A hagyományos gépjárműveknél jóval kevesebb hőt bocsátanak ki az elektromos autók, ez pedig komoly környezetvédelmi előnyökkel járhat, csökkenthetik a hőséget a városokban - érvelnek amerikai és kínai tudósok.
Cégtemetőt számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói: a nyomozás során a kezdeti négyről harmincötre bővült a gyanúsítottak száma, az ügyben közokirat-hamisítás mellett adócsalás és sikkasztás miatt emeltek vádat – közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Véletlenül derült ki, hogy a polgármester mindenféle engedély nélkül megduplázta a korábbi félmilliárdos betétet a nemrég felfüggesztett Hungária Zrt-nél. A fóti önkormányzat pénteki átvilágítási...
Orosz sajtóértesülések szerint Moszkva megtiltaná több mint 200 amerikai és európai uniós politikus, állami tisztviselő és közéleti személyiség Oroszországba való beutazását, köztük magyarokét is
A Magyar Honvédség egyik, Svédországból Magyarországra tartó Gripen vadászgépe a biztonsági okokból a kassai repülőtéren szállt le pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére
Okozott már csalódást, és megannyi örömet is. Így vagy úgy, a Lotus Elise számára abszolút nem eseménytelenül múlt el 20 éves történelme, amelyet a márka most különleges szériával ünnepel.
A Lexus SUV palettája nemrég bővült az NX-szel, azonban a nagyobbik modell, az RX harmadik generációja a szokásos félidős frissítést beleszámítva éppen idén lett hat éves. Bár a mai, rövidebb modellciklusok mellett is kényelmesen húzhatná még a gyártó 1-2 évig a típus leváltását, a japánok mégis úgy döntöttek, hogy április 1-jén a New Yorki Autószalonon bemutatják a vadonatúj, negyedik generációt,…
Bár a hátsó sor inkább csak a gyerekeknek szól, a lényegen ez mit sem változtat: bemutatkozott a BMW első elérhető árú hétszemélyes modellje. A 2-es Gran Tourer már hazánkban is rendelhető, beszálló verzióban pedig már nyolc millió forint alatt hozzájuthatuk.
A Renault Espace legfrissebb, és az eddig megszokottakhoz képest az alapoktól fogva újragondolt generációja tavaly októberben mutatkozott be a nagyközönség előtt, s alig fél évvel később a magyarországi márkakereskedésekbe is megérkezett az autó, s ezzel egyidejűleg hivatalossá váltak az árak.
Az eredetileg ötszázmilliós betétet duplázta meg Bartos Sándor fideszes polgármester, így Fót összesen egymilliárdot bukott a felfüggesztett Hungária Zrt.-nél. Az index szerint a duplázásról senkinek sem szólt Bartos. A polgármester még az október választások után adta a megbízást a Hungária … Folytatás
Folytatódott pénteken a szárnyalás az amerikai tőzsdéken, ami még talán mindig a szerdai Fed-közlemény számlájára írható. Az irányadó indexek 1% körüli erősödésekkel fejezték be a kereskedést, a...
Jóváhagyta Budapest Környéki Törvényszék az elsőfokú bíróság döntését, így a háromszáz milliós sikkasztással megvádolt három vezető továbbra is előzetesben marad. (MTI)
Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozásának végeztével pénteken.
Hiába várták az üstököskutató Rosetta űrszonda kommunikációs berendezései, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön "alvó" Philae robot nem adott életjelt magáról az elmúlt nyolc napban - közölte pénteken az Európai Űrügynökség (ESA).
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben elérheti a 3,1 százalékot, míg jövőre a 2,4 százalékot. A kutatóintézet elemzői arra számítanak, hogy a jegybank akár 1,5 százalékig csökkenti az alapkamatot az idén.
Barack Obama amerikai elnök pénteken sürgette, hogy Teherán a perzsa újév (noruz) alkalmából bocsássa szabadon az Iránban fogva tartott amerikai állampolgárokat.
Elemzők szerint nem volt nagy meglepetés, hogy a Standard & Poor's (S&P) javította a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását, de nem teljesen várt pozitív...
A Szombathelyi Haladás 2-1-re győzött a csaknem 30 percig emberhátrányban futballozó Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos vereséget szenvedett Telkiben Csehország csapatától az U17-es Európa-bajnoki selejtezősorozat elitkörének pénteki nyitófordulójában.
Tizennyolc kormányhivatalnok kapott 5 és 15 közti börtönt mert több mint nyolc millió tojást elloptak az állami tojásforgalmazó cégtől és a feketepiacon eladták őket. Tettükkel 350000 dollár kárt okoztak. A hivatalnokok fiktív könyveléssel, bevétellel és szállítási útvonallal trükköztek. A tojáslopó … Folytatás
A Bundesliga 26. fordulójában a Hamburgot verte egy góllal a Dárdai Pál által dirigált Hertha. Ezzel egy helyet előrelépett a berlini csapat, már a tizenharmadik. (MTI)
Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
Tankkal vitték pénteken a BBC londoni székházához azt az egymillió ember által aláírt petíciót, amelyben Jeremy Clarksonnak, a Top Gear autósműsor felfüggesztett műsorvezetőjének az azonnali visszahelyezését követelik.
Első ízben lép színpadra lányával, Finty Williamsszel Judi Dench brit színésznő, a színdarabot, amely a szavazásról szól, a nagy-britanniai választások napján is előadják.
Meghatározatlan időre leállítja a vonatközlekedést Zágráb és Split között a Horvát Vasutak Vállalat (HZ), helyette buszok viszik az utasokat – közölte a horvát sajtó pénteken.
A napokban elterjedt híresztelések ellenére Edward Snowden nem tér haza az USA-ba. A jelenlegi amerikai törvények miatt a volt hírszerző tiszt nem hisz egy igazságos per lefolytatásában.
Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.
Úgy néz ki, hogy Angela Merkel és Barack Obama nem szeretné az Oroszországra nehezedő nyomást enyhíteni. Ez a két vezető szerint csak akkor történhet meg, ha Oroszország betartja a minski megállapodásban foglaltakat. Ez azonban jelenleg nem igazán hatja meg Putyint.