Teljes vagyonukkal feleljenek a brókerbotrány cégvezetői - ilyen indítványt nyújt be a Fidesz. A párt nyitott kapukat dönget - a hatályos jogszabályok ilyen intézkedésre már ma is lehetőséget adnak.
Továbbra is jelentős túlkínálat jellemzi az olaj piacát, sőt a vártnál is gyorsabb amerikai olajkitermelés miatt várhatóan még inkább a túlkínálat fogja dominálni a piacot, így várakozásunk szerint tovább eshet az olaj árfolyama. Az elmúlt hetek esését követően a short pozíciónk már megközelítette kiszállási pontunkat, most azonban még alacsonyabb árfolyamot célzunk meg - olvasható az Erste…
Európa a hét első napján tovább folytatta a ralit, a DAX index értéke 12000 pont fölé emelkedett, ami főleg a bankpapírok és a gyógyszeripari részvények erősödésének köszönhető. A befektetők...
Szombaton kiemelkedő nézettséget hozott az ATV Vakkomondor című szórakoztató műsora. Ráadásul a szombati adásban teljesültek a nézők kérései is: egy Tímea nevű kedves néző például egy lassú dalt kért párjának.
Magyarországon jelentős mértékű visszaesés mutatkozik a gazdasági reformok megvalósítása terén - állítja a BusinessEurope nevű, európai vállalkozói szövetségeket tömörítő ernyőszervezet idei Reformbarométer jelentése, amelyet hivatalosan csak szerdán tesznek közzé, de tartalmát már hétfőn sajtóreggelin ismertette Markus Beyrer, az üzleti szövetség vezérigazgatója.
A Fidesz szerint a közelmúlt brókerbotrányai miatt zajló büntetőeljárásokban el kell kobozni a csalásokban részt vevők teljes magánvagyonát. Az atv.hu úgy tudja: a kormánypárt tervei szerint időbeli korlát nélkül sújtaná az érintett vezetőket a szankció.
Meghaladja a 90 százalékot a belátható időn belüli ukrán államcsőd esélye az ukrán államadósság-törlesztési kockázatra kínált fedezeti ügyletek (CDS) Londonban hétfőn kialakult díjszabása alapján.
Berlin — Élelmiszerárak, internetkapcsolat, közlekedési és energiaköltségek – számos tényezőt kell figyelembe venni, ha ki akarjuk deríteni, hogy milyenek a fogyasztói árak egy országban.
Egy friss felmérés szerint a napi fogyasztási cikkek online piacán továbbra is a kozmetikumok, valamint a gyógyszerek, vitaminok, étrend-kiegészítők a két húzókategória. Ugyanakkor az utóbbi évben egyre több bio- és friss élelmiszert, valamint italt is online szereznek be a vásárlók.
Egyáltalán nem kell azt a bombabiztosnak kikiáltott takarítási módszertant követned, ami nálad nem vált be. Te is gyakran elgondolkozol azon, hogy csinálja egyik vagy másik barátnőd, hogy mindig ragyog az otthona? (Na jó, ilyesmiről is írtunk már, ide kattintva tudhatod meg a rendmániások titkát.) Kipróbáltál már egy csomó háztartási módszert, de 2 hétnél tovább sose bírtad? Minden egyes…
Az OTP Bank elkezdte a most is élő szerződéssel rendelkező ügyfelek számára a devizahitelekkel kapcsolatos jóváírásokat, első hullámban mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendben, a jóváírásokat a következő hetekben folytatja a bank - mondta Kovács Antal, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese az MTI-nek, hétfőn.
Szerves anyagot: moszatot vagy algát tartalmaz az a nagy kiterjedésű folt, amelyet először vasárnap délelőtt észleltek a Dunán és a Kis-Dunán Kisoroszi térségében - közölte a vízügyi hatóság vizsgálata alapján a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Hozzon frászt a GMO-ellenes szomszédjára! Kergesse végső kétségbeesésbe körzete elempés képviselőjelöltjét! Intsen be az alaptörvénynek! Közben még a tudományt is szolgálhatja.
Gémesi György szerint külpolitikánk mélyrepülésben van, az ország minden szövetségesét elvesztette, a gazdaságot tépázza a korrupció, az ország vezetői pedig nem a valós problémákkal vannak elfoglalva.
Őrizetbe vették hétfőn Horia Georgescut, a román Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA)
Noha Fernando Alonso a februári tesztbalesete során elszenvedett agyrázkódása miatt nem vehetett részt az idénynyitón, korántsem pusztán nézőként követte figyelemmel az Ausztrál Nagydíj eseményeit…
Egyperces számmal lett az Index olvasóinak kedvence, és így A Szám idei győztese a Néhai Bárány zenekar - mondta az InfoRádióban Libor Anita. A portál kulturális rovatvezetője hozzátette: a szombat éjjel rendezett gálán fellépett a tavalyi győztes Middlemist Red együttes is, aminek beindította karrierjét a győzelem.
Vége a téli útüzemeltetési időszaknak, elkezdődött a tavaszi munkára való átállás a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, újranyitnak a melegaszfalt keverőtelepek, így a szakemberek tartósabb javítási munkálatokat végezhetnek a magyar közúthálózaton - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Krími parlamenti képviselők és a Krímben törvénytelenül létrejött új hatalmi szervek vezetői - köztük Szerhij Akszjonov "miniszterelnök" - ukrán területen maradt ingó és ingatlan vagyonának lefoglalásáról döntött egy kijevi bíróság.
Németországban történelmi csúcsra emelkedett a külföldiek száma, a 81,1 milliós országban nagyjából minden tizedik ember külföldi állampolgárságú a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn megjelent adatai szerint.