Ez a kormány már arra sem veszi a fáradtságot, hogy brutális hatalmi akcióit valami hihetőnek látszó hazugsággal leplezze, miközben persze hazudik reggeltől estig!
Negyedik alkalommal emlékeznek meg ma a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Az érdeklődőket az ország több pontján várják programok.
A Premier League-ben szereplő Chelsea hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő idényben Eden Hazard viseli az együttes tízes számú szerelését. A „kékeknél" legutóbb Juan Mata futballozott ebben a dresszben, de ő a téli átigazolási időszakban a Manchester Unitedhez igazolt.
Az idén lezárult projekt keretében nemcsak az épület újult meg, hanem 650 négyzetméternyi új múzeumi teret is kialakítottak, ahol hat kiállítást rendeztek be.
A bírónő senkit nem biztat arra, hogy rohanjon a bíróságokra, léteznek ugyanis olyan jogi megoldások, amelyekkel ezek a kérdések per nélkül is rendezhetők.
Az ausztrál gazdaság az első negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,1 százalékkal bővült a tavalyi év utolsó negyedévében mért 0,8 százalék után. Elemzők 0,9 százalékos gazdasági növekedésre számítottak.
Akár több tízezer forint is járhat majd vissza fejenként minden devizahitelesnek, ha a kormány módosítja az ide vonatkozó törvényeket. Márpedig a tegnapi bírósági ítélet után úgy tűnik, fogja.
G7-csúcstalálkozó kezdődik szerdán Brüsszelben. Több mint 15 év óta ez az első eset, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országának állam- vagy kormányfői az orosz elnök nélkül tartják meg a szokásos találkozót.
Nemcsak a Pintér Attila irányítása alatt még nyeretlen magyar labdarúgó-válogatott játszik felkészülési mérkőzést szerdán, hanem több, világbajnokságra készülő együttes is. A hollandok a walesieket fogadják, az angolok Ecuadorral találkoznak, míg az olaszok Luxemburggal meccselnek. Az Albániával mérkőző mieinkkel azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban lévő románok a vb-résztvevő Algériával…
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van.
A seattle-i önkormányzati tanács egyhangúlag megszavazta, hogy a városban 15 dolláros (a jelenlegi árfolyamon csaknem 3400 forintos) minimális órabért vezessenek be, ami messze a legmagasabb lesz az Egyesült Államokban - közölte kedden a CNNMoney hírportál.
Tőkés László korábban védhatalmi státuszt kért Magyarországtól a határon túli magyar kisebbségek ügyében. Ezzel kapcsolatban Semjén Zsolt kifejtette: azt is tisztázni kell, hogy ez az ő álláspontja és nem a magyar kormányé.
Robbanás történt és hatalmas tűz ütött ki a Shell nemzetközi olajkonszern egyik hollandiai vegyipari üzemében kedden késő este, a tüzet több óra alatt, reggelre sikerült eloltani. A balesetnek két könnyebb sérültje van - közölték a hatóságok.
Világszerte hódít a mobilizáció, lassan már elérjük azt a szintet, hogy ugyanannyi mobil előfizetés lesz, mint ahány ember él a földön, beleértve a csecsemőket és a fekete-afrikai törzseket is -...
Ahogy közeleg a hajózási szezon, az ENSZ egyre inkább arra számít, hogy megindul a lélekvesztőkön érkező afrikai menekültek kétségbeesett hada Olaszország és Görögország felé. A világszervezet a rendszeres és tragikus balesetek miatt fontolóra vette, hogy észak-afrikai és közel-keleti menekülttáborokat hoz létre.
Fokozott közterületi jelenléttel, bűnügyi és közbiztonsági akciókkal próbálják megőrizni a közbiztonságot a nyári hónapokban a rendőrök a Velencei-tónál. Különös figyelmet fordítanak a vízbefulladások megelőzésére is.
A nemzetközi ingatlan-tanácsadó Colliers International megvásárolta a Property Partners nevű ingatlankezeléssel és létesítmény-gazdálkodással foglalkozó céget Magyarországon. A jelenlegi, illetve a...
Több mint 15 év óta ez az első eset, hogy a világ hét legfejlettebb ipari országának állam- vagy kormányfői az orosz elnök nélkül tartják meg a szokásos találkozót.
A Fidesz országgyűlési képviselője törvényjavaslatot nyújtott be a médiavállalkozások adóztatásáról. A kezdeményezés erős visszhangot váltott ki, és láthatólag törésvonal jelentkezett a kormánypárton belül is a javaslat kapcsán. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy mi lehet a kormánypárt vezetésének a célja ezzel, és milyen megoldási alternatívák vannak.
Hiába döntött négy ügyben is a magyar adóhatóság gyakorlata ellen az Európai Bíróság, a NAV eljárása nem változott, és jogi megoldás sem segíti az áfával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetését – mondta Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadó és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten. A belföldi adóalanyok közti ügyekben továbbra is az objektív…
Három orvost pereltek be annak az egyéves kislánynak a szülei, aki azt követően hunyt el, hogy egy budapesti kórházba került. A szülők szerint a doktorok hibáztak.
Négy füstölthering-konzerv forgalmazását tiltotta meg a határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.