2014. január 8. szerda

jan. 8
12:05
Fogadóelőny: Nadal nem akar tenisz legendát maga mellé (Agroinform)
Rafael Nadal nem akarja fő riválisait követni, így nem akar senkit sem bevonni stábjába a '80-as évek klasszisai közül.
jan. 8
12:06
Kamu állásinterjún erőszakolta meg a nőt (Blikk)
Egy állásinterjú ígéretével csalt a lakására egy fiatal nőt egy bolgár származású férfi Londonban, majd megerőszakolta áldozatát.
jan. 8
12:18
Két és fél Magyarországnyi embernek nincs munkája az EU-ban (Privátbankár)
Továbbra is rekordszinten a munkanélküliség az euróövezetben.
jan. 8
12:18
Mesterházy az élen, Gyurcsány is a listán? (Infostart)
Szerda délelőtt, három nappal az Együtt 2014 tárgyalási javaslata után, másodjára is szövetséget kötött a két legnagyobb baloldali párt. A 444.hu szocialista forrásai szerint lesz közös lista, amelynek első helyén Mesterházy Attila áll majd.
jan. 8
12:18
Schumacher felszerelése és a pálya kijelölése is rendben volt (Infostart)
Csak a fejkamera által rögzített, kétperces felvétel áll a rendelkezésére a francia ügyészségnek, amely tovább folytatja a nyomozást a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher december 29-i súlyos síbalesetével kapcsolatban.
jan. 8
12:18
Megint körbe fogják röhögni a baloldalt (Gondola)
Október 23-a után „egy nagy bohóckodás kezdődött”, ami ahhoz vezetett, hogy mindenki csalódottnak és becsapottnak érezte magát.
jan. 8
12:20
Mi van a McDonald's csirkéjében? Milliós bírságot kaptak (Privátbankár)
Megtévesztő volt a Meki reklámja: a csirkehúsban nem csak hús van, és az elkészítés módja is más, mint ahogy kinéz.
jan. 8
12:21
Tizenötmillióra bírságolták a McDonald's-ot (Blikk)
jan. 8
12:21
230-cal repesztett a leállósávban - videó (Blikk)
Kedden töltötték fel az internetre azt a videót, amelyben egy nyári ámokfutást örökítettek meg az M7-es autópályán a Balatonról hazafelé tartó fiatalok, akik állítólag egy lány miatt siettek ennyire.
jan. 8
12:21
Még mindig nem tudták kimenteni a magyar quadost (Kripto Akadémia)
A köves, szűk út nagyon csúszott, a kanyarok előtt nehezen lehetett fékezni vagy megállni - sajnos, sokan nem is tudtak.
jan. 8
12:21
Jól alakultak az ipari megrendelések Németországban (Portfolio)
A német ipari megrendelések 2,1 százalékkal bővültek havi alapon novemberben a múlthavi, szintén 2,1 százalékos esést követően. A piac csak 1,5 százalékot várt volna. A vártnál jelentősen jobban...
jan. 8
12:23
MSZP: százezer új munkahely lehetne az épületfelújítások által (Kripto Akadémia)
A szocialisták programja emellett a hagyományosak helyett egyre inkább a helyi, megújuló energián alapuló erőművekre építené a hálózati rendszert.
jan. 8
12:24
GVH - A McDonald’s megtévesztette a fogyasztókat (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. (McDonald’s) megtévesztette a fogyasztókat csirkehús felhasználásával készült egyes termékei népszerűsítése során. A GVH ezért 15.000.000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra.
jan. 8
12:26
Meglódult a kiskereskedelmi forgalom növekedése novemberben (ProfitLine)
Meglódult a kiskereskedelem növekedési üteme tavaly novemberben: a forgalom volumene 4,9 százalékkal nőtt 2012 novemberéhez képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, míg a kiigazítatlan adat 4,4 százalékos növekedést jelez az előző havi egyformán 2,5 százalékos növekedés után - jelentette az első becslés alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 8
12:33
Marseille: a csatár nem igazol a Premier League-be (Sport365)
A L'Equipe értesülései szerint a Marseille támadója Andre-Pierre Gignac nem lesz a West Ham játékosa, miután visszautasították a londoni klub ajánlatát.
jan. 8
12:35
Schumacher balesete: továbbra is csak ködösít az ügyészség (Sport365)
Szerda délelőtt Albertville-ben tartott sajtótájékoztatót a Michael Schumacher síbalesete kapcsán nyomozásba kezdő ügyészség.
