A labdarúgó-világbajnokság közvetítéséért felelős televíziós csatorna egy rosszul alkalmazott grafikát jelenített meg a hétfői Brazília-Kamerun mérkőzésen a házigazdák harmadik, vitatott góljánál.
Magyarország azt kérte az orosz Gazpromtól, hogy növelje gázszállításait a magyar földalatti gáztározókba - jelentette be kedden Bécsben az orosz energiaügyi miniszter. Alekszandr Novak azt mondta...
Szerbiának egyetlen szélerőműparkja sincs, és egyelőre nem is lesz, mivel a szerbiai építésügyi minisztérium visszavonta a Continental Wind vállalat építési engedélyét.
A Sunport Travel Kft. csődjének bejelentését követő elmúlt két hétben az Uniqához a kárigények 90 százaléka már beérkezett, ezeket fel is dolgozták, az igazgatóság pedig úgy döntött, hogy az összes...
Az oroszlányi önkormányzat munkásszállóvá alakíttat két tulajdonában lévő épületet, melyekben összesen közel 250 ember helyezhető el - erről döntött keddi ülésén a képviselő-testület.
A kormányzat kiemelten fontosnak tartja, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel megvédje a tejágazati együttműködésben szerepet vállaló piaci szereplők érdekeit azokkal szemben, akik veszélyeztetik tevékenységükkel a nagy erőfeszítések árán kialakított piaci egyensúlyt.
A múlt héten lett 72 éves Sir Paul McCartney, így a fárasztó koncertturnéja közben most végre arra is időt szakított, hogy feleségével, Nancy Shevellel és néhány közeli barátjával nyaraljon egy keveset. Betegségéből láthatóan felépült.
Az energiabiztonságot nevezte az elmúlt egyéves magyar V4-elnökség egyik legfontosabb ügyének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar elnökséget lezáró csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján.
A Román Belföldi Hírszolgálat (SRI) nem tájékoztatta Traian Basescu államelnököt arról, hogy öccse, Mircea Basescu közeli kapcsolatba került egy alvilági személlyel, akinek bűnözői tevékenységét már 2001 óta figyelte a hírszerzés - ezt maga a SRI igazgatója, George Maior jelentette ki kedden.
A Nagybányai Művészeti Központ egyik legféltettebb darabja, Maticska Jenő arcképe érkezett meg Erdélyből kedden a szentendrei MűvészetMalom Czóbel Béla (1883-1976) életművét bemutató kiállítására.
Sok lehetőség van Magyarországon, jó újra gazdasági növekedést látni, és a technológiai befektetések nagy szerepet játszhatnak a gazdasági növekedés további kibontakozásában - mondta el Aongus Hegarty a Dell számítástechnikai vállalat EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régiójáért felelős elnöke kedden a Dell budapesti kiállításán.
Szijjártó Péter szerint az újraiparosításhoz külföldi beruházásokra van szükség, ezért leegyszerűsítik a külföldi vállalatok számára biztosítható kedvezmények rendszerét. A Külgazdasági és...
Kiengedték a debreceni Kenézy Kórházból Risztov Évát. A hosszútávúszó olimpiai bajnok egy szombati balatonfüredi verseny után betegedett meg. A megmérettetés amatőr és profi résztvevői közül több százan lettek rosszul. A hányásos és hasmenéses tünetekkel járó fertőzés okát még nem tudni, de azt már igen, hogy a tegnap vett vízminta is kiváló minőséget mutatott. Részletek a videóban.
Carlos Vela új szerződést írt alá a Real Sociedaddal, amely megegyezett a játékos korábbi klubjával, az Arsenallal a visszavásárlási opció eltörlését illetően.
Seszták Miklós az orosz energiaügyi miniszternek megerősítette, hogy Magyarország nem tapasztalt semmiféle fennakadást vagy zavart a földgázszállításban, Ukrajna irányából folyamatosan érkezik a szerződés szerinti gázmennyiség.
