2014. június 3. kedd

jún. 3
6:15
Több mint 1 milliárd forint fel nem használt juttatás maradt a SZÉP-kártyákon (ProfitLine)
Több mint 1 milliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.
jún. 3
6:16
A Varga fivérek is Szolnokon folytatják (Kripto Akadémia)
A horvátországi légióskodás után Szolnokon folytatja vízilabdás pályafutását az olimpiai bajnok Varga testvérpár.
jún. 3
6:18
Minden eladó (Kripto Akadémia)
Sejtjük, hogy az épülő új Fradi-stadion neve körül valami kavarás történik.
jún. 3
6:24
Elhallgattatták Egyiptom egyik legnépszerűbb humoristáját (Infostart)
Végleg beszüntették Egyiptom egyik legnézettebb műsorát, amelynek házigazdáját, Bászem Júszefet a forradalom óta hatalmon lévő összes kormány megpróbált elhallgattatni - jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón maga a humorista.
jún. 3
6:24
Antidemokraták (Spa Trend Online)
A törvényjavaslat alantas gyilkolása a demokráciának.
jún. 3
6:26
A kalandor jobboldal (Spa Trend Online)
Az oktatás terén minden elveszett, ami a szabad iskolához kötődött.
jún. 3
6:27
Zsarolással vádolja Juncker Cameront (ATV)
Jean-Claude Juncker azzal vádolja David Cameron brit miniszterelnököt, hogy zsarolja az uniót. Cameron attól tart, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztjére esélyes Juncker az Európai Egyesült Államok felé terelné az uniót. Olaszország támogatja a brit kormányfőt, Franciaország pedig egy franciát szeretne inkább Juncker helyett, hogy ellensúlyozza a szélsőjobb EP-győzelmét.
jún. 3
6:28
Anglia lép Katar helyére? (Spa Trend Online)
Földrengést okozhat az ügy a FIFÁ-ban is.
jún. 3
6:30
EU a választások után (Spa Trend Online)
Angela Merkelnek ezúttal is jelentős szava lesz Barroso utódja kinevezésénél.
jún. 3
6:32
Igazi döbbenet (Spa Trend Online)
Nem volna helyük a T. Házban a rasszista, antiszemita, embergyűlölőknek.
jún. 3
6:34
Nomen est omen (Spa Trend Online)
Magyarország kormánya állandó harcban állt az unió vezető testületeivel.
jún. 3
6:39
Küszöbön a jövedelemarányos hiteltörlesztés? (Infostart)
Akár már idén bevezethetik a jövedelemarányos törlesztést - mondta az InfoRádiónak a jegybank ügyvezető igazgatója. Nagy Márton szerint a piaci viszonyokhoz alkalmazkodó lesz a rendszer.
jún. 3
6:42
Megkezdődött a fukusimai jégfal építése (Infostart)
Megkezdték a talaj lefagyasztására irányuló munkálatokat a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 erőműben hétfőn; a művelettel a talajvíz szivárgását próbálják megakadályozni.
jún. 3
6:42
Adamsé is a Fradi bronzérme (Blikk)
jún. 3
6:42
Trendi lesz a szőrzet? (Kripto Akadémia)
Vissza a természethez vagy a kozmetikaipar újabb trükkje?
jún. 3
6:42
Mégis tudja a NAV, honnan jön a pénz a stabilitási megtakarítási számlára? (Adózóna)
Lassan egy éve, hogy kihirdették a Stabilitási Megtakarítási Számláról (SMSZ) vagy más nevén a 2013-as adóamnesztiáról szóló törvényt, és ennek megfelelően a bankok is kidolgozták a számla megnyitásához, alkalmazásához szükséges feltételeket. Mint más jogszabályok esetében, úgy most is a törvény alkalmazása során derül fény a buktatókra. A következőkben összefoglaljuk az SMSZ-számlával kapcsolatos…
jún. 3
6:44
App az eskető rabbihoz (Kripto Akadémia)
Mobil-telefonon a választék.
jún. 3
6:45
Berobban-e Matolcsy ingyenhitele? (Portfolio)
Év végéig 300-400 milliárd forint kihelyezése várható Magyarországon a jegybank növekedési hitelprogramja keretében, amiből a CIB Bank részesedése nagyjából 8,5 százalék lehet - mondja Szabados...
jún. 3
6:45
Le kellett zárni az M7-es autópályát (ATV)
Folyik az üzemanyag egy kamionból.