jan. 8
12:36
Milliárdos program hátrányos helyzetűeket nevelő iskolák együttműködésére (Infostart)
Hátrányos helyzetű tanulókat különböző arányban nevelő intézmények kapcsolatfelvételére 4,5 milliárd forintos programot indít a Emberi Erőforrások Minisztériuma, határon belüli és határon túli lehetőségekkel - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Nyergesújfalun.
jan. 8
12:36
Módosulhat a trafiktörvény (Gondola)
Hamarosan módosul a trafiktörvény, a nemzeti dohányboltok ellen mindennapossá vált támadások kivédésére a kirakatok fóliázása változik meg.
jan. 8
12:37
AS Roma: Naingollan is a "farkasoké" (Sport365)
A hírek szerint Leandro Paredes után a Cagliari belga középpályása, Radja Nainggolan is az AS Romához került.
jan. 8
12:39
Most a tejes áfacsalókra szállt rá a NAV (Portfolio)
Hipermarketeknek értékesítették az unióban vásárolt tejet, az áfát nem fizették be. Kevesebb, mint egy év alatt egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel az a bűnszervezet, amelynek...
jan. 8
12:39
VB 2022: Nem nyáron rendezik a katari világbajnokságot (Agroinform)
A FIFA főtitkára, Jerome Valcke kijelentette, hogy a 2022-es tornát a nagy hőség miatt nem nyáron rendezik.
jan. 8
12:41
Újra gyengül a forint (Portfolio)
A délelőtti 300 körüli oldalazás után dél körül kis forintgyengülés mutatkozott a bankközi devizapiacon, de nem alakult ki új háromhetes mélypont az euróval szemben. A külföldi piacokon hullámzó a...
jan. 8
12:43
Nem tudott bánni a csirkehússal a McDonald's (Portfolio)
Tizenötmilliós bírságot szabott ki a GVH a fogyasztók megtévesztése miatt...
jan. 8
12:45
Bezárta magyar irodáját a neves kutatócég (Portfolio)
Értesüléseink szerint bezárta magyarországi irodáját a - hazai politikai közvélemény-kutatások terén már évek óta nem aktív - Gallup. Információnkat a cégnél megerősítették, azonban a döntés okát nem...
jan. 8
12:48
Ezektől függ a társas vállalkozások vezető tisztségviselőinek járuléka (Adózóna)
Sokan még mindig bizonytalanok, hogy a társas vállalkozás vezető tisztségviselője járulékainak mértéke mitől függ, jóllehet a szabályok már tavaly januártól módosultak. Összefoglaltuk és példákkal illusztráljuk a legfontosabb tudnivalókat.
jan. 8
12:54
Tizenötmilliós GVH-bírság a McDonald's-ra (Infostart)
Összesen 15 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a McDonald's-ra, mert a gyorsétterem-hálózat a csirkehús felhasználásával készült egyes termékei népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
jan. 8
12:54
Ezért vásároltak így be a magyarok év végén (Privátbankár)
Az alacsony infláció segítette a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberi, a vártnál nagyobb mértékű növekedését az Erste és a TakarékBank szakértői szerint, akik úgy vélik, lassan talpra állhat a kiskereskedelem.
jan. 8
12:54
Tusk magyarázatot vár Camerontól (Gondola)
A brit miniszterelnök egy interjúban arról beszélt, hogy a lengyel bevándorlók visszaélnek a brit szociális rendszer nagyvonalúságával.
jan. 8
12:57
Eladja az éttermét, hogy megmentse alkalmazottja életét! (Blikk)
A világ legodaadóbb főnöke címre is pályázhatna az a texasi étteremtulajdonos, aki eladja 17 éve vezetett vállalkozását, csakhogy a pénzből kifizesse az egyik dolgozó orvosi költségeit, megmentve ezzel az életét.
jan. 8
12:57
Holdbázis felépítésén dolgozik Kína (Kripto Akadémia)
A következő kínai Hold-misszió 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz.
jan. 8
12:57
Kedvező jeleket mutat a német ipar (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a német ipari megrendelésállomány november folyamán.
jan. 8
12:57
Holnap kiderül, hogyan finanszírozza magát a magyar állam (2.) (Portfolio)
Holnap, azaz csütörtökön délután 2 órakor kezdődik az a sajtótájékoztató, amelyen Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese bemutatja az intézmény idei...
jan. 8
12:57
Darált csirkebőr is volt benne: 15 milliós büntetés a McDonald's-nak (ATV)
Összesen 15 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a McDonald's-ra, mert a gyorsétterem-hálózat a csirkehús felhasználásával készült egyes termékei népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
jan. 8
12:59
MSZP: A Klik a kormány leghiábavalóbb intézménye (Kripto Akadémia)
A Klik a közoktatási problémák fő okozójává vált rengeteg működési zavara miatt.