A francia nemzetgyűlés 355 igen szavazattal 168 nem ellenében és 27 tartózkodással elfogadta kedden a kormány vasúti reformjáról szóló törvénytervezetet, amely ellen két héttel ezelőtt kezdődött vasutassztrájk.
Gálaesttel megkezdődött kedden Vácon a visegrádi országok részvételével zajló V4 fesztivál és színházi találkozó, amely a visegrádi együttműködés tagállamainak budapesti csúcstalálkozóját egészíti ki.
A Sunport Travel a vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt.-nél kötötte, ennek összege a MEKH honlapján közzétett adatok szerint 27 millió 990 ezer forint. A biztosító korábbi közlése szerint az utasok létszámáról még nincs pontos információja.
A magyarok felének a bizonytalanság jut eszébe a nyugdíjas évekről. Egy friss felmérés szerint csaknem minden harmadik ember úgy véli, jelenlegi bruttó bérénél magasabb összegre lesz szüksége nyugdíjasként. Tízből négyen azt tervezik, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is tovább dolgoznak majd valamilyen formában.
Budapest — Harsányi Levente (44) tanárnak állt! A műsorvezető egy számára teljesen új szerepben próbálhatta ki magát, ugyanis egy osztálynyi diáknak tartott előadást.
Kedden újabb öt évre a norvég szociáldemokrata Thorbjorn Jaglandot választotta meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a 47 tagállamot tömörítő páneurópai szervezet főtitkárának.
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából.
Belpolitikai okai vannak annak, hogy kemény, kompromisszumképtelen arcát mutatja David Cameron, aki hevesen és nyíltan küzd Jean-Claude Juncker európai bizottsági jelölése ellen.
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök mai bejelentésével a béke felé tett egy lépést, egy másik esemény éppen a zavargások irányába tereli az ukrán krízist: terroristák lelőttek egy ukrán helikoptert...
Pokorny Lia (42) élete egyedülálló édesanyaként nem egyszerű, azonban a színésznő remekül veszi az akadályokat. Liának még arra is van ideje, hogy a próbák és a háztartási feladatok mellett alakját is formálja.
Az atomenergia-kapacitás fenntartását célzó paksi bővítésről bárki számára hozzáférhető sok ezer oldalnyi előkészítő anyag, az Energiaklub ezzel ellentétes, valótlan állítással félrevezette a sajtót és a közvéleményt - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére.
A botulizmus olyan, embereket és állatokat egyaránt érintő bakteriális eredetű ételmérgezés, amelyet a Clostridium botulinum által termelt mérgező anyagcseretermék, az úgynevezett botulotoxin élelmiszer útján történő elfogyasztása okoz.
Nincs törvényes akadálya a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) bejegyzésének, a humor és szatíra mégoly erőteljes alkalmazása sem lehet kizáró ok, figyelemmel a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapelvére - állapította meg a Kúria, amelynek döntését kedden ismertette a legfőbb bírói fórum honlapján.
Nincs törvényes akadálya a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) bejegyzésének, a humor és szatíra mégoly erőteljes alkalmazása sem lehet kizáró ok, figyelemmel a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapelvére - állapította meg a Kúria, amelynek döntését kedden ismertette a legfőbb bírói fórum honlapján.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma ünnepli első budapesti járatainak tizedik évfordulóját. Az első járatok 2004. június 24-én szálltak fel. Ez egy fontos mérföldkő a légitársaság számára, amelyet hat magyar légiközlekedési szakember azzal a szándékkal alapított, hogy a repülést megfizethetővé tegyék Közép- és Kelet-Európa lakosai számára tájékoztatta a társaság…
A továbbjutását már korábban bebiztosító Costa Rica gól nélküli döntetlent játszott a biztos kieső Angliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi harmadik fordulójában.
A kedden végrehajtott újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentés után is maradt még valamelyes enyhítési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - vélekedtek a kamatdöntés bejelentése és a monetáris tanácsi közlemény ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.