2014. június 4. szerda

jún. 4
7:21
Már 282 áldozatot szedett a MERS-vírus (ATV)
Tovább emelkedett a MERS koronavírus halálos áldozatainak száma Szaúd-Arábiában, a kór immár 282 emberrel végzett a hatóságok ismeretei szerint.
jún. 4
7:22
Ma van a nemzeti összetartozás napja (Alternatív Energia)
2010. május 31-én nyilvánították június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává.
jún. 4
7:27
Keveset változott a forint árfolyama (Infostart)
Keveset változott a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jún. 4
7:30
Csúszik a diplomamentés (HR Portál)
Még nem zárult le az a folyamat, amelynek során eldől, mely képző intézmények indíthatnak nyelvtanfolyamokat a Diplomamentő program keretén belül - tudta meg a Metropol. Hogy a pályázók közül hányan kapnak lehetőséget, csak az értékelés végeztével derül ki, a kurzusokat pedig csak ezt követően kezdhetik szervezni a kiválasztott iskolák.
jún. 4
7:30
Év vége előtt bevethetik a 'mindent látó' traffipaxokat (ProfitLine)
Év vége előtt bevethetik az új, „mindent látó” sebességmérőket, amelyektől a rendőrség a balesetek és a közlekedési jogsértések számának csökkenését várja - írja a Népszava szerdai számában.
jún. 4
7:32
Jogbizonytalanságot látnak az áfa körül az adótanácsadók (HR Portál)
Hiába döntött négy ügyben is a magyar adóhatóság gyakorlata ellen az Európai Bíróság, a NAV eljárása nem változott, és jogi megoldás sem segíti az áfával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetését - mondta Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadó és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 4
7:33
Végre kaptak egy kettest az autósok (Privátbankár)
2 forinttal csökkent a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára - a Mol a benzin árához most nem nyúlt.
jún. 4
7:33
Véres harcok: hadiállapotot vezethetnek be Kijevben (Blikk)
jún. 4
7:34
A mikrovállalkozások kihasználják az új beszámolási rendszert (HR Portál)
Népszerű a mikrovállalkozások körében az új beszámolási rendszer, ami Pankucsi Zoltán szerint annak is köszönhető, hogy bevonták a számviteli és adószakmai szervezeteket a részletszabályok kidolgozásába.
jún. 4
7:35
Üzenjük Brüsszelnek: tiszteletet a plázastopnak! (Privátbankár)
Érvényben maradhat jövőre is a kisvállalkozások védelmét szolgáló plázastop-törvény, pedig a szabályozás ellen az unió eljárást indított.
jún. 4
7:36
Ma zárul a miniszterjelöltek meghallgatása (Infostart)
Ma folytatódik és le is zárul a miniszterjelöltek kedden megkezdett meghallgatása a parlamenti bizottságokban.
jún. 4
7:36
Kijevben a hadiállapot bevezetését fontolgatják (Infostart)
Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő arra utasította a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a hadiállapot bevezetésének lehetőségét Donyeck és Luhanszk megyében, ahol súlyos harcok dúlnak a Moszkva-barát szakadárok és az ukrán katonák között - közölte szerda reggel az ukrán média.
jún. 4
7:36
Inkubátorház épül a Pápai Ipari Parkban (HR Portál)
Inkubátorházat épít közel 800 millió forintból, két ütemben európai uniós támogatással, a Pápai Ipari Parkban a Kiss Universal Kft. Eszenyi László ügyvezető elmondta: költségtakarékos megoldásokat biztosítanak a kezdő- és kisvállalkozásoknak.
jún. 4
7:36
Egy emberen is múlhat az emlékezet (Kripto Akadémia)
jún. 4
7:38
Áder: minden NATO-tagország számíthat az Egyesült Államok támogatására (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök a tíz kelet-közép-európai rendszerváltó ország elnökeivel tartott keddi varsói munkaebédjén többször megismételte, hogy valamennyi NATO-tagország számíthat az Egyesült Államok támogatására - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a lengyel fővárosban magyar újságíróknak nyilatkozva.
jún. 4
7:38
Veszélyezteti a versenyképességet a szakemberhiány Magyarországon (HR Portál)
Bár a szakemberhiány világszerte egyre nő, a magyar munkaadók körében végzett felmérés szerint itthon a globális átlagnál jóval nehezebb megfelelő munkaerőt találni: Magyarországon a munkaadók 45 százaléka, míg világszerte 36 százaléka panaszkodott a szakemberhiányra - derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből.
