A technológiai szektort leszámítva kisebb emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvénypiacok, aminek eredményeként újabb csúcsokat ért el a Dow és az S&P 500 indexek.
A jegybank és az állam finanszírozhatja a „rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését - tudta meg a Magyar Nemzet piaci forrásokból.
A szakmai szövetségek elutasítják a hétfőn benyújtott reklámadó-tervezetet, a Magyar Reklámszövetség közleményéből az is kiderül, hogy teljesen váratlanul érte a piac szereplőit, iparági párbeszéd...
Nagy várakozás előzi meg az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülését. A széles körű piaci várakozások szerint kamatot fog csökkenteni a jegybank, a piac is ezt a lépést árazza. Az irányadó...
A MOL az OTP-vel fennálló értékpapírkölcsönzési-keretszerződésben foglaltak szerint létrejött egyedi kölcsönszerződés alapján az OTP részére 371 301 darab "A" sorozatú MOL-részvényt adott kölcsön...
Heves harcok bontakoztak ki kedd reggel a kelet-ukrajnai Szlovjanszknál, a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán katonák megsemmisítették a Moszkva-barát szakadár fegyveresek több őrhelyét és létesítményét - közölte Arszen Avanakov belügyminiszter.
Visszaállítaná a kis gyermeket nevelő nők felmondási védelmére vonatkozó korábbi szabályozást Schiffer András és Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselőknek a Munka törvénykönyve módosítására irányuló indítványa.
Csak olyan játékosokat jelölt 23 fős, utazó keretébe Fabio Capello, a vb-re készülő orosz labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya, akik oroszországi klubban szerepelnek.
Vegyes mozgásokat láthattunk a nemzetközi piacokon azt követően, hogy Amerikában közzétették a feldolgozóipari adatokat, míg Kínában a vártnál kisebb mértékben emelkedett az HSBC nem-feldolgozóipari...
Akár már idén bevezethetik a jövedelemarányos törlesztést - mondta az InfoRádiónak Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója. Az intézkedés attól védené meg az ügyfeleket, hogy túlságosan...
Alkotmányellenes az Mt. felmondási védelme!” – járta be a némileg leegyszerűsített hír a sajtót a napokban. Göndös Gábor és Tokár Ádám jogászok annak jártak utána, hogy mi is történt valójában.
A reklámadóról szóló hétfőn benyújtott törvénytervezet csak a nyitánya egy folyamatnak, a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe - mondta L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, a reklámadóról szóló törvényjavaslat előterjesztője kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Rendszerszerűen cserélnek otthont, nem elvétve autót, bébiszittert. Az Amerikából indult csereotthon utazás olcsóbb és hosszabb, mint a hagyományos - már ha megvan hozzá a bizalom.
Bútoripari gyártóbázist épített ki a Két-Horváth Bt. Nagykanizsán, az Ipari Parkban. Az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés eredményeként 14 munkahelyet teremtenek - közölte a vállalkozás ügyvezetője.
"Bevándorlási katasztrófa" fenyegeti az Európai Uniót - figyelmeztet az ENSZ. a Világszervezet szerint a nyári hónapokban olyan sokan próbákoznak majd átszelni a Földközi-tenger veszélyes vizeit, hogy az tragédiához vezethet majd.
A reklámadóról szóló hétfőn benyújtott törvénytervezet csak a nyitánya egy folyamatnak, a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe - mondta L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, a reklámadóról szóló törvényjavaslat előterjesztője kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Nem hagyja magát a Pilgrim's Pride, mely azt követően, hogy a Hillshire Brandsre tett ajánlatát pár napon belül túllicitálta a Tyson Foods, újabb ajánlatot tett. A Hillshire és a Pilgrim's...
A kínai magánszféra üzleti aktivitása javulást mutat a második negyedévben. A hivatalos statisztikák szerint, mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltatói szektor fellendülni látszik májusban, amit...
Az elmúlt bő egy hétben két hullámban is megpróbál a fontos szinten áttörni a forint az euróval szemben és ez másodszor sem sikerült tegnap. Mindez pedig technikai elemzési alapon abba az irányba...
Ismét nagy napra ébredtek a bankok vezetői és a devizahitelesek. Lényegét tekintve három nagy kérdés dől el ugyanis a Kúria mai ítéletével: 1. Jogszerű-e a devizahiteles árfolyamrés alkalmazása? ...
Lesz ipari rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény újabb növelése 45 milliárd forintba kerülne a költségvetés számára - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaságnak. Varga...
A sebességrekordok hajszolása egyidős az autózással és nem kisebb ívű pályát írt be. Éppen 100 éve, egy júniusi napon sikerült egy 200 lóerős Benzzel megközelíteni a 200 km/h-s határt, 30 éve pedig az 1000 km/h átlépése volt terítéken. Innen kissé lelassultak az események, ám jövőre az 1600-as régió elérése a cél. Most videón megnézhetjük, hogy hogyan.
A jegybank és az állam finanszírozhatja a "rossz bankot", amelybe a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését - tudta meg a Magyar Nemzet piaci forrásokból. A...
Nem hozott enyhülést a május sem a Pimco számára, a Bill Gross által kezelt alapból a befektetők 4,3 milliárd dollárt vontak ki. A negatív széria 13. hónapja tart, összesítve 60 milliárd távozott a...
Nem változtatott kamatszintjén az indiai jegybank (Reserve Bank of India) a mai kamatdöntő ülésén, ennek megfelelően a repo ráta 8,00 százalék, a reverse repo ráta pedig 7,00 százalék maradt.