Az Európai Unió állam- illetve kormányfői kivétel nélkül elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett - jelentette be csütörtök este, az uniós csúcstalálkozó első napirendi pontjának megtárgyalását követően Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint nincs veszélyben az állattartás a Hortobágyon. Az FM csütörtöki közleményében a napokban elhangzott ellenzéki állításokra reagált.
Budapest – Feljelentik a szerdán este a Lánchídnál tüntetőket. A „legnagyobb magyar feljelentő" hírében álló Tényi István ismeretlen tettes ellen tesz bejelentést közérdekű üzem megzavarása miatt.
Ezt írta emailjében egy rejtélyes fenyegető a tatabányai Bárdos László gimnáziumnak. A Kemma.hu beszámolója szerint a levélben további félelmetes részletek is voltak, például hogy a szerző 54 54 embert (27 fiút és 27 lányt) tud követni, ismeri a napi programjukat.
Hogy mi a gond ezzel a fenti cikkel, azt talán a legjobban úgy tudjuk közérthetővé tenni, ha belinkeljük ezt az oldalt: http://nepszava.hu/cikk/1051696-nem-gondoltuk-hogy-fel-lehet-venni-hulyesegben-a-versenyt-a-kozmediaval
Április végén 290 amerikai ejtőernyős kezdi meg az ukrán Nemzeti Gárda egységeinek kiképzését Lvov környékén - jelentette ki csütörtökön Steven Warren ezredes, a Pentagon szóvivője.
Április elsejétől 20 százalékkal csökken a szemétszállítás díja Esztergomban, a költségcsökkentés finanszírozását az önkormányzat vállalja - közölte a polgármester a csütörtöki képviselő-testület ülés után az MTI-vel.
A kamatkiadások nettó 30-40 milliárd forinttal csökkenhetnek az idén az előirányzathoz képest a konzervatív számítások szerint - fejtette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki háttérbeszélgetésén.
Annak a connecticuti ügyvédnek az esetével, akinek egy közel 60 gramm füvet tartalmazó zacskó esett ki a zsebéből, és maradt ott a tárgyalóteremben. 150 dolláros büntetéssel megúszta, és most azt állítja, hogy nem is szív füvet, a cuccot egy ügyfelétől … Folytatás
Csütörtökön a szombathelyi reptérre kapcsoltak, ahol egy FLOTTAKAPITÁNY lett volna az interjúalany. A riporter nagyon örült, hogy végre egy flottakapitánnyal beszélhet. Aztán történt egy kis malőr.
Az amerikaiak rajonganak a brit királyi családért, jobban szeretik őket, mint a saját politikusaikat - súgta oda Barack Obama amerikai elnök Károly walesi hercegnek, amikor csütörtökön a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a brit trónörökösi párt.
Az érintett piaci szereplők számára valószínűleg nyilvánvaló, hogy a vasárnapi zárva tartást előíró törvény („Kszvmtv.1”) hatályba lépésével nem zárult le a jogalkotási folyamat. A törvény szabályait még akkor sem lenne egyszerű alkalmazni, ha az újabb változásokra történő felkészülés és előzetes latolgatások helyett „csupán” a jelenleg hatályosnak vélt joganyagot kellene átültetniük a…
Zala megyében a tavaszi búzát, árpát, zabot már elvetették és megkezdődött a magágy-előkészítés, de az éjszakai fagyok miatt a tavaszi gyomirtással még várni kell a gazdáknak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — Máris örülhetnek a devizahitelesek! Bár még hátravan a végső elszámolás és a forintosítás április 30-i határideje, egyes bankok máris csökkentették az ügyfelek törlesztőrészleteit.
Örkény — „Most megdöglesz” – úgy tudjuk, ezt mondta Lakatos Pál (†36), amikor fejszével a kezében szembefordult az őt üldöző rendőrrel, aki végül lelőtte.
Budapest ‒ Már a nevükkel felhívják a figyelmet, az meg még érdekesebbé teszi a kínai ősökkel büszkélkedő Liu testvéreket, Shaolin Sándort (19) és Shaoangot (17), hogy a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott tagjaként érnek el sikereket.
Debrecen — Igazi szexbarlang lett a Debreceni Egyetem mellékhelyiségéből: bár a csap, a WC-kagylók azt a megtévesztő látszatot keltik, hogy a helyiség valóban csak egy átlagos mosdó, néhány árulkodó jelből kiderül, hogy a pár négyzetméteres tér valóságos szexjátszótér.
Egy vállalatban tulajdonosi részesedéssel bíró személy tulajdonjogának arányában a vállalat eredményéből osztalékot kaphat. A befektető tehát a vállalat nyereségéből a rá jutó részt veheti ki osztalék-nyereségként. Ez egy stabil német cég esetében gyakran 3-4%-os stabil hozamot is jelenthet.
Az idei volt a második legmelegebb február a Földön a feljegyzések 1880-as kezdete óta, a hónap átlaghőmérséklete a szárazföldek és az óceánok felszínén 0,82 Celsius fokkal haladta meg a 20. századi februárok átlagát - közölte szerdán az amerikai Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA).
Beteg gyerekével akarnak kilakoltatni egy 63 éves férfit budapesti bérlakásukból. Az önkormányzat szerint hangoskodnak, és fenyegetik a szomszédokat, ezért kell menniük. Ez már a harmadik lakásuk, mert mindig baj van a beilleszkedéssel. Most még kaptak pár hét haladékot, de utána nem tudnak hová menni.