jún. 4
7:39
"A bankoknak már most vissza kellene fizetni az átváltási összegeket" (ATV)
Az árfolyamréssel kapcsolatos banki gyakorlat olyan volt, mint egy 100 méteres síkfutás, ahol a pénzintézetek 90 centire rövidítették az ügyfelek lépését és 101 méterre növelték a távot – mondta Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 4
7:40
Berendelték hazánk norvégiai nagykövetét - lapszemle (Infostart)
Berendelték hazánk norvégiai nagykövetét a Norvég Alap körül kialakult konfliktus miatt - írja a Magyar Nemzet. Egyre nagyobb az érdeklődés az alternatív iskolák iránt - olvasható a Népszabadságban. Az Index arról ír, hogy bár tegnap megkezdődtek az új kormány minisztereinek bizottsági meghallgatásai a parlamentben, ez még mindig nem szünteti meg a tárcák apparátusában uralkodó bizonytalanságot.
jún. 4
7:41
Jönnek a robotzsaruk: mindent látnak (ATV)
Felismerik a gyorshajtókat, a záróvonalon előzőket, a piroson áthajtókat, sőt azokat is, akik nem kötötték be magukat.
jún. 4
7:42
Hatalmas homokvihar csapott le Teheránra (444.hu)
A tizenöt percig tartó óriási sebességgel érkező vihar komoly károkat okozott, négyen meghaltak.
jún. 4
7:42
Csökkent a gázolaj ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benziné nem változott.
jún. 4
7:44
György Péter alapító 18 év után otthagyja az Origot (444.hu)
1996-ban ő javasolta, hogy indítson online újságot a Matáv, a kezdetektől részt vesz az Origo körüli döntések meghozatalában. Ma bejelenti, hogy otthagyja az Origo Zrt. igazgatótanácsát, Sáling Gergő kirúgása miatt. Szerinte vége van az újságnak.
jún. 4
7:46
Ukrajnában a hadiállapot bevezetését fontolgatják (444.hu)
Turcsinov ügyvezető ukrán államfő szerint olyan súlyos harcok folynak Donyeck és Luhanszk megyében, hogy elkerülhetetlen a hadiállapot. Luhanszkban szakadárok egy ukrán laktanyát foglaltak el, míg az EBESZ megfigyelői továbbra is fogságban vannak.
jún. 4
7:51
Távozik az egyik magyar bank teljes vezérkara (Privátbankár)
Lemondott a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. vezetősége - a közgyűlésen 9,562 milliárd forint tőkeemelésről is döntöttek.
jún. 4
7:54
Nemzeti összetartozás napja - Országszerte megemlékezések lesznek ma (Infostart)
Negyedik alkalommal emlékeznek meg ma a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Az érdeklődőket az ország több pontján várják programok.
jún. 4
7:54
Baleset miatt áll a forgalom a Győr-Sopron vasútvonalon (Kripto Akadémia)
A balesetben senki nem sérült meg.
jún. 4
7:56
Lázár: nyilatkozzon az Origo volt főszerkesztője! (Kripto Akadémia)
jún. 4
8:03
Vártnál jobb lett az ausztrál GDP (ProfitLine)
Az ausztrál gazdaság az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,1 százalékkal bővült a tavalyi év utolsó negyedévében mért 0,8 százalék után. Elemzők 0,9 százalékos gazdasági növekedésre számítottak.
jún. 4
8:05
USA piacok - Kisebb csökkenéssel zárult a keddi kereskedés (ProfitLine)
Három napnyi emelkedés után ismét elfogyott a lendület, aminek eredményeként kisebb csökkenéssel zárult a keddi kereskedési nap az amerikai piacokon.
jún. 4
8:09
Mellét mutogatta a színpadon az énekesnő - fotó! (Blikk)
jún. 4
8:09
Hamarosan több SIM-kártya lesz a Földön, mint ember (Privátbankár)
Előrejelzések szerint 2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát.
jún. 4
8:12
G7-csúcs Brüsszelben a G8-ak Szocsiba tervezett csúcstalálkozója helyett (Infostart)
G7-csúcstalálkozó kezdődik szerdán Brüsszelben. Több mint 15 év óta ez az első eset, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országának állam- vagy kormányfői az orosz elnök nélkül tartják meg a szokásos találkozót.
