépítését mintegy 376 millió forinttal támogatta a KEOP pályázati konstrukció keretein belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat.
Gál Józsefről, Magyarország első birkózó világbajnokáról nevezték el a ceglédi sportcsarnokot; a névadó ünnepséget pénteken tartották a Pest megyei településen, amely 2010-ben elnyerte a Birkózás Városa címet.
A Kaspersky Lab és a B2B International 2013-as „Globális vállalati informatika biztonsági kockázatok” című felmérése szerint a magyar döntéshozók 71 százaléka úgy véli, hogy hazánkban nincs elég idő, valamint nem áll rendelkezésre elég anyagi forrás arra, hogy új és fejlettebb informatikai biztonságpolitikát vezessenek be.
Szalai Ádám és Egervári Sándor szövetségi kapitány az mlsz.hu-n megjelent közleményben cáolta az index.hu-n megjelenteket, miszerint a támadó nem kíván a tréner irányítása alatt a magyar válogatottban játszani.
A 67 kilós Godó Kitti és a 72 kg-os Németh Zsanett is kikapott első, 16 közé jutásért rendezett meccsén a Papp László Sportarénában zajló birkózó-világbajnokság pénteki napján.
A 20 éves indiai lányt és 23 éves szerelmét azért gyilkolták meg a családtagok, mert nem támogatták a házasságukat. A fiatalok először elszöktek, ám rokonség visszacsalogatta őket a falujukba, ahol a lányt agyonverték, a fiút pedig lefejezték.
Magyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.
A Saab már csupán emléknek tűnik; a szimpatikus svéd márka szomorú megszűnése után nem sok reményt fűztünk az újjáéledéshez, ám nagy örömünkre ismét beindítja gyártósorait a márka. A segítséget ráadásul nem közvetlen kínai tőke, hanem a kínai tulajdonú NEVS (National Swedish Vehicle Swedenor) nyújtotta. Az új tulajdonos a jó öreg 9-3-ast már gyártásba is küldte.
Az MSZP szerint ízléstelen és megalázó az, hogy a pedagógusok az életpályamodellhez illeszkedő átsorolásuk aláírásával automatikusan a Nemzeti Pedagógus Kar részévé válnak.
A pénteki kormányülésen elfogadott előrejelzés szerint az idén az olasz GDP 1,7 százalékkal csökken majd az áprilisban jelzett mínusz 1,3 százalék helyett. A növekedés pedig 2014-ben 1,0 százalékos lesz 1,3 helyett.
Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is, helyét mindkét pozícióban Rékasi Tibor veszi át 2013. október 1-jétől - közölte a Telekom pénteken az MTI-vel.
A Reuters hírügynökség felmérése szerint az elemzők többsége újabb 20 bázispontos kamatvágást vár a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén.
Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is, helyét mindkét pozícióban Rékasi Tibor veszi át 2013. október 1-jétől - közölte a Telekom pénteken.
A 20 éves indiai lányt és 23 éves szerelmét azért gyilkolták meg a családtagok, mert nem támogatták a házasságukat. A fiatalok először elszöktek, ám rokonség visszacsalogatta őket a falujukba, ahol a lányt agyonverték, a fiút pedig lefejezték.
Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában beismerte, hogy a kormánya "elbukott a tények mezején".
Szabó Tímea szerint a csütörtökön bejelentett 105 millió forintos támogatás a Pető Intézetnek valójában nem pluszjuttatás. Azért, hogy megmutassák az ügy fontosságát, vasárnap délutánra Budapestre tüntetést szerveznek - közölte.
A Magyar Telekom bejelentette: Budafoki Róbert távozik a társaság felsővezetéséből. A távközlési szolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is. A T-systems új vezére Rékasi Tibor lesz október elsejétől - olvasható a társaság közleményében.
Rendszerfrissítés miatt szünetel az e-útdíj rendszer 2013. szeptember 22., vasárnap hajnalban; azok a tehergépjárművek, amelyekre a kamionstop nem vonatkozik, ebben az időszakban ingyen...
A rendszer azt is megakadályozza, hogy a csurgalékvizek a talajba szivárogjanak, így védi az édesvíz- és ivóvízbázisokat és csökkenti a veszélyeshulladék-lerakók fokozódó terhelését.
Három perccel azelőtt, hogy a FED szerdán nyilvánosságra hozta volna döntését, miszerint az általános piaci várakozással ellentétben mégsem csökkenti a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási keretét, az arany azonnali és határidős árfolyamai kilőttek.
Futótűzként terjed az interneten az Arsenal fiatal sztárjának, jack Wilshere-nek az Instagramra feltöltött videója, amelyen egy hipszterszemüvegben karaokezik. Vagy legalábbis valami olyasmit csinál.