2014. január 11. szombat

jan. 11
12:48
A volt kormányfő keményen beszólt (Gondola)
Iveta Radicová volt kormányfő elfogadhatatlan államfőjelöltnek tartja Robert Fico miniszterelnököt.
jan. 11
12:48
Megszűnt a dugó az M1-M7-es kivezetőnél (Metropol)
Korábban három gépkocsi ütközött össze a sztrádán.
jan. 11
12:48
Elhunyt Zborovszky Andrea (Kripto Akadémia)
Hosszú betegség után, január 8-án, 46 éves korában halt meg.
jan. 11
12:48
Tipp: Solskjaer megpecsételheti Allardyce sorsát (Agroinform)
A jobb passzban lévő Cardiff City legyőzheti az ezer sebből vérző West Hamet, és ezzel kiadhatja Allardyce útját.
jan. 11
12:48
Meghalt a brutálisan bántalmazott kislány (ATV)
Meghalt az a kislány, akit a hét közepén szállítottak be Tápiószeléről a Heim Pál kórházba. Feltétezések szerint a nevelőapja bánthatta.
jan. 11
12:50
Óriási dugó az M1-M7-es kivezetőnél (Kripto Akadémia)
A helyszínelés és a műszaki mentés idején csak a leállósávban halad a forgalom.
jan. 11
13:03
Manchester: 34 milliót is fizetnének a török-német középpályásért (Sport365)
Angol források szerint a Manchester United ismét Dortmundból szeretne igazolni, mint tette azt Kagava Sindzsi esetében is.
jan. 11
13:06
Együtt-PM: haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem reformját! (Infostart)
Az Együtt-PM szerint haladéktalanul el kell kezdeni a gyermekvédelem működtetésének reformját - közölte Szabó Tímea, a szövetség társelnöke szombaton az MTI-vel.
jan. 11
13:06
Dakar 2014 - Sebestyénék tovább javítottak (Alternatív Energia)
A Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós autós trió az 56. helyen ért célba a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hatodik, pénteki szakaszán.
jan. 11
13:06
Tönkrettette a családját a pénz: ez jön a tehetségkutatók után? (Pénzcentrum)
Boyle-ékat tönkre tette a pénz és a hírnév...
jan. 11
13:06
Kétszínű kaméleon - Ford Fiesta 1.0 EcoBoost teszt (Auto Pult)
Azt szokták mondani, hogy minden jármű lelke a motor. Eszerint a felturbózott tíz decis erőművel vértezett Fiestának ígéretesnek kell lennie, hisz erőforrása az elmúlt két évben egymás után hódította el a nemzetközi Év Motorja díjat, tehát ha a köbcentiket tekintve nem is, ám erényeit nézve mégis nagylelkűnek minősített a szerkezet. Ugyanakkor ne feledjük, hogy minden elismerés kétfajta hatást…
jan. 11
13:06
Selmeczi Gabriella inkább Gurmai Zitának, mint Kormos Katának hisz (ATV)
Felháborítónak nevezte a szocialisták és az egész „bukott baloldalnak” a családokhoz való hozzáállását a Fidesz szóvivőnője. Selmeczi Gabriella annak kapcsán beszélt erről, hogy Gurmai Zita az ATV Start című műsorában azt mondta: kormányra kerülve az MSZP eltörölné a GYED extrát.
jan. 11
13:06
NB III: Détári még nem egyezett meg a tárkányiakkal (Agroinform)
A korábbi szakmai igazgató további szerepvállalása szerdáig biztosan nyitott marad.
jan. 11
13:08
Szétverték a volt belügyminisztert (ATV)
Súlyos sérüléssel kórházba vitték Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert, az ellenzék egyik jelenlegi vezetőjét szombaton, miután a rohamrendőrök megverték őt előző este az Európa-párti tüntetők és a rendőrség egy összecsapásában.
jan. 11
13:24
Ogli G. visszajár a börtönbe (Blikk)
Budapest - Rablóból lesz a legjobb pandúr – tartja a mondás. Az egykori elítélt Oglizán András (38), vagyis Ogli G. is jó útra tért, sőt mostanában vissza-visszajár a börtönökbe.
jan. 11
13:24
Szívszorító: újra beleszeretett feleségébe az amnéziás férfi (BorsOnline)
Hosszú és nehéz út áll egy brit házaspár előtt, akiknek a férj memóriaveszteségével kell megküzdeniük. A férfinek semmilyen emléke nincs a feleségével eltöltött 26 évről, azonban az asszony kitartó törődésének köszönhetően férje újra szerelmes belé.
