2014. június 24. kedd

jún. 24
20:33
Meglepetés: Anglia pontot rabolt Costa Ricától (Infostart)
A továbbjutását már korábban bebiztosító Costa Rica gól nélküli döntetlent játszott a biztos kieső Angliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi harmadik fordulójában. A közép-amerikaiak veretlenül, hét ponttal és csoportelsőként kerültek a legjobb 16 közé, történetük során másodszor, először 1990-ben szerepeltek a nyolcaddöntőben. Az angolok nyeretlenül, egy ponttal zárták a…
jún. 24
20:33
Szakíthat az Együtt a Szolidaritással (Alternatív Energia)
A Szolidaritás elnöke azt mondta: több törésvonal is keletkezett közte és az Együtt között.
jún. 24
20:33
Szervkereskedelem: teljes tilalom (hirado.hu)
Az emberi szervekkel való kereskedelem teljes tilalmának fenntartása mellett foglalt állást kedden az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága.
jún. 24
20:33
Ebből ma már nem lesz rekord - Elromlott a hangulat (Portfolio)
Míg tegnap jóformán semmi nem történt az amerikai piacokon, ma a kereskedés első felében optimista hangulat uralkodott. Két fontos makroadatot is közöltek a tengerentúlon, amelyek közül a fogyasztói...
jún. 24
20:33
Sztrájkolnak a francia légiirányítók (ATV)
Hatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói, mert nem elégedettek a cég finanszírozásának megoldásával.
jún. 24
20:34
Vb 2014: az olaszok is utaznak haza a spanyolok és az angolok után! (Sport365)
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából.
jún. 24
20:35
V4 - Orbán Viktor: ez a négy ország Európa növekedési motorja (Infostart)
Magyarország számára az unió jövője kapcsán a kiindulópont az, hogy a szerződéseket be kell tartani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Visegrádi Csoport - Európa növekedési motorja című Budapesten rendezett konferencián.
jún. 24
20:35
Hiába kér, Orbánéktól nem kap több forrást az egészségügy (Alternatív Energia)
A kormányfő nem tekinti tárgyalópartnernek a szakszervezeteket, sőt, szerinte nincs is rájuk szükség.
jún. 24
20:35
Hosszabbítaná a kelet-ukrajnai tűzszünetet és érdemi tárgyalásokat akar Putyin (hirado.hu)
Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi bécsi látogatása során az egyhetes kelet-ukrajnai tűzszünet meghosszabbítását és érdemi tárgyalásokat követelt az ukrán válság megoldására.
jún. 24
20:37
Tájékozódjon, mielőtt Franciaországba repül! (Alternatív Energia)
A legnagyobb repülőterekről induló, vagy oda érkező járatok egyötödét törölni kellett.
jún. 24
20:39
Biztos tippek a hatósági megfigyelések ellen (Alternatív Energia)
jún. 24
20:51
Anyázik lemezén az Ocho Macho (Blikk)
jún. 24
20:51
Kúria: nincs törvényes akadálya a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bejegyzésének (Infostart)
Nincs törvényes akadálya a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) bejegyzésének, a humor és szatíra mégoly erőteljes alkalmazása sem lehet kizáró ok, figyelemmel a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapelvére - állapította meg a Kúria, amelynek döntését kedden ismertette a legfőbb bírói fórum honlapján.
jún. 24
20:51
Lengyel lehallgatási ügy - Ki készíthette a titkos felvételeket? (Infostart)
A lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) és az államügyészség több szálon is nyomozást folytat annak felderítésére, hogy kik szervezhették meg vezető lengyel politikusok és üzletemberek magánbeszélgetéseinek lehallgatását. Az egyik ezek közül kelet-európai titkosszolgálatok esetleges részvétele az ügyben - írta honlapján a TVN24 lengyel hírtelevízió.
jún. 24
20:51
Godin újabb fontos fejes gólja az olaszok búcsúját is jelentette (Infostart)
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából. A négy éve a negyedik helyen végzett dél-amerikai együttes győztes gólját Diego Godín szerezte fejjel a 81. percben, az olaszok Claudio Marchisio kiállítása miatt az utolsó félórában tíz emberrel futballoztak. Uruguay szombaton a C…
jún. 24
20:51
Újraszinglik korszaka (Metropol)
„Csakhogy pont az íz, a só, az élet nagy véletlene hiányzik belőle, amitől olyan egyszeri, egyedi, olyan felkavaró.”
jún. 24
20:51
Győri Enikő: a bővítésnek továbbra is uniós stratégiai célnak kell maradnia (hirado.hu)
Az ÁÜT-ülésen megállapodtak abban, hogy Albánia megkapja az uniós tagjelölti státust.
