Mie – Jules Bianchiért (25) aggódik a világ, a Marussia Forma-1-es autóversenyzője élet-halál között lebeg egy japán kórházban. A versenyző családtagjaiban felelevenedhet a tragikus múlt. Bianchi nagyapjának a testvére, Lucien (†34) szintén Forma-1-es versenyző volt, és 1969-ben egy tesztelés során balesetben elhunyt.
Sima hazai győzelmet vár a román–magyar Európa-bajnoki selejtezőtől Claudiu Keserü, aki várhatóan a házigazda kezdő csatára lesz az eltiltott csapatkapitány, Ciprian Marica helyén.
Több évnyi gyenge teljesítmény után a magyar gazdaság és a befektetési ingatlanpiac is új életre kelt 2014-ben - áll a JLL friss kiadványában, mely 10 pontban indokolta meg, hogy miért és miért most...
Előzetes letartóztatásba helyezte a hétvégén a Kecskeméti járásbíróság azt a 16 éves fülöpszállási fiatalembert, aki augusztusban és szeptemberben rabolt ki három idős asszonyt.
A Győri ETO vezetőedzője, Horváth Ferenc pénteken, a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását, de a mai edzést még ő tartotta.
Megérkeztek Ukrajnába az országban folyó harci cselekmények megfigyelését végző EBESZ-küldöttségnek szánt első pilóta nélküli repülőgépek – jelentette be hétfőn Michael Bociurkiw, a misszió szóvivője. Az első két drónt – amely Ukrajnába érkezett – Ausztriából szállították, és jelenleg a vámkezelése zajlik. A tisztségviselő szavai szerint összesen négy pilóta nélküli gépet kap a misszió. A szóvivő…
A rendőrség nyomozást indított annak az orosz asszonynak az ügyében, aki négy kilométer utazott a metrón úgy, hogy feje és lába az ajtó szárnyai közé szorult. A nő nyaki sérüléseket szenvedett az út során.
Sima hazai győzelmet vár a román–magyar Európa-bajnoki selejtezőtől Claudiu Keserü, aki várhatóan a házigazda kezdő csatára lesz az eltiltott csapatkapitány, Ciprian Marica helyén.
Az Európai Unió arra készül, hogy elutasítsa Franciaország 2015-ös költségvetési tervezetét - írja a Wall Street Journal európai illetékesekre hivatkozva. A lap szerint ez lesz Brüsszel új erejének...
Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
Az autóiparban bizony gyorsul fordul a kocka. Azok után, hogy nemrégiben még parázs csatát vívott a mindig csúcstechnológiával felvértezett Subaru Impreza WRX STI és a Mitsubishi Lancer Evolution, most mindkét gyártó nehéz helyzetben van, sőt, utóbbi esetében úgy látszik, el kell búcsúznunk a legendás sportszedántól – legalábbis ami felépítését illeti.
Pozitív fejlemények sora van kibontakozóban a biztosítási piacon, a növekedés szinte borítékolható - hangzott el a K&H Biztosító reggeli sajtótájékoztatóján. A nem-életbiztosítások területén az autó-...
Az agykutatás területén elért eredményeiért három tudós, az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a Karolinska Intézetben Stockholmban.
Huszonötszörös eltérés van a legmagasabb és a legalacsonyabb bérbesorolású munkakörökben fizetett összegek között Magyarországon – derült ki a Trenkwalder és szakmai partnereinek szervezésében lezajlott felmérésből. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összegzés szerint csaknem 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készült el a Trenkwalder személyzeti szolgáltató, a Simconsult és a Devise…
Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyártóüzemét az amerikai Honeywell - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Az agykutatás területén elért eredményeiért az amerikai-brit John O’Keefe, a norvég May-Britt Moser és a férje, Edvard Moser kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be a Karolinska Intézetben, Stockholmban.
Múlt héten lemondott Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Hajas Barnabás, "figyelemmel arra, hogy a józsefvárosi tűcsereprogrammal kapcsolatban felmerült személyes érintettsége" - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Kampala - Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában - közölték a helyi hatóságok vasárnap.
Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában - közölték a helyi hatóságok.
Először nyert meg egymást követő két mérkőzést a Manchester United ebben a szezonban, Louis van Gaal, a manchesteri labdarúgócsapat menedzsere mégsem volt maradéktalanul elégedett az Everton vasárnapi legyőzése (2–1) után.