jan. 11
13:24
Muguruza első WTA-sikere (Metropol)
A spanyol teniszező nyerte a 250 ezer dollár összdíjazású hobarti női tenisztornát szombaton.
jan. 11
13:24
Meghódította Londont a kínai bankóriás (Portfolio)
Minden idők legnagyobb kínai devizanemben zajló külföldi kötvénykibocsátását bonyolította le a Bank of China - számolt be a Financial Times. A kínai állami tulajdonú bank 2,5 milliárd renminbi...
jan. 11
13:24
Cselgáncs Grand Prix-t rendezhet Budapest (ATV)
Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül.
jan. 11
13:26
Messi négy góllal körözné le az igazi Ronaldót (BorsOnline)
Szombat este az Atletico Madrid - Barcelona szuperrangadóra figyel az egész világ. Szinte elképzelhetetlen, hogy rossz meccs legyen, de az is, hogy az argentin lekörözze a katalánok korábbi brazil zsenijét.
jan. 11
13:26
Cselgáncs Grand Prix Budapesten (Metropol)
A 100 ezer dollár összdíjazású viadalon minden súlycsoportban négy magyar versenyző indulhat.
jan. 11
13:33
„Nők 40” nyugdíj: mi lesz a beteg szülő ápolási idejének beszámításával? (Adózóna)
Nagyon sok nő kényszerül a munkavégzés feladására amiatt, mert a beteg szülőjét kell gondoznia. Erre az időszakra ápolási díjat igényelhet. Újra és újra felmerülő kérdés, hogy ez az időszak hogyan vehető figyelembe a nők 40 évnyi nyugdíjjogosultsági idő megszerzése esetére vonatkozó kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségnél. Cikkünkből megtudhatja, hogy minden jogosultsági idő szolgálati idő,…
jan. 11
13:36
Kampány az elektromos és elektronikai hulladék összegyűjtésére (ProfitLine)
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával elindította idei első kampányát: a következő öt hétvégén az elektromos és elektronikai (e+e) hulladék gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel a figyelmet.
jan. 11
13:36
Íme december hónap játékosa a Premier League-ben (Sport365)
Az uruguay-i Luis Suárez lett a Premier League december hónap legjobb játékosa.
jan. 11
13:38
Martino: "Lélektanilag fontos ez a meccs!" (Sport365)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában ma este az Atlético Madrid és a Barcelona találkozik a forduló rangadóján.
jan. 11
13:40
Xabi Alonso: "Ez a hely a lehető legjobb hely a számomra!" (Sport365)
A Real Madrid rutinos középpályása meghosszabbította szerződését a fővárosi csapatnál. Xabi Alonso a szerződése megújításáról beszélt.
jan. 11
13:42
Meghalt a Tápiószelén összevert kislány! (Blikk)
Meghalt az a kétéves gyerek, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte szombaton a rendőrség.
jan. 11
13:42
Folytatódik a ballib szappanopera (Gondola)
Egyelőre egyik párt sem cáfolta, hogy a közös baloldali lista harmadik helyét kaphatja meg Gyurcsány Ferenc.
jan. 11
13:42
Belehalt sérüléseibe a bántalmazott kétéves kislány (Alternatív Energia)
Életveszélyes állapotban, súlyos törésekkel és fejsérülésekkel szállították kórházba a mentők még szerdán.
jan. 11
13:42
Megint felütötték fejüket a "radioaktív" hitelek (Portfolio)
Meredek növekedésnek indult az autóhitelekkel fedezett kockázatos értékpapírok piaca az USA-ban az év elején, egyre nagyobb ugyanis a magas hozammal kecsegtető, a válság kirobbanásában is nagy...
jan. 11
13:42
Kétszínű kaméleon - Ford Fiesta 1.0 EcoBoost teszt (Auto Pult)
Azt szokták mondani, hogy minden jármű lelke a motor. Eszerint a felturbózott tíz decis erőművel vértezett Fiestának ígéretesnek kell lennie, hisz erőforrása az elmúlt két évben egymás után hódította el a nemzetközi Év Motorja díjat, tehát ha a köbcentiket tekintve nem is, ám erényeit nézve mégis nagylelkűnek minősített a szerkezet. Ugyanakkor ne feledjük, hogy minden elismerés kétfajta hatást…
jan. 11
13:44
Gyászol Izrael - Örökre elrepült a "héja" (Alternatív Energia)
Meghalt Ariel Saron, Izrael államának ikonikus hadvezére és politikusa.