jún. 3
6:47
Két hét múlva elkezdik kiüríteni a józsefvárosi piacot (ATV)
Kiürítik és visszakapja a 40 ezer négyzetméteres kínai piac területét a MÁV. Nemsokára kezdik, ilyen nagy volumenű kiürítésre eddig nem volt precedens.
jún. 3
6:49
Köztársaságot akarnak: ezrek tüntettek Spanyolországban (ATV)
Spanyolország államformájának megváltoztatásáért tüntettek több ezren Madridban hétfő este, azt követően, hogy I. János Károly király bejelentette: úgy döntött, lemond a trónról.
jún. 3
6:51
Ma kezdik meghallgatni Orbán miniszterjelöltjeit (ATV)
Ma kezdődik a miniszterjelöltek meghallgatása az Országgyűlés különböző bizottságaiban. A jelölteket kedden és szerdán hallgatják meg az illetékes bizottságok.
jún. 3
6:53
Vérrel is lehet szavazni, Asszad nyeri a szíriai elnökválasztást (ATV)
Szíriai választópolgárok ezrei várakoznak a választási irodák előtt a kormányerők által ellenőrzött, biztonságosnak minősített övezetetekben, hogy leadják voksukat az ország következő elnökére, aki kétségkívül ismét Bassár el-Asszad lesz.
jún. 3
6:55
Rogán: Az MSZP-sek a jól fizető állásokért küzdenek (ATV)
Az MSZP a köztársasági elnökhöz fordul.
jún. 3
7:00
Varga: a különadókkal sújtott ágazatok is profitálnak a növekedésből (Privátbankár)
A magyar gazdaság 2010. óta kiszámítható irányba halad, 2013 óta pedig egészségesebb a gazdaság szerkezete - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Varga Mihály, aki szerint ma már a különadókkal sújtott ágazatok is profitálnak a költségvetés és a makrogazdaság egészségesebb helyzetéből.
jún. 3
7:00
Közúti balesetben meghalt egy indiai miniszter (Infostart)
Közúti balesetben meghalt kedden reggel Újdelhiben Gopinat Munde indiai vidékfejlesztési miniszter, akit egy hete neveztek ki a tárca élére - közölte a rendőrség.
jún. 3
7:12
Devizahitelek - A Kúria kedden dönt a Kásler-perben (Infostart)
A Kúria ma tárgyalja a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamréssel kapcsolatos Kásler kontra OTP pert, amelyben döntés várható.
jún. 3
7:18
Honnan érkezett Bajnaiék pénze? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet összeállításából kiderül: a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Egyesület tavaly összesen mintegy 440 millió forint támogatást kapott, ám a támogatók kilétét csak július végén fedik fel.
jún. 3
7:21
Az RTL szerint a kormány adónak álcázva akarja tönkretenni a tévét (HR Portál)
Az RTL Magyarország szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely "az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól, és így a kormánytól való függetlenségét". A TV2 is tiltakozik.
jún. 3
7:21
Londoni elemzők: Ukrajna már érződhet a lengyel ipar teljesítményén (ProfitLine)
A közép-európai EU-gazdaságok gyáripara továbbra is robusztus ütemben bővül, a lengyel feldolgozószektor lendületének megtorpanása azonban váratlan mértékű, és valószínűleg már az ukrajnai válság átgyűrűző üzleti hangulati hatásait tükrözi - állapították meg a májusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) hétfői ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
jún. 3
7:23
Népesedési Kerekasztal: a nyugdíjban is el kellene ismerni a gyermekvállalást (HR Portál)
A nyugdíjrendszer reformját javasolja a kormánynak és az Országgyűlésnek a Népesedési Kerekasztal; a testület által kidolgozott koncepció szerint a nyugdíjszámításnál figyelembe kellene venni a gyermeknevelésre fordított erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is.
jún. 3
7:25
Több mint 1 milliárd forint maradt bent a SZÉP-kártyákon (HR Portál)
Több mint 1 milliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.
jún. 3
7:27
Januártól emelkedik a minimálbér Csehországban (HR Portál)
Januártól ötszáz koronával, 9000 koronára emelkedik a minimálbér Csehországban. Ebben a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselőit tömörítő érdekegyeztető tanács egyezett meg hétfőn Prágában - jelentette a közszolgálati hírtelevízió.
jún. 3
7:29
Ismét lehet olcsón nyelvet és informatikát tanulni (HR Portál)
Újabb idegen nyelvi és informatikai képzések indulnak a Tudásod a jövőd! elnevezésű projekt keretében, melyekre május végétől jelentkezhetnek az érdeklődők. A regisztráltak maximálisan bruttó 90 ezer forint képzési támogatás felhasználására válnak jogosulttá, mely lakhelytől függően a képzési költség 95-98 százaléka.