jún. 24
20:51
Orbán köszönetet mondott Barrosonak (ATV)
Az energiabiztonságot nevezte az elmúlt egyéves magyar V4-elnökség egyik legfontosabb ügyének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar elnökséget lezáró csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján.
jún. 24
20:51
VB 2014: Suárez megint harapott, ezúttal Chiellinit kóstolta meg - videó (Agroinform)
Karrierje során harmadszor harapta meg ellenfelét Luis Suárez, aki ezúttal uruguayi mezben nyomult szájkosár nélkül.
jún. 24
20:53
Hatnapos sztrájkot kezdtek francia légiforgalmi irányítók (Infostart)
Hatnapos sztrájkot kezdtek kedden a francia légiforgalmi szolgálat egyes irányítói, mert nem elégedettek a cég finanszírozásának megoldásával.
jún. 24
20:53
Kaspersky: van védelem a hatósági megfigyelések ellen is (hirado.hu)
Világszerte használják politikai megfigyelésre a kifejezetten bűnüldözési célokkal legálisan készült szoftvereket a hatóságok, a megfigyelés ellen azonban lehet védekezni.
jún. 24
20:55
Megbetegedések - kifogástalan a Balaton vízminősége (hirado.hu)
A Veszprém Megyei Kormányhivatal eddigi adatai szerint.
jún. 24
20:57
ENSZ: 423 áldozata van a kelet-ukrajnai harcoknak (hirado.hu)
A helyzet egyre drámaibb.
jún. 24
20:59
Hunvald György továbbra is hallgat (hirado.hu)
Ma sem árulta el a Híradónak Hunvald György azt, hogy miért vállal vezető szerepet az MSZP-ben, még azelőtt, hogy megszületett volna a jogerős ítélet büntetőügyében.
jún. 24
21:01
Kovács Árpád: nem befolyásolja az államadósság-csökkentést a paksi hitel (hirado.hu)
Nem vizsgálhatják a teljes paksi hitelszerződést, csak annak a költségvetésre gyakorolt hatását évről évre - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
jún. 24
21:03
Londoni elemzők: még mindig van enyhítési mozgástér (ProfitLine)
A kedden végrehajtott újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentés után is maradt még valamelyes enyhítési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - vélekedtek a kamatdöntés bejelentése és a monetáris tanácsi közlemény ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
jún. 24
21:03
Falcao ismét Madridban, Portugáliába igazolt a Fradi-légiós - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 24
21:05
Vb 2014: hármas versenyfutás a nyolcaddöntőért a C csoportban - előzetes (Sport365)
Kolumbia már biztos továbbjutó, ám a C csoport másik három csapatának még van esélye a továbbjutásra, de ehhez Elefántcsontpartnak, Japánnak és Görögországnak is győznie kell a foci-vb 3. csoportfordulójában.
jún. 24
21:09
Szó szerint darabokra szakadt a munkahelyén (BorsOnline)
A floridai fickó beleesett a faaprító gépbe. A kiérkező rendőrök szerint a holttestet látva igen egyértelmű volt, hogy az illető halott.
jún. 24
21:09
Iraki lázadás - A konfliktus a szomszédoknak is súlyos tehertétel (Infostart)
Az iraki konfliktus egyre inkább regionális problémává szélesedik: Törökország gyanakvással figyeli a kurdok tevékenységét, a többi szomszédos ország - mindenekelőtt a szélsőséges szunniták előretörése által leginkább fenyegetett Jordánia - pedig a határait félti.
jún. 24
21:09
II. Erzsébet a Trónok harca stúdiójában (Metropol)
A királynő elbeszélgetett az HBO sikerszériájának sztárjaival, de a Vastrónra nem ült fel.
jún. 24
21:09
Godin továbbfejelte Uruguayt (Alternatív Energia)
Az olaszok nem tudtak megújulni, így máris utazhatnak haza
jún. 24
21:09
A legdrágább könnyűzenei relikvia (hirado.hu)
Több mint kétmillió dollárért kelt el Bob Dylannek a Like a Rolling Stone című dalhoz írt szövege.
jún. 24
21:11
Ukrán lázadók lelőttek egy katonai helikoptert (Infostart)
A kelet-ukrajnai szakadár lázadók lelőtték kedden Szlovjanszk közelében a hadsereg egyik teherszállító helikopterét. A gépen tartózkodó kilenc személy feltehetőleg életét vesztette - közölte a kijevi kormány szóvivője.
jún. 24
21:11
Costa Rica: ez csúcs! (Alternatív Energia)
Legalább ponttal távoztak az angolok a vb-ről
jún. 24
21:27
Vettelt üldözi a balszerencse (BorsOnline)
Nem vitás, Sebastian Vettelen idén átok ül. Az eddigi nyolc futam alatt jó, ha egy olyan akadt, amikor semmilyen technikai gond nem hátráltatta. A spielbergi pályán a Renault-motor hagyta cserben.