jan. 11
14:00
Meghalt a megvert tápiószelei kétéves (BorsOnline)
Kritkus állapotban szállították kórházba azt a kétéves gyereket, akit félholtra vertek. Az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
jan. 11
14:00
Meghalt Ariel Saron (Blikk)
Meghalt Ariel Saron, Izrael tizenegyedik miniszterelnöke, aki 2006. január 4-én kómába esett agyvérzés következtében, és azóta sem tért magához - közölte az izraeli katonai rádió szombaton, a 85 évesen elhunyt volt politikus hozzátartozóira hivatkozva.
jan. 11
14:00
Meghalt Ariel Saron (Metropol)
2006. január 4-én kómába esett agyvérzés következtében, és azóta sem tért magához.
jan. 11
14:00
Meghalt a bántalmazott kétéves gyerek (Metropol)
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről.
jan. 11
14:00
Elhunyt Ariel Saron (ATV)
Nyolcvanhat éves korában szombaton elhunyt Ariel Saron volt izraeli kormányfő. A tábornokból lett politikus 2006 januárja óta kómában feküdt, s azóta nem nyerte vissza eszméletét.
jan. 11
14:00
Serie A: Rangadó vár a Napolira, kötelező a Juventusra (Agroinform)
A Serie A 19. fordulójában a dobogós csapatok közül a Napolinak lesz a legnehezebb dolga.
jan. 11
14:02
Hoppá: kitette a mellét a dögös modell - fotóval (BorsOnline)
Nincs miért takargatnia magát Heidi Klumnak, hiszen negyvenévesen is igazi bombázó. Jól tette, hogy merész ruhát választott.
jan. 11
14:02
Ne indulhassanak a volt SZDSZ-esek (Metropol)
A Jobbik megtiltaná azok indulását a választásokon, akik olyan pártban töltöttek be vezetői tisztséget, amely adósságot hagyott maga után.
jan. 11
14:02
Schiffer András: 2011-2012-ben kupleráj volt az LMP-ben (ATV)
Az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint 2012 nyarán volt lehetőség a Fideszt leváltására, de az a népszínmű, amit az ellenzéki pártok előadtak, ennek az esélyeit jelentősen rombolta.
jan. 11
14:04
A vidéki népnemzeti erőt képviselik (Metropol)
Önkéntes, tulajdonon alapuló szövetkezeti rendszert javasolnak a kisgazdák.
jan. 11
14:09
Tovább növelte szolgáltatási területét a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (ProfitLine)
A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. az idén újabb három településen vette át a vízi közművek üzemeltetését, így összesen 187 helységben működteti a ivóvíz- és szennyvíz-hálózatot - közölte a Hajdú Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel.
jan. 11
14:09
Autosport: Massa kitálalt Alonsóról (Sport365)
Fernando Alonso tudta, hogy a Renault egy szándékosan előidézett balesettel fogja győzelemhez, avagy jobb helyezéshez juttatni a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, állítja a spanyol korábbi csapattársa, Felipe Massa.
jan. 11
14:11
NHL: hét győztes meccs után kapott ki a St. Louis Blues (Sport365)
Hét győzelem után szenvedett vereséget a St. Louis Blues az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután 2-1-re alulmaradt a Vancouver Canucks otthonában.
jan. 11
14:13
Arsenal: 12,5 milliót fizetnének az újabb francia csatárcsillagért (Sport365)
Angol sajtóhírek szerint Antoine Griezmann az Arsenal játékosa lehet a januári átigazolási időszakban.
jan. 11
14:18
Változik a Facebook: törölnek egy vitatott funkciót (Privátbankár)
A Facebook eddigi legvitatottabb hirdetési formátuma búcsúzik el tavasszal - számol be a hwsw.hu a Facebook fejlesztői fóruma alapján.
jan. 11
14:18
Legalább 200 éves a csabrendeki kapitális tölgy - fotóval (BorsOnline)
Több mint kétszáz éves fával gyarapodott azoknak a gyűjteménye, akik az ország legnagyobb, legidősebb fáiról vezetnek katalógust. A dendromániások tisztelik és kutatják az idős fákat.
jan. 11
14:18
Többé nem kever a retro dj (Blikk)
Lakitelek - Amikor elkezdte, még a Neoton Famíliára ropták a fiatalok, Soltész Rezsőért voltak oda a nők, Szűcs Judit pedig az űrdiszkóról énekelt.
jan. 11
14:18
2013 a szegények fekete éve volt (Alternatív Energia)
A kormány összességében "többet szed be" az emberektől, mint amennyit a rezsicsökkentéssel biztosít számukra.

Keresés