jan. 8
12:59
Az OTP mutatja az irányt idehaza (Portfolio)
Az amerikai kereskedés utolsó felében érdemi mozgások már nem történtek, a vezető indexek a nyitás idején látott pluszaikat őrizték a nap végéig. A jó hangulat Ázsia nagy részére is átragadt, az...
jan. 8
13:01
Felborult egy homokot szállító kamion az M0-son - Fotó! (Kripto Akadémia)
A sofőr súlyosan megsérült.
jan. 8
13:06
Honvéd: rutinos olasz középcsatár érkezhet - sajtóhír! (Sport365)
Tovább erősítené a dobogóra hajtó Honvéd keretét a tulajdonos George F. Hemingway, ugyanis a kispestiek egy neves olasz támadóval, Emiliano Bonazzolival erősítenék meg keretüket.
jan. 8
13:08
Újabb edzőváltás a Serie A-ban (Sport365)
A Bologna elbocsátotta vezetőedzőjét, Stefano Piolit.
jan. 8
13:10
Német foci: meleg vagyok és focista (Sport365)
Thomas Hitzlsperger színt vallott. A német középpályás karrierje befejeztével tiszta vizet öntött a pohárba. Bevallotta, hogy homoszexuális.
jan. 8
13:12
Van az a panel, ami lenyomja a Balaton-parti árakat is (Privátbankár)
A tavalyi utolsó hónap ingatlanpiaci forgalma a szezonalitásnak megfelelően alacsony értéken zárt, amelyre a munkanapok kevés száma is rásegített. Ezzel kialakult a teljes 2013-as éves forgalom, amely összesen 83 600 ingatlan adás-vételt jelentett a Duna House becslése alapján.
jan. 8
13:12
Manchester: Vidic nem fog hosszabbítani (Sport365)
Nemanja Vidic szerződése a Manchester Uniteddel az idény végéig érvényes, és ügynökének elmondása alapján nincs sok esély a hosszabbításra.
jan. 8
13:12
Gyurcsány: az összes őszödi aktát hozzák nyilvánosságra! (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint az összes "őszödi aktát" nyilvánosságra kellene hozni, mert manipulációra teremtene lehetőséget, ha válogatnának belőlük.
jan. 8
13:15
Az eutanáziát választotta a belga atléta (Blikk)
jan. 8
13:15
Kíméletes kezelés problémás bőrre (Alternatív Energia)
A gyógynövényes mélyhámlasztásnak köszönhetően ma már fájdalmas beavatkozások nélkül is szépülhet.
jan. 8
13:15
Holnap kiderül, hogyan finanszírozza magát a magyar állam (3.) (Portfolio)
Holnap, azaz csütörtökön délután 2 órakor kezdődik az a sajtótájékoztató, amelyen Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese bemutatja az intézmény idei...
jan. 8
13:15
Mi lesz a betétesekkel, hitelesekkel, ha kivonul a Raiffeisen? (Pénzcentrum)
Szerdára gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy Széchenyi Bank vásárolja meg a nála százszor nagyobb méretű Raiffeisen Bankot....
jan. 8
13:15
Élő adásban kért elnézést TGM a rendszerváltás miatt (ATV)
Reménytelennek, kilátástalannak nevezte az ellenzék helyzetét az ATV Startban Tamás Gáspár Miklós, aki szerint, ha a baloldal meg is nyerné a választást 2014-ben, akkor egy teljesen lehetetlen helyzetben találná magát, miután a politikai intézményrendszert továbbra is Orbán Viktor és pártja határozná meg. De - ahogy TGM fogalmazott - annak a veszélye, hogy az ellenzék megnyeri a választást,…
jan. 8
13:17
Orbán a másikéval játszik (Alternatív Energia)
Kis igazítás a jogszabályokon, és máris megy a bolt.
jan. 8
13:18
Hogyan síeljünk biztonságosan? (Infostart)
Berkes István sportorvos szerint a síbalesetek többsége megelőzhető a megfelelő felkészüléssel, gyakorlással és bemelegítéssel. A Semmelweis Egyetem sportorvosi tanszékének tanára kiemelte: nagyon felkészült sízők sem tudják kivédeni a veszélyes szituációkat, ha nem tartják be a legfontosabb szabályokat.
jan. 8
13:30
Nem nyáron lesz a katari VB (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kizárta annak a lehetőségét, hogy nyáron rendezzék meg Katarban a 2022-es világbajnokságot.

Keresés