Négy százalékkal csökkent a kkv-k száma 2009 és 2013 között, ami huszonkétezer vállalkozás és megközelítőleg harminckétezer munkahely megszűnését jelenti. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint további ötezer-háromszáz munkahely szűnik meg ebben a szektorban 2015-ig - olvasható a Világgazdaság összeállításában.
Meredeken emelkedett a forint árfolyama a bankközi devizapiacon hétfő kora reggel és délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Az eurót tíz óra után néhány perccel 308,80 forinton jegyezték, a közös európai fizetőeszköz 0,32 százalékkal gyengült a pénteki kereskedés zárásához képest. Reggel hét órakor még 309,78 forintos árfolyamon forgott, míg péntek este hét órakor 309,94 forinton ...
Leginkább a külföldi tulajdonú, járműipari nagyvállalatnál éri meg dolgozni. Ez derül ki egy átfogó bérfelmérésből. A kutatás szerint a bérek az elmúlt évhez képest három-négy százalékkal növekedtek és a cégek közel fele jó gazdasági kilátásokkal számol 2014-re.
A makrogazdasági helyzet javulása miatt komoly remény van arra, hogy a vagyonbiztosítások száma ismét növekedésnek indul - hangzott el a K&H Biztosító sajtóbeszélgetésén. A díjak is emelkednek majd - de ennek örülni kell, hiszen új autók és lakások lesznek biztosítva.
Az idei Viennale egy osztrák filmmel, Jessica Hausner száraz humorú romantikus vígjátékával, az Amour fou című alkotással veszi kezdetét október 23-án.
Kasmíri lakosok tízezrei menekültek el hétfőn otthonukból az indiai és a pakisztáni határvédelmi erők közötti összecsapások miatt, amelyek legalább kilenc polgári áldozatot követeltek, és a vitatott területen kötött 2003-as tűzszünet egyik legsúlyosabb megsértésének számítanak.
Francesco Totti nem fogalmazott olyan körültekintően, mint Rudi Garcia, a Roma vezetőedzője, de más szavakkal ugyanazt mondta. A „farkasok” legendás labdarúgója szerint a Juventus otthonában vasárnap elszenvedett 3–2-es vereség a játékvezető lelkén szárad.
A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, a lap online oldalán vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy...
Motorbalesetben elhunyt vasárnap Andrea de Cesaris korábbi Forma-1-es pilóta, aki 1980 és 1994 között 208 nagydíjon állt rajthoz, de egyszer sem győzött - ez a leghosszabb nyeretlenségi sorozat az F1-ben.
A Brookings Institution és a Financial Times teljesítménymérője szerint a növekedés túlzott mértékben függővé vált az amerikai gazdaság teljesítményétől.
Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyártóüzemét az amerikai Honeywell - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. A kormány...
Az USD jelentősen emelkedett a nem mezőgazdasági munkaerő-állomány hatására A DXY dollár index – amely az amerikai dollár értékét méri egy hat devizát tartalmazó valutakosárhoz képest – négy év tekintetében a maximum szintre emelkedett, miután kedvező foglalkoztatási jelentés látott napvilágot. A nem mezőgazdasági munkaerő-állomány a vártnál magasabb szintre, 248 ezerrel emelkedett szeptemberben…
Bár azt ígérte, többé nem lép ringbe, jövő tavasszal visszatérhet. Kunkli Tivadar exvilágbajnok thai-boxoló kihívta a négyszeres K–1-es világelső Semmy Schiltet.
Bár a Mölltal gleccseren néhány km-nyi pálya egész nyáron tartotta magát, és lehetett síelni, az új szezon hivatalos megnyitó ünnepségeire csak a következő hetekben kerül sor. A magyar határhoz egyik legközelebb lévő gleccseren immár több mint 2 méter hó várja azokat, akik már októberben is csatolnának!
Motorbalesetben elhunyt vasárnap Andrea de Cesaris korábbi Formula-1-es pilóta, aki 1980 és 1994 között 208 nagydíjon állt rajthoz, de egyszer sem győzött - ez a leghosszabb nyeretlenségi sorozat az F1-ben.
A Chelsea labdarúgócsapatát irányító José Mourinho úgy véli, nem hibázott, amikor Thibault Courtois-t nem cserélte le egyből az Arsenal elleni rangadójukon (2–0), miután a belga kapus egy ütközés következtében a földön maradt.
Az utóbbi hetekben felgyorsultak az események a Ferrari háza táján, ami javarészt a Forma-1 istálló mérsékelt sikerének köszönhető. A nagy öreg, a stílusos és kiváló vezér, Luca di Montezemolo a gyenge versenyszereplés indokával távozni kényszerült pozíciójából, a helyére ülő Sergio Marchionne érkezésével pedig új szelek fújnak Maranellóban.
Lezuhant egy férfi egy építkezési területen álló lakóházról a főváros VIII. kerületében. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - értesült az MTI hétfőn.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Wolfsburg 1–0-ra nyert az Augsburg ellen. A találkozón Kevin De Bruyne férfiassága bánta az Augsburg-játékos türelmetlenségét, ugyanis a belga épp bedobáshoz készülődött, amikor Tobias Werner a cipőjét lerúgva érzékeny helyen találta el.
Az amerikai vállalatok 4,7%-os eredménybővülésére lehet számítani. A dollár még mindig erősödik, ha geyngülni kezdene, az olajban egy felpattanás erősíthetné az energiaszektor teljesítményét. A brazil részvények emelkedhetnek a héten, az elhúzódó választások miatt.
Valaki adjon már ennek a jóembernek egy kreatív tanácsadót! Juhász Péter, az Együtt V. kerületi polgármesterjelöltje tükröt tart a magyar valós elé. Mondjuk ennek nem tudom, így monitoron keresztül mi értelme van, pláne azzal a szöveggel, hogy: „Nézz szembe azzal, … Folytatás
Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül. A vasúttársaság szerint a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik - írta a Népszabadság.
„4 napja nem ment a fűre senki” – válaszolja most a hanynapjanemmentekafure.com. Az oldal azt mutatja meg, mióta nem volt hír arról, hogy a füvesített villamospályára hajtanak. Jut eszembe: most 3 orosz, 2 amerikai és egy német van az űrben. … Folytatás