jún. 24
21:27
Lát még lehetőséget további kamatcsökkentésre a Monetáris Tanács - a nap hírei (Infostart)
Az energiabiztonságot nevezte a visegrádi magyar elnökség egyik legfontosabb ügyének a miniszterelnök. Az Európai Bizottság elnöke szerint a jövőben a növekedésre és a munkahelyek teremtésére kell összpontosítaniuk az uniós tagállamoknak.
jún. 24
21:27
Néppárti-szocialista megállapodás az EP-elnöki tisztség időbeli megosztásáról (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) néppárti és szocialista frakciója kedden megállapodott abban, hogy a most kezdődő ötéves ciklusban elosztják egymás közt az EP-elnöki tisztség betöltésének a jogát.
jún. 24
21:27
Még több világbajnok indul a Gyulai-emlékversenyen (Metropol)
Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul július 8-án a székesfehérvári Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon.
jún. 24
21:27
Vándoriparosokat bemutató tárlat nyílt a Néprajzi Múzeumban (hirado.hu)
A hagyományos vándoriparos mesterségeket - az üstfoltozást, a drótosságot és a teknősséget - bemutató kiállítás nyílt kedden a budapesti Néprajzi Múzeumban.
jún. 24
21:27
VB 2014: Prandelli és az olasz elnök lemondott, Tabárez nem találta a szavakat (Agroinform)
Kiesett az olasz válogatott, miután 1-0-ra kikapott Uruguaytól a világbajnokság D-csoportjának 3. fordulójában.
jún. 24
21:29
Itt még évekig gondot okozhat a bőrégést okozó gyomnövény (hirado.hu)
Magyarországon csak néhány helyen fordul elő a súlyos allergiás reakciókat kiváltó kaukázusi medvetalp, de a gyomnövény gyors szaporodásra képes.
jún. 24
21:31
A TASZ a nyilvánosságnak elszámol, a KEHI-nek nem (hirado.hu)
A TASZ politikai támadásnak tartja a KEHI ellenőrzést.
jún. 24
21:33
Magyar genetikus a rák kockázatait vizsgáló programban (Infostart)
Magyar genetikust hívtak meg a BRCA-kihívás világméretű programjába. A mellrák kockázatával összefüggő BRCA1 és BRCA2 génekről elnevezett nemzetközi programba másik három európai genetikai központ vezetője mellett Oláh Editet, az Országos Onkológia Intézet osztályvezetőjét hívták meg - áll az intézet MTI-hez eljuttatott közleményében.
jún. 24
21:33
UNCTAD: a válság után a fejlődő országokba irányulnak a tőkebefektetések (hirado.hu)
Ezt állapítja meg az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) 2014-es jelentése, amelyet a szervezet központjában, Genfben és Budapesten egyidejűleg, kedden hoztak nyilvánosságra.
jún. 24
21:36
Szijjártó: az Egyesült Államokban is lenne értelme kereskedőházat nyitni (ProfitLine)
Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államokban is érdemes lenne kereskedőházat nyitni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Gazdasági Rádiónak azt is elmondta, hogy a lehetőséget már vizsgálják.
jún. 24
21:45
23 év az útonálló gyilkosnak (Blikk)
Budapest — „Minden egyes nap eszembe jut, mit tettem. Hatalmas teher nyomja a szívemet, ezért bocsánatot szeretnék kérni az áldozatom édesapjától és azoktól, akiket megtámadtam" – olvasta gépiesen az utolsó szó jogán S. Márk (20), hogy milyen érzések kavarognak benne a gyilkosság óta. A fiatalember azt is megígérte, hogy szabadulása után biztosan rendes emberként viselkedik majd.
jún. 24
21:45
Nyilvánosak a trafikpályázat részletei (Metropol)
A tárca az elsőfokú ítéletnek megfelelően kiadja a 2013. május 23-ig benyújtott és elbírált értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket is.
jún. 24
21:45
Helyreállt a forgalom Tápiószőlősnél (hirado.hu)
A helyszínelést és műszaki mentést követően feloldották a zárást a 311-es úton a Pest megyei Tápiószőlős közelében, ahol korábban két személyautó ütközött össze frontálisan, és többen megsérültek - közölte a rendőrség.
jún. 24
21:45
Lelőttek egy ukrán helikoptert, Porosenko felmondhatja a tűzszünetet (ATV)
Az ukrán katonai helikopter keddi lelövése miatt Petro Porosenko elnök bejelentette kedden, hogy fontolgatja az általa meghirdetett tűzszünet idő előtti felmondását.

Keresés