jún. 4
8:12
Baleset miatt állt a forgalom a Győr-Sopron vasútvonalon (Alternatív Energia)
A balesetben senki nem sérült meg.
jún. 4
8:14
Már háromszázhoz közelít a MERS-vírus halálos áldozatainak száma (Infostart)
Tovább emelkedett a MERS koronavírus halálos áldozatainak száma Szaúd-Arábiában, a kór immár 282 emberrel végzett a hatóságok ismeretei szerint.
jún. 4
8:14
Halkonzerv akadt a hatóság hálójába (Alternatív Energia)
Négy füstölt hering halkonzervet kellett kivonni a forgalomból.
jún. 4
8:15
Ma van a nemzeti összetartozás napja (ATV)
Országszerte számos program lesz a mai napon.
jún. 4
8:15
Új Vertu köcsögtelefon 2,5 millió forintért (444.hu)
Hihetetlen, de a luxy mobilgyártó elhagyta a Symbiant és Androiddal dobja piacra legfrissebb telefonját.
jún. 4
8:16
Így telefonálhatunk majd olcsón külföldön (Alternatív Energia)
Kihívója akadt a Skype-nak.
jún. 4
8:17
Tisza István újra Kossuth-téren (444.hu)
Kedd éjjel helyezték az emlékmű főalakját a talapzatra. A szoborcsoportot Zala György alkotta. (MTI Fotó: Lakatos Péter)
jún. 4
8:19
Szivárognak az államtitkári nevek (444.hu)
Keveset tudni az apparátusról, miközben a miniszteri meghallgatások már zajlanak. Orbán minden posztra politikust akar.
jún. 4
8:21
Betiltották az Éhezők viadalának kézjelét Thaiföldön (444.hu)
Így válnak valósággá a mesék. Ha több ember egymás mellett felemeli a kezét, letartóztatják őket. A thai junta tudja, mit jelent a jel.
jún. 4
8:27
Véget ér Illés Zoltán államtitkári pályafutása (Privátbankár)
Illés Zoltán már biztosan nem lesz államtitkár ebben a kormányban.
jún. 4
8:27
Katasztrófa! Robbanás egy vegyi üzemben - videó! (Blikk)
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van.
jún. 4
8:27
Karton-szurkolókkal erősítettek a japán csapat fanatikusai - fotók! (Sport365)
Tudjuk ugyan, hogy a japánok a világ sok dolgáról másként gondolkoznak de ez még tőlük is meredek: az Omija Ardija csapat szurkolói kartonszurkolókat raktak a lelátóra, hogy többnek tűnjenek!
jún. 4
8:30
Itt a legmagasabb az órabér (Infostart)
A seattle-i önkormányzati tanács egyhangúlag megszavazta, hogy a városban 15 dolláros (a jelenlegi árfolyamon csaknem 3400 forintos) minimális órabért vezessenek be, ami messze a legmagasabb lesz az Egyesült Államokban - közölte kedden a CNNMoney hírportál.
jún. 4
8:30
Norvégiában berendelték a magyar nagykövetet (Alternatív Energia)
Jeszenszky meghallgatása szerdán délelőtt lesz.
jún. 4
8:32
Robbanás és tűz volt a Shell egy hollandiai vegyi üzemében (Infostart)
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van - közölték a hatóságok.
jún. 4
8:32
Végleg bezár a józsefvárosi piac (Alternatív Energia)
Június 16-án biztosan kiüríttetik a piacot
jún. 4
8:33
Így okoselefonálunk majd öt év múlva? (Portfolio)
Világszerte hódít a mobilizáció, lassan már elérjük azt a szintet, hogy ugyanannyi mobil előfizetés lesz, mint ahány ember él a földön, beleértve a csecsemőket és a fekete-afrikai törzseket is -...
jún. 4
8:33
Európa humanitárius katasztrófa küszöbén áll (ATV)
Ahogy közeleg a hajózási szezon, az ENSZ egyre inkább arra számít, hogy megindul a lélekvesztőkön érkező afrikai menekültek kétségbeesett hada Olaszország és Görögország felé. A világszervezet a rendszeres és tragikus balesetek miatt fontolóra vette, hogy észak-afrikai és közel-keleti menekülttáborokat hoz létre.

Keresés