jún. 3
7:30
Devizapiac - Gyengült kissé a forint (Infostart)
Gyengébben állt a forint kedden reggel az előző délutáni árfolyamánál: az eurót 304,00 forinton jegyezték a hétfői 303,56 forint után.
jún. 3
7:36
Túlmutathat az árfolyamrésen a mai devizahiteles döntés (Privátbankár)
Nem jogegységi, csak egyedi döntés várható ma a Kúrián a Kásler-ügyben. A lapunknak nyilatkozó Lehmann György úgy véli, az árfolyamrés kapcsán nem várható, hogy a taláros testület alapjaiban megváltoztatná tavaly nyári álláspontját, sokkal fontosabb kérdés, hogy miként foglalnak állást abban, milyen szintig mehet el a bíróság a szerződések utólagos módosítása terén.
jún. 3
7:36
Snowden lesz Oliver Stone következő hőse (Alternatív Energia)
Újabb fejezet Amerika kortárs történelméből
jún. 3
7:38
Gyengült kissé a forint (Alternatív Energia)
jún. 3
7:39
MNO: a Fidesz-frakciónak még nincs álláspontja a reklámadó ügyében (ATV)
A reklámadó törvényjavaslatát benyújtó L. Simon László a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz-frakcióval egyetértésben nyújtotta be a javaslatát. A Fidesz szóvivője szerint azonban a nagyobbik kormánypárt frakciójának még nincs álláspontja a reklámadóról.
jún. 3
7:40
Felszámolással fenyegetik a BTelt (Alternatív Energia)
A vitatott összeg a vállalat működése szempontjából marginális.
jún. 3
7:41
Megvan az Origo új főszerkesztője, Sáling Gergő távozik (ATV)
Pálmai L. Ákos lesz az Origo új főszerkesztője- közölte a portál. Sáling Gergő közös megegyezéssel távozik a vállalattól.
jún. 3
7:43
Matolcsyék és az állam finanszírozhatja a „rossz bankot” (ATV)
A jegybank és az állam finanszírozhatja a "rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését - tudta meg a Magyar Nemzet piaci forrásokból.
jún. 3
7:54
Matolcsyék és az állam pénzelné a rossz bankot - jól járna az OTP? (Privátbankár)
A jegybank és az állam finanszírozhatja a „rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését.
jún. 3
7:54
Így mentek vásárolni a lopott hitelkártyával a tolvajok - videó! (Blikk)
jún. 3
7:54
Az izraeli katonák lelőttek egy palesztin fegyverest Ciszjordániában (Infostart)
Izraeli katonák lelőttek hétfő éjjel Ciszjordániában egy palesztin fegyverest, aki egy útellenőrző ponton szolgálatot teljesítő biztonságiakra lőtt - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
jún. 3
7:54
A Kúria ma dönt a Kásler kontra OTP perben (ProfitLine)
A Kúria ma tárgyalja a devizahitel-szerződésben előírt árfolyamréssel kapcsolatos Kásler kontra OTP pert, amelyben döntés várható.
jún. 3
8:12
Durva! Ennyire meztelen még nem volt a vörös szőnyegen Rihanna (Blikk)
jún. 3
8:15
Beszólt az androidosoknak az Apple vezére (Portfolio)
Sajnos (bár erre eleve kicsi volt az esély), nem történt nagy horderejű bejelentés az Apple fejlesztői konferenciáján. De így is több érdekesség elhangzott az eseményen, és lerántották a leplet az...
jún. 3
8:15
Íme a nyár eddigi legnagyobb átigazolási kamuja (Sport365)
Minden bizonnyal a nyár legnagyobb átigazolási lufiját dobta be a köztudatba a katalán Sport című lap, amely szerint a Manchester United 80 millió eurót ajánlott a Liverpoolnak Luis Suárezért.
jún. 3
8:15
Felvétel: nekiment a Fidesz a Jobbiknak (ATV)
Több pert indít sajtóorgánumok ellen Kovács Béla. A jobbikos EP-képviselő szerint ugyanis hamisan állították róla, hogy kém. Azt is mondta, soha nem kapott pénzt az oroszoktól hírszerző munkáért, és ennek az sem mond ellent, hogy sűrűn tárgyalt a diplomatáikkal. A Fidesz a Jobbik felelősségét firtatta az ügyben. Részletek a videóban.

Keresés