A svájci központú, gépipari és elektronikai rendszereket gyártó Phoenix Mecano Kecskemét Kft. 1,5 milliárd forint összegű kutatási, fejlesztési (K+F) pályázatot nyert, a fejlesztést 2014-ben valósítják meg – közölte Nagy Zoltán ügyvezető igazgató az MTI-vel.
A 26 éves nő már egy ideje rettegett volt férjétől, aki házasságuk alatt is brutálisan bánt vele, válásul óta pedig féltékenységével zaklatta, mert nem bírta elviselni hogy új pasijától gyermeket vár. Csütörtökön találták meg a holttestét.
A január 1-jén hatályba lépett gyed extrával új korszak kezdődik a családok életében 2014-ben - mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Vereséggel kezdte szereplését az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a gyöngyösi Provident Kupán: Mocsai Lajos csapata egy góllal kapott ki pénteken a cseh együttestől.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,79 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 18 626,19 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 3,524 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Richter árfolyama csökkent, míg az OTP és a Magyar Telekom papírjai erősödtek a csütörtöki záráshoz képest.
Az új autók eladása decemberben ugyan nőtt Németországban éves összevetésben, de még így is kevesebb személygépjárművet értékesítettek 2013-ban, mint egy évvel korábban.
Vereséggel kezdte szereplését az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a gyöngyösi Provident Kupán: Mocsai Lajos csapata egy góllal kapott ki pénteken a cseh együttestől.
Az európai piacok emelkedésével az amerikai börzéken is optimista hangulatban indult meg a kereskedés. A vezető indexek lendülete azonban hamar alábbhagyott, olyannyira, hogy a Nasdaq és az S&P 500...
Nemes gesztussal indította a 2014-es esztendőt Gerard Piqué. A Barcelona csillaga az Újév alkalmából egy kórházba látogatott el, hogy súlyos beteg gyermekeknek okozzon örömet.
Budapest — Kohlolák Szandra (23) új álmokat dédelget 2014-re. Az Éjjel-nappal Budapest Alexája egy hatalmas bulival zárta az évet a barátaival, de már teljes gőzzel rákapcsolt, hogy megvalósítsa önmagát, és valóra váltsa régóta dédelgetett álmait.
A 13 éves fiú már összeszámolni sem tudja, hány bőrátültetése volt, és még mindig számtalan operáció vár rá, többek közt egy orr-rekonstrukció is. Pedig semmi másra nem vágyik, csak hogy úgy élhessen, mint egy átlagos tinédzser.
Láttunk már sok furcsaságot az életben, de kétpéniszű férfit még soha. Pedig létezik, sőt, egyikük álnéven nemrég válaszolt is az olvasók kérdéseire a Reddit közösségi oldalon. Mindenki kapaszkodjon meg, egy kétfarkú férfi titkai következnek!
Szemre csúnyább balesetet szenvedett el Niki Lauda, mint vasárnap délelőtt Michael Schumacher. Előbbi, az osztrákok egykori Forma-1-es autós versenyzője 1976-ban a Német Nagydíjon járt pórul. Lángoló Ferrarijából menekült, összességében csúnya égési sérüléseket szenvedett, de megúszta. Lauda hasonló végkifejletben reménykedik a síbalesetes Michael Schumacher esetében.
Budapest – Nem fog rezegni a léc Brüsszelben. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a költségvetési hiány tavaly 929,2 milliárd forint volt, vagyis 200 milliárddal kisebb a vártnál.
Az év során csak kevés meteorraj mutat olyan mértékű aktivitást, ami az amatőr csillagászok nagy többségének, sőt a nagyközönségnek az érdeklődését is felkelti. Ezek egyike a január 3-án tetőző Quadrantidák.
Ontario — Egy kanadai akkumulátorgyártó cég megrendelésére készült a világ első működőképes jégterepjárója, amellyel készítői még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerülhetnek, ha teljesítményüket elismerik.
Megvételre kínálja a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) törzsrészvény csomagjának 54 százalékát - az ajánlati felhívás több pénteki napilapban is megjelent.
Magyarország - Az év első munkanapján kétszer annyian regisztráltak online társkereső oldalakra, mint bármely más napon – ez derült ki egy friss brit kutatásból, de ha elnézzük a magyar oldalakat, mi sem maradunk le a nemzetközi átlagtól.
Rendkívül gyenge évet tudhat maga mögött Bill Gross. A kötvényguru, mint utólag kiderült, tévesen ítélte meg a tapering időpontját illetve annak hatásait. Emiatt a kezelése alatt működő abszolút...
Több megyében ismét tartós, sűrű köd várható, emiatt az ország északi felében hét megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke péntek délután a Prágához közeli Lányban lévő elnöki rezidencián átadta Milos Zeman államfőnek a miniszterjelöltek névsorát. Sem Sobotka, se Zeman nem kommentálta a névsort a találkozó után.
A jelek szerint Argentínában a lehető legegyszerűbb módját választották annak, hogy a tv-képernyők elé szegezzék a focirajongó férfiakat. Az egyik helyi futballshow műsorvezetője egy gyönyörű modell, Pamela David, aki a minap hihetetlenül dögös ruhában ült a kamerák elé.
Egy nővel - vélhetően a feleségével - napozott Hawaiion Robin Williams. Az Oscar-díjas színész az egzotikus szigeten pihente ki az év fáradalmait, egy csinos hölgy társaságában.
Hatalmas közlekedési káoszt okozott a rendkívüli téli időjárás az Egyesült Államok egyes területein. A nagy kiterjedésű viharrendszer 22 államban 100 millió embert érint, azaz csaknem minden harmadik amerikainak nehézséget okot.
Szupergyors kvantumkomputer kifejlesztésén dolgozik az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), amelynek segítségével képes lesz feltörni csaknem minden olyan kódot, amellyel világszerte a banki, orvosi, üzleti és kormányzati titkokat védelmezik - közölte pénteken a Moszkvába szökött amerikai informatikustól, Edward Snowdentől származó iratokra hivatkozva a The